HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Angie & Aoi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Angie & Aoi   2014-11-20, 7:11 pm



Angie & Aoi



M inden teendőmmel végeztem mára. Elintéztem a gitárját tönkretevő diákot is. Utolsó teendőm mára nem más, mint elmenni ebédelni, utána pedig haza menni és a hobbijaimnak élni. Eltölteni valami kellemessel és hasznossal az időt. Ha nem is aludni megyek majd haza, a gitárszólózást sosem lehet megunni. Gyakorolni sosem késő. Mi több. Az is előfordulhat, hogy estére elmegyek szórakozni egy kicsit. Vagy, ha már ilyen kellemes, napsütötte napunk van nyakamba veszem a várost. Bejárom minden egyes zugát. Bár, még az is előfordulhat, hogy minden ilyen elképzelésemet keresztül húzom és valami egészen mást fogok csinálni ebéd után. Még nem döntöttem el teljesen. Azt viszont már most tudtam, - kijőve a tanárimból - hogy innen egyenesen egy étterembe akarok menni.
Ez lett volna az első dolog amit megteszek, ha nem jön nekem valaki. Ennyire láthatatlan lennék? Nem ez a valaki lenne az első, aki nekem jön. Viszont! Ő az első, akit Kollégámnak nevezhetek. A fiatal hölgy ismerős számomra, de még sosem beszéltem vele korábban. Nem sokat társalgok a többi tanárral. Mindig leköt az, hogy a saját dolgommal foglalkozzak. Épp ezért nem tudom a nevét vagy bármi más egyebet róla. Egészen pontosan a hátamnak ment neki, amikor épp becsuktam a tanári szoba ajtaját. Megfordulva pillantottam meg a nagy, barna szemeket és hosszú, barna hajtincseket. Egy barátságos mosolyt küldtem a nő felé. Egy kicsit meglepődtem rajta, ám döbbent arcom hamar barátságossá vált. Teljesen a nő felé fordultam és meghajoltam előtte, ahogy szülőhazában szokás. Felegyenesedve, a köszöntés után bemutatkoztam.
- Aoi vagyok. Nem kell bocsánatot kérnie. Mindenkivel előfordul az ilyesmi. Nem haragszom. - hangom épp olyan barátságos, mint a tekintetem. Nem voltam felkészülve erre, de nem bánom. Miért is bánnám? Nem történt semmi olyasmi, amire nem kellene büszkének lennem vagy egyszerűen csak rossz- hangulatba, vagy fénybe hozna. Őszintén szólva nem szoktam csak úgy elővenni a barátságos arcomat. Mindenkivel közvetlen szoktam maradni. De a mai nap. Kétség kívül kellemes, mosolygós és senkinek nem lehet panasza, ha szokásomtól eltérően barátságos mosolyt erőltetek magamra. Persze, ezt nem kell erőltetni. Jön, ha jönnie kell és az adott helyzet vagy épp az adott személy megérdemli azt. A hangulatom sem befolyásolja különösebben. Legalábbis így gondolom. Ám, ebből a helyzetből még sok minden kialakulhat. Nem tudom... az is lehet, hogy én itt el is köszönök. Pusztán azért nem megyek el gyorsan, mert érdekel, akar-e még mondani valamit. Mert, ha igen, akkor nem hagyhatom faképnél. Bunkóság lenne, még egy átlagos embertől is. Rólam már nem is beszélve.

words: 402 | music: - | note: mert tudom, hogy nincs túl sok lelki erőd egy kezdő megírásához... még ha így is volt megbeszélve Wink




Aoi

Vissza az elejére Go down
avatar

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Angie & Aoi   2014-12-31, 12:43 am




To Aoi

Átlagosnak bizonyult ez a nap is. Szokásos, ágyból nyögdécselve kimászós napnak indult ez is. Egy felfrissítő kávé után már elég lelki erőt éreztem magamban ahhoz, hogy felöltözzek és megmosakodjak. Ellenőriztem, hogy mindent betettem-e a vastag, félvállas iskolatáskámba - ami most tanári cuccokkal volt tele nem pedig diák könyvekkel - és elindultam az egyetemre. Váltottam néhány szót a kollégáimmal - már akikkel szóba állok - és lerendeztem egy verekedést is két tanuló között. Egy előkészítős és egy harmadéves kapott össze. Fiatalok! Mi ez, gimnázium? A nagyobbaknak muszáj a kisebbeket terrorizálni? Ja, igen. Én is terrorizálom őket. Upsz. Na, de az más! Nekem szabad! Sosem állítottam, hogy engem szeretni kell. A lényeg, hogy valamilyen úton módon a friss hajtások fejébe verjem a tudást. Mindent, amit tudniuk kell. Még akkor is, ha a történelem bizonyos szakaszait utálom én magam is. De, ne kalandozzunk el. Teljesen átlagos nap volt, itt tartottam. Még az öltözetem is elég lazára sikeredett. Láthatod a képen. Épp az utolsó órámról tartottam visszafelé, amikor azt hittem láttam valaki ismerőset. Elfordultam, így nem vettem észre az utamban álló idegent. A váratlan puffanás után hátra tántorodtam néhány lépést és nagyokat pislogva néztem fel az idegenre. Mikor megfordult kikerekedtek a szemeim. Csak nem?! Szerencsére agyam gyors felfogó képességével hamar lereagáltam a helyzetet és a következő amin kaptam magam, hogy japánul beszélek és térdem felé kinyújtva kezemet hajolgatok. Nekem biztosan elmentek otthonról!
- Gomen nasai! Gomen nasai! [Bocsánat! Bocsánat!] - túl sok animét nézhettem, mert tisztára úgy éreztem magamat, mint azok a vékony hangú japán csajok ezekben a rajzolt sorozatokban. Felegyenesedve, reménnyel teli arccal pillantottam a nálam magasabb férfira. Az emberek többsége azt hiszi, hogy minden keleti származású férfi, avagy nő, ugyanolyan. Nem. Ez pedig nem igaz. Japánok sokkal szebbek, normálisabbak és a nyelvük, kultúrájuk és... minden jobb. Na jó, azt hiszem kicsit elfogult vagyok. Talán épp azért, mert a többi népet nem ismerem keletről. Hm... Mindegy. Ezt a témát elég kínosnak érzem így, hogy pont egy minden bizonnyal japán származású férfi áll előttem.
Még mindig egyik kezemben a tankönyveimet szorongattam és a jegyzetfüzetemet. Noha, fejemben a másodpercek töredéke alatt óráknak tűnő gondolatok játszódtak le, és még meg is szidtam magamat, a valóságban csak egy szekundum időre hallgattam el. Igazából nem beszélek japánul, így nem is erőltettem a dolgot ennél jobban. Felnézve, és egyben felegyenesedve összeszedtem magamat.
- Elnézést kérek, még egyszer! Véletlen volt. Angelica vagyok. Kon'nichiwa! [Jó napot!] - folytattam a szabadkozást, majd bemutatkoztam. A végén, ha már így indítottam, így is fejezve be ezt az egészet, meghajoltam a japán hagyományokhoz híven. És ezzel ki is merült a nyelvtudásom. Azt mondja nem haragszik. Ez jó dolog. Nem mintha nem lennének megértőek a külföldiekkel. De, ahogy elnéztem azt a meglepett arcát. Mert ugye, az volt? Nem számított arra, hogy rajta kívül bárki is beszéljen japánul. Ami azt illeti, az egyik srác is beszéli a nyelvet, pedig francia. Másodéves, azt hiszem, de fogalmam sincs mi a neve. Pedig úgy rémlett az egyik kolléga már mondta. Áh, hagyjuk. Nem ez a fontos, jelen pillanatban.
- Ennek örülök, Aoi. Tippelhetek? Kolléga vagy, ugye? Mióta tanítasz az egyetemen? Még sosem láttalak. Na, nem mintha a többiek megfigyelése lenne a hobbim. A tanári kar felét nem ismerem. Se a nevüket, se az arcukat. - nevettem el magamat a végére. Hát igen, hatalmas ez az intézmény. És, ami azt illeti nem csak rengeteg diák jár ide, de fele annyi tanár is. Örülök ha a saját kölykeimet felismerem a folyosón. Őrület.


×570× ×music× ×köszi, köszi, köszi és bocsi, bocsi, bocsi×
Credit

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Angie & Aoi   2017-05-27, 2:45 pm



új ismeretség, új kaland


Angie & Aoi


Többé-kevésbé hozzászoktam az európaiakhoz és az általuk kreált sztereotípiákhoz, melyekkel az összes keleti származású embert illették. Egyáltalán nem haragudtam rájuk, amiért nem tudták honnan is jöhettem, hiszen én sem lennék képes megmondani a sok napbarnított európairól, hogy a kontinens melyik részéről származnak. Noha, számomra segítséget jelenthez az akcentus megfigyelése, az ő esetükben az sem segíthet sokat. Döbbenten vettem tudomásul, miszerint köszönésemre az ifjú kolléganő japánul kért elnézést. Tény, nyugaton egyre elterjedtebbek az animék és a mangák, ám ez még nem magyarázat a jelen helyzetre. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor rájöttem mennyire jól tettem, hogy maradtam. Egy kedves mosollyal nyugtáztam a nevét és közvetlen, őszinte barátságosságát, mellyel hajthatatlanul is az elnézésemet kérte figyelmetlenségéért. Ha akarnék se tudnék haragudni rá mindezek után.
Angelica sokkal bőbeszédűbbnek bizonyult nálam. Vidám lelkesedéssel és barátságossággal próbálta a helyzetet kevésbé kínossá tenni önmaga számára, ám azt hiszem, éppen ezzel tette rosszabbá a megismerkedésünk pillanatát. Arról már nem is beszélve, hogy sok diák és tanár számára is idegen a meghajlás, mint köszönési és tiszteletadási forma, így ezzel – a szemem sarkából látott bámészkodók körére célozva – még inkább felkeltettük mások figyelmét. De, emiatt semmiképpen sem szabad rosszul éreznünk magunkat. Úgy döntöttem, nem is fogok velük foglalkozni, felesleges lenne.
- Jó megfigyelő vagy, valóban tanár vagyok. A zene és a tánc a két fő szakterületem. – feleltem a hirtelen jött kérdések sokaságára, mihelyt eltüntettem az arcomra kiült meglepettséget. Úgy gondolom, Angelica valamilyen szinten tájékozott lehet hazám apróbb dolgait illetően, míg én nem tudom behatárolni, hogy az, miként az angol nyelvet használja milyen szülőföldre utalhat. De, ha már a megfigyelésnél tartunk, a kezében tartott könyvekre pillantva tekintetem el is kap egy részletet a hátlapról – Ha már a jó megfigyelésnél tartunk, téged a régi ereklyék, papiruszok és háborúk vonzzanak. Jól sejtem? – bármennyire is az ebédnél tartottam, kicsit sem bánom a dolgok alakulását. Szívesen ismerek meg új embereket. A jó kapcsolatok pedig, nos, bármikor a hasznunkra válhatnak. Ellenben az idővel, amely sosem áll meg és ebben a rohanó világban mindig akad valami tennivalója a másik félnek. Ötlettől vezérelve, bár némiképp csalódottan vetettem fel a beszélgetés végét jelentő kérdést.
- Ne haragudj, Angelica, de nem szeretnélek feltartani. Nem túl jó erény, ha a tanár elkésik a saját órájáról, máskülönben mi sem követelhetnénk meg a hallgatóktól, hogy időben megérkezzenek. Így, ha van még órád, szívesen folytatom ezt a beszélgetést egy olyan időpontban, amikor neked is megfelel. – vetettem fel a dolgot némi magyarázattal karöltve, nehogy azt higgye le akarom rázni vagy bármi hasonló. Elvégre, szó sem volt ilyesmiről – Afelől pedig nem kell aggódnod, hogy nem ismersz sok arcot. Őszintén szólva, kétlem, lenne itt bárki is, aki legalább a hetven százalékát ismerné a tanulóknak vagy a tanároknak. Ettől nem leszel se kevesebb, se több. – tettem hozzá továbbra is fenntartva a barátságosabbik, közvetlen arcomat.


zene | 457 | üzenet | ×



Aoi

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2017. May. 26.
Posztok száma : 8
Motto : Megszoksz vagy megszöksz! Age : 28 Titulus : kicsit dilis, kicsit idegesítő, de szerethető Foglalkozás : történelem tanár Play by : Mila Kunis
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Angie & Aoi   2017-05-27, 3:59 pm



Aoi &
Angie


he's too hot for you, Angie
Sikerült totál idiótát csinálnom magamból. Legalábbis, ez volt az érzésem és valahogy sehogy sem akart tovaszállni. Kiszaladni az ajtón vagy egyszerűen csak kiugrani az épületkomplexum legfelső szintjének egyik nyitott ablakán. Csakhogy tényleg ne jöjjön vissza. De, most komolyan! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Nálam tényleg csakis az a két opció létezik, hogy egy igazi boszorkánynak állítom be magamat, vagy egy eszement őrültnek, aki semmit sem képes komolyan venni? Sajnálatos módon a bolond bohóc változat az esetek kilencven százalékában összejön. Bah! Ezt képtelenség felfogni! Biztos vagyok én ebben a tanár dologban? Nem, határozottan nem! Nem is csoda, alig vannak barátaim. Itt, Angliában pedig szinte egy sem. Szinte! Hála az égnek! No de, kanyarodjunk csak vissza erre az eszméletlenül jóképű férfihoz, akinek az ajkaira, hacsak ránézek el indul bennem valami bizsergető érzés, miszerint ott helyben le kellene kapnom. Na jó, Angelica, ezt most azonnal fejezd be, mielőtt még hangosan is kimondod azt, amire gondolsz. Éppen elég, hogy elvesztél az arcvonásaiban és már-már mosolyogva, totál bugyután őt bámulod.
Mire észbe kapok, már egy sor monológot elmondott én meg csak állok és bambulok, mint akinél épp nincs otthon senki csak a lámpa és az automata üzenet fogadó mosoly üzemel. Pár gyors pislogás, egyre fáradó karok megmozgatása a könyvek és jegyzetek súlya alatt és máris visszarázom magam a valóságba.
- Ne haragudj, én csak… Na jó, inkább felejtsük el. – próbáltam valahogy kimagyarázni a helyzetet, aztán úgy döntöttem értelmetlen lenne. Csak rontanék az így is irtó béna helyzetemen – Zene és tánc. Remek párosítás. Ezen a két kategórián belül van valamilyen specialitásod is, vagy mindenhez értesz egy kicsit? Személy szerint én sosem voltam jó táncos. Inkább ugrálok össze-vissza, mint valami idióta, amikor egyedül vagyok és valami klassz zenét sikerül elkapnom a youtube-on. – nevettem el magam egy kissé visszafogottan. Hát igen, szívesen megtanulnék egy-két dolgot, de sosem voltak meg hozzá a kellő… nem is tudom… feltételek. Igen. Se egy jó partner, se oktató, se idő nem akadt arra, hogy elsajátítsam, mondjuk a tangó lépéseit. Pedig az mennyire király már! Erotikus és komoly, ráadásul nehéz is, de hát na! Akkor is imádom!
Egy erős, határozott bólintással felelek Aoi szavaira, majd szóban is megerősítem észrevételét.
- Történelem. Valami, ami sosem untatott és érdekelt, mégis mindig komoly kihívás leülni és elolvasni a tankönyvet. Száraznak mondják, de én nem így látom. Szerintem, mindössze a tanáron múlik, mennyire képes érdekessé és szaftossá tenni a tantárgyát. – ez volt az a pillanat, amikor az agyam a szaftos szó hallatán maga elé képzelt egy szép, frissen készült tál marhapörköltet nokedlivel és tejföllel. Mondanom sem kell, hogy ma még egyetlen falatot sem ettem a reggeli kávémon kívül így, nos, ez a látkép csak rontott a helyzetemen. Lehunytam a szemem, amikor a hasam hangos korgása, morgása félbeszakította a szavaimat. Egy újabb dolog, ami miatt azt éreztem, ideje lenne kiskanalat ragadni és elásni magam a kertbe.
- Bocsi. – s ekkor jött a lepattintós szöveg. Komolyan, ennél rosszabbul már nem is érezhetném magam – Jaj, dehogy is! Nem tartasz fel! Éppenséggel végeztem mára. Bármennyire is igazad van. De, valójában nekem kell elnézést kérnem, amiért én tartottalak fel Téged. – vettem ám a lapot. Nem kívánatos személy vagyok, ez pedig az esetek túlnyomó részében így is szokott lenni. Hát, vettem egy mélylevegőt és elköszöntem – Köszönöm, Aoi, örülök, hogy találkoztunk. Még egyszer, ezer bocsánat a figyelmetlenségemért, és amiért feltartottalak. További szép napot! Sayōnara! [Viszontlátásra!] – küldtem még egy mosolyt kollégám felé, szabad kezemmel integettem is, majd megkerültem és utamat a tanári irányába vettem. Itt az ideje összepakolni, elrendezni a cuccaimat és onnantól szabad a pálya… nos, fogalmam sincs mit fogok csinálni délután. Lehet, elkezdek kockulni a gép előtt és végig viszem a Dark Souls 3-at. Legalábbis, még pár óra játék vele nem fogja azt jelenti, a történet végére értem, de közelebb leszek hozzá. Vagy… csináljak valami mást? Szép napunk van, remek az idő… mégis hova menjek egyedül? Huh?

music ‖ 632 ‖ note ‖ ×
Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2014. Jun. 28.
Posztok száma : 43
Motto : "Táncolj, mintha senki sem látna! Élj, mintha az ég a földön lenne! Énekelj, mintha senki sem hallana! Szeress, mintha soha senki nem bántott volna meg." Age : 38 Titulus : the mysterious and funny teacher Foglalkozás : zene- és tánctanár Play by : Shiroyama Yuu
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Angie & Aoi   2017-05-27, 5:19 pm



új ismeretség, új kaland


Angie & Aoi


Nem állt szándékomban lerázni. Ami azt illeti, ez meg sem fordult a fejemben. Ugyan, feltűnt, hogy a beszélgetésünk során akadt egy pillanat amikor zavarba ejtően elkezdett bámulni. Nem tudtam hova tenni a dolgot. Bármennyire is egészen apró esély van rá, hogy bandázós éveimből felismerve éppen azt próbálta eldönteni magában, tényleg híresség vagyok-e, vagy valami egészen más miatt nézett így rám. Gondoltam arra is, hátha van valami az arcomon, ám ennek tényét elvetettem, ugyanis épp csak most készülök ebédelni menni. Reggeli maradék végképp kizárva, azt már réges-rég észrevettem volna. Ebben az esetben már csak két eshetőséget láttam; vagy eszméletlenül szokatlanul nézhet ki az ábrázatom, vagy szemrevalónak tartja. Ugyan, nem láttam rajta szemöldök ráncolást és más nem tetsző, esetleg furcsálló kifejezést az arcán, mégis úgy gondolom, minden opcióra egészen csekély esély van. Szóval, patthelyzet és tartok tőle, erre már csak a távoli jövőben fogok választ kapni.
Mosolyom akaratlanul is kiszélesedik, ahogy Angelica a tánc tudásáról beszél. Biztosra veszem, a nálam valamivel alacsonyabb nő remekül tudna táncolni, ha lenne valaki, aki megtanítaná rá. Senki sem reménytelen. Előzetes felmérésem alapján az alkata tökéletes hozzá, nincsenek zavaró tényezők benne. Azt hiszem, ezt félre is lehet érteni. Nem akarok tolakodó lenni, semmi esetre sem. Visszatérve a tánchoz és az alkalmassághoz, így első találkozásra, egy kissé figyelmetlennek, ám annál inkább energikusabbnak találom, ami szintén nem lehet akadálya egy jó táncnak. Sőt!
- Kérlek, ne szidd magad. Nincs kétségem afelől, hogy képes lennél megtanulni táncolni. – bíztattam a témával kapcsolatos véleményemet egy kissé visszafogva – A diákok érdeklődési köre sosem egyforma. Ahányan vannak, annyi irányba húz a szívük. Ebből kifolyólag, nincs olyan terület, amelyre nem léptem volna rá legalább egyszer. Nem az a feladatom, hogy mindenkit egy sablon alapján tanítsak. Elsősorban saját képességeiknek és érdeklődésüknek megfelelően kell bevezetnem őket a zene és a tánc fantáziával és kikapcsolódással teli varázsvilágába. Ha mégis lenne valami, amit még nem láttam, azonnal továbbképzem magam. Nem maradhatok el mellettük. – válaszoltam Angelica kérdésére barátias hangvételben. Ahogy folytattuk a társalgást, sejtelmem beigazolódott. Valóban, a választott pályájának igenis sok köze van a történelemhez. Figyelmesen hallgattam szavait, míg mondandója közepébe nem vágott egy igen ismerős hang. Valami, amit akkor hallunk, ha rengeteg finomság vesz minket körbe, vagy épp rájuk gondolunk, róluk beszélünk. Mindezt csak fokozni tudja az egész napos megvonás, melyet önmagunk rovunk ki saját akaratunkból kifolyólag. Arcát látva megpróbáltam úgy tenni, mint aki nem hallott semmit sem. Bár, mindketten tudjuk, hogy ez nem így volt. Nehéz is lett volna kivitelezni, elég hangosra sikerült az a bizonyos morgás. De, nem vonom fel hibájának. Testünk képes olyan dolgokra, amiknek nem tudunk parancsolni és ezekből igen kínos percek születhetnek. Bocsánatkérésére felemeltem egyik kezemet, hogy szavaim megerősítve adjam tudtára, nem történt semmi olyasmit, ami miatt még többet kellene szabadkoznia. Így is épp elégszer kérte már az elnézésemet az elmúlt pár perc elteltével.
- Semmi gond. – ezek után megpróbáltam elköszönni tőle. Nem azért, mert untam volna vagy nem lett volna időm beszélgetni, sokkal inkább nem szerettem volna az idejét rabolni emiatt a kis balesetnek a következtében. Szimpatikusnak tűnt és jó társaságnak, legalábbis amennyire most megismerhettem, de mindenkinek van valami dolga ebben az őrült világban. Különösen egy tanárnak.
Legnagyobb sajnálatomra félre értett. Tényleg nem állt szándékomban elküldeni, ám ő mégis így gondolta. Szavai megerősítették annak az eshetőségét, hogy azért áll itt ilyen nyugodtan és beszélget velem, mert ráér. Ettől egy kicsit rosszul éreztem magam, ám csak egy pillanatra engedtem ennek az érzésnek. Jobb szeretem a negatív dolgokat távol tartani magamtól. Utána fordulva figyeltem, ahogy távolodik s mielőtt pár lépésnél távolabb ért volna és nekem mindenképp el kellett volna köszönnöm tőle, gyorsan utána szóltam:
- Angelica! Várj egy percet! – utána siettem. A világért sem kell hallania mindenkinek, ráadásul nem szeretek kiabálni sem – Nem akartalak elküldeni, de most már hagyd abba a sorozatos bocsánatkérést, mert a végén még ezért fogok megharagudni. – küldtem felé egy mosolyt, majd folytattam – Van valami programod délutánra? Szívesen meghívlak ebédelni, ha ráérsz. – ajánlottam fel neki társaságomat arra az esetre, ha szabad lenne a napjának hátralévő része. Van egy olyan érzésem, a társaságom felől nincs kifogása.


Somebody to love | 663 | üzenet | ×



Aoi

Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2017. May. 26.
Posztok száma : 8
Motto : Megszoksz vagy megszöksz! Age : 28 Titulus : kicsit dilis, kicsit idegesítő, de szerethető Foglalkozás : történelem tanár Play by : Mila Kunis
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Angie & Aoi   2017-05-27, 8:23 pm



Aoi &
Angie


he's too hot for you, Angie
Soha, de soha semmi sem képes zökkenőmentesen működni. SOHA! Semmi se tökéletes, egyetlen pillanat sem. Mi több! Akárhányszor eltervezet valamit, vagy én felejtek el úgy cselekedni, beszélni vagy éppenséggel jön valami, ami totál keresztbe-kasul húzza az ember számításait. Ebből a körből, melyet maga Lucifer sem lenne képes megtörni, kilépni nem lehet, ahogyan meghazudtolni sem. Mindig van egy aprócska manó az ember vállán, aki vagy ellopkodja a jól felépített kis gondolatokat a fülön keresztül, vagy éppenséggel valami olyat dugdos be rajta, amit a végén még beszéd közben akaratlanul ki is ejtünk. Szóval nem, nem fog összejönni a tökéletes pillanat, bármennyire is próbálkozol, minden hiábavalónak fog bizonyulni. Hogy miért? Még nem győztelek meg? Nos, akkor vegyük azt a példát, hogy „totál kétbalkezes vagy”. Valójában nem te vagy az, csak a rohadék kis manócska a válladon inkább arrébb mászik pár méterrel és elrontja a létező összes remek momentumodat ebben a nyavalyás kis életben, mely egyre csak szerencsétlenebb és rémesebb lesz. Na! Valami ilyesmi történhetett most is. Ugyanis, be kell valljam, hogy nőből vagyok és látok a saját ízlésem szempontjából egy… khm… vonzó férfit, akkor kétségkívül el kezdek fantáziálni róla. Akkor is, ha Pocak úgy dönt ő inkább elégedetlenségét fejezi ki ürességében és számára egy nagy tál carbonara sokkal szexibb. Bah! Ne beszéljünk kajáról, mert éhen döglök! Látom magam előtt a jelenetet, ahogy a gyomrom elkezdi saját magát megenni és utána az összes mellette lévő szervet és belsőséget is felszippantja, mint valami feketelyuk és akkor kampec.
De, kanyarodjunk vissza a jóképű Aoi felé. Ott tartottam, hogy ez a kis ördögfióka manó elrontotta az első benyomást, ami minden kétséget kizáróan hihetetlenül fontos. Tudom. A The Witcher 2 megtanított arra hogy akit eleinte utálni fogsz, azt később eszméletlenül imádni fogod és aki szimpatikusnak tűnt, az tuti valami gonosz kis dög a játékban, így minden áron meg akarod majd ölni. Szóval ja, fontos az első benyomás… De hé! Ezzel a logikával épp jól jött ki! Ha most utál, akkor még van esélyem megmutatni, mennyire bolond is tudok én lenni. Hmm… lehet ezúttal a manó az én oldalamra állt?
Jól estek Aoi szavai, bár én tudtam, hogy ő még nem látta milyen rémes vagyok, amikor tényleg elengedem magam és még innom se kell hozzá. Elég hülye és merész vagyok én alkohol nélkül is. Viszont, bólogatva, egyetértőn hallgattam szavait a kérdésemre való felelete közben. Hű! Na, ezzel nem lehet vitatkozni. Valójában, igaza van. Különösen az ő szakterületén. S ekkor következettbe Pocak saját véleményének kifejtése. Már kezdem azt hinni az egyetlen, ami kettőnk között – mármint Aoi és köztem – lesz, az egy guinness rekord hosszú bocsánat és elnézést kérő társalgás lesz. Gyorsan le is pattintott, mielőtt még ezzé fajulna a dolog, úgyhogy kissé csalódottan, de fogtam a sátorfámat, vettem a lapot, elköszöntem. Ugyan, ezúttal nem hajoltam meg, de a végére egy japán viszontlátásra-t is bebiggyesztettem. Mély levegőt véve kerültem meg a férfit és indultam el, amikor pár lépéssel később újra meghallottam a hangját, amint a nevemen szólít. Gyorsan megtorpantam és érdeklődve, kíváncsian fordultam meg. Elhagytam valamit?
- Rendben. – mosolyogtam vissza. Hát igen, jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt. De, jól van, abba hagyom. S mikor már azt hiszed, semmi sem lenne képes meglepni, akkor esel még inkább pofára a következő váratlan, apró, szivárványszínű bárányfelhőtől, ami egyenesen neked repül. Hogy mi? Igen, egy bolhabokányit meglepett a dolog, de no para!
- Ó! Ez most egy kicsit váratlanul ért, de… persze! Teljesen szabad vagyok. – egyeztem bele a meghívásba egy széles, levakarhatatlan mosoly keretében, majd eszembe jutott, hogy előbb össze kell szednem a cuccaim – Ha nem bánod, előbb le kell tennem ezeket a tanárimban és kicserélni pár másik holmira, de utána mehetünk. – nem tudom jött-e velem, de ha nem ellenkezett, akkor elsiettem az említett helyre, ahol köszöntem pár kollégának és rögvest az asztalomhoz lépve ledobtam rá a nagy köteg könyvet és jegyzetet. Összeszedtem a kipakolt cuccok közül azokat, melyek elengedhetetlenek voltak és haza kellett jöjjenek velem. Miután mindent bepakoltam a félvállas táskámban, azt magamra kanyarítottam és már siettem is vissza Aoi-hoz.
- Készen vagyok! Most már el is rabolhatnak, nem érdekel. – kuncogtam el magam vigyorgás közben – ha ezt így folytatom a végén még azt fogja hinni valami elmebajom van és csak két dologra vagyok képes; mosolygásra és bocsánatkérésre – végül csatlakozva újdonsült ismerősömhöz feltettem egy igencsak fontos kérdést – Tulajdonképpen, hova is fogunk menni? – különösen egy nő számára fontos kérdés ez, a megjelenése miatt. Azonban, én válogatós is vagyok, így Pocakra is oda kell figyelnem. Ez már dupla pont.

music ‖ 732 ‖ pontosan 100 szóval lett több, profizmus ‖ ×
Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Angie & Aoi   

Vissza az elejére Go down
 
Angie & Aoi
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Földszint :: Első Emelet-
Ugrás: