HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Stephanie Monroe

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Pierson

Pierson
Csatlakozott : 2017. May. 26.
Posztok száma : 9
Motto : "Hey, it's alright if it makes you feel alive" Age : 19 Foglalkozás : student Play by : Lucy Hale
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Stephanie Monroe   2017-05-26, 6:29 pm

Stephanie Monroe
Tudod vannak dolgok, amik felett nincs hatalmad, így nem tudod befolyásolni sem őket. Ilyen például, hogy milyen családba születsz bele, hogy kibe szeretsz bele vagy éppen az élet kegyetlenebb dolgai, mint a halálos betegségek. Közöttük szerintem a rák a legrohadékabb, de mások talán mást állítanának. Én csak a rákot ismerem testközelből, bár nem tudom, hogy ennek örülnöm kéne-e vagy inkább bánkódnom miatta. Anyukám kilencszáztizenhárom nappal ezelőtt halt meg, nem sokkal a tizenhatodik születésnapom után. Hiába volt lehetőségem felkészülni a távozására, hiába tudtam elköszönni tőle, rá kellett jönnöm, hogy ilyesmire - bárki, bármit mondjon -, lehetetlenség felkészülni. Jól tudtam, hogy anya nélkül az élet nem lesz ugyanaz, mégse készített fel arra senki sem, hogy ennyire nagyon pocsék lesz. Anya volt a ragasztó, ami összetartotta a családunkat, aki otthonról dolgozott, s így könnyedén menedzselte mindhármunk életét. Aztán, hirtelen, jóformán egyik napról a másikra, az a gyönyörű, erős nő összeesett, a kórházban napokat jósoltak csak neki, de mégis két hónapig bírta, bírtuk.
Anya halála után apával eltávolodtunk, ő folyton üzleti utakra ment, én pedig a legjobb barátnőmmel Candice-szel töltöttem minden időmet. Aztán hirtelen arra lettem figyelmes, hogy apa hazahozott egy nőt, akit barátnőjeként mutatott be. A nő egyébként, szép, dúsgazdag, kedves és valójában biztosra veszem, hogy szeretném is, ha nem ilyen körülmények között találkoztunk volna. Mint kiderült ő és az apám valami online felületen ismerkedtek össze egy gyászoló özvegyek csoportban. Ezt még el tudtam volna fogadni. Mármint, hogy apa randizni kezdett. De az már nem ment, hogy érettségi előtt két hónappal összeházasodtak, mi pedig költözhettünk a mindig borús Angliába. Foggal-körömmel ragaszkodtam a Los Angeles-i életemhez, Candice szülei is felajánlották, hogy nyugodtan náluk tölthetem az iskolából fennmaradó hátralévő időt, de apa hajthatatlan volt. Egyérszt megértettem, hisz a házban minden anyára emlékeztetett és én is reménykedtem abban, hogy a környezetváltozás jót fog tenni nekünk. (Nem tett.) Másrészt viszont mérges voltam rá, amikor az utolsó pillanatban szakított ki az iskolából és hogy magam mögött kellett hagynom az eddigi életemet. Ami egyébként öt papírdobozban és három bőröndben bőségesen elfért.
Angliába érkezve beköltöztünk egy kacsalábon forgó palotába, ami talán még tetszene is, ha nem apám új feleségének a háza lenne. Az érettségit valami extra menő helyi magániskolában tettem le, nyilvánvalóan egy szál barát nélkül. A mostohatestvérem, Clay ugyan ott volt, de ő igyekezett ügyet sem venni rólam. Amennyire én zavartam őt a jelenlétemmel, úgy zavarta engem ő is. De talán ő vele is jóban lennék, ha nem apám új feleségének a fia lenne. Ez így túl abszurd. És nyilvánvalóan ő is hasonlóképpen vélekedik rólam.

Sose hittem volna, hogy valakinek tetszhetnek annyira a fotóim, hogy szinte egyenes utat engedjen nekem egy remek művészeti szakra. Noha az eredeti tervem az volt, hogy amint leérettségiztem, már húzok is vissza LA-be, ez nem jött össze. Míg az otthoni egyetemek nem kaptak értem, addig az Abbey Mount meg igen. Valójában fogalmam sem volt, miért is döntöttem végül mellette, hiszen ez azt jelentette, hogy apámat és az új családját nem fogja egy egész óceán elválasztani tőlem. Majd kiderül, hogy ez vajon jó döntés volt-e...

***

Elmentem és rányomok a piros x-re. Majd még holnap egyszer átolvasom a barokk korról írt esszémet, ma este viszont már nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni. Éppen kapcsolnám ki a gépet, amikor felcsippan, hogy e-mailem érkezett.
Kíváncsian nyitom meg a levelet, bár némileg félőn is, hisz a küldő neve sem sejtet sok jót, se a tárgy.

Címzett: Stephanie Monroe (stephmonroe@gmail.com)
Feladó: Anonymous (faceless-anonym@gmail.com)
Tárgy: Spirituális vezető

üdv, Ms. Monroe. személyesen még nem találkoztunk, talán soha nem is fogunk... vagyis, biztos, hogy fogunk, mondjuk megkérdezem majd tőled, mennyi az idő - vagy valami hasonlóan banális dolog lesz, de úgy igazából megismerni nem fogjuk egymást. ezért is gondoltam, hogy névtelenül írok neked.
én világ életemben Angliában éltem, Abbey Mount-ot is remekül ismerem, és ezúttal szeretném felajánlani szolgálataimat, mint virtuális spirituális vezető. nyugodtan kérdezz tőlem bármit (persze kivéve azt, hogy ki is vagyok valójában) és én megpróbálok mindenre válaszolni, legyen szó az angol életről, Abbey Mount-ról vagy csak úgy a remek szórakozási lehetőségekről.
tudom, eléggé fura ez így, de nyugi, nem vagyok sorozatgyilkos, csupán egy hallgatótársad az egyetemről, aki segíteni szeretne, mert egyszer ő is volt az "új" diák és tudja mennyire nehéz az ilyen. pláne akkor, ha még másik földrészről is jöttél.
asszem, ennyi info elég lesz így elsőre.
remélem hallok felőled.
addig is maradok tisztelettel:
Anonymous


Többször pislogok a monitorra, ahogy újra és újra elolvasom a sorokat. Mi az, ez most valami hülye beavatási rituálé lenne?
Értetlenkedve visszapötyögök valami válasz-félét és rögtön a küldésre nyomok. Ha bárki is azt hiszi, hogy részt veszek ilyen játékokban, akkor téved.
Talán mégis csak egy amerikai egyetemet kellett volna választanom... akkor legalább Candice ott lenne mellettem.




//Az alapötletet a "Három dolgot mondj" című könyv adta, remélem nem baj, hogy onnan vettem. A levél, amit fentebb olvashattok, az egy átírt kivonata annak, ami a könyvben van.//
Üdv, a nevem Stephanie Monroe, 19 éves vagyok, 1998. február 7-én, Los Angelesben láttam meg a napvilágot. Nemzetiségem amerikai. Jelenleg egyetemista vagyok és a Pierson House csoportba tartozom. Lucy Hale arcát vettem kölcsön.
Belbecs
Odahaza Los Angelesben, még gimis koromban a menők közé tartoztam. Én is egy voltam a népszerű lányok közül, akinek az iskolatársai odaköszöntek a folyosón. Minden buliban ott voltam, élveztem az élet által kínált lehetőségeket. Nem voltam nagy pasifaló, ugyanakkor szerettem flörtölni velük, s ezeket akkor még nagyon komolyan se vettem. Sose voltak világot megváltó terveim, nem akartam híres se lenni, viszont mindig is az volt az álmom, hogy egy nap kiállítás nyíljon a fényképeimből.
Anya halála egyértelműen a legnagyobb törés volt az életemben. Viszont nagy segítség lett volna, ha ezen az egészet a barátaim társaságában élhettem volna meg. Ez nem jött össze, hisz apu újraházasodott és már költöztünk is Angliába. Ez csak egy újabb pofont adott nekem.
Az itteni magániskolában, ahová az érettségi előtti utolsó két hónapomra száműzve lettem, nos, ott kicsit sem voltam népszerű, sőt. Senkivel sem tudtam beszélni, maximum csak ha valami csoportmunkát kaptunk. Az egyedüllét pedig eléggé megváltoztatott. Csendesebb vagyok, méghozzá sokkal csendesebb, mint voltam. Mosolyogni is kevesebbet mosolygok, mint előtte. Talán ezek rendkívül zavarnának, ha Candice, a legjobb barátnőm itt lenne. Bár ha itt lenne, akkor nem lennék ennyire búval bélelt a nap huszonnégy órájában.
Egyébként hiába nem találtam még meg a helyem, ettől függetlenül kedves vagyok azokkal, akik normális hangnemben szólítanak meg és akik szintén kedvesen viszonyulnak hozzám. A barátaimért egyébként bármit megtennék, mindig hűséges vagyok hozzájuk és jól tudják, hogy hozzám a nap bármely percében bizalommal fordulhatnak. Egyelőre nem vetettem bele magam a túlzott közösségi életbe, de talán ennek is hamarosan eljön az ideje.
Lehetséges, hogy kicsit szánalmasnak hangzik, de csak akkor nem érzem magam ufo-nak ezen az egyébként fantasztikus egyetemen, ha Anonymus-szal beszélek. Merthogy igen, kb ő az egyetlen, akivel hosszabb ideje beszélgetek, noha ezek a csevegések csak és kizárólag az interneten zajlanak. Roppant mód zavar, hogy nem tudom, kivel is beszélek, ugyanakkor mégis egyszerűbb beszélnem vele, mint bárki mással. Mondjuk az egészen dühít, hogy ő pontosan tudja, hogy én ki vagyok, de mégse óhajtja felfedni előttem a kilétét. Bár talán jobb is így...
Mint ahogy azt olvashatod, eléggé alkalmazkodó és beletörődő típus vagyok, ami gáz. Mert régen nem ilyen voltam. Régen makacs voltam, de rettentően, számtalan alkalommal mentem majdnem szó szerint a falnak az akaratosságom miatt.
Szóval... igen. Nem vagyok egyszerű eset.
Külcsín
Igazán alacsony növésű vagyok, hiszen még a 160 centimétert sem érem el, vékony is vagyok, ráadásul semmi olyan különleges ismertetőjegyem nincs, amivel kitűnnék a tömegből. Szeretem a divatos ruhákat, s talán ez az, ami többször megmutatkozik és észrevehető olyan emberek számára is, akik egyébként nem ismernek. Mert hogy néha elég furán tudom összeválogatni az aktuális ruhadarabokat, ám eddig még nem érte szó a ház elejét.
Hosszú, fekete hajam van, amit aztán éppen úgy hordok, ahogy azt a pillanatnyi hangulatom kívánja. Voltak már szőke melír csíkjaim, de ugyanígy rózsaszínűek is. Talán a frizurámat többször változtatom, mint az átlagos emberek, úgyhogy ne lepődj meg azon, ha egyik nap még hosszú, fekete hajjal látsz, másnap pedig rövid szőke hajjal. Ez az egyik fura fétisem.
Sminkelni is szeretek, bár túl sok időt nem óhajtok ráfordítani, így egy kis szemkontúron, na meg szájfényen kívül a szürke hétköznapokon mást nem kenek magamra. Esetleg különleges alkalmakkor.
Kedvenc kiegészítőim az ékszerek, na belőlük aztán tényleg nem szenvedek hiányt. Ráadásul képes vagyok akár több tucatot is magamra aggatni belőlük, legyen szó nyakláncról, karkötőről, gyűrűről vagy fülbevalóról. Jöhet, mind és kész.
abbey mount
institute for higher education
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley ✘ Elnök

Kinsley ✘ Elnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 19.
Posztok száma : 574
Motto : my love's a revolver, my sex is a killer, do you wanna die happy? Age : 23 Titulus : Miss Don't Mess With Me Foglalkozás : Diák Play by : Nina Dobrev   :
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Stephanie Monroe   2017-05-28, 11:01 am

Elfogadva!
Abbey Mount Institute for Higher Education
Üdvözöllek az oldalon, Stephanie! *-*

Egy anya elvesztése leírhatatlanul nehéz megpróbáltatás egy lány számára, arról ne is beszéljünk, ha olyan korban történik, amikor jelenléte nagyon fontos szerepet játszik.
Stephanie élete nagy változásokon ment keresztül az utóbbi pár évben, így utólag belegondolva, talán nem is annyira érthetetlen, miért választotta az Abbey Mountot. A mostohaanya gondolatától is megrémül az ember, ami nem meglepő, hisz a mesékben is rossz szerepet töltenek be. Ezen kívül Stephnek ott volt még az új környezet, a mostohatestvére... teljesen normális humán reakció, hogy önmagát kezdi keresni, vagy éppen menekül a kellemetlen közegtől valaki. heart
A jó hírem viszont az, hogy Stephanienek itt nem lesz oka aggódni, hisz az iskola diákjai széles skálán mozognak, biztosan megtalálja a helyét!
Irány foglalózni, aztán játszani! Élményekben dús szórakozást kívánok! *-*


Avatar foglaló
Egyetemisták nyilvántartója
Játékostárs kereső
Kapcsolatlisták
Instagram
Twitter
AbbeyBlog
Telefonok

abbey mount
institute for higher education



BRUNETTES DO IT BETTER
her daddy must have been the devil cause she hotter than hell. shes doin' what shes doin' and shes doin' it well. she lines 'em all up just to knock 'em all down. she said you dont know nothin' so shut your mouth. and that's because...

Vissza az elejére Go down
 
Stephanie Monroe
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Charlie B. Monroe
» Thorhalla Thordottir / Dr. Stephanie Miller
» Stephanie Lyesmith / Tűzvirág

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Growing like a newborn :: Elfogadott karakterlapok :: Pierson house-
Ugrás: