HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Cordelia A. Shirley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. May. 27.
Posztok száma : 9
Motto : Ferme les yeux et le monde devient celui que tu veux! Age : 19 Titulus : Carrots Foglalkozás : Operatőr szakos hallgató Play by : Rose Leslie
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Cordelia A. Shirley   2017-05-29, 8:31 am

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]Cordelia A.
Shirley
[You must be registered and logged in to see this image.]
A nevem Cordelia Anne Shirley, de szólíts nyugodtan Cordeliának, vagy Anne-nek, vagy Joy-nak, olyan leírhatatlanul gyönyörű. Öröm. Nincs is annál szebb, mint ezt a nevet viselni. Hát nem volna csodás, ha úgy hívnának? Vagy Anastasia-nak, az annyira elegáns, hogy az elmondhatatlan. Vagy Eleanornak... Nem keresztelnél annak?

Origin.
Akik ezzel a névvel szolgáltak számomra, őket nem volt módom megismerni, sokáig arra sem kaptam választ miért, vagy hogy kerültem ebbe az országba. A rossz nyelvek lelencnek csúfolnak, a finomak egymás közt azt susogják árva vagyok. Sejtelmem sincs az igazságról, csak arról a kis csomagról, ami velem együtt érkezett: egy ezüstlánc egy gyűrűvel, ami a nyakamban lóg mióta az eszemet tudom, egy karóra, egy pólya, egy pokróc, amivel még körém tekertek, néhány iratom, és egy levél rajta Cordelia Anne Shirley címzéssel, azzal az utasítással, hogy a huszadik születésnapomon nyissam ki - legalábbis én ennyiről tudok. Ha a zsémbes, fásult, kutakodó és kukacoskodó Ms. Pittsbury talált volna meg, akkor ő biztosan feltépi a lezárást, és tűzbe veti. Szerencse, hogy Mrs. Forks nyitott ajtót egy ismeretlen kéz kopogtatására, ő sosem engedte, hogy illetéktelen kezek tulajdonítsák el az itteniek holmijait. Szigorú és megköveteli a rendet, de tisztességes.
A szüleimről viszont nem hallottam sokat. Annyi bizonyos csupán, hogy nem itt születtem egyik szülőm skót a másikuk francia felmenőkkel rendelkezett. Illetve hosszas kérlelés után Mrs. Forks elárulta a nevüket is: Arthur Pewerell és Melanie Shirley. Első hallásra is fenségesnek tűnnek, ugye?
Mindig úgy képzeltem, előkelőek, okosak, szeretetteljesek és eltökéltek, hogy egész eddigi életem során kutattak utánam, s közben bejárták a világot, nem akartak magamra hagyni. Nem haltak meg, hanem egy hajó deszkáin vergődtünk, s messze sodorta őket az ár. Távol tőlem vetődtek partra egy lakatlan szigeten, ahol erejükön felül ladikot ácsoltak, s nem sokkal később ismét útra keltek. Engem pedig egy szolgáló mentett ki, aki mindvégig mellettem állt és fájdalommal küzdve tett az árvaház küszöbére az utolsó leheletét a levegőbe engedve egy fagyos téli éjszakán, nem akarta, hogy mindketten éhezzünk. S arra vártam, hogy egyszer rázkódjon bele a ház a telefon sürgető csörgésébe, amely senki másnak, mint nekem szóljon. Elhatároztam, hogy addig türelmes leszek, töretlenül ki is tartottam emellett nem egészen 2 vagy 3 napig is. Akkor Ms. Pittsbury rámparancsolt, hogy ne legyek ennyire izgága, s ne kezdjek zsongásba minden csengőszerű rezdülésre, hiába csillannak fel a szemeim és vágtatok le a lépcsőn, nem értem jönnek. Rendszerint a postás érkezett, meg egyszer a kéményseprő.

An orphan house.
Leírhatjuk egy határidőnaplóba, vagy a füzetünk széleire firkanthatjuk: XXI. század, ezek csak számok, amik azt sulykolják belénk, a világunk eredendően megváltozott. De a kötelezőség parancsa nem teszi igazzá az egyenletet, nem oldja fel a benne feszülő ellentéteket. 100 év alatt valójában a világunkban nem történt lényegi változás az emberben, csak a technika járta meg a csillagokat. Mondhatjuk, hogy szebb helyen élünk, szabadságban, ugyanolyan jogokkal rendelkezünk, és nem pusztítanak háborúk a világ innen eső részén, de a célok nem változtak: pénz és hatalom. Ezek határozzák meg az irányokat, csakúgy mint az elmúlt időkben.
Manapság nem szokás szolgákat, cselédeket tartani, alkalmazottnak hívják őket, akik éppen egy kicsivel magasabb bérért roskadoznak, s keletkeznek bőrkeményedések az ujjbegyeiken.
Manapság nem szokás valakit azért örökbefogadni, hogy kenyéren és vízen tartva a többi hat porontyodra felvigyázzon. Nem mondhatod ki, hogy nem bírsz el két ikerpárral, és minden gyereked írástudatlan, s gyenge képességűek is maradnak,mert nincs időd foglalkozni velük, és a legnagyobb is most múlt 5. Nem ez egyáltalán nem standard, és mégis megtörténik, nem egy ilyen családnál fordultam meg, Ahol csupán a képzeletem oldhatott el a talajtól, s ahol nem lehettem gyerek, ahonnan miután galibát csináltam, vagy kiszolgáltam az időmet elhajítottak, hadd vigyen a szél, s vegyen vissza az árvaház, többé ne legyek terhükre, ha nincs rám szükségük. Hamar megtanultam a világot.


Ragamuffin.
Elhinnéd, hogy volt időszak - nem is egy -, amikor az utca volt az otthonom, amelynek betonján álomra hajtottam a fejemet, s a csillagos ég volt az, ami betakart esténként ezüstszőttesével? Maszatos mancsokkal, kócos hajjal, szakadozó, foszló viseletben rohangászó 10 év körüli gyerekek lógnak be egy gyümölcsösbe átmászva a kerítésen, ahonnan a gazda sokadszorra űzi el őket vasvillával a nyomukban loholva. A törött járda kövén játszanak üveggolyókkal. Ételt csórnak egy helyi kisboltból és sietve iszkolnak ujjaik között a zsákmánnyal, mint kalózok kincsével. 5-en, 6-an egy talált szivarral stauboznak pöfékelve, mint a gyárkémény, füstfelhőket eregetve a magasba a nyílt utcán. Szlenget használnak, nyelvük hibásan csengőn ejti ki a szavakat, szájuk éppolyan mocskos, mint a sikátor, hol a kukák bűzfelhőjében mély álomba szenderülnek. Koszos, rongyos, naplopó, csavargó vakarcsok, nyomorult söpredékek, akik nem is érdemelnek jobbat. Eddig bizonyára nem törtem le a Mark Twain felállította idilli, szabatos képet erről az életmódról, és azt hiszed, pontosan tudod miről beszélek.
Voltál már igazán éhes? Érezted, hogy kiszakad belőled a gyomrod a korgásában? Serkent már vér az ajkaidon cserepességükben? Meghaltál már egy pohár vízért? Forgolódtál kényelmetlenül betonon, ami felsértette a bőrödet? Álmodtál már rémeket, amik a vaksötétből lépnek eléd? Volt, hogy mikor felébredtél, senki nem csitított? Rúgott már arrébb valaki, s morogta neked azt: takarodj, koszos? Néztek már sanda szemekkel rád, melyek azt üzenték: Mit keresel itt? Miért élsz te egyáltalán?
Az aszfalttömbökben nincsenek kutak, amik egy vödör vizet vonnak a mélyből a magasba, hogy enyhítsd szomjadat. A köztéri mosdók nagy része fizetős, ha meg nem, úgy a víz borzalmas. Csak olyat adnak ennivalónak, amit a kutyáknak adnának, noha nem sajnálom szegény páráktól, hiszen ők bizonyára jóízűbben fogyasztják nálam, de én is epekedtem egy-egy falatért, akármilyen borzasztó is, egy csöpp szeretetért, nem csak az utcakölykök összetartó erejéért.
Jobbak, mint a haszonlesők, s mégis rosszabb megannyi minden másnál. Mire észbe kaptam, kórházban voltam, majd ismét a roskadozó árvaházban.

Nice and old people.
Mrs. Caulfield szerint tévedés történt, bizonyára elkeverték a papírjaimat, hiszen ők fiút szerettek volna, azt mondta erről szóló paksamétát is láttak el az aláírásukkal. Hosszú útról érkeztem, mondhatnám, hogy elfáradtam, de egészen kivirultam, abban a percben mégis megfordult velem a világ. Majdnem tengeribeteg lettem, pedig idefelé egészen büszke voltam magamra, amiért nem ütött ki rajtam. Mrs. Caulfield azt kérte, nyugodjak le, hogy ne sírjak, mint holmi aprónép, s máris azt tervezte, hogy másnap vissza is küld.
- Ha maga árva volna és egy olyan helyre érkezne, amiről azt hiszi, hogy az otthona lesz és ott tudja meg hogy mégsincs szükség magára, mert nem fiú, akkor maga is sírna! - vetettem a szemére. - Ó, ez a legtragikusabb dolog, ami velem történt! Képtelen voltam lehunyni a szememet, a szobát pásztáztam, a helyet, ahol nem lelek majd menedékre, ahol békét nem találok, s azt kívánták tőlem, hogy viseljem rendben. Hogy lehettem volna nyugodt életem legszörnyűbb éjjelén? Én búsulni akartam, nem is láttam más utat, minthogy lógassam az orrom.
Még soha senkihez sem tartoztam, legalábbis nem igazán. Éppen bizakodni kezdtem, hogy ez változik, úgy tűnt mégsem. A visszafelé vivő kocsin változhatott ez meg, mikorra már más valaki vetett rám szemet. Mrs. Caulfield azt mondta, annak a nőnek még a kutyáját sem szolgáltatná ki elevenen huzamosabb időre, nem hogy egy örök életre. Visszafordultunk. Ottmaradhattam. Vagyis először azzal a feltétellel, hogy nem művelek semmi katasztrofálisat, példának okáért: nem égetem porig az istállót.
Adelaide és Jack Caulfield. Vidéki angol házaspár. A családom.
Mrs. Caulfield úgy tartja az ő nevelése vagyok, próbált megzabolázni, ahogy ő fogalmazott, hogy ne beszéljek folyton folyvást. Jobban hasonlítok rá, mintsem gondolná. Ugyanolyan makacs és indulatos vagyok, akárcsak ő, bármennyire is ellene volna. Mindig nevet, ám sokszor azt gondolom, neheztel rám a tömény balszerencsém miatt, ami rögvest megkeseríti az életem, amint szemernyit is megnyugszom, valamit elszúrok. Szigorú, viszont olykor sikerül meglágyítanom.
Mr. Caulfield egészen más, állandóan a kedvemben jár. Világéletemben puffos ujjú ruhára vágytam, Mrs. Caulfield minden tiltakozása ellenére, végül vett egyet. Gyémánt- és aranynyakék helyett tőle gyöngysort kaptam, oly nagy szeretettel, hogy nagyobbal nem is kívánhatnám. Mindig szótlan volt, ritkán és keveset beszélt, ám annál jobban szeret és szeretem. Csöndesen. Legalábbis ő, én nem tudok pisszenést sem elhagyni.
Mr. és Mrs. Caulfield-nak hatalmas háza van, az egész árvaház elférne ott háromszor, úgy értem az udvarukkal együtt, az árvaháznak nem volt nagy udvara, kicsi, zsúfolt hely volt. Mr. és Mrs. Cauldield-nál hatalmas pázsit terül el a kerítések mögött. Smaragdzöld, és a kertekben ér véget, ahol a másik telek kezdődik. És a legvégében, ha nyáron megkérem Matthew-t ne kaszálja le rögtön, pipacsok nőnek. Rokonléleknek érzem magam velük, őket is ezzel a piros színnel sújtották, de nekik valahogy annyival jobban áll, annyival szebben viselik, bár Mrs. Caulfield azt mondta pórias növények, gizgazok, én mégsem gondolom úgy, hogy azok lennének, valami csoda folytán rokonlelkek.

Books.
Az árvaháznak nemhogy saját könyvtára, de könyvespolcai sem igen voltak, elszórva egy-két kötet birtokosa volt ugyan, de azért az, nem az igazi. Ellenben Mr. Caulfield-nak rengeteg volt belőlük a dolgozószobájában. Óriási… nem is, hatalmas fabútoros sorokban álltak sorba a-tól z-ig, volt, amiket üvegvitrinben tartott. Egyszer, mikor véletlenül felborítottam egy szekrényt, nekem kellett visszarendeznem az összeset, Lucy persze segített benne, ő ott dolgozik a háznál, viszont a nagyját én csináltam, ezekkel a kezekkel itt ni! Nagyon jól tud com az ABC-t. Utána meg találtam egy könyvet, amit el akartam olvasni, nagyon tetszett a borítója, különleges volt. Volt benne egy rajz is egy szőke kisfiúról, mindig azt képzeltem, hogy az Mr. Caulfield. Ha nem tudtam volna olvasni biztosan azt hiszem Mrs. Caulfield-tól kapta
De nem értettem belőle egy szót sem. Igazságtalan volna árvának nevezni őket, amikor annyi árva van, nekik meg ott van a többi szó és mondat, de mégis egymagukban állnak, messze van tőlük a másik, üres hely választja el őket, nem köti egybe őket semmi. Úgy gondoltam, ha én írnék könyvet, bizonyosan egyetlen hosszú papírtekercsre írnám, s minden szót összekötnék legalább egy halvány vonallal, hogy ne érezzék olyan egyedül magukat. Azt képzeltem, hogy egy magányos szó vagyok és a betűtengeren hánykolódok egy csónakban, a víz körülöttem baljósan fodrozódik, tarajos hullámok nyelnek el. Felettébb romantikus halál lehet vízbe fúlni, nem gondolja?
Később megmutattam Mrs. Caulfield-nak a vékony, vászonfedelű kötetet. Rajta egyszerű, dísztelen típus hirdette a francia címet: Le Petit Pr... - az utolsó szónál lekoptak a mázolt, aranyos betűk. Megsárgult lapok, édes illat. De még mindig nem értettem belőle semmit, amíg Mrs. Caulfield meg nem tanított franciául, rettentő okos nő. Azt követően faltam a betűket, és az egész könyvespolcot, persze képletesen.


Hey Carrots! Carrots!
A vörös hajam egy átok. Örökös gúny és nevetség tárgyát képezi, és az egyik első számú indok, amiért sértegettek.
- Hé! Répa... - szólt valaki pisszegve a vállam mögül, nem fordultam meg, meg sem hallottam. - Répa! – vitte feljebb a hangját, amire merő jómodorból továbbra sem vetettem ügyet, csak magamban forrongtam és hergelődtem, de amikor megrántotta az egyik copfomat, és újból ez a megszólítás hagyta el a száját, nem állhattam tovább, talpra ugrottam. A szemeim szikrákat szórtak
- Hogy merészelsz Répának nevezni!? - azzal a fejébe húztam a matematika könyvet, majd amikor megfordultam, és azt hitte véget ért, akkor kezembe vettem a Ben Hurt is, és azzal is fejbe kólintottam. Cserébe a tanár százszor íratta le velem: Cordelia Anne Shirley nagyon rossz magaviseletű lány. És az Anne-t még e nélkül is írta, úgy mint Ann, holott én e-vel írom. Képzeljék csak el, milyen megalázó. Az Anne e nélkül!
Ms. Pittsbury biztosított róla, hogy ezt a hajszínt kizárólag az ördögnek tulajdonítják, ezért évszázadokkal ezelőtt üldözték az embereket és máglyán elégették, később persze Ms. Crawford le akart csillapítani, de én nem nyugodtam meg. Mrs. Caulfield elvárta, hogy esténként imádkozzam, de én azt mondtam neki, nem állok szóba Istennel, nem törődöm vele, mert Ms. Crawford szerint, ő festette vörösre a hajamat.
Azt kérte ne beszéljek botorságokat, ez csak üres locsogás. Erre én megkérdeztem, hogy ő nem úgy tartja-e, hogy mindent Istentől kapunk, amire ő igennel felelt, akkor a levegőbe engedtem egy nagy sóhajt, miért büntet engem, akkor Mrs. Caulfield megint megkért, hogy ne tudakoljak meg tőle ilyen szamárságokat. Arra is megkért, hogy ne szólítsam őket Mrs-nek és Mr-nek, de ezt nem tudtam megtenni, vagyis nem mindenhol, mert a városban nem szólíthattam őket a keresztnevükön, amit nehéz volt megszoknom, de végül elfogadtam, mert nem volt más választásom, és az árvaházban is mindig így hívtuk a nevelőket.
Amíg nem adták a kezembe semmilyen hivatalos papírom, addig váltig állítottam, hogy ír vagyok. Róluk tudtam egyedül, hogy vörösek. Akkor átok helyett egyenesen áldásnak éreztem, mert magamat nemzeti mártírnak tartottam, akit most csúfolnak, amiért ők a családom, és azért voltak velem ellenségesek, mert onnan ide kerültem, és irigységüket nem tudták véka alá rejteni, és úgy éreztem, igazán egyedi dolog lehet írnek lenni. Határozottan meg voltam róla győződve, hogy annak kellett születnem, és azért a tüzes hajam azt jelenti, közülük való vagyok, ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy megtanulok valamilyen ír népi hangszeren játszani és ír folklórt táncolni, azonban egyik se ment. A furulya hamarabb törött ketté Hayden hátán, minthogy csikartam volna elő belőle tiszta hangokat. A lépéseket sem tudtam, hogy képes elsajátítani ez a nép, én egyszerűen mindig mellé ugrottam, vagy rossz lábamat emeltem, egyszer még a bokámat is kificamítottam a nagy ugrálásban és bokahajtogatásban, igaz azon az sem segített, amikor később megpróbáltam végigmenni McCallék tetőgerincén, majd egy bokorra estem onnan. Később persze kibetűztem, hogy azok a kacskaringós vonalak mit jelentenek az irataimon.
Ms. Crawford ismert valakit, akinek pontosan ugyanilyen színű volt a haja gyerekként, mint az enyém. Azt mesélte, hogy mire felnőtt, bebarnult, ez még ma is reménykedésre ad okot, bár ezt egyre inkább kétség fűszerezi az eljövetelt illetően.
Egyszer végső elkeseredésében befestettem zöldre. Az az árus azt mondta hollófekete lesz, de becsapott, és le kellett vágni, kutyául éreztem magam. Más emberek eladják, vagy jótékonykodnak a hajukkal, nem egy leányálom, ha azért kell megváltoztatni tőle, mert ocsmány színűre mázoltad. Akkor szentül megfogadtam, hogy többé nem érheti maradandó festék a hajamat, főleg nem zöld, noha imádom a fű és a lombkoronák pompázó, királyi, a természetben minden élet kezdetét és megújulását jelző zöldjét, de nem akarom, hogy még egyszer olyan félelmes helyzetbe kerüljek. Inkább maradok örökre vörös, minthogy egy varangyra hasonlítsak, ahogy Charlie mutogatott rám, amikor meglátta.

Artist.
Világéletemben képeket, pillanatokat akartam megörökíteni, és nem csak az agyam egy hátsó szegletében. Amíg nem tudtam írni, lerajzoltam őket, mihelyt megtanultam, leírtam az elém táruló látvány minden négyzetcentiméterét benne mindennel, amit előhívott belőlem, majd ugyanez vásznakon. De mire igazán átélhettem volna, s belemerülhettem volna a képzeletembe, semmivé lett, lement a nap, s a csillagos égbolt mást kelt életre a világban. Menedék volt, mikor szárnyra kapott a képzelet, s nem tűnt fel, hogy bömböl egy csecsemő, kiléptem a valóságból, megszűntek a gondok. Énekelj, és tanulj szabadságot a robajló széltől és a háborgó tengertől!
Oly nagy hévvel ecseteltem mindezt, hogy az emberek azt rebegték furcsa vagyok, nem gondolták a számba a nagy szavakat, egyszerűséget vártak, sivárságot, amit ők gondoltak mögé megkeseredettségükben. A megragadott mozdulatok mögött történetek rajzolódtak, hozzájuk érzések társultak, amiket megőrzött a mezei fényképezőm, amit Mr. Caulfield vett nekem, Mrs. Caulfield szerint semmit nem lehet rábízni, haszontalanságokat vásárol örömemre, s bizonyára a Holdra is elengedne, ha szépen kérném tőle, de semmiért sem vagyok hálásabb, mint a szeretetéért, kapjak akármit is.
Pillanatba sűrített világok. Egyetlen filmtekercsre száz fér belőle. Meg akarom mutatni a világot olyannak, amilyennek én látom. Az apró fűszálaktól egészen a felhőkbe nyúló havasokig. A szemed elé tárni a látványt arról, amikor az ég megcsókolja a földet. Végtelenben úszó meséket regélni képkockákban a világunkról. Anya és gyermek történetét, a nagymamák szenvedélyét, a nagyapák közösségét, fiatal haveri társaságokét, szokásokét, mindent, mi élet.
Ez azonban nem volt elég: nekem a teljesség kellett. Titokban tartottam, s rááldoztam több hónapom, s a nyaram is, hogy beruházhassak egy kamerára, ami most meghatározza az életem, viszont az elkapott életszagú, sorsszerű véletleneket körülöttem, a régi géppel rögzítem, azon is van egyszerű kamera mód.


University.
Megpályáztam egy művészeti ösztöndíjat, hogy bekerülhessek az Abbey Mountra. Évekig készültem rá, hogy majd felvegyenek, tele voltam portfólióanyagokkal. Mély álmokkal szorítottam a kezemben tartott készüléket alvás közben is. A felvételit sikerrel vettem. Mr. és Mrs. Caulfield nagyon büszke volt rám, még Mrs. Brooks is megenyhült irányomba, pedig már vette a levegőt, hogy leteremtsen, amiért elsüllyesztettem egy csónakot, ami még csak nem is az övé, esküszöm, hogy nem tudtam, hogy egy hatalmas lyuk tátong a fenekén, de ő mindenbe beleüti az orrát, nem számít, hogy mindenki más azért sietett oda, mert azt hitték vízbe fúltam. Will feleslegesen kivitt a partra, elvégre már megmentésemre siettek, nem hagytak volna ott, viszont ez akkor sem tesz jóvá múltbéli dolgokat, hogy répának nevezett. És a tetejében még az értesítőnk is egyszerre érkezett. Csak ne ért volna el ugyanekkora pontszámot, olyan felkavaró volt az ő nevét is ott látni.
Amikor beköltöztem a Pierson házhoz tartoztam. Sokan nem örültek, hogy folyton beszélek, vagy fecsegek, a legtöbben csendben dolgoztak, amit agyonvágtam azzal, hogy be nem állt a szám. Tekintettel rájuk lettem dunantos.
Az előző szobatársam például szobrász volt, és azt mondta annyira belelendültem a locsogásba, hogy meglendült a kezében a véső, és miattam törte le az orrát. Mármint nyilván nem az övét, hanem a Dávid szoborét, mintha Szfinx volna. Szerintem gonoszság ezt mondani, hiszen csak alkotásának szépségét méltattam, és mondtam el, milyen felmérhetetlenül csodálatos volna, ha életre kelne, pont, mint Ovidius művében. Nem volna-e feltétlenül romantikus, és nem omlana-e máris karjaiba az ámult kábulattól?
Itt jó nekem.

Bicycle.
Szenvedélyes szerelem fűz a kétkerekű járművekhez. Nem belépőm az olimpiára, de imádok száguldozni velük, rajtuk, függetlenül attól, hogy a kis kosárkás, agyonszalagozott és -rajzolt csodámról, vagy esetleg a versenyjárgányra emlékeztető küllőkkel történik-e. Már 13 éves voltam, amikor Mr. Caulfield megtanított biciklizni. Eleinte rendre felborultam, egyszer még a libákat őrző kerítésnek is nekihajtottam, másszor pedig nem tudtam megállni és Betsy-t, az egyik tehenet kergettem infarktusközeli állapotba, majd a sárban ütöttem és vertem dagonyát, rögtön azután, hogy a szoknyám beleakadt a kerekekbe. A legjobb kebelbarátnőm is kinevetett, arról nem is beszélve, hogy Will is látta az esetet. Olyan zabos voltam, azon nyomban el akartam adni Betsy-t, annyira haragudtam rá, amiért ott és akkor megfékezett, s amiért murisnak találtam, hogy így éppen őt terelhetem.


A karaktert Lucy Maud Montgomery regényei ihlették.
Üdv, a nevem Cordelia Anne Shirley, 19 éves vagyok, 1998. április 1-jén, Montague-ban, a Prince Edward-szigeten láttam meg a napvilágot. Nemzetiségem francia-skót-kanadai. Jelenleg Diák vagyok és a Dunant csoportba tartozom. Rose Leslie arcát vettem kölcsön.
Belbecs

Anne-t a legtöbben kinevetik álmodozásáért, esetlen személyiségéért. Noha ő ezt sokszor észre sem veszi, viszont ha mégis, képes éktelen haragra gerjedni, őszinteségében vérig sérti a másik felet akármivel, ami kiszalad a száján, utálja, ha csúfolják, s ha bocsánatkérésre is fogják, csak ímmel-ámmal hajlandó rá, a legtöbbször nem is valódi, inkább amolyan tessék-lássék, azért szokott rá egyedül, mert akkor nem kellett a szoba börtönében tovább sínylődnie. Élénk és izgága, néha tiszteletlen, nem tartja magasabbra az idősebbeket, csak ha megbizonyosodott tapasztaltságukról, széles világlátásukról. Lelkes optimizmusa hatással van a körülötte élőkre. Álmodozó, gazdag fantáziájában képes elveszni, aki nem tartózkodik huzamosabb ideig mellette, csupán lopott perceket tölt el a társaságában, azt hiheti nem is él a valóságban, csupán egy álomképekkel tarkított, szentimentális világban. Kevesen gondolnák róla, hogy ösztöndíjasként került az Abbey Mount kötelékébe, s azt is, hogy nem csak tehetsége, hanem esze juttatta idáig; szorgalma és lelkiismeretes munkája kitűnő babérokat termett számára. A benne rejlő ellentmondások miatt sokan úgy tartják, kiismerhetetlen.
Egy tüsszentés rettentően hangosan tör elő belőle, sokszor az orra is megindul ezzel egyetemben, akkor pedig nem hajlandó elengedni, amíg nem kapott egy zsepit. Idegességében az ujjperceit tördeli, vagy az asztalon dobol, és rendszerint az ajkát is harapdálja. Mindennapos cselekvéseit hangokkal kíséri, úgy mint a töm-töm-töm, emellett a motyogás általános ismertetője. Gyakran neveti el magát a gondolataiba merülten, olyankor a környezete ezt nem tudja mire vélni, ha okát firtatják, néha felelni sem tud értelmesen, csak összevissza halandzsázik. Sokszor hadar, bár olykor meg-megáll beszédében, akkor elvarázsoltan ejti ki a következő szavakat.
Ha őt kérnéd arra, meséljen magáról, biztosan azt felelné: Ó, arról nem érdemes beszélni, hogy én mit tudok magamról; de ha megengedné, hogy elmeséljem, mit képzelek magamról, az ezerszer érdekesebb lenne.
Külcsín

Amit legelőször megpillantasz és eszedbe vésed róla, az bizonyára a feje búbját befedő, borító, hosszú vörös hajkorona, melyet ritkán hord feltűzve vagy felfogva. Nem szeret fésülködni. Sziporkázó, világítóan kék íriszei napjában többször ide-oda cikáznak, majd álmodozva bámulnak a távolba akár egy kevésbé érdekesnek bizonyuló egyetemi előadás alkalmával is. Felette gesztenyeszín szemöldök. Éppen megfelelő méretű orrán szeplő pöttyei tarkállanak a napmelegen. Szája olyan kifejező, akárcsak tekintete, rendszerint teli vigyor terül el az arcán. Bőrszíne meglehetősen világos, nyáron a barnulás helyett neki napégés jut osztályrészül. Bal karján általában egy bőrszíjas óra díszeleg, aminek eredetét egyetlen örökségeként tartja számon. Ruhatára mára változatos darabok gyűjteménye. Jegyzékében szerepelnek ingek és pólók is egyaránt, s néhány szoknyával is bővült a szekrénye választéka. Mindehhez társul átlagosnak nevezhető megközelítőleg 170 centiméter magassága, ám nem kell izgulni alig 50 kilója ellenére sem fújja el a robajló szél, vagy sodorja magával a háborgó tenger, meglehetősen szeret ugyanis enni és habzsolni, élvezi, hogy ezúttal már van mit.
abbey mount
institute for higher education
Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2014. Feb. 17.
Posztok száma : 21
Motto : Az élet valójában rövid...a szenvedések teszik hosszúvá! Age : 26 Titulus : Zöldszemű szörnyeteg Foglalkozás : Történelem szakos egyetemista Play by : Ste Bertram
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Cordelia A. Shirley   2017-07-02, 4:10 pm

Elfogadva!
Abbey Mount Institute for Higher Education
Helló, AnnE!  röhög

Hát téged nagyon, nagyon régóta vártalak, ha emlékszel, még írtam is, hogy megkérdezzem, készen állsz e Rolling Eyes Amikor azt mondtad, hogy közel sem, egyszerűen elképzelni sem tudtam, hogy vajon mi szerepel még életkönyvedben. Viszont most, hogy végigizgulhattam veled a múltad, csak annyit tudok mondani, hogy igen, megérte várni a karilapodra!  
Egy gyerek számára nincs is rosszabb, ha úgy érzi, szükségtelen és senki nem akarja, de azt hiszem, Anne-nek nem kell erről magyarázni, hisz sajnos kénytelen volt saját bőrén megtapasztalni.
Amikor először azt olvastam, hogy Mr. és Mrs. Caulfield örökbe vették, rögtön arra gondoltam, hogy Mrs. Caufield ellenséges lesz vele, nem fogja úgy szeretni, ahogy érdemli, így aztán a tény, hogy tévedtem kellemesen meglepett és megmosolyogtatott.
Cordelia dús fantáziával rendelkező, nagy dumás fiatal lány, aki nem fél kiállni magáért, ezt pedig misem bizonyítja jobban, mint a könyves eset, aminek következtében sajnos büntetést kapott. Nem tart attól sem, hogy megossza másokkal a véleményét - ahogy azt Mrs. Caulfielddel való első találkozásán is megtette - ami őszinteségre utal (ami talán mérges pillanataiban nem jön csak kapóra). Reméljük, a jövőben ez az utóbbi is a hasznára lesz. [You must be registered and logged in to see this image.]
Na de foglalózz, aztán sok sikert az egyetemen! Jó játékot! röhög
[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

abbey mount
institute for higher education
Vissza az elejére Go down
 
Cordelia A. Shirley
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Shirley Peterson
» Elizabeth Ethel Cordelia Midford

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Growing like a newborn :: Elfogadott karakterlapok :: Dunant house-
Ugrás: