HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Aoi tanár úr & Felix

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2014. Oct. 26.
Posztok száma : 60
Motto : Live life how you want & not how the others want you to! Age : 25 Titulus : The silent heartbreaker Foglalkozás : Tanuló Play by : Andrew Garfield
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Aoi tanár úr & Felix   2014-11-17, 7:12 pm


Aoi tanár úr & Felix
❛❛One good thing about music: when it hits you, you feel no pain❜❜



Words: 579 ✦ note:  Minden kezdet nehéz!

Csodás reggelre ébredt ma az Abbey Mount! Több, mint két héttel a szakítás után, s két nappal a Beccával való beszélgetést követően, én, azaz Felix jajdejózan Cooper, kora reggel kimásztam az ágyból és lezuhanyoztam. Frissességem annyira felpörgetett, hogy még az óráimra is beültem. Ráadásul mindegyikre. Igen, egyet sem hagytam ki, nem piáltam és még egy cigit sem rántottam elő sehonnan. Sőt, szinte minden ismerőssel megálltam dumálni egy kicsit, hagy lássa a világ, hogy kezdek szocializálódni. Még egy apró flörtbe is belementem az egyik évfolyamtársammal, de annyira idegennek éreztem a dolgot, hogy gyorsan kihátráltam belőle. Azért ez már határozott előre haladás! Csoda hát, hogy büszkeségtől dagadok? Már csak annyi a dolgom, hogy alkohol nélkül átvágok az udvaron, és visszavánszorgok a szobámba. Nem nagy ügy! Gondoltam pár perccel ezelőtt, de aztán a sors közbeszólt. Már épp az út felénél tartottam, mikor az egyik ismerős lazán a kezembe nyomta a gitáromat. Azt a hangszert, amit még Beccától kaptam, és amibe történetesen mindkettőnk neve bele van vésve. Hogy jutott ki a szobámból, az rejtély. Épp annyira homályos, mint megannyi más dolog, ami az elmúlt időszakban történt. Ez még nem is lett volna annyira szörnyű, de az kicsit betett nekem, hogy Thomas az exem bulizási szokásairól kezdett fecsegni, aztán persze a rólam szóló pletykákat akarta feszegetni. Nem bírtam ki, muszáj volt elküldenem melegebb éghajlatra és még örülhet, hogy nem törtem be azt az agyalágyult fejét, mikor a „bevállalós nőcskémről és annak hű muskétásáról” ugatott. Miért hiszik azt egyesek, hogy Becca sértegetésétől jobban érezném magam? Pedig ennek semmi valóság alapja sincs. Csak idegesítenek az ilyen megnyilvánulások! Az meg már végképp sok, hogy Ledát is belevonják ebbe az egészbe. Neki aztán tényleg semmi köze ahhoz, hogy mi van velem meg Beccával. Rohadtul idegesít, hogy a selyemtündért és a néha jó, ám mostanság elég gonosz boszorkányt is egy kalap alá veszik. Kértem én valaha ilyesmit? Mármint, jó nem akarom, hogy agyon dicsérjék az exem előttem, de azt sem, hogy szidják. Csak mindenki szálljon le a témáról végre! Kidobott és kész, vége! Ezen már rég nincs mit dumálni! Lerágott csont, úgy ahogy van! Nem is vettem észre, hogy Thomas mikor sunnyogott odébb. Nem is nagyon számít, hisz ahelyett, hogy lenyugodnék, csak egyre feljebb megy bennem a pumpa, ahogy ismét végigfuttatom magamban a történteket. Kezem a gitárra simul, s általam lágy, bús dallam formálódik. Még most is jól megy, bár már rég mulattam vele az időt.  Aztán valahol az emlékösvényem közepén, egyszer csak elszakad az a bizonyos húr és a gitár nyakát megmarkolva, elmebeteg módjára kezdem el csépelni szerencsétlen öreg tölgyet, mely épp kéznyújtásnyira áll tőlem. Csak pár ütés kell ahhoz, hogy a hangszer nem túl szabályosan kettétörjön, elősegítve azt, hogy kezembe ezer apró szálka álljon. Mindegy, mert a húr már egyébként is a húsomba fúrta magát. Fáj a kezem, de a lelkemnek jót tesz a tombolás. Érzem, pezsgő vérem, s az adrenalint, mely csak úgy száguld bennem. A hangszer persze csúnyán megsínylette kirohanásomat, de nem bánom. Többé úgysem kívánok játszani rajta. Már minden dallamot kiadott magából. Becca és a gitár, mindkettő a múlté. Pillanatnyi jókedvem, mégis tovaszáll, ahogy az általam létrehozott szemétre pillantok. A gitár, számomra egyenlő anyámmal, a zongora pedig az apám. Az egyik túl szabad, a másik nagyon is kötött. Én pedig, a hang vagyok köztük. Csiszolatlan, kiforratlan mégis magával ragadó hang, mely csak különleges alkalmakkor szabadul fel pár röpke percre. Aztán elhalkul, lassan elveszik a csendben, s ismét jó időre, megszűnik létezni, hogy aztán újult erővel csapjon össze újra a zongora és a gitár hangjaival.








Whatever makes you happy, just don’t give up on it! And if you don’t get it, it means you might get something better.

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2014-11-20, 6:08 pm



Felix & Aoi



V égtelenül átlagosnak ígérkezett ez a nap. Olyannyira, hogy alig néhány laza órán kívül, nemigen akadt más teendőm. Sikerült beilleszkednem, felvennem a ritmust és megszokni az új napok adta rutint. Az időeltolódáshoz is teljesen hozzászoktam már. Nem akadtak problémáim. Különösen egy ilyen szép, friss, napos délben. Összesen volt három órám, teljesen elvétve egymástól. Első, harmadik és negyedik órában. A minap épp úgy tűnt, hogy a diákok is jól érzik magukat. Nem hallottam verekedésről vagy más balhéról. Így, délutáni programom sem akadt. Hamarosan közeleg az ebédidő is. Azt hiszem, addig elintézem minden hátralévő dolgomat és az ebédet már egy étteremben fogom elfogyasztani. Aztán irány haza. Erre gondoltam miközben az udvaron sétálgattam. Én voltam a felügyelő tanár ebben a szünetben. Ezen a napon. Örülök neki. Hátra tettem kezeimet. Összefogtam és lassan, komótosan járkáltam. Enyhe mosollyal ajkaimon figyeltem a diákseregletet. A beszélgető kiscsoportokat, a gerlepárokat és a szorgalmas tanulókat. Volt, aki hobbijának szentelve szabadidejét olvasott, zenét hallgatott, naplót írt vagy a telefonját bogarászta. Mások előrehozott ebédet rendeztek néhány szendvicsből és üdítőből. Végigjártam az egész udvart. Az iskola hatalmas területét. Egyre jobban közeledett a szünet vége. Nekem nincs több dolgom, és épp ezért megvárhatom amíg az utolsó diák is szépen visszamegy az órájára. Néhányan kezdtek visszaszállingózni az épületbe, míg mások kihasználták és kiélvezték a szünet utolsó másodperceit is.
Körutam során olyan dologgal szembesültem, amit nem akartam elhinni. Mindig is ostobának tartottam azoknak a zenészeknek a stílusát, akik egy-egy koncerten vagy más alaklomból szétverték a gitárjukat. Eme hangszer - és az összes többi is - sokkal többet jelent számomra, és nagyobbra becsülöm annál, mintsem ilyen galád módon vessek véget életének. Különösen akkor, ha egy jó hangszerről beszélünk. Sokkal jobb lenne ha magát a zenészt vágnánk hozzá valamihez, nem? Mindegy is. Hiszen, nem vagyok erőszakos. Végtelen nyugalmam és türelmem van. Legalábbis, azt hiszem. Na, azért nem vagyok egy zen mester, de már így is elég sokat megtanultam az élettől.
- Kár ezért a szép gitárért. - szólalok meg enyhe csalódottsággal a hangomban, néhány méterrel a fiú háta mögött. Közelebb megyek és felveszem a földről a legnagyobb darabot, amivé szét tudott esni - Legközelebb valami kevésbé értékesen vezesd le a haragodat. - adtam barátságos hangon egy tanácsot, miközben a minden bizonnyal egyetemi hallgató felé nyújtottam a darabot. Megköszörültem a torkomat, majd hátrébb léptem és a japán szokásoknak megfelelően meghajolva köszöntöttem.
- Aoi vagyok. Zene- és tánc szakos tanár. Mond csak, a saját gitárodat törted szét bánatodban vagy így akartad megbüntetni valamelyik iskolatársadat? - érdeklődtem meg egy kis bemutatkozás után. Egy röpke pillanat elég volt hozzá, hogy végigfusson fejemben a gondolat: ha játszik hangszeren - és nem ő az egyetlen - akkor az egyetemnek lehetne saját zenekara. Vagy, egyszerűen csak fejleszthetném a képességeit. Megbüntetni semmiképp sem szeretném. Inkább csak elbeszélgetni vele, első körben. Ha lemondja miért volt ez az egész, talán még segíteni is tudok a problémáján. Ki tudja? Bármi lehet még ebből a találkozásból. A nagy rész pedig, a fiún múlik.

words: 483 | music: - | note: -




Aoi

Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2014. Oct. 26.
Posztok száma : 60
Motto : Live life how you want & not how the others want you to! Age : 25 Titulus : The silent heartbreaker Foglalkozás : Tanuló Play by : Andrew Garfield
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2014-11-20, 7:31 pm


Aoi tanár úr & Felix
❛❛One good thing about music: when it hits you, you feel no pain❜❜



Words: 648 ✦ note: -

Kezeim által lett vége. Eltört! Darabokra zúztam, vége, már késő megmenteni! Ez a halom törmelék épp olyan, mint a Beccával való kapcsolatom. Már semmit sem ér. Lelke volt, szeretet volt benne! Most már csupán emlék. Valami, ami egykor sokat jelentett nekem. Csendes fájdalommal szemlélem a művem, nem törődve a kezemből kiserkenő vérrel. A szívem lüktetése egyébként is elnyomja azt a csöppnyi fájdalmat. Mit sem számít, egy pár vágás, mikor úgy érzem, az egész lényem elveszett egy kicsit. Igen, felhúztam a mosoly maszkom. Felkeltem és elkezdtem a napot. Poénkodtam, élcelődtem, beszéltem és nevettem, de ezek is mind részei az előadásomnak. Igyekszem megmutatni, hogy mennyire jól vagyok, pedig ez rohadtul nincs így. Ezért akaszt ki minden apró beszólás, amely Beccáról és rólam szól, ezért kapom el a tekintetem, valahányszor meglátok egy hozzá hasonlító lányt. Ezért vagyok képtelen a Ben szerinti értelmezésben továbblépni. Még nem megy, de nem akarom, hogy ezt mások is észrevegyék. Így is elég szánalmasnak érzem már magam. Két hét bőven elég volt a nyilvános kínlódásból, főleg, ha nem akarom, hogy az exem kerüljön, amíg el nem költözik a világ másik végére. Mert holt biztos, hogy el fog, ha tovább csinálom a műsort. Idegesen a felsőmbe törlöm a kezem, azon gondolkozva, hogy egy barom vagyok már megint és össze kéne szednem a mocskom. De végül is az egész élet egy nagy mocsok. Na jó, nem minden, de a legnagyobb része az! S ekkor, mint égi jel szólal meg egy jobbára ismeretlen hang mögöttem. Lassított felvételt imitálva fordulok meg, csak, hogy közben rendezni tudjam enyhén torzult arcvonásaimat.
-Kár a szívért, amit jelképezett! – Enyhe, fanyar mosollyal nézek a férfira, s úgy felelek, mintha mi sem történt volna. A mindennapi új jelmezem ismét a helyén van. Csupán szavaim jelentéséből olvashatja ki a keserűségem, no meg talán szemeim fakó csillogásából.
-Thomas feje volt az első gondolatom, de mivel állatbarát vagyok és a kínzásukat egyébként is büntetik, csupán a hangszer maradt! – Egy sóhajtás kíséretében adom tudtára, hogy első gondolatom egy társam agyonverése volt. Ennél azért csak jobb, hogy a gitár bánta végül a dolgot. Vagy sokkal inkább a múltam? Átveszem a felém nyújtott darabot, majd illedelmesen leutánzom a láthatóan ázsiai férfi, köszöntő mozdulatát. Már tudom is, hogy ki ő, be sem kell mutatkoznia. Pár napja másról sem szól a pletyka, persze a szakításom és a félrelépésem mellett, hogy két új tanárral is bővült az egyetem. Mivel értékesnek vélte a hangszert, azt is sejtem, hogy a zene és tánctanár áll előttem. Egyik órájára sem járok, így nekem mindegy is. Bot lábam van, s bár játszok két hangszeren és még az éneklés is egész jól megy, az itt töltött éveim alatt egyszer sem jutott eszembe, hogy bármi hasonló elfoglaltságot találjak. Lusta vagyok én ahhoz, amit nem muszáj megtennem! A gitár és a zongoratudásom is, csak a szüleimnek köszönhető. Ha fiatalabb koromban lett volna esélyem tiltakozni, most egyikhez sem értenék. De értek mindkettőhöz, mert mint oly sok másban, a szüleimnek nevezhető két emberpéldány, még abban sem tudott megegyezni, hogy a fiúknak milyen muzikális elemmel kéne foglalkoznia. Kész botrány! Bezzeg a bátyámnak soha sem kellett ilyesmivel foglalkoznia, csak mert kiemelkedő volt a sportokban. Sakkban én is jó vagyok! Bár az még szerintem sem igazi sport. Elkalandoztam.
-Felix Cooper, végzős az állatorvosin. – Miután bebizonyosodott a sejtésem azt illetően, hogy ki áll előttem, én is bemutatkozom. Közben fürgén felkapkodom a törmelékeket és a fa melletti kukába segítem őket. Végtére is a Dunant House lakói, nem a szemetelésről híresek. Én meg aztán egyébként sem vagyok az, s nem is vágyom rá túlzottan.
-Természetesen a sajátomat, bár sokkal inkább az emlékeimet akartam széttörni, vagy az érzéseimet, de a gitárt láthatóan könnyebb volt! Egyébként sem vagyok az a másokat büntető típus, csak mostanában minden összejött. – Kissé megnyílok a férfi előtt, talán épp azért, mert ismeretlen a számomra. Könnyebb így, mintha mondjuk Bennek nyávognám el, hogy mennyire nyomoronc vagyok.  Egyébként sem tanít, és nem is mondtam olyan sokat. Csak amennyi kikívánkozott így hirtelen.









Whatever makes you happy, just don’t give up on it! And if you don’t get it, it means you might get something better.

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2014-12-26, 9:17 pm



Felix & Aoi



K iderült a gitár romboló, zene ellenes diák becses neve. Felix Cooper. Miközben karba tettem a kezemet - mint valami felügyelő tanár - és enyhe terpeszben álltam, tekintetem a földön szanaszét heverő gitár darabokat fürkészte. És a fiatal férfi arcát. Még mindig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy keresnem kellene olyan diákokat, akik különböző hangszereken játszanak. Illetve még valakit, vagy akár valakiket, aki énekelni fog. Érdekelne az is, továbbá, hogy a többi diák és főként a tanári kar, köztük az igazgató miként fogadná a hírt. Az egyetemnek saját zenekara van. Érdekes lenne. Mi több! El kezdhetnék egyengetni a saját karrierjüket. Nem töltene el nagyobb büszkeség annál, ha az én tanítványaimból válna híresség. Persze, ehhez a célhoz rengeteg munka és tennivaló kell még. Első sorban bandatagok. Olyanok, akik képesek együtt dolgozni.
Gondolataimban elmerülve ugyan, de tekintetemet nem véve le a srácról figyeltem ő rá is. Szavait nem hagyhattam szó nélkül. Ráadásul, a gondolataimat is fel kellett vezetnem előtte. Ám ez, még várhat magára. Nem is keveset. Előbb segítenem kellene ennek az elveszett léleknek. Nem csak tanári kötelességemnek érzem ezt. Saját emberi figyelmességem és jószívűségem is egyben. Valahogy... ilyen vagyok. Nem tudom. Egy dolog van, amiben biztos lehetek; nem vagyok egy hétköznapi tanár.
- Kétlem, hogy jobb lenne ezt az úgynevezett Thomas-t bántani. Nem éri meg a fáradozásaidat. Ahogy, magadat sem kellene lejáratnod azzal, hogy állatnak nevezed. - mondom elsőnek egy cseppet elgondolkozva. Apró csend után folytattam.
- Ha megengedsz egy tanácsot; végy egy mély levegőt és lassan fújd ki. Még ha minden össze is jön, nem kell idegesnek lenned. A harag úgyis el száll. Ráadásul a forrófejűség bajba is sodorhat. Elveszíted a normális ítélkező képességedet és olyat tehetsz vagy mondhatsz, amit nem fogsz tudni visszacsinálni. Bármennyire is bánod utána a dolgot. Így van ez, ezzel a gitárral is. Úgy sejtem, jelképezett valamit. Ettől megakartál szabadulni. Vagyis, inkább attól amit eszedbe juttatott. Kedves emléket akartál kitörölni, ami jelenleg épp fáj. Próbálj megnyugodni. - mondom teljesen nyugodtan. Hanglejtésem is nyugodtságot és békességet sugároz. Igyekszem úgy magyarázni a dolgot, hogy ő is megértse azt, amit közölni szeretnék vele. Még akkor is, ha ez egy nem könnyű téma. Annál nehezebb feladattal mögötte. Mély levegőt veszek, és kifújva azt leengedem a karomat.
- Akarsz róla beszélni? Ha kimondod hangosan, talán rájössz, hogy nem is történt olyan nagy dolog, mint azt hitted. Legyen az bármi. Nem bánt annyira. Jobban átgondolhatod a saját érzéseidet és másokét is. A cselekedeteket. Szívesen meghallgatlak. - folytatom lágyabban, majd testtartásomon is próbálok lazább, kedvesebb formát alakítani - Ha nem, az sem gond. Beszélgethetünk valami olyanról is ami semlegesen hat rád. Vagy, felvidít. Beszélgetni mindig jó. Mit gondolsz, Felix? - fejezem be kedvesebben és barátságosabban. Eleinte kissé érzelemmentesen nyugodt voltam. Most, barátságos. Remélhetőleg ettől megnyílik. Na, igen. Ez pontosan az,a mit más tanár nem tenne. Mi több, talán már rég elvitték volna az igazgatóhoz a tettéért. Micsoda badarság!

words: 474 | music: - | note: -




Aoi

Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2014. Oct. 26.
Posztok száma : 60
Motto : Live life how you want & not how the others want you to! Age : 25 Titulus : The silent heartbreaker Foglalkozás : Tanuló Play by : Andrew Garfield
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2014-12-27, 3:16 pm


Aoi tanár úr & Felix
❛❛One good thing about music: when it hits you, you feel no pain❜❜



Words: 694 ✦ note: -

Állom a furcsa tanár tekintetét, s más esetben talán épp azon agyalnék, hogy miként vehetném rá arra, hogy ne cibáljon az igazgatóiba egy ilyen kis koszolás miatt, most mégsem ezt teszem. Gondolataim minduntalan Becca körül járnak. Még mindig nehezen hiszem el, hogy csak úgy túladott rajtam. Nem volt minden rendben, már belátom, de legalább megpróbálhatta volna rendbe hozni a dolgokat. De persze ő egy csipetnyi erőfeszítést sem vitt a dologba, inkább egyszerűen kidobott, mint egy értéktelen, elhasznált mosogatórongyot. És persze ezt mindenki más is tudja! Az önbecsülésemen esett csorba nagyobb talán, mint a szívemet ért kár. Hát csoda, hogy jelentéktelennek és baromi csalódottnak érzem magam? Csoda, hogy nagy ívben tojok arra, hogy kapok büntetést, vagy sem azért mert a saját cuccom az udvar közepén zúztam szét? Szerintem nem! Magán tulajdon volt, az aktám pedig makulátlan. Szinte soha sem ártok senkinek sem. Oké, vannak kivételek, de kevés. Idén végzek, a jegyeim kitűnőek és sok vizet sem zavarok, ellenben rengeteg jótékonysági rendezvényt segítettem már megvalósítani, persze nem önszántamból. Lehetne ennél jobb egy mintadiák? Csak, ha épp kómában van! De most, épp ma, kell egy kis szabad tér! Szükségem volt egy csipetnyi tombolásra ahhoz, hogy túl tudjak lépni a sértettségen és elviseljem mások sajnálkozó pillantásait. Még az sem derít jobb kedvre, hogy a lányoknál mostanában népszerűbb vagyok, mint valaha. Pedig pár éve még kiugrottam volna a bőrömből. Öregszem, azt hiszem! Most már kicsit sem izgat a mennyiség, csupán a minőség. Efféle gondolataimat űzi el a tanár ismét monológot szavaló hangja.
-Én is épp így gondoltam, ezért ütöttem a gitárt helyette! Egyébként pedig, némely állatnak szégyen, hogy Thomast közéjük soroltam! Legtöbbjük ugyanis mint érzelmileg, mint pedig értelmileg kifejlettebb az imént említett ember fiúnál. – Kifejtem a véleményem. Nem vagyok bunkó, de határozottan nem is húzom be fülem -farkam csak azért, mert épp egy tanár áll velem szemben. Már csak azért sem, mert engem nem tanít, ráadásul pár hónap múlva már nem is leszek diák. Korban pedig, már igen csak felnőttnek számítok, és persze megvan a magam véleménye is a dologról. Ami persze teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy mennyire sokra tartom az állatokat. Nem hiába vagyok olyan jó tanuló. Az állatok gyógyítása nekem egyáltalán nem csak egy jól fizető szakma lesz, hanem a hivatásom, a hobbim, a szenvedélyem.
-Már vagy két hete veszem a mély levegőket, de nem segít! Nem igazán haragszom senkire, inkább végtelenül csalódott és sértett vagyok, azt hiszem.  A forrófejűség pedig nem jellemző rám! Igaz, néha még én is elveszítem a kontrollt, de nem kell félnie! Nem szokásom tombolni, mármint a mostani dolgon kívül. Már túlzottan felgyülemlettek a dolgok. Biztosan tapasztalta már azt az érzést, hogy nem tud elengedni valamit, ami voltaképpen már nincs is. Ráadásul ezt mindenki így, vagy úgy az ember arcába vágja! Ez olyan, kétségbeejtő! – Magyarázok magam elé meredve, miután feltakarítottam a gitár darabjait, s kíméletlenül a kukába szuszakoltam őket. Hangom mély, zaklatott, mégis csendes. Nem ordítok, nem kiabálok, még csak el sem küldöm a fenébe a tanárt. Nincs értelme és persze én egyébként sem szeretek másokat megbántani, pusztán azért mert rossz napom van. Helyette inkább megosztok még pár bennem rejlő érzést, miközben igazat adok magamnak. Tényleg könnyebb egy ismeretlennel beszélni, mint a barátaimmal. Elgondolkodva hallgatom a szavait, majd leülök a mellettünk lévő üres pad egyik sarkára. Meséljek, vagy ne? Ez itt a kérdés.
-De, attól tartok elég nagy dolog történt. – Kezdek bele egy sóhaj közepette, miután döntésre jutottam. Mesélek, hátha tényleg segít, ha kiöntöm a lelkem és vélhetőleg egy tanár nem fogja azt mondogatni, hogy fektessek meg valakit, attól jobb lesz. Merthogy a haverjaimnak ez a fixa ideájuk!
-A lány, akivel másfél éve együtt voltunk, kidobott! Minden előjel nélkül, hirtelen közölte, hogy vége! Most már én is látom, hogy valami nem volt rendben köztünk az utóbbi időben, de meg sem próbálta rendbe hozni. Ha időben szólt volna, vagy észrevettem volna, talán, nem történt volna meg ez az egész! Túl sok a volna! – Legyintek lemondóan, miközben vonásaimra kiül a keserűség. Őszintén megnyíltam és jólesett kimondani minden egyes szót. Én tényleg komolyan gondoltam Beccával és már egy ideje kinőtte a tini kapcsolatokból is. Mármint, már eszembe jutott, hogy nem lenne rossz vele családot alapítani, megöregedni. Vele határozottan együtt tudtam volna élni, de erre már semmi esély.








Whatever makes you happy, just don’t give up on it! And if you don’t get it, it means you might get something better.

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2015-01-22, 4:57 pm



Felix & Aoi



Thomasról alkotott véleményét meghallgattam. Megtudtam érteni a stílusát, az érzését és minden egyebet amit csak ide lehetne sorolni. A másik srácot alkotó személyes gondolataira csak annyit feleltem: Elhiszem. Valóban így gondoltam. Nem ismerem őt ugyan, de remélhetem azt, megfogom tudni milyen is ő valójában, mely esetben, talán még Félix-nek adhatok igazat. Következő szavait türelmesen, figyelmesen és néha-néha rábólintva hallgattam. Ezzel a gesztussal is jelezve felé, hogy figyelek és értem amit mond.
- Nem tapasztal ilyen érzést, de azt hiszem, tudom mire gondolsz. - tűztem be két mondata közé. Tovább hallgattam mondandóját. Hanglejtéséből egyre jobban hallható és észrevehető lett az, amiről beszélt. Könnyebben megtudtam érteni, hogy mi lehet most benne, ami sokat segített a válasz megfogalmazásában. A kis monológ végére kibújt a szög a zsákból. Mondjuk, sejthettem volna. A fiatalok, különösen akkor amikor még iskolarendszerűen tanulnak, nagyrészt a szerelmi életük miatt aggódnak. Hangulatingadozásaik nem csak a fiatalságuknak, de a különböző külső tényezőknek is köszönhető. Mert "nem mindegy mit veszel fel, hogyan hordod a hajadat, milyen parfümöt használsz, és a legfontosabb, kivel vagy együtt vagy épp nem." Tipikusan abban a problémában szenvednek, ami a tinédzserek időszakára jellemző. Fiatalság bolondság. Ahogy mondani szokták. A hormonok még ebben a korosztályban is igen meghatározóak. A különbség csak az, hogy büntethetők és valami miatt hajlamosak nagyobb butaságokat is csinálni. Fiatalok.
- Nem a feltételezésekben kell élni. Ne arra gondolj mi lett volna, ha ez és ez történik. Sokkal inkább a valójában megtörtént dolgokra koncentrálj. Nincs olyan, hogy valaki mindenféle előjel nélkül szakít. Inkább... nem vetted észre azokat az apró jelzéseket. Erre több esélyt látok. - kezdtem bele barátságosan tanácsadós hangszínnel. Szeretnék úgy tanácsot adni, legjobb tudásom szerint, hogy ne sértődjön meg. Eltudom képzelni a barátaitól miféle ötleteket kaphatott. Már amennyiben tájékoztatta őket az érzéseiről és a helyzetről.
- Azt kellene végig gondolnod, hogy te mit hibázhattál és milyen előjelei voltak a másik fél döntésének. De, ha a legrosszabbra akarunk gondolni, akkor előfordulhat, hogy nem gondolta komolyan a dolgot. Egyszerű fellángolás volt. Mint az esetek döntő részében. Ilyen esetben, nem te tehetsz a dologról. Mit gondolsz? Mi lehetett az oka? Keresd meg, a fejedben. - magyarázom változatlanul kedvesen és megértően. Tényleg segíteni akarok rajta. Komoly szándékkal, nem pedig úgy, ahogy minden bizonnyal a többi fiatal tenné. Közben pedig én is végig gondoltam korábbi szavaimat. Lehet, hogy nekem azért könnyebb, mert más körülmények között nőttem fel és más gondolkodás móddal. Ez, persze, nem magyaráz meg mindent. Vagy épp semmit sem. Vajon Félig belemerül a részletekbe? Többet fog mondani, vagy inkább hanyagolná a témát? Haj, remélem tudok rajta segíteni.

words: 420 | music: - | note: elnézést, nem kellett volna ennyi ideig tartania




Aoi

Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2014. Oct. 26.
Posztok száma : 60
Motto : Live life how you want & not how the others want you to! Age : 25 Titulus : The silent heartbreaker Foglalkozás : Tanuló Play by : Andrew Garfield
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2015-01-22, 8:44 pm


Aoi tanár úr & Felix
❛❛One good thing about music: when it hits you, you feel no pain❜❜



Words: 825 ✦ note:Elnéztem! Smile

Ahogy telnek a percek, úgy nyílok meg egyre jobban. Jól esik egy idegennek elpanaszolni a gondjaimat. Igazából még csak vigaszt sem várok tőle, hisz mit is tehetne, de egyre jobban úgy érzem, hogy megkönnyebbül a lelkem, ha kimondom, ami kikívánkozik. Van ez így, csakhogy életem jelenlegi szakaszában, nehézkes ilyesmikről beszélnem a barátaimmal. Becca megértene, de pont ő az, akivel nem beszélhetek többé ilyesmikről. Aztán ott van Jasmine, bizonyára ő sem vágná rám az ajtót, de a lelki fröccsére még nem készültem fel. Ben meg, na, az ő tanácsaival tele a padlás és nincs az az isten, hogy megfogadjam őket. A legjobb barátom és ténylegesen vele kerek úgymond az életem, de néha kiüt, hogy mennyire különbözünk. Példának okáért, az ilyen komolynak mondható helyzetekben. Na és Sera! Ha neki bármit megemlítenék, arról egy óra múlva tudna az egész egyetem, sőt, megkockáztatom, hogy az egész város. Ash lehetne esetleg, de vele is annyira ingoványos a barátságunk, hogy az végképp nem tudom, milyen következményekkel járna. Szóval, kapva kapok az alkalmon és beavatom elmém melankólikus zugaiba az ismeretlen tanárt. Épp csak egy pillanatra állok le, hogy egyetlen mondatot betűzhessen a monológom közepére. Nem szavalok el mindent egyszerre, mintha bemagoltam volna a történetet, csupán annyit, amennyi könnyít hirtelen a lelki világom terhén. Végül egy sóhaj közepette elhallgatok, s körbevonom magam a magány szürke köpenyével. Figyelmem persze nem lankad. Iszom az idősebb férfi szavait, hátha tényleg mond valami használhatót is. Végül is, csak több az élettapasztalata, vagy nem?
-Arra koncentrálok! Vagyis igyekszem. Mint már mondtam, így utólag én is látom a kapcsolatunk hézagjait. Értem, hogy miért tette, csak azt nem, hogy miként jutottunk idáig. Mármint, igen, voltak gondok, igen, vak voltam! De Becca? Meg sem próbálta helyre hozni a kapcsolatunkat, csak egyszerűen kihátrált. A könnyebb utat választotta, lehetőséget sem adva, hogy …. nem is tudom… tényleg nem…. – Hol a tanárt, hol pedig saját cipőmet stírölve adom elő az újabb nem túl versenyképes szösszenetem. Már nem is tudom, hogy egyáltalán tettem-e volna bármit, ha Becca időben szól. Mert ez a rohadt nagy igazság! A kapcsolatunk kopár sivataggá vált, amiben már az is újdonságnak számított, ha épp reggel véletlenül fele más zoknit vettem fel. Elkényelmesedtem, s bár még most is szeretem őt, ez az érzés, már rég nem olyan, mint egykor. Úgymond, lassan elveszett a motivációm és csak a tőlem jól megszokott figyelmesség maradt. Az is elég felszínesnek bizonyult, mivel nem tűnt fel időben, hogy ekkora gáz van.
-Nem hiszem, hogy fellángolásról lett volna szó! Másfél év, együtt a felső oktatási rendszerben, nem olyan kevés. Abban sem vagyok biztos, hogy voltak igazi előjelek. Becca, igazán határozott tud lenni, ha eldönt valamit. – Nem mentegetem magam, sem pedig őt. Az információkat inkább tényként közlöm, hisz Aoi tanár úr egyikünket sem ismeri még annyira, hogy elfogultság nélkül dönthessen.
-Szerintem egyikünk sem hibázott! Még pár hete is, minden olyan tökéletesnek látszott, de az együtt töltött idő alatt, mindketten változtunk. Kicsit felnőttünk talán. Mindkettőnk életében más dolgok lettek fontosabbak. Becca impulzív, én viszont, hozzá képest passzív vagyok, azt hiszem. Egyszerűen, csak lassan elhalt ez a dolog köztünk és valamikor az úton, nem is tudom…. barátokká váltunk, talán? Megvan a szeretet és a ragaszkodás, de szerelem és szenvedély, az attól tartok, már egy ideje nincs jelen igazán. – Hangom megviselten, s tompán kúszik a légben. Szavaim immár nem is annyira a tanárhoz, inkább saját magamhoz címezem. Hangosan gondolkodok. Annyi minden jár a fejemben, annyira szeretnék tenni valamit. Bármit, csak, hogy visszahozzam a múltat. De nem lehet, többé, már nem.
-Talán unalmasnak tűnhettem a szemében! – Újabb elgyötört sóhaj hagyja el a számat, majd feszülten hátra túrom egyébként is kissé kócos tincseimet. Fáj a gondolat, hogy rám unt, mint ahogy mostanság a legtöbb vele kapcsolatos dolog.
-Tudja, ebben az a legrosszabb, hogy igaza van! A szakítás, meg minden… Így kellett lennie. – A mellettem ülő férfi szemébe nézek, mintha tekintetemmel is szavaimat akarnám igazolni. Hangom lemondóvá szelídül. Vége, tudom és felfogtam, csupán nehezen engedem el.
-Nem akarom elveszíteni. Tudom, klisének hangzik, de én tényleg szeretnék a barátja maradni, ha mód van rá. Mi mindig jól kijöttünk. Ő olyan, mintha a családom része lenne, egy kikötő az élet viharában. Régebben zűrös volt a magánéletem, de Becca miatt képes voltam megkomolyodni ezen a téren. De nem tudom…. rideg és elutasító. Kerül engem, és ez jobban megvisel, mint az, hogy férfiként már nem kellek neki. –Fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán követhető, vagy sem a kicsapongó lelki szemétdombom áradata. Néha, már magam sem tudom, Mit kéne tennem, mit kéne gondolnom, merre kéne elindulnom. Egyelőre csak őrlődök és létezem.
-Ő volt az a lány, akivel el tudtam képzelni a jövőmet és nem az, aki nélkül nem… azt hiszem, ez mindkettőnk részéről igaz. – Hosszú nyavajgásom végére még egy bölcseletet is tűzdelek, majd elönti elmém egy méltán ide illő kérdés. Mit is csinálok?
-Bocsásson meg! Nem akartam ennyi ideig feltartani! Kiismerte már magát a kampuszon? – Udvariasan kérek elnézést önnön ömlengéseimért, majd mutatok némi érdeklődést az új tanerő iránt. Ezzel is igyekszem kimutatni a hálám. Meghallgatott és ez többet segített, mint hinné!









Whatever makes you happy, just don’t give up on it! And if you don’t get it, it means you might get something better.

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2015-01-31, 9:22 pm



Felix & Aoi



Gondolataimban próbálom felépíteni azt, amiről Felix mesél. Mi volt a sztori alapja és miként omlott össze a közte és társa közti viszony. Ahogy figyelek és hallgatom a szavait néha őt nézem, néha a füvet. A fű zöldje békességet és nyugalmat árasztó hatása, még ha ez ostobán hangzik is, segít gondosan elrendezni az elmondott történet részleteit. Elismerem, hogy egyik felet sem ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam ez a lány részéről egy egyszerű szeszély vagy tényleg komoly. A fiút, azaz már inkább fiatal felnőttet elnézve, sok minden tisztázódik bennem. Kívülállóként mondok neki saját véleményt. Próbálom tartani benne a lelket, de ahogy mondja és mondja, egyre inkább az az érzésem, ez veszett ügy. Ezzel nem is lenne baj, de ha megmondom neki, csak jobban összetörik. Hazugsággal alátámasztani azt, ami már amúgy is eldőlő félben van, felesleges és buta döntés volna. Az igazság néha fáj, de az őszinteséggel sok mindent meg lehet alapozni. Erre az elhatározásra jutva, úgy döntök, én is nyílt leszek a sráccal szemben. Őszintén elmondom a véleményemet. Nincs értelme mást mondani, vagy latolgatni a dolgot. A lényeget ő maga is kimondta. Ezt megerősítem benne, de közben olyat is adok, amire nem feltétlenül számít. Reményt. Ha gondolt is rá, bátorsága nincs elég. Talán, épp ez a kis löket kell elkeseredett szívének, hogy talpra állhasson. Így belekezdek.
- Őszinte leszek hozzák, Felix. Szerintem, a kapcsolatotok lapossá vált a végére. Nem hozott semmi újat, amivel a tűz tovább éghetett volna. A parázs kevés hozzá. Nem akarlak megsérteni, vagy jobban a lelkedbe gázolni, de egy lusta férfi mellett a nő nem boldog. Nekünk nehezebb a dolgunk, ha ki akarjuk fejezni a szeretetünket. Mindig új dolgot kell kitalálnunk, miközben önmagunk maradunk. Segítenünk kell a másiknak, és neki is nekünk. A kapcsolatokban a felek egymásra támaszkodnak. Talán, többet kellett volna tenned érte. Kimutatni mennyire fontos neked. Odafigyelni azokra az apróságokra, amiket véletlenül ejt ki a száján vagy érzékeltet a testével. Mit szeretne? Mi az álma? Satöbbi. Legközelebb jusson eszedbe, amikor újra barátnőd lesz. - mondtam halkan, igyekezve megtartani a barátias hangnemet. Sokat néztem a füvet ugyan, de a végén határozottan néztem fel Felix szemeit keresve. Egy apró szünet után folytattam, miután úgy éreztem, kellően felfogta az elhangzottakat - Nem hiszem, hogy fellehet éleszteni a lángot. A közeljövőben biztosan nem. De, barátok attól még lehettek. Különösen ha ennyire fontos neked. Ebben az esetben, ha neked is jó így, ne rágd magad a szakításotokon. Persze, a nő szereti látni, nem csak egy rongy volt neked. De, a túlzott önsanyargatást sem értékeli. Húzd ki magad, és lépj túl rajta. Tudom, nem egyszerű a kérés. Még sincs más megoldás. Mikor felállsz, ne az érdeklődés teljes hiányát lássa. Inkább, közelíts felé úgy, mint egy barát. Menj oda, tudasd vele, hogy rád számíthat és te örülnél neki, ha mindezek után barátok maradnátok. Felfogtad miről van szó, és megérted a döntését. Kérdezd meg, ő lát-e esélyt a barátság fenntartására. Én ezt tenném a helyedben. - végül én magam is egy sóhaj keretében fújom ki a levegőt. A diákok szerelmi élete, legyenek húsz alatt vagy felett, mindig is kemény dió volt. Egyszerűbb az ember dolga, ha ismeri a feleket. Esetleg, közben is tud járni az ügyükben, de így... ráadásul megfelelő tanáccsal ellátni a mindig saját feje után rohanó fiatalságot, bizony nem könnyű. Újra csend telepedett le kettőnk közé. Elgondolkodott, szomorú csend. Nem kínos hatást keltő. Inkább, olyan fel kell emésztenem az elhangzottakat típusú. Nem tudom, a pár perces csendet miért szakítottam meg. Azt sem, miért ezek a szavak hagyták el ajkaimat. De, nem bántam meg. Hiszen, sokkal inkább magamnak jegyeztem meg. Szintén halkan, bár tudom, a fiatal felnőtt hallotta minden egyes szavam.
- Fiatalság bolondság. Buli az életük. Ebben a korban még sok lány jön és megy, majd az életedben. - sóhajtottam, majd barna szemeimet Felix-re emeltem. Ekkor szólalt meg. Udvarias elnézést kérve, hogy aztán egy másik témára vigye a beszélgetésünket. Hibáztatni nem fogom érte. Talán, jobb ez így neki is. Másik téma, új lehetőségek. Így van rendjén. Szavaira felemelem egyik kezem, tenyeremet mutatva felé.
- Nem kell bocsánatot kérned. Hozzám bármikor fordulhatsz. Akár azt szeretnéd, hogy valaki meghallgasson. Akár a tanácsomat kéred. Legjobb tudásom szerint korrepetállak is valamiből, ha kell. - nevettem el magam a végén. Ugyan, sok tantárgyból nem vagyok jó egyetemi szinten, de azért minden tőlem telhetőt megteszek. Szaktárgyak már fejtörést okoznak ugyan, de könnyen alkalmazkodom és segítek legjobb tudásom bevetve - Nagyjából eligazodom. Mond csak... a gitár sorsától függetlenül. Nincs kedved zenélni? Akár tanóra keretében, vagy anélkül, délután. Segíthetek komolyabb jövőt is építeni, de ha úgy tartja kedved, akkor hobbiból is játszhatsz. Nyitott vagyok mindenre. - válaszoltam a kérdésre, majd egy új lehetőséget vetettem fel. Elismerem, hogy aki állatorvosnak tanul annak nem sok köze van ehhez a szakirányhoz, de a zenében több lehetőség van, mint azt bárki is hinné. Ráadásul, sosem volt kötelező olyan komolyan venni, mint a többi tantárgyat. Van, akinek ez csak menedék a világ elől. Egy másik élet. Vagy hobbi. Másoknak, komoly hivatássá válhat. Ez már ember függő. Minden esetre, a válasz után érdeklődve pillantok a férfira.

words: 829 | music: - | note: -




Aoi

Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2014. Oct. 26.
Posztok száma : 60
Motto : Live life how you want & not how the others want you to! Age : 25 Titulus : The silent heartbreaker Foglalkozás : Tanuló Play by : Andrew Garfield
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2015-02-10, 8:28 pm


Aoi tanár úr & Felix
❛❛One good thing about music: when it hits you, you feel no pain❜❜



Words: 1055 ✦ note:Bocs a késésért és a minőségért!

Miközben kiöntöm szívem legmélyebb fájdalmait egy konkrétan vad idegen tanárnak, szinte érezni vélem, ahogy a vállamat nyomó mázsás súlyból, jókora darabkák szakadnak le. Lassan, de biztosan felenged a bennem gubózó görcs. Persze a rossz érzések gyökere túl mélyen van ahhoz, hogy pár pillanat alatt kiirthassam, de már így is sokkal jobb. Már a Beccával való találkozás is sokat lendített a dolgokon, annak ellenére, hogy semmi féle választ nem kaptam igazándiból a tettére. Voltak gondjaink, erre én is rájöttem, sajnos túl későn, de ennyi. Soha sem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén túlad rajtam majd egyszer. Megtette és már nincs vissza út. A múlt, lassacskán beleveszik az emlékek zavaros ködébe és mi bármilyen fájó is, eltávolodunk. Ez az egyetlen olyan momentum, ami ellen még talán tehetek valamit. Akármit, bármit, csak tudnám, mit! Merthogy jelen helyzetben, abszolúte fogalmam sincs arról, hogy akadályozzam meg abban, hogy átrohanjon a baloldalra, ha én feltűnök jobbról. Kerül engem, részben megértem ezt is, másrészt viszont, piszok szemét dolognak érzem a részéről. Olyan, mintha duplán árulna el, mintha hirtelen, mindent el akarna venni tőlem, mert neki így kényelmesebb. Igen, önzőnek tartom, bár lehet, hogy én még nála is önzőbb vagyok!  Erre világítanak rá az idősebb férfi szavai is. Nem tettem eleget? Nem mutattam ki, hogy mennyire fontos nekem? Lehetséges, hogy tényleg minden csak és kizárólag az én hibám? Nem, ezt azért kétlem!
-Úgy vélem, két emberen múlik egy kapcsolat. – Kezdek bele immár én, halk, reszelt hangon a válaszba. Attól még, hogy egy tanerő a beszédpartnerem, eszemben sincs meghazudtolni magam. Azt mondom, amit érzek, amit gondolok, ami végül is én vagyok.
-Talán, tényleg lusta voltam, de nem épp a szerelemnek kellett volna felélénkítenie? Kérdés, hogy létezik-e olyan szerelmes férfi a világon, aki nem tesz meg minden szíve választottjáért. És ha igen, abban az esetben az ő érzéseit, vajon nevezhetjük-e szerelemnek? Talán az, már nem is az, aminek hisszük. Csupán baráti felszínes törődés, vagy épp kósza fellángolásból eredő figyelem. Ha ilyen könnyen kihűlt köztünk a tűz, úgy, hogy észre sem vettük, honnan tudhatnánk, hogy egykor lángolt egyáltalán? Lehet, hogy csupán a parázs volt meg, s füstje nagyobb volt égető lángjainál? Jó ég, az agyam nem elég friss az ilyen röptű filozofálgatásokhoz! – Halvány, bocsánatkérő mosolyt ejtek meg. Túlzottan belekeveredtem önnön gondolataimba, így a beszélgetés, inkább csak saját agyszüleményem kibogozhatatlan, gyatra kuszasága lett. Túlbonyolítom a dolgokat azt hiszem. Jobb lenne mindent letisztázni. Vége és pont! Így mennyivel egyszerűbb lenne! Legalább megpróbálok pár értelmes, használható mondatfoszlányt is összeépíteni.
-Ezt, már biztos, hogy nem lehet! Becca kimondta a végszót és bevallom, én sem érzem úgy, hogy még küzdenem kellene érte. Már ez is elég világos jel, azt hiszem. Azt mégsem mondanám, hogy nekem jó így. Bonyolult az egész! Én érzem annak, de majd csak letisztul minden idővel. A tanácsát azonban megpróbálom megfogadni, hátha tényleg lehetséges, hogy legalább a barátokként egymás mellett maradhassunk. – Hálás pillantás közepette hallgatok el, s épp úgy, mint ő, hagyom, hogy a csend lassan kúszva ránk telepedjen. Mélyen belélegzem a természet friss illatát, hogy gondolataim ennek hatására kisimuljanak. A kuszaság nagymesterének érzem magam. Mind érzelmileg, mind gondolatilag olyan vagyok mostanság, mint egy elátkozott labirintus és hiába ugrálok, nem találom a kijáratot. Pedig már ideje lenne, mert rohadtul nem tetszik, hogy bent rekedtem. Fejem a tanár újabb szavaira kapom fel. A fiatalságról és a nőkről beszél. Figyelek, de nem reagálok szavaira. Nagyon remélem, hogy téved. Nincs ugyanis sok lányra szükségem. Azon a korszakon már a gimnáziumi évek alatt átestem. Mostanra már inkább egyet választanék, egy olyat, aki igazán hozzám passzol. De lehet, hogy ez eleve túl nagy kérés. Inkább elterelem a témát Aoi felé.
-Talán, még a szaván fogom, ha újabb katasztrófa sújt le rám! Egy jó tanács, soha sem árt. Cserébe, maga is számíthat rám, ha épp egy huszonéves segítségére volna szüksége! – Ismét halványan elmosolyodok, főleg az utolsó kijelentésem közepette. Nem hiszem, hogy valaha segítséget kérne tőlem. Végtére is, az idősebb korosztály igen csak ritkán fordul az ifjabbak felé segítségért. Kivéve anyámat, mert szerinte a kor relatív dolog! Ő annyi, amennyinek érzi magát. Mégis, tudatni akartam, hogy alkalomadtán szívesen viszonozom a kedvességét.
-A korrepetálást viszont el kell utasítanom. Közel kitűnő vagyok mióta elkezdtem az egyetemet, ennél jobb, már nem igen lehetek. – Minden nagyzolás nélkül, színtelen hangon jelentem ki a dolgot. Nem vagyok büszke erre, mert úgy vélem nincs miért. Imádom az állatokat, érdekel a téma, nem magolok éjjel nappal, de kellőképpen odafigyelek és erre fogékony is vagyok. Szóval, nem igazi eredmény ez tőlem, inkább csak szerencse. Bezzeg Adam, ő igazi tanulmányi zseni volt. Bár, mindenben túl jó volt. A bátyám és a drogok…
-Zenélni? – Meglepetten kérdezek vissza, hisz ez irányú témaváltásra nem számítottam. Ráadásul eszembe sem jutott már évek óta, hogy ismét a zenével foglalkozzak. Ott volt Becca, aki lekötötte a szabad időm nagy részét. De már nincs, s bár szüleim kényszerítése végett kezdtem el hangszereken játszani, valahogy mégis hozzám nőtt a dolog. Megvallom, hiányzik is.
-Hobbiból, szívesen részt vennék pár külön órán! – Döntöm el hirtelen és egy kisebb torokköszörülés után, ki is mondom a szavakat. Miért is ne? Ez legalább lekötné a figyelmem, segíthetne átlendülni a mostani életciklusomon, és ahogy látom, Aoi tanár úrnak is kedvezek vele. Hálás vagyok, ez is benne van némileg a döntésemben, de nem ez a mérvadó.
-Bevallom, évek óta nem képeztem magam. Elsős koromtól egészem az érettségiig tanultam gitározni és zongorázni, jó tíz évig. De azóta, csak néha nap használtam ezeket a hangszereket. Többnyire otthon a szünetekben. Persze, ez olyan, mint a biciklizés, de azt hiszem, kissé be vagyok rozsdásodva. – Bocsánatkérő tekintettel nézek vele farkasszemet, mintha óriási hibát követtem volna el. Megfeledkeztem a zenéről, hű, szörnyűség! Akasszuk fel, de gyorsan! Ja, hogy nem a Tom and Jerryben vagyunk?
-Azt hiszem, a gitározás megy a legjobban. Az éneklés viszont, abban nem vagyok túl jó. De, ha megmondja, mikor kezdhetek, lesz alkalma eldönteni! – A gitár, igen, az érezhetően könnyebben szólal meg kezeim között, mint a zongora. Talán mert ez utóbbit ritkábban használtam az utóbbi években. Végtére is, nem lett volna egyszerű egy klasszikus zongorát becipelni a szobámba. A hangommal kapcsolatban pedig, lehet, hogy kissé szerény vagyok. De tényleg csak egy cseppet. Jó hangom van, de némileg csiszolatlan. Bár a könnyed dalokat hallás után is tökéletesen vissza tudom adni, de egy erősebb rockhoz például, szerintem már nincs meg a kellő erő benne. Egyébként, a végtelen őrjöngés nem is az én stílusom. Lemerem fogadni viszont, hogy az új tanár, pont a vadabb stílust részesíti előnyben.








Whatever makes you happy, just don’t give up on it! And if you don’t get it, it means you might get something better.

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   2017-09-18, 3:25 pm



Felix & Aoi

El kell ismernem, világ életemben vonzottak a beszélgetések és bár az egyetemi hallgatók, lévén már felnőttnek számítanak, így jobban lázadnak, mint a tinédzserek, mégis nyitott maradtam feléjük. Az ember holtáig tanul és nincs is jobb módja a világ megismerésének, mint más szemén keresztül egy teljesen más oldalról megvizsgálni ugyanazt a tárgyat. Valaki egy kört lát, más egy háromszöget, de ha jobban megnézzük, akkor az egy kúp. De, lehetne valami más is. Noha, rengetegszer úgy tűnhet, hidegen hagy mások véleménye és nem törődöm a diákjaimmal, valójában sokkal többet foglalkozom velük, legyen szó tanulásról, közösségi- vagy magánéletről, jómagam mindig is érdekeltebb voltam bennük, mint bármely másik kollégám. Ha morcosan jönnek be órára, annak oka van és nem feltétlenül az, korán kellett kelni. Ha rossz napjuk van, az kihat a teljesítményükre és a zene, a tánc, mindaz, amivel foglalkozom éppen a lélekről szól. Nem a testet gyógyító orvos vagyok, hanem a lélek, magának a szellemnek a gondozója s szakmám tárgya észrevétlenül is megérinti a spirituális valónkat. Legyen szó kedvenc dalról, zenéről vagy pár mozdulatról a parketten vagy épp a buszmegállóban, teljesen megváltoztatnak minket. Önmagunk lehetünk általuk és átkísérnek minket nem csupán a hegyeken, de a völgyeken is. Szívünkben és lelkünkben, ott csücsül és vigyázz ránk, mint egy igazi barát, társ, ki a kezünket fogja.
Felix szavaira egyetértőn bólintottam, majd szóban is megerősítettem, hogy igen, egy kapcsolat nem csupán egyetlen főn múlik.
- Teljesen igazad van. Ezért is lesztek egy pár, mint a cipők. – egy kissé idétlennek, humorosnak tűnhet a hasonlat, de tulajdonképpen a fél pár cipő mit sem ér a párja nélkül. Együtt lesznek egy egész, tökéletesen kiegészítve egymást. Következő, filozofikus szavait egy hangos kuncogással karöltött széles mosollyal követtem - Nem. Nem kell abbahagynod. Elmélkedhetünk így is, ha szeretnél. Bár, részben témánál maradnánk, ugyanakkor elterelné a gondolataidat és egy kissé felszabadulnál tőle. – egészítettem ki szavait, mielőtt kanalat vesz a kezébe, hogy megássa vele saját sírját – Ebben az esetben, Felix, csak annyit tudok mondani, fel a fejjel. Minél többet gondolkozol rajta, minél távolabb kerül a rossz emlék az időben, annál több hibát veszel majd észre a kapcsolatotokban és a másikban. S eljön a pillanat, amikor rájössz mennyi mindenben vak voltál és milyen hibásak vagytok mindketten és a végén már azt sem fogod érteni, minek is kellett neked ez az életedbe. Ezt egy régi barátom mondta fél évvel egy csúfos szakítással végződő hosszú, erős párkapcsolat után. Nem tudom, igaza volt-e, minden esetre egy keveset érdemes lehet elmélkedni rajta. – bíztatón pillantottam rá, hiszen minden egyes szavammal a régi tapasztalatokat próbáltam meg átadni és azokból, valamiféle tanácsot nyújtani. De, mindenki más, nincs kettő egyforma ember, így párkapcsolat sem. Ekképpen, mindent átfogó gyógyír sem, s a fájó szívnek minden egyes kimondott szó feleslegesnek tűnik a bánat vizében.
Hosszabb csend telepszik körénk, miként gondolatainkba mélyedve emészteni, boncolgatni kezdjük az elhangzottakat. Néhány súlyosnak tűnő, lassan vánszorgó néma perc után egy apró mondattal töröm azt meg, melyet inkább lábjegyzetnek szánok, mintsem kivesézni való témának. Felix ekkor kér bocsánatot, melynek szükségét nem érezve ajánlom fel jövőbeli segítségemet az ifjúnak. Sosem lehet tudni, mikor és miben lehet szükségünk egy harmadik kézre, függetlenül a témánktól és az életvitelünktől. Minden a legváratlanabb pillanatban történik velünk. Ezért olyan szép és varázslatos az élet, mindig hoz új kihívásokat, és amikor azt hisszük büntet a nehezebbik úttal, valójában tudja, éppen arra van szükségünk. A kérdés csupán annyi: küzdünk-e tovább? Miután mindketten támasztékot kínáltunk a másiknak, szavaira biccentek elfogadás képpen, majd egy teljesen más témát hozok fel, ezzel is lezárva az előzőt. Senkinek se tesz jót, ha túlzottan beleragadunk egy dologba, különösen egy szerelmi szál esetében. Sajnos, csúfos viták keveredhetnek belőle, ám Felix rendesnek tűnik és megérti, nem kell minden tanácsot megfogadni, ellenben ha meghallgathatja, később még felhasználhatja az élete során. Ez pedig egy igen jó tulajdonság. Arról nem is beszélve, talán egy kis zene az, ami segíthetne rajta. Figyelmesen hallgatom végig beszámolóját eddigi tapasztalatairól, miközben próbálom felvenni tekintetét. Az elhangzottaknak kifejezetten örültem. Megvallom, szükség esetén szívesen venném a csapatba is, ám addig, megelégszem a különórákkal is.
- Örömmel hallom, hogy nem hagyott el az érdeklődés. Ha sikerül egyeztetned az idődet tanóráiddal és más elfoglaltságaiddal, hagyj egy üzenetet a tanárimban vagy keress meg személyesen, és megbeszéljük neked melyik napon, valamint hány órakor lennének megfelelőek ezek a külön foglalkozások. Illetve, amennyiben kedved tartja, bármikor benézhetsz egy órámra is. – tájékoztattam egy javaslattal karöltve. Hangszínem változatlanul barátias volt, ugyanakkor komoly hangvételű.


zene ⋮ 719 ⋮ üzenet ⋮ ×





Aoi

Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Aoi tanár úr & Felix   

Vissza az elejére Go down
 
Aoi tanár úr & Felix
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Mester új tanítványa? Hikuro vs Akira
» Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//
» A nosztalgia kifizetődő? (11|11)
» [Lezárt] Kérelmek/kérések a Ninja Tanács felé
» Tanács

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Udvar-
Ugrás: