HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
A könyvtárban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: A könyvtárban   2017-05-28, 2:21 pm

//Ez egy korábbi játék folytatása. Igaz, eltelt nem kevés idő; így az utalás a görög utalásra csak annak lehet ismerős, aki "régi motoros".//

Eltelt a tavaszi szünet. Sosem hittem, hogy kellemes élményekkel térek haza, de így lett, és ebben a legnagyobb szerepet Sára játszotta. A szigetvilág és Görögország egyébként különleges volt számomra, főleg a színei miatt, szokatlan ugyanis, hogy csaknem minden fehérre van mázolva, de maga a tenger is izgalmas volt - és ehhez köze nincs a társaságnak, akikkel ott voltam.
Sára a legtöbb időt a testvérével és a barátaival töltötte, és ez nem is csoda. Állandóan húzták-vonták, egyfajta központi szerepe volt abban a csoportban, vagy csak a bátyja figyelt rá jobban azok után, hogy az első este felszívódott. Ugyanis akkor velem volt.
Pontosan nem tudom, mennyi időt töltöttünk együtt. Nem keveset, bár akkor azt kívántam, bár soha ne érne véget. Kedves volt és nagyon laza, és azon kívül, milyen komoly dolgokról beszélgettünk, megmutatta, hogy tud bolondos is lenni (ahogy én is).
De aztán már nem igazán volt alkalmunk komolyabban randizni. A fagyizás másnap délelőtt nem igazán nevezhető randinak, főleg, mert hamar belefutottunk ismerősökbe, és a beszélgetésünk így félbe maradt. Utána pedig ... sosem volt egyedül, és kockázatos lett volna, ha megint szó nélkül szívódik fel... Akkor úgy érzetem, talán nem is akarja olyan nagyon, ahogy én képzeltem, de a visszatérésünk óta sem változott meg a viselkedése: ha találkozunk, rám mosolyog, váltunk pár szót, bár a tengerparton történtekről nem beszélünk.
Nem hagyja nyugton a gondolataimat az a lány. Így ma, amikor megláttam, hogy egyedül megy be a könyvtárba, utána surrantam.
- Szia- szólítottam le, amikor nem láttam senki "ismerőst" a közelben.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-05-28, 9:41 pm

A tavaszi szünetnek már vége, én mégis úgy érzem, mintha egy kicsit még mindig a kábulatában élnék. Ostobaság, tudom, főleg, hogy nem engedhetném meg magamnak, hogy ábrándos sóhajokkal csak bámuljak ki az ablakon - ahogy néha ezen kapom magam -, és holmi lányos álmodozásokra pazaroljam az időm. És mégis. Minduntalan kicsit beleborzongok, ha Leót az utamba sodorja az iskolai élet, és bár azt hiszem, sok jelét ennek nem adom, azon túl, hogy rendszerint mosolyogva üdvözlöm, utána mindig hamar lehervad a mosolyom, hogy "ne már, Sára... belehalnál, ha esetleg mondjuk beszélgetnél is vele, úgy igazán?". Nem tudom, mi tűnik ebben számomra olyan abszurdnak. Hogy miért érzem úgy, mintha nekem nem szabadna csak úgy kezdeményeznem egy olyan ártatlan dolgot sem, mint egy beszélgetés. Pedig szeretnék. Aztán mindig megfogadom: majd legközelebb...
A könyvtárban bóklászok épp a sorok között, egy bizonyos kötetre vadászva, amikor egészen váratlanul prezentálja magát az alkalom - Szia - viszonzom a felbukkanó Leo köszönését csak egy szemernyi  meglepetéssel, a mozdulat, amellyel épp egy kötetért nyúlok megáll valahol félúton, és épp csak rásimul a könyv gerincére. Vicces, ahogy mi, emberek működünk: néha, amikor alig karnyújtásnyira van tőlünk, amit szeretnénk, legszívesebben elszaladnánk. De most erőt akarok venni magamon, nem pedig elszaladni. Épp csak pillanatig igyekszik bukfencet vetni a gyomrom, aztán lassú tétovasággal, de vidáman mosolygok az előttem álló fiúra.
- Mi járatban? - teszem fel az első, logikusnak tűnő kérdést, ami eszembe jut, noha elég bugyutának érzem. Olyan semlegesnek, kicsit személytelennek, holott ha visszagondolok arra, milyen volt Leóval a parton, akkor arra egyáltalán nem lehetne azt mondani, hogy semleges, vagy személytelen. És mennyivel jobb is volt...!
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-05-28, 11:31 pm

Nem tudom, miért vagyok bátortalan, ha róla van szó. Nem olyan nehéz felszedni egy lányt, néhányszor már megesett; bár olyankor mindketten tudatában voltunk, hogy ez csak szexről szól, egy alkalomról,és az adott csaj éppen úgy benne volt a dologban, mint én (ha nem jobban). De itt nem erről van szó. Nem arról, hogy fel akarnám szedni. Valószínűleg könnyen át is látna rajtam, ha csak azt akarnám tőle. Viszont valami elromolhatott bennem, mert most mások sem érdekelnek. Voltam például egy buliban, de csak őt kereste a szemem. És amikor rám tapadt egy bögyös vörös, meglepően könnyedén hámoztam le magamról. Nem volt bennem vágy utána.
Tépelődök és a bátorságom gyűjtöm, hogy ne csak egy szia, hogy vagy szaladjon ki a számon, hogy legyen bátorságom megint elhívni valahova, ahol megint csak kettesben lehetnénk, úgy,mint a tavaszi szünetben, ott, a tengerparton. Azóta is sokszor álmodok arról az éjszakáról, például amikor pancsoltunk a vízben, vagy amikor a hátamon vittem...
- Míg jöttem utánad, megfordult a fejemben, hogy kockának adom ki magam és majd azt mondom, a neurológia vizsgámhoz keresek valamit, de ... igazság szerint- érzem, hogy zavarban jövök, rám csillanó szeme megint olyan gyönyörű- csak te vagy az oka, hogy most itt vagyok.
Nem tudom levenni a szemem róla, olyan bájos az a tincs az arcában!
- Hm... te ezért a könyvért jöttél? Mi ez?- kezem a kezére siklik, mintha csak azt a könyvet akarnám leemelni a polcról, amiért ő nyúlt. De a könyv még mindig a polcon van; a kezem szinte csak a kezét érinti.

Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-05-29, 10:57 pm

Apró bukfenceket vet a gyomrom még mindig - kissé szokatlan, de valahol mégis kellemes érzés. Nem kell nagy észlénynek lenni ahhoz, hogy az ember lánya tudja, ez mitől van. Nálam sokkal egyszerűbb teremtések is bizonyára tudják, és ironikus módon a nálam sokkal egyszerűbb teremtmények valószínűleg fele ennyire sincsenek zavarban ettől a felfedezéstől, mint én. Régen nem éreztem így magam - sőt, összehasonlítva, nem is igazán tudnám azt mondani, hogy éreztem magam így valaha. Nem mintha néha nem tetszett volna ez, vagy az, nem mintha még soha életemben senki nem csókolt volna meg, de az valahogy egészen elhalványodni látszik ahhoz képest, ami szépen lassan, sziromról sziromra virágot bontott bennem a görögök varázslatos tengerpartján... talán csak az egész túl szép ahhoz, hogy ilyen könnyen átadjam magam neki? Még az is lehet. Egyszerre hiszek, és nem hiszek a tündérmesékben. Ilyen lehetséges?
- Ó... miattam jöttél csak be? - kérdezem egy kicsi meglepettséggel a hangomban, noha nem örömtelenül. Azért mégis csak, az ilyesmi hízeleg, hát hogy ne hízelegne? Egyébként is hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy ilyesmire emberek manapság már nem veszik a fáradtságot, mindenki olyan könnyen elérhető a telefonján, az interneten, a gondolat, hogy Leo esetleg direkt figyelte, merre járok, vagy legalább keresett, az iskola folyosóin kódorogva... hát, a gondolattól hevesebben kezd verni a szívem.
Egyfajta enyhe kábulatban követem a kérdésére a kezét, ami először az enyémet, aztán ugyanannak a könyvnek a gerincét érinti, amelyiket én is úgy fogok, mintha szükségem lenne rá, és bár először nem is tudok igazán válaszolni a kérdésére, csak szolidan elmélázok a kezének meleg érintésén, végül kénytelen vagyok rájönni, hogy ühm... nem. Én egyáltalán nem is ezért a könyvért jöttem, ami jelen pillanatban kissé nevetségesnek tűnhet - Nem, igazából nem - ismerem be egy kissé sután, ahogy lejjebb csúsztatom az ujjaim a könyv aljáig, de nem egészen azzal a szándékkal, hogy elmeneküljek Leo érintése elől. Igazából ő pont közelebb keresgél ahhoz, amiért jöttem. Úgy látszik, engem úgy meglepett, hogy eggyel odébb tévelyedtem a kötetek sorában - Ezért jöttem - mondom aztán, ahogy egyet lépek előre, és a fiú keze alá csúsztatva az enyémet átzongorázom az ujjainkat az eggyel odébbi könyv mellé. Nem is egészen realizálva, hogy ez voltaképpen akár félreértésekre is adhat okot. Akkor most a könyvért jöttem, vagy azért, hogy tulajdonképpen megfogjam a kezét? Nem mintha számíthattam volna arra, hogy Leo itt lesz, de ha már itt van... - Csak egy járványtörténeti könyv, beadandóhoz - válaszolom meg végül a tényleges kérdését is, de igazából nem moccanok, épp csak visszanavigálom rá a pillantásomat a könyvek soráról.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-05-30, 7:56 pm

Szemem sarkából látom az ingemet, ahogy a szívem ritmusát lükteti. Zavarba jövök tőle; ennyire árul(kod)ó mégsem lehet egy ing! Remélem, Sárának nem tűnik fel. Még azt gondolná... Nem is tudom, mit gondolna.
Meglepett a hangja és mégis úgy érzem, örül nekem. Ó, ha tudná, mennyire vártam már egy ilyen alkalomra! De ő annyira közkedvelt, és ha nem a barátai, akkor a bátyja van folyton vele; annyira nehéz kifogni, hogy egyedül legyen!
- Igen, miattad- mondom egyszerűen és bólintok a fejemmel is, mintha csak megerősíteni akarnám, amit kimondtam.
Bár olyan egyszerű lenne, hogy azt mondjam: sajnálom az elveszett időt, ami a tavaszi szünet óta kimaradt, hogy nem láthatlak minden nap, hogy nem beszélgethetünk, hogy nem foghatom a kezed... Mintha lerohannám. Sárához egy sokkal jobb ember kell, egy jó fiú, egy rendes; nem olyan mocsok, mint amilyen én vagyok. Bár miatta...miatta érdemesnek látom jobb embernek lenni.
Egyenlőre elterelem a figyelmem magamról, az érzéseimről, a vágyaimról, és arról érdeklődöm, ő mi célból van itt, megérintve azt a kezét, ami egy könyvért nyúlt. Érdekes dolog történik, lelassul az idő. Vagy inkább megáll? A pillanat, ahogy a kezünk összeér, mintha lefagyna, bár a szó, lefagyni épp az ellenkezője, amit érzek: felforrósodik a levegő. A keze nem mozdul a kezem alatt, majd csak azzal együtt, mintha nem akarná, hogy az érintés megszűnjön, de egy másik könyvre navigál.
Kellemes zsibogás szalad végig a gerincem mentén. Elmosolyodok.
- Járványtörténet, értem- járványtant én is tanulok, hellyel - közzel vannak fogalmaim a témáról. Bár biztosan nem tanuljuk olyan mélységeiben, mint Sára, az orvosin.
- Egy bizonyos kór szempontjából vagy általánosságban, mint például a terjedés lehetőségének lehetőségei? - kérdezem, bár már mást kérdeznék inkább, személyesebbet. Nem is tétovázok tovább, sarkamra állok.
- Velem ebédelnél valamikor? Még segítek is neked ebben a témában, ha engeded...- talán ráharap az ajánlatra. Ha nem is a közös ebéd csábítja, hanem az, hogy egy időrabló témában segítséget nyújtok neki.
Közben lehúzzuk a könyvet a polcról, kissé bénán, így az a földre esik.
- Jaj, bocs, bocsánat...- nyökögöm, miközben hirtelen mozdulattal hajolok le érte, hogy felkapjam. Ha Sára is hajol, összekoccan a fejünk.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-05-31, 9:44 pm

Kicsit össze kell préselnem az ajkaimat, nehogy felkuncogjak lányos zavaromban, ahogy félreértéseknek helyet véletlenül sem adva erősíti meg az eddigi feltételezésemet. Végül is, ez elég egyértelmű, nem? Egyértelmű, egy kicsit rémítő is, kicsit a szívem boldog zakatolásába vegyül némi félelem is, noha nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, vagy mitől félek. Nem Leótól, ebben biztos vagyok. Korábban sem féltem tőle - inkább csak nem értettem, sokszor nem tudtam hova tenni a viselkedését, volt, hogy sértő volt, de félelemre igazából soha nem adott okot, ha csak nem abban a formában, hogy féltem, a terhére vagyok, vagy felbosszantom. De ilyesminek már jó ideje nyoma sincs, mintha nem is egészen ugyanaz az ember állna most velem szemben, mint akit annak idején nyakon öntöttem kávéval... nem okoz nekem ez túl nagy fejtörést. Javarészt úgy gondolom, most áll velem szemben az igazi Leo, aki akkor volt, ahogy régebben viselkedett... az csak valamiféle páncél lehetett, amit idővel biztonságosnak érzett levetni. Nekem azonban nincs, nem is volt páncélom - nem tudok mit levenni, hogy könnyebb legyen kicsit kilépni a komfortzónámból.
- Hát... mindenki húzott egy betegséget, annak a történetéről kell házidolgozatot írni. Az enyém lett a kolera - felelek, mert válasz nélkül csak nem hagyhatom a kérdését, de perpillanat a leckém az, ami a legkevésbé sem érdekel, pedig elég lelkiismeretes diák vagyok egyébként. De a kezem még mindig Leo ujjai alatt van, kicsit el is bambulok a dolgon, legalábbis addig mindenképp, amíg a kérdése, és a mozdulat, amivel arra ösztökél,  hogy vegyem csak le a kötetet, ki nem zökkentenek. Válaszolnék én azonnal is, csak aztán a könyv a földre potyog, én még össze is rezzenek kicsit, annyira nem vártam ezt a fordulatot. Kis híján én is hajolok a megkínzott kötetért, de szerencsére időben észlelem, hogy Leo is így tesz, aminek könnyen fejek koccanása lehetne a vége. Ezt sikeresen elkerülöm, de azért közelebb léptem, amikor lehajolni készültem, így amikor Leo felegyenesedik, egészen közel találhat magához. Egy pillanatra mintha elveszne a hangom.
- Ó, semmi baj... köszi - nyújtom a kezem a könyvért, de még csak odaadni is alig hagyok neki időt, hamar eszembe jut, hogy nem válaszoltam meg a kérdését - Szívesen ebédelnék veled - pislogok rá egy visszafogott mosollyal - De talán a dolgozatomat nem vinném magammal... ha nem bánod. Mit szólsz?
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-01, 8:23 pm

Összepréseli az ajkát és arcát pír festi meg. Könnyen hihetném, hogy mérges, ha a szeme nem mosolyogna, de az a csillogásából mit sem veszít; és nem teszi szóvá, milyen vadbarom vagyok. A kérdésre, mely a dolgozatára vonatkozik, szinte csak gépiesen válaszol.
- Kolera, hm, legalább érdekes téma!- mondom könnyedén, hiszen nem is egy könyvet olvastam már ezzel kapcsolatban.
Megtörténik a malőr, a könyv a földre hullik. Fürgén hajolok érte s kapom fel, s mikor felegyenesedek, Sára olyan közel áll, hogy érezni vélem a lélegzetét a bőrömön. Az enyém bennem reked, szinte megbabonázva nézem íriszét. A hangja mintha nagyon távolról jönne. A könyvet e pillanatban mindketten fogjuk.
- Szív...-majdnem megismétlem a jelzőt, amit használt, annyira hihetetlen-.. Tényleg? - csak kiszalad valami baromság. Vadbaromhoz nem illő.
Aztán felfogom, hogy még a dolgozata sem lesz zavaró tényező. Halkan elnevetem magam.
- Ez nagyszerű ötlet. Akkor ma? ... Vagy esetleg holnap?- billentem oldalra a fejem. Egy ebédhez még most sincs túl késő, hacsak nincs rajta túl máris.
Ahogy beszélek, meglibben a haja. Nem igazán emlékszem olyan emberre, aki ilyen közel engedett volna magához, bizalmasan. Egyszerre van melegem és áll fel minden szőröm a gyönyörűségtől. Kellemes illat tölti meg orromat. Egy pillanatra eltűnik a könyvtár és az az este jut eszembe a tengerparton, amit együtt töltöttünk.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-03, 3:30 pm

- Persze – erősítem meg, amit korábban mondtam, egy kicsit meglepetten, mert nem gondoltam, hogy ez ennyire hihetetlennek fog tűnni számára. Elvégre a szünetben sem mondtam nemet, sőt, valamilyen szinten én indítványoztam, hogy találkozzunk másnap, a kis esti, parti kalandunk után, ami aztán meg is történt, nem csak valami felszínes megbeszélés volt. Miben lenne más most, az iskolában? Persze, egy kicsit én is másnak érzem. Vagyis, nem másnak, ez nem igazán jó szó a dologra, inkább csak arról van szó, hogy… sokkal jobban szeretném. Kicsit zavarban vagyok attól, hogy ezt ilyen egyértelműen beismerem magamnak, ahogy azt is, hogy mostanra eljutottunk oda, hogy Leo egészen érdekes hatással van rám.
Mert nem vagyok egy bonyolult alkat, de talán egy kicsit reménytelenül romantikus, számomra valahogy minden úgy kezdődik, hogy kíváncsi leszek a másikra, de inkább szellemi, semmint testi értelemben. Nem mintha ez nem lenne így Leóval, talán csak a parton tapasztalt közelsége okozta azt, hogy már most is olyan természetesnek tűnne, ha hozzáérnék, de csak a könyvet érintem, ami tulajdonképpen még mindig inkább az ő kezében van. Élénken él bennem, ahogy a nyakába csimpaszkodtam, a göndör haja csiklandozta az arcomat, félig, csak egészen kicsit a vállába bújtam, mert nem akartam, hogy esetleg túlzásnak érezze, de… nekem, most így visszagondolva, inkább kevésnek, mint soknak tűnt. Udvariasan hátrébb léphetnék, amikor végül elveszem tőle a könyvet, de nem teszem. Nem szeretnék.
Igazából szeretném azt is, hogy minél előbb sort kerítsünk arra az ebédre, de aztán ahogy felveti a „ma” kérdéskörét, rájövök, hogy ezen én már túl vagyok, és nem  hiszem, hogy tudnék kétszer ebédelni. Mindazonáltal nem akaródzik azt sem mondanom, hogy holnap. Egy pillanatig lanyha szomorúság csap át rajtam, mintha még itt sem lett volna, de máris kicsusszanna az ujjaim közül, de aztán úgy döntök, hogy… végül is, most vagy soha. Mire várjak? - Igazából én már ebédeltem, de… megihatnánk egy kávét. Csak kiveszem ezt a könyvet – ajánlom fel kérdő hangsúllyal.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-03, 5:23 pm

Magamban alaposan lehülyézem magam, hogy lehetek ekkora fafej. De a haragom gyorsan el is száll, egyszerűen nincs időm magammal foglalkozni; minden idegszálam, érzékem, érzetem Sárára van kihegyezve. Ez a lány egyszerűen... Átsuhan valami az arcán, röpke pillanatra elhalványul a ragyogás, de aztán azt ajánlja, menjünk kávézni inkább (mert ő már ebédelt).
- Rendben, legyen kávé...- egyezek bele gyorsan, szinte szédülten az örömtől.
- Persze, a könyv! Igaz is- ahm, kicsit hülyén érzem magam (megint), hiszen éppen csak az a könyvnyi távolság van közöttünk (vagy alig valamivel több). De ahogy Sára nem lép hátrébb, én sem; csak a könyv csúszik át óvatosan az ő kezébe.
- Akkor... induljunk?- mint valami romantikus vígjátékban, csak állunk ott, mintha egyetlen mozdulattól megszűnne a varázs. Nem mondhatom, hogy eddig érdekelt volna a romantika, de ezt a pillanatot nem akarom megszakítani.
Igyekszem nem szorosan a nyomában lenni, hogy ne tűnjek tolakodónak, de nem szakadok le tőle. Így úgy tűnik, a kísérője vagyok; a barátja, A barátja... Remélem, nem zavarja, ha azt hiszik.
- Hol szoktál kávézni?- kérdem tőle, míg regisztrálják, hogy melyik könyvet kölcsönzi ki.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-04, 11:33 am

- Aha, persze. Mehetünk – mosolygok rá boldogan, mert örülök, hogy nem mondott nemet, ahogy örülök annak is, hogy nem gondol rögtön arra, el akarom utasítani, vagy ilyesmi. Korábban gyakran volt olyan érzésem Leóval, hogy ha rosszkor mondom a rossz dolgot, akkor hajlamos félreérteni, főleg negatívabb értelemben, mint ahogy én a mondandómat szántam. Remélem, hogy ezen már túl vagyunk. Őszintén. Kicsit nehezemre esik mondjuk elfordulni tőle, de végül a könyvvel a kezemben elindulok a kölcsönző pult felé, és csak szerényen pezseg bennem a sziporkázó boldogság, hogy nem marad le mögöttem túlságosan messzire, épp ellenkezőleg.
Átadom a kiszemelt könyvet a könyvtárosnak, az olvasójegyemmel együtt, miközben megigazítom a táskámat a vállamon - Csak el szoktam csípni valamelyik kávés kocsit odakinn az udvaron. Jó lesz? – pislantok fel közben Leóra, általában elég nagy rohanásokban vagyok ahhoz, hogy ráérjek beülni valamelyik rendesebb büfébe, vagy kávézóba a kampuszon. Így csak megveszem a kávét, aztán rohanok tovább, egy szép napon pedig ki fognak tiltani a suli összes könyvtárából, amiért folyton becsempészem az italomat… főleg, hogy tudjuk, kávé-borogató hírem van. Ezt mondjuk szerencsére sokan azért nem tudják.
Most viszont nem sietek, és az idő is szép odakinn, így tavasz vége felé. Igaz, hogy ilyenkor van a legnagyobb, utolsó hajrá, amikor nagyon is tanulnia kéne az embernek, nem holmi romantikus vágyálmokat kergetni, de… nem tehetek róla, nem tudok nemet mondani. A könyv végül a táskámban végzi, mi pedig már indulunk is kifele a könyvtárból.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-04, 1:15 pm

Az a mosoly! Hangyák ezrei szaladgálnak a bőröm alatt, amikor rám villantja. Miközben regisztrálják a kölcsönzést, azt javasolja, kávézzunk valahol az udvaron. Kis csalódottságot érzek; ez a megoldás nagyon hányaveti, s nem igazán illik ahhoz, amit ... elképzeltem.
A könyvtároslány előtt azonban nem akarom kimutatni az érzéseim, a csalódottságom, és egyenlőre jó képet vágok a dologhoz. De ahogy Sára elteszi a könyvet, és elindulunk, megkérdezem:
- Javasolhatnék egy igényesebb helyet? A kampuszon túl, alig tíz percnyi sétára ismerek egyet. Eljönnél...?- elszorul a torkom, annyira rosszul esne, ha nemet mondana. Bár attól is rosszul vagyok, mi lesz, ha igent mond. Mit fogok akkor mondani? Egyáltalán nem vagyok felkészülve...
Bár csak nemrég tértem be a könyvtárba, teljesen megfeledkeztem arról, milyen idő van odakint. A könyvtár hűvöse után megcsap a nyárias meleg (szokatlan ebben az időszakban), s ha nem sütne ezer ágra a Nap, azt hinném,láz gyötör.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-07, 8:23 pm

Nem igazán gondoltam arra, hogy Leónak esetleg annyira nem tetszik a forgatókönyv. Igaz, elég hirtelen jött ez az egész, és nem gondoltam végig túlságosan, de nem hittem, hogy ez baj lehet, hiszen elég spontán alakult a helyzet eddig is.
- Ó. Hát, gondoltam leülhetünk valahol a parkba, de ha jobb szeretnél máshova menni... - akkor részemről mehetünk, voltaképpen ezt jelenti a nyitva hagyott mondat, bár kicsit zavartan kapkodom mellette a lábaimat. Valahogy jól el tudtam képzelni, hogy veszünk egy kávét, kicsit sétálunk egyet, leülünk valahol egy szabad padra a napsütésben... könnyedebbnek éreztem volna a dolgokat, mint ha mondjuk egy asztalnál ülünk egymással szemben. Az olyan formális! Nem mintha gondjaim lennének a formálissal, általában elég jól szervezett életet élek, szeretem előre tudni, mikor, mit csinálok, de azért igyekszem teret engedni annak is, hogy váratlan dolgok történjenek velem, amelyeket nem láthattam előre, és így megtervezni sem tudtam. Leót azonban nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, úgyhogy voltaképpen szívesen engedek neki, még akkor is, ha egyáltalán nem úgy készültem, hogy elhagyom a kampuszt, még ha nem is megyünk olyan messzire.
- Szóval... hová is szeretnél vinni? - kérdezem, mikor kiérünk a napsütéses délutánba, hiszen így már nincs célom, nem tudom, hová megyünk.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-08, 12:17 pm

Hogy a dolgoknak hány árnyalata van, igazán csak akkor világosodik meg, amikor elképzelem magunkat a parkban, egy padon. A szavai úgy kúsznak az elmémbe, mint amikor beleélem magam valamelyik könyvem sztorijába és a részese leszek; ilyenkor nem csak azonosulok egy szereppel, hanem megelevenedik a környezet is, ahol a történet játszódik.
Ledermedek egy pillanatra és bennem reked a szó is; csak indulunk lefelé, kifelé, és észre sem veszem, ha gyorsabban szedem a lábam, és emiatt Sárának rohannia kell. Szóval, amikor kiérünk a könyvtárból és borzongatón megcsiklandoznak a napsugarak, Sára felé fordulok.
- A park..., a park jó lesz, nagyon is jó - kicsit zavarban vagyok, a hangom szokatlanul csúszkál.
Az egyetem területe hatalmas. Tetszik, hogy fákkal teli a park, és a sétányok mellett vannak eldugottabb zugok is. Időnként ide járok ki olvasni, befészkelve magam egy-egy fa vagy bokor közelébe, messzebb a kitaposott ösvényektől.
A könyvtár kijáratával szemben mindjárt van is egy mozgóbüfé, ahol kávé is kapható.
- Hogy kéred a kávét?- kérdem, már az árus közelében. Magamnak egy hosszú feketét kérek cukorral.
Papírpoharakban kapjuk meg a kávét. Túl forró még, hogy megigyam, de azért belekortyolok. Ihletet vagy energiát akarok belőle meríteni, mert mintha lefagytam volna. Túl sokat szeretnék egyszerre mondani, kérdezni, de félek, elrontanék vele mindent.
- Sétáljunk a fák alatt vagy inkább leülnél valahol a napsütésben?- talán szeretné kihasználni a jó időt; túl sokat esett az eső mostanában.

Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-11, 8:20 pm

- Öhm…biztos? – a napsütéstől hunyorogva sandítok fel Leóra, nem tudom hova tenni, ahogy hirtelen mégis meggondolja magát, bár persze örülök neki. Nem akartam mondani, és most sem mondom, hogy igazából nem teljesen szabad a délutánom, szóval nem tudom az egészet vele tölteni. Ha ezt elmondtam volna, biztos megmaradunk az ebédnél, amit egy másik napon ejtünk meg. Magam sem értem ugyan a saját türelmetlenségemet, hogy miért akarok most azonnal, és tényleg most azonnal időt tölteni vele, de most már egyébként is késő lenne bármit is visszacsinálni. Akkor is, ha akarnám, de hát egyáltalán nem akarom. Mindenesetre örülök, ha a kampuszon maradunk, mert akkor nem kell értékes perceket pazarolnunk arra, hogy elmegyünk valahova, szabad asztalt keresünk, várunk, amíg kiszolgálnak, kínosan elhallgatunk, ha a pincérek felénk járnak… valahogy ezt most én jobbnak érzem. Remélem, ő sem miattam mondja csak.
Mindenesetre Leo elég egyértelműen tart a közeli kávés kocsi felé, úgyhogy vidáman lépkedek az oldalán, amíg oda nem érünk - Én egy cappuchinót kérnék – mondom aztán, amikor kérdezi, és egyébként szívesen fizetnék is, de van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon hagyná, úgyhogy csak mosolyogva megköszönöm a forró italt, ami hamar az enyém is lesz papírpohárban.
- Talán sétáljunk egy kicsit. Ha találunk egy szimpatikus padot, akkor leülhetünk – felelem könnyedén, ahogy elfordulunk az árustól, és igazából nem is nagyon figyelem, hogy merre megyünk, csak úgy találomra indulunk meg a parkban kialakított ösvényeken - És… hogy telnek a napjaid a szünet óta? Nehéz lesz az év végéd? – buta, és unalmas kérdés, kicsit átkozom is magam, hogy éppen ezt sikerült felvetnem, de előbb kicsúszik a számon, semhogy megakadályozhatnám magam. Pedig kit érdekelnek most a vizsgák? Engem aztán nem…
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-11, 8:50 pm

Zavaromban elnevetem magam.
- Általában sokkal határozottabb vagyok- magamba folytom a többit, hogy miatta vagyok ilyen idióta.
- Vedd úgy, hajlamos vagyok a kompromisszumokra- főleg ha róla van szó. Annyira vágytam már a társaságát, hogyha csak annyit enged, hogy elkísérjem a Goddard házig, annak is repesve tettem volna eleget. Tíz perc is több a semminél; vizsgaidőszak van.
Bátortalannak érzem magam, szinte kisfiúnak. Tudom, miért van ez; számít, igenis számít, hogyan és mit mondok neki, milyen véleményt alkot ezáltal rólam. Valami megváltozott közöttünk a tavaszi szünetben; úgy érzem, valami elkezdődött, de nem fogalmaztuk meg, micsoda, odáig el sem jutottunk. Nekem meg túl értékesnek tűnik, hogysem elherdáljam.
Megrendelem az italokat, és persze, azonnal fizetek is; örülök, hogy emiatt nem kell hadakoznom vele. Ez csak egy apróság, de némelyik lány hajlamos ebből is presztízst csinálni; nem mindenki hagyja magát meghívni (mások meg mindig el is várják, a másik véglet)
- Jól van, oké- mosolygok rá, tetszik az ötlete. Én biztos mennék csak, mint valami barom, még a padokat se nagyon veszem észre, hiszen már nem is látom őket. Sára szinte megbabonáz.
Elindulunk, és beelőz egy kérdéssel. Nem bánom, mert kapóra jön; bár az biztos, hogy nem a tanulásról akarok vele beszélni.
- Elég nagy szószban vagyok a szünet óta. Egyszerűen... nem tudok koncentrálni- a kavicsos úton haladunk, de már a fák árnyékában. Érzem, ahogy elönt a forróság. Visszafogott lélegzettel pislogok a lány felé.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-14, 9:30 pm

Kicsit vele nevetek én is, a "hajlamos" szó használata a kompromisszumok esetében is valahogy viccesen hat, de persze, ténylegesen nem teszem szóvá, a végén még itt nekem félreérti, és azt hiszi, rajta nevetek, nem vele. Jó, talán egy icike-picikét rajta is, de egyáltalán nem rosszindulatból! És ez fontos különbség, amit érezni kell, csak nem tudom, hogy tartunk-e már ott. Ott? A kérdés talán inkább az, hogy tartunk-e egyáltalán bárhol is, de... remélem, ez kiderül. A gondolattól megint ugrálóvárrá változik bennem minden.
Elindulunk a fák hűs árnyékában, és én is érzem, hogy talán nem a legjobb felütést adtam a beszélgetésnek, de valahogy rosszul esett volna, ha hosszú csend áll be közénk. Talán... talán nem bonyolítjuk túl ezt az egészet? Nem lehetne egyszerűen csak átugorni ezt a kis kínosságot, ami nem igazán kellemetlen igazából, csak úgy van, mint egy kis szakadék, amit át lehet ugrani simán, de azért össze kell szedni hozzá a bátorságodat. Sosem voltam igazán bátor. Sőt, rémesnek érzem magam ebben az egészben, az ismerkedésben, a randizásban, talán tapasztalatlanság, vagy alkati kérdés, hát, a fene sem tudja. Egyszer volt csak valakim úgy igazán, igaz, az eltartott egy ideig, de aztán nem éreztem úgy, hogy akkor most azonnal belevetném magam mindenféle kalandokba. Nem is arról van szó, hogy elzárkóztam volna a dologtól... csak valahogy nem igazán érdekelt eléggé senki. Eddig, legalábbis... most meg hirtelen azt sem tudom, mihez kezdjek vele.
- Tényleg? - kérdezek vissza kicsit csodálkozva, nekem ritkán van ilyenem, bár, igazából, ha ugyanarra gondolunk - meglehet - akkor voltaképpen én is küszködöm a problémával, csak elég jó vagyok abban, hogy rákényszerítsem magam a tanulásra. Másképp ezt nem lehet - Sajnálom, az ilyenkor nem jöhet valami jól.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-15, 9:11 pm

Úgy érzem, érti a célzást, őmiatta vagyok ilyen és erre képes; amúgy abszurd módon tudok csökönyös lenni és makacs, az a "csakazértis" fajta, ami sok esetben a tanulásban is átsegített már egy-egy hullámgödrön. A nevetése tehát valahogy kedvesen "lehülyéző", ami valami olyasmit jelenthet, hogy "ez kedves tőled" vagy "miattam aztán nem kéne, de jól esik", szóval pozitív tartalommal bír, és ettől egy picit megint tudok bontani a falaimból.
Végül megegyezünk, hogy a parkban kávézunk. Egy szimpatikus padot keresve indulunk el, de bevallom, nem tudok a padokra figyelni, szinte azonnal elfelejtem a padokat, ahogy elindulunk. A kérdése közelebb visz az eredendő célomhoz, valahogy tudtára adni, mit tett velem ...
Csodálkozása kissé lelohaszt; ezek szerint neki ilyen gondjai nincsenek.
- Oh, azért ne sajnálj, majd elrendezem magamban a dolgot. Tudod, ez csak a bizonytalanság miatt van- állok meg valamivel előtte, szembefordulva vele.
- Tudod, valahogy azt reméltem, gyakrabban találkozunk majd, miután hazajöttünk. Hogy szívesen folytatnád az eszmefuttatásainkat, vagy csak bolondoznál velem egy kicsit... de te szinte sosem vagy egyedül; vagy valamelyik barátnőddel lógsz, vagy a tesóddal vagy annak a barátaival, mintha sose lennél egyedül és...- felhúzom a vállaim.
- Én...én folyton terád gondolok!- mondom, tehetetlenül.
Most majd elküld a fenébe, de akkor legalább tudom, nem jelentek neki semmit, és nem szövök ábrándokat róla. A remény azonban tépi a láncait, hangoskodik, és nem hagy békén; van esélyem ennél a lánynál! Nah, ebben a pillanatban is kétfelé húzok, önmagam ellensége vagyok, egy idióta!
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-16, 10:17 pm

Kíváncsian nézek fel rá, amikor elém toppan. Egy egészen picikét talán meglepetten is, mert a szó legszorosabb értelmében... valahogy nem gondoltam, hogy máris elém penderül így. Pont a bizonytalanság miatt - elég jó szó ez arra, amit most én is érzek, és ami kimondatlanul is lebegett felettünk egy picit eddig is. Legalább nem csak oda képzeltem? Ez nem olyan rossz. De attól még igaza van, ez ott van, és talán igaz az is, hogy én semmit sem tettem annak érdekében, hogy ezen változtassak. Pedig még csak nem is arról van szó, hogy ne szeretnék, ne szerettem volna... de kétségtelen, hogy csak úgy voltam, ahogy eddig is, és csak úgy vártam,  hogy történjék valami, ahelyett, hogy én tettem volna valami történésről. Pedig megtehettem volna, nem? Tehettem volna bármit.
Igazság szerint egy kicsit elszégyellem magam. Amit Leo mond, talán akarva, vagy talán akaratlanul, de némileg úgy hangzik, mintha megközelíthetetlen lettem volna, vagy mintha ő is várt volna tőlem valamit, aminek én a jelek szerint nem voltam tudatában. Most már késő ezen rágódni, ugye? Ahogy úgy érzem, magyarázkodnom sem kellene. Igaz, hogy egy részem rettentően szeretne bonyolult magyarázatokba bocsátkozni, de talán pont az a baj, hogy én nagyon a szabályok szerint játszom. Bátrabbnak kéne lennem. Kicsit többet élnem, kicsit nagyobb lábon, néha kicsit elhagyni a komfortzónámat... apa is mindig ezt mondja. És Bence is mindig ezt mondja. De nekik olyan könnyen megy ez az egész! Nekem nem annyira, pedig nyitott embernek tartom magam.
- Nem csak akkor szakíthatok rád időt, ha "egyedül" vagyok - mondom egyszerűen egy kicsit ráncolva a homlokom, hiszen igazából ennek... semmi értelme! A két dolognak nem kellene kizárnia egymást, nem? Érdekelhet Leo, ugyanakkor lóghatok a barátaimmal, és a tesómmal is, nem hiszem, hogy az ember életének ez a két része elválasztható lenne egymástól. Nagy levegőt akarok venni, de az túl látványos lenne, úgyhogy igyekszem csak halkan kifújni a levegőt, mielőtt közelebb lépnék hozzá - Találkozhatunk gyakrabban, ha szeretnéd. Én örülnék neki - nagy levegőt ugyan végül nem veszek, és így talán nem is tudom olyan erővel kimondani a szavakat, mint szeretném, de igyekszem a legegyszerűbb módon kifejezni, amit szeretnék, és tényleg ne csak magyarázkodjak.
Igazából most egy kicsit sajnálom - pedig amúgy épp ellenkezőleg, nagyon is tetszik -, hogy Leo ennyivel magasabb nálam. Így talán túlságosan is egyértelmű, hogy amikor még közelebb lépek hozzá, és lábujjhegyre emelkedem, óvatosan megkapaszkodom szabad kezemmel a vállában, akkor mit is szeretnék pontosan, és még csak meg sem fog lepődni. Pedig ha már őszinték vagyunk, és ha én annyira meg szeretnék szabadulni ettől a füstként gomolygó kínosságtól... hát akár meg is próbálhatok élni egy rövidítéssel. - Sőt, igazából... - elharapom inkább a mondatot. Közel hajolok hozzá, egészen közel, már ha még nem visszakozott teljes erőbedobással, de aztán a tekintetem megtalálja az övét, és mégsem sikerül leküzdenem a kettőnk ajka közötti, egyébként alig pár lélegzetnyi távolságot.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-06-17, 12:25 am

Itt van végre a lehetőség, élnem kéne vele, de annyira félek elrontani, hogy nagyon gyerekesen viselkedek. Aztán mégis kitörnek belőlem a szavak, mint valami óda. Ah, miket beszélek, csak sirámnak hangzik, semmint fohásznak, s egyáltalán nem versnek. Pedig ő valami hasonlót érdemelne!
Meglepettség van az arcán, enyhe "ó"-ra nyílik az ajka, és a homloka beráncolódik egy rövid időre, mintha éppen azon gondolkodna, hogy küldhetne úgy a fenébe, hogy azonnal el is induljak. Az arca kissé kipirul, a tekintete azonban kedves és nem mérges. Kisimul a homloka, közelebb lép, nekem meg még egy fokozatot gyorsul a szívverésem. A hangja halk, de olyan közel áll, hogy minden szavát látom, hallom, érzem... zene füleimnek.
Most rajtam az "ó"-zás sora; leesik az állam, hirtelen azt sem tudom, sírjak-e vagy nevessek örömömben.
- Persze, hogy szeretném, ez... ez nem is kérdés!- mosolygok rá fülig érő vigyorral. Még szégyenkezni is elfelejtek , mennyire nevetséges lehetek most, amikor még közelebb lép, és finom kezét a vállamra teszi. Mintha lebegne, egy kicsit megemelkedik, és a tekintete az enyémbe fonódik.
Elkomolyodik az arcom. Nem sokszor éreztem ilyet, de vele már nem először, és ő pipiskedik, hogy közelebb legyen...Hirtelen nagyon gyengének érzem magam, szinte érzem, miként töpörödöm össze; roggyan egy kicsit a lábam és a nyakam lefelé hajlik, hogy pontot tegyek az "i"-re, és elsöpörjem az összes bizonytalanságot.
Megcsókolom. Puhán és röviden, mintha attól tartanék, az egész csak álom, hogy majd kitáncol ebből az egészből, vagy kinevet... (édes Istenem, ez mennyei)... Elejtem, eldobom a még nem üres poharam, az egyik kezem finoman átöleli a derekát, a másik az arcára siklik, hogy megsimítsam bársonyos bőrét.
-Igazából...?- kérdezek vissza, mintha nem pontosan érteném, de ha még mindig a vállamon van a keze, ha még nem húzta el magát tőlem, akár belé is folytom a szót, mert újra megcsókolom, ezúttal bátrabban és hosszabban, noha még mindig félve attól, megijesztem azzal, mennyire vágyok erre.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-07-05, 7:49 pm

Az egész kicsit olyan, mint valami rosszul megírt romantikus film – mert a filmekben, kívülről valahogy úgy tűnik, mintha minden hangsúly, minden mozdulat a helyén lenne. Akkor is, ha szép, akkor is, ha egyértelmű, akkor is, ha picit kínos, vagy váratlan, vagy nem eltervezett… valahogy ott úgy tűnik, mindig minden egyértelmű, és nem merül fel a kérdés, hogy „akkor most vajon ő is azt érzi-e, mint én, vagy lehet, hogy nem is?”. Csak persze, a filmek nem valóságosak. A valóságban például nem jelzi előre zene, hogy most, na, pont most jön a nagy pillanat, nincsen lírai felvezetés, sem dramaturgiailag pontosan megszerkesztett pillanatok, itt csak Leo van, meg én vagyok, meg a tény, hogy eddig olyan óvatosan elbeszéltünk egymás mellett, mintha kötelező lenne, meg a félénkség, hogy egyikünk sem mondott, vagy tett semmit, amiből minden igazán egyértelmű lett volna.
Egy percig, egy hosszúnak, sőt, végtelennek tűnő percig ez nagyon zavar, mert nem tudom, mi fog történni, nem tudom, hogyan fog reagálni, de amikor bátor helyettem is, és megteszi, amit én nem mertem, amikor megcsókol, akkor már semmit sem bánok. Az ajka puhán simul az enyémre, a lábam szabályosan megremeg, minden porcikám bizsereg, és örülök, hogy a derekamnál fogva megtart egy picit, mert hát lábujjhegyen állni, és az izgatottságtól majdnem összeesni nem igazán nyerő párosítás, és mindezek ellenére sikerül mégis egy kicsit filmszerűen elfeledkezni minden másról környezetemben, és minden eddigi történésről, vagy szóról, ami köztünk esett.
A csóknak fájdalmasan hamar vége szakad, Leo tekintetébe merülve hallom, hogy mond valamit, de az igazság az, hogy nem tudok rá mit mondani. Minden szó kevésnek tűnik, és úgy érzem, egyáltalán nem tudnám vele jól kifejezni, amit szeretnék, mert ez már nem a „találkozzunk többet” kategória, hanem annál valami sokkal fontosabb. Szinte vele egyszerre bújok bele felelet helyett az újabb csókba, a válláról a nyakára csúsztatom a karom, hogy ne csak jobban kapaszkodhassak, de igazából egyszerűbben közelebb is bújhassak hozzá, míg a korábbi óvatoskodást félretolva szenvedélyesen csókolhassam. Legszívesebben azt mondanám, hogy hagyjuk a kávét a fenébe, visszamehetnénk a szobámba, annyira szeretnék eltűntetni hirtelen köztünk minden határt, és távolságot, de… de sosem voltam ilyen lány. Tudom, hogy lehetnék, és még szeretnék is az lenni, de valami ösztönösen visszatart.
Csókunk pár izzó pillanat után szelídülni látszik, gyengéd, lassú mozdulatokkal szakad el tőle, nem egészen értem, én miért fogom még a kávéspoharat, de most már végül is mindegy. Orrom az övét simítja, ajkaimon mosoly látszik, halk, megkönnyebbült sóhaj szakad fel ajkaimról - Igazából… lehetnénk együtt többet úgy… alapvetően is – nevetek halkan kicsit az ajkaiba.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-07-05, 9:34 pm

Kamaszosan adom tudtára, mennyire csalódott vagyok, hogy Angliába "hazaérve" megint minden a régi; ő ügyet sem vesz rám, mindig társaságban van, számomra megközelíthetetlen. Gyorsan térít magamhoz, adja tudtomra, milyen rossz úton járok, ha azt feltételezem, kerülni akar. Mert nem akar...
Mámorító az érintése, a csókja. Idézi a tavaszi szünetet, és feleleveníti a bizsergő érzést, mely nem csak a nemi vágyból fakad. Közel akarok lenni hozzá, és amikor ajkam az ajkához ér, úgy érzem, nem csak két száj találkozik.
Elgyengülök és mégis erőteljesebbnek érzem magam, mintha hirtelen lennék öregebb vagy inkább tapasztaltabb; noha egyik sem igaz. Másodjára már magamhoz vonom őt, az ajkunk szétnyílik és összefonódik, mintha egymásra szomjaztak volna már rég, és való igaz, talán így is volt; így kellett lennie, különben nem lennénk most itt ilyen előzmények után.
Reszketek és érzem, hogy reszket ő is, elárulja még a haja is... És ahogy az orromhoz dörgöli az orrát, ahogy a számba neveti, hogy "alapvetően" is többet lehetnénk együtt, olyan vad öröm jár át, melyhez hasonlót még sohasem éreztem.
- Ez csöppet sem lenne ellenemre- simítok a hajára; félek a szemébe nézni; elolvadnék vagy nem is tudom. Ha ilyesmiről hallottam eddig, csak nevettem, ilyesmi nem létezik!
- Gyere, akkor kezdjük máris!- kezem a kezéért nyúl, megfeledkezve arról, hogy benne van még a pohara. Oly szeles vagyok, valószínűleg ki is lököm onnan, vagy legalábbis kibillentem a tartalmát.
- Uppsz, a kávéd..., sajnálom! - a nadrágomon lévő folt nagyságából ítélve még alig ihatott belőle.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-07-07, 10:36 pm

Talán nem is mi lennénk azok, ha aztán a dolog nem fulladna kisebb balesetbe - szinte én is megfeledkezem a kezemben szorongatott pohár kávéról, de ez nem is olyan meglepő. A kávé csak egy pohár kávé marad, míg Leót most csókoltam meg életemben először, most éreztem igazán először a bőrének illatát, vagy hogy milyen az, amikor egészen szorosan simulok hozzá, és csak hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek... mi ehhez képest egy pohár kávé? Későn kapok észhez, amikor a kezemért nyúl, és persze, a baj megtörténik, a lelkesedésnek az ital látja kárát, ami annyira nem is lenne nagy baj, ha a fekete lötty nagy része nem Leo nadrágján kötne ki, ahogy a pohár kiesik az ujjaim közül.
Na, szép, mondhatom. Mintha most írtunk volna le egy teljes kört - mi, meg a kiömlött kávék esete.
Ha ezt a mai napot nem inkább valami kezdeteként akarnám elkönyvelni, még mulattatna is a dolog, de így csak kicsit aggodalmasan, és talán egy szemernyit bűnbánóan nézek végig magunkon. És León. Főleg León.
- Jesszus... én is sajnálom. Ez a mi formánk, mi? - kérdezem inkább költőien, semmint ténylegesen választ várva, de legalább így most fogom a kezét, mert amikor már mindegy volt a kávénak, akár meg is szoríthattam a felém matató ujjakat - Visszamenjünk az épületbe? Útba ejthetsz egy mosdót. Vagy felugorhatunk átöltözni. Vagy amit csak szeretnél - ajánlom sietősen, nehogy úgy érezze, ő kezd mentegetőzni, ha ilyesmit javasol. Végtére is, ő mondta, hogy lássunk hozzá. Hogy ez mit is takart pontosan, vagy számára mit jelent, azt ugyan nem tudom, de akár kezdhetjük azzal is, hogy nem rohangál kávés nadrágban - Zsebkendőt...? Biztosan van nálam.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 15
Motto : "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" Age : 21 Titulus : vadbarom Foglalkozás : tanuló Play by : Daniel Sharman
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-07-08, 2:12 am

Nem csoda, ha teljesen megfeledkezek a kávéról. Az én hibám, hogy a nadrágomon landol. Az "ez a mi formánk" hallatán és látva Sára tekintetét, kipukkan belőlem a nevetés. Nem tudom, mi jön rám, csak nevetek, mint egy kisgyerek és alig tudom fékezni magam.
Olyan jó, hogy Sara a kezembe kapaszkodik; úgy vélem, nem fél attól, hogy ezúttal is kellemetlen helyzetbe hozom. Mekkora fostalicska voltam még az ősszel! El se hiszem. (Na jó, de. Páncélt viseltem, és alaposan túllőttem a célon).
- Nagyon... csábító az ötlet, hogy felvigyelek hozzám- nyúlok az álla alá, nézek egyenesen a szemeibe és megpuszilom a száját. Máris elképzelem, hogy nálam van és csak ölelem, csókolom. A fantáziám tovább lódul(na).
- Hagyd azt a zsepit... Ha téged nem zavar, hogy egy foltos nadrágos fiúval lófrálsz, engem sem- nevetek megint. Annyira nem érdekel ez a kávéfoltos nadrág, hogy nagyon!
- Rád nem fröccsent?- nem engedem el a kezét, de kicsit távolabb állok tőle, hogy megnézhessem.
Vissza az elejére Go down
avatar


Goddard

Goddard
Csatlakozott : 2012. Jun. 28.
Posztok száma : 120
Motto : "Men at some time are masters of their fates: The fault, dear Brutus, is not in our stars, but in ourselves, that we are underlings." Age : 19 Titulus : "and though she be but little, she is fierce." Foglalkozás : orvostan hallgató Play by : Emma Watson
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   2017-07-17, 10:46 am

Őszintén fellélegzek, amikor Leo is nevetni kezd. Nem mintha igazán azt hittem volna, hogy megint úgy fog reagálni, mint ősszel - azóta azért épp elég sok minden történt, hogy ne legyen jogom ilyesmire gondolni -, de azért volt bennem egy kicsike félsz, hogy egy újabb kellemetlenség miatt megint visszamenekül a csigaházába. Szerencsére azonban nem így történik, úgyhogy őszintén vigyorgok rá én is.
Csak azért nem érzek csalódottságot, hogy nem vonulunk vissza valamelyik épületbe (mert hát, ha őszinték vagyunk, az igazán nem lenne ellenemre nekem sem, valószínűleg ezért vetemedtem arra, hogy én magam hozakodjak elő ilyesmivel), mert voltaképpen Leónak igaza van, hogy nem csap le a lehetőségre... hiszen hova siessünk? Annyi időnk van, bármire, akármire, amennyit csak szeretnénk áldozni egymásra, és perpillanat nem egészen érzem úgy, hogy bármi másra érdemes lenne időt áldozni, mint arra, hogy felfedezzem, mivé nőheti ki magát ez a... kapcsolat? Vajon korai lenne így hivatkozni rá? Igazán nem tudom, de kicsit belepirulok a gondolatba, ahogy abba is, ahogy Leo az állam alá nyúl, és bár kurtán, de újra megcsókol. Bizsereg tőle minden porcikám.
- Engem ugyan nem zavar - rázom aztán meg a fejem erre is, meg arra is, hogy fröccsent-e rám kávé - Nem, én megúsztam, semmi baj. Mehetünk... - hogy hova, az voltaképpen mindegy is, hiszen együtt leszünk, és ez sokkal fontosabb.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: A könyvtárban   

Vissza az elejére Go down
 
A könyvtárban
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Fusino Kei
» Konoha könyvtára
» Egy kisebb történelmi könyvtár
» A Könyvtár
» Brooklyn Közkönyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Földszint :: Helyiségek-
Ugrás: