HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Marlee Singer

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Mather előkészítő

Mather előkészítő
Csatlakozott : 2014. Apr. 13.
Posztok száma : 21
Motto : Sometimes words are not needed, and the simplicity of expressing yourself through an art form is one of the best ways of communication. Titulus : little lamb Foglalkozás : egyetemista Play by : Lili Reinhart
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Marlee Singer   2017-05-30, 11:42 pm

Marlee Singer
Emlékszel még arra a pozsgás arcú, tengerkék íriszű kislányra, akit annyira szerettél babusgatni, mert ő volt a kicsi húgod, te pedig a hős nővére? Naphosszát fésülted aranyló haját, és esténként mesét olvastál neki, hogy szépeket álmodhasson királylányokról és királyfikról, cukorkatetős piskótaházikókról és kakaófolyókról. A napsütésben pokrócot terítettél le a kertetek mágikus cseresznyefa lombkoronájának árnyéka alatt és tétlenül, de boldogan feküdtél a társaságában.

Apa vigyorogva, ámde bűnösen a hátsó ülésre pillantott, amikor megállt a tiltakozóan vörösen világító közlekedési lámpánál. Egyik keze a rádió gombját birizgálta, miközben a másik szorosan markolta a kormányhurka bal, középső részét. Izgatottan elmosolyodtam, de olyannyira, hogy a vigyorkából már-már torz grimasz lett. Apu nagyon jól tudta, hogy anyu ellentmondást nem tűrően ellenzi és tilalmazza a rock zene hallgatását, ha a gyerekülésben utazik valaki. Egyszer még viccelődve rá is vágta heves apellátájára, hogy következőre kiszedi, mert úgysincs rá szükség, hisz nővéremmel elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy nagy lányok módjára utazzunk. Szerintem a rá következő másodpercben meg is bánta a magának megengedett szólásszabadságot felesége rosszalló pillantásának kereszttüzében, ezt pedig misem bizonyította jobban, hogy tesztoszterontól buzgó tinédzser taktikájával rohanta le anyut, majd mit sem törődve az ijedt sikoltozásaival a vállára kapta és az előszoba felé indult.
- Kiskatonák! – pillantott ránk, halántéka magasságában feltűnt anyu kapálózó keze. – Előőőő-re!
És mi eleget tettünk a parancsnak… de mindössze addig, míg a ház elnyelte anya hangját és ismét a csend vette át az uralmat. Aztán kuncogva és suttogva titkon néztük, ahogy kedves szüleink hallótávolságunkon kívül megenyhülnek és a szerelem jegyével megpecsételik szent békéjüket.

Tudatlan hat éves létemre fanatikusan rajongtam apu dalaiért, és rendkívüli áhítattal néztem, ahogy a hosszú szólóknál, a levegőben basszusgitár húrpengetést szimulál, holott jól tudtam, nincs meg hozzá a megfelelő tudása.
A Highway to hell kezdő akkordjai csendültek fel, én pedig a felismerés boldogságától felvillanyozva ültömben táncikálni kezdtem. Megvártam a refrént, hogy szokásunkhoz hívem apával becsatlakozzunk Axl Rosehoz, és olyan átéléssel ordítottam, hogy a számban félig megrágott péksütemény is szépen kikandikált. Alig vártam már, hogy odaérjünk tesóm iskolájába, hogy aztán hazafelé hármasban szórakozzunk.
Ha ezt a jelentet oldalról néztem volna, valószínűleg elmosolyodtam volna azzal a fajta vigyorral, ami mögött megbújik a gondolat, hogy ez a jelenet túl szép, ez a hangulat túlságosan is idilli ahhoz, hogy semmi baj ne történjen.
Szerintem, ha abban a pillanatban elkezdtem volna tízről visszaszámolni, el sem értem volna az ötöt, mire az ellenkező irányú sávban suhanó kamion sofőrje elénk hajt. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a félig megrágott pékáru kiesett a számból, ahogy kicsi fejem az ablaknak ütközött, amikor apukám elrántotta a kormányt.

Mennyire elcsépelt dal a Highway to hell, nem? És milyen undorítóan közkeletű módon vesztette el édesapám az életét? Legalább… belénk csapódhatott volna egy szteroid, vagy ránk zuhanhatott volna egy űrhajó, tudom is én… ha már meg kellett halnia, legalább hozzá méltó halált kaphatott volna. De nem, helyette csak egy szaros autóbaleset jutott neki. Egy sztrókos kamionsofőrnek köszönhetően.

Emlékszel arra a kislányra, aki édes szavaival bárkit mosolyra tudott bírni? Az a kislány már nem mosolyog többet őszintén, mióta saját magát hibáztatja édesapja haláláért. Ha nem járt volna táncolni, apukájának aznap nem lett volna dolga azon az úton. És a bűntudat nem csak a kunkori boldogságvonalat marta le arcáról, hanem azt a személyt is eltaszította, akit egykoron minden áron védelmezett. Soha egyetlen egy kérdést sem tett fel a balesettel kapcsolatban, és ezzel el is hitette a húgával, hogy oka nem más, mint az, hogy képtelen lenne válaszolni rá. És noha nem szándékosan, elültette a kisebbe a gondolatot, hogy elvesztette az értékét, a családi kötelék által előírt privilégiumot, hogy a pici húga lehessen.

Az orvosok rövid magyarázattal zárták le a probléma forrását: poszttraumás stressz. Agyi központ egészséges, hangszálak épek, egyik sem sérült meg visszafordíthatatlanul a balesetben, a kínzó némaság mégis elnyelt.
A legkisebb problémát azonban a család jelentette, hisz annak ellenére, hogy nem értették a változást, elfogadták és megpróbáltak együtt élni vele. De a gyerekek az iskolában, a szomszédságban, a nővérem társaságában nem tudták megjegyzés nélkül hagyni, akárhányszor megláttak. És eleinte érdekelt is, bántott is, de aztán rájöttem, hogy a kicsik gonoszak és ez ellen még a nővérem sem tehet semmit. És nem csak azért, mert időközben elvesztette valahol a hősiességét. Igazából az egyetlen, aki képes volt ezen változtatni én voltam... Két bevált dolgot sajátítottam el mesterien akkortájt: a vállrándítást és a bájos bazsalygást.
Üdv, a nevem Marlee Walnut Singer , 17 éves vagyok, május 19-én, Új-Zéland, Whakatane-ben láttam meg a napvilágot. Nemzetiségem új-zélandi. Jelenleg diák vagyok és a Mather house előkészítő csoportba tartozom. Lili Reinhart arcát vettem kölcsön.
Jellem
Első ránézésre védtelen és gyámoltalannak tűnhet, de a kedves külső és a szótlanság ne vezessen félre senkit! Ezt a lányt bizonyára nem lehet egykönnyen letörni.
Régen valóban mellre szívta, akárhányszor kigúnyolták problémája miatt, kamaszkora elején még jobban magába fordult a rengeteg kritikának köszönhetően, azonban ahogy idősödött, megismerkedett a hiányossága fényes oldalával is és egy idő után egészen megbékélt vele. Csak azért, mert nem beszél, az emberek sokszor észre sem veszik a jelenlétét, egyesek talán a mai napig abban a hitben élnek, hogy azért néma, mert siket is. Hála ennek volt ideje megfigyelni, mekkora híg fos társadalomban kell élnie, milyen kétszínűek meg önzők tudnak lenni az emberek, és mennyire értelmetlen minden.
Talpra esett, határozott személyiség, mindenről alkot véleményt, de ritkán tudatja másokkal, mert értelmetlennek tartja. Ha az emberek többsége képes lenne megtartani magának a véleményét, a világ egy szebb hely lenne.
Kicsit nemtörődöm, indolens, és az egyetlen mázlija, hogy vág az esze. Szabad idejében olvasni szokott. Meg órán is. Néha evés közben, és még álmaiban is. Több mint valószínű, hogy a könyvek iránti szeretete is közrejátszik abban, hogy úgy közepesen jó tanuló, pedig abból él, ami órán ráragad.
Nyugodt természetű, nehéz kihozni a sodrából, de ha valakinek mégis sikerül, tombolás helyett röviden lezárja a fennálló helyzetet. Mást nem is tehetne, a vitahelyzeteket negligálja – kivéve, ha édesanyjával, vagy a nővérével kerül konfliktushelyzetbe – mert az őt körbevevő emberek nem tudnak jelnyelvül, és ő pedig nem tudja tartani a tempót a beszéddel, bármennyire is gyorsan, szépen és olvashatóan ír.
Nem bízik meg az emberekben, és kezdeményező típusnak sem nevezhető, ha ismerkedésről van szó. És ha már itt tartunk, barátságosnak sem, hisz akárhányszor nyitnak felé, mindig arra gondol, ki és mi okból akarná a csendes társaságát? Ez mégis csak egy egyetem, ahol a hormonoktól nyugtalan emberek kiélhetik maguk.
Mindenki a függőség rabjainak titulálja az mathereseket, és biztos megvan az oka. Ő csak azért jelentkezett ide, mert
- nem elég sznob a kinsley-s nyápicnak
- hiányzik belőle a lemerülhetetlen duracell, így elliotosnak sem jó
- nem elég hisztis és krva se, hogy a lovellbe felvegyék
- a tanulás nem az élete célja, ergo a goddardban nem érezné kényelmesen magát
- a piersonban reggel, délben, este kéne füvet szívnia, hogy elég elborult legyen
- a dunantról meg hát… igaz, hogy az apja a Menyben van, de eredetileg egy halandó volt, nem egy angyal és hát… most mit tagadja? Nem izgatja különlegesebben a globális felmelegedés, a fejletlen országok. De azért nem rossz ember. Ugye, nem?
- A dupla iksze miatt a winster ház kritériumainak sem felel meg
Az egyetlen ok, amiért idekerült az, hogy itt senki sem foglalkozik a másik életével. Nem hiába Carpe Diem a jelmondatuk… mindenki úgy éli a napját, mintha az utolsó lenne.
Külső
A próbafülke megvilágított tükrébe pillantok kékeszöld íriszeimmel, amiből egy nyakigláb, nyúlánk fiatal lány mered vissza rám, bőrszín pántnélküli melltartóban és francia bugyiban. Jobban szemügyre veszem alakját, halvány bőre mindenképp lehetne kicsit egészségesebb, napsütötte színű… oldalra fordul, hogy ne csak szemből vizsgálhassam meg, tekintetem egyből a magas copfba fogott, érzéki hullámokban lógó búzakalászszín haján akad meg. Azt konstatálom, a vége világosabb az eredeti hajszínénél. Grimasz ül ki az arcán, és ha tudna beszélni, valószínűleg ezerszer megdorgálná a napot, amiért ilyen hatással van tincseire.
Újból szembeállok visszatekintő énemmel, a szivárványhártyáim az akasztón lógó ruhadarabokra szökkennek. Leveszem az elsőt, a pacsulirózsaszín rakott szoknyát. Hallom, ahogy édesanyám a lelkemre köti, hogy próbáljam fel, és érzem a görcsöt a gyomromban, ami ellenzi.

„Persze, Marlee, vedd fel, sugározd a világ felé, hogy egy hisztis p*csa vagy, aki önként és dalolva bármikor szétteszi a lábát. Hát nem erre való a szoknya?! Hogy megkönnyítse az erősebb nem dolgát? A férfiak régebben is férfiak voltak, a nők pedig rétegesen öltözködtek. Szívás lett volna a kanos hímekek számára négy-öt ruhadarabot levenni, ha mondjuk munka közben uralma alá vette őket az ösztön. Valószínűleg több ideig tartott volna levetkőztetni a feleséget, mint maga az egész misszió.”

Belső hangom gúnyos, gyerekes… megforgatom a szemem és a szomszéd akasztóra teszem a ruhadarabot.
A következő egy elefántcsont színű, csipkés kropp top. Magam elé teszem, szépen ívelt szemöldököm a magasba szökken.

„Hogyne, Marlee, nagyon jól áll! Nem sikítja kétségbeesetten, hogy semmi egyéni ízlésed, így követed azt a divatot, amit minden második lány a világon. Legyél csak egy klón, a sokadik majmoló. És a csipke… fehérneműnek való, de annak sem hordod, felsőként meg… olyan lenne, mintha elfelejtettél volna felöltözni, nem? Éreztesd csak a külvilággal, milyen könnyű levetkőztetni téged – mind-ösz-sze egy ruhadarab - és hogy egyáltalán nem vagy szűz. Mert a csillagjegyed bika, ugye? Én is arra értettem, természetesen… ”

A szoknya fölé teszem a topot is. Aztán a többi hasonlóan nevetséges ruhát is, amiről édesanyám azt hiszi, segít barátokat szerezni.
Felveszem a sötétkék színű, rövid nadrágom, és a lezser, kék hímzésekkel tarkított ingem, majd felkapom a ruhákat és mielőtt kilépnék, felveszem az egyetlen magassarkút, amit hajlandó voltam behozni. Jobban szemügyre veszem, majd kilépve a fülkéből anya kezébe adom. A „felpróbált” ruhákat a többi, „nem nyert” ruhadarabhoz akasztom és elindulok a kasszák felé. Érzem magamon édesanyám csalódott tekintetét, de ha egyszerűen nem ismeri az ízlésem…
abbey mount
institute for higher education
Vissza az elejére Go down
avatar


Elliott ❅ logic princess

Elliott ❅ logic princess
Csatlakozott : 2012. Apr. 22.
Posztok száma : 500
Motto : “She captured a feeling, sky with no ceiling, the sunset inside of a frame.” Age : 23 Titulus : sweet as cinnamon Foglalkozás : bolondgomba Play by : Emma Stone
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Marlee Singer   2017-06-10, 11:12 pm

Elfogadva!
Abbey Mount Institute for Higher Education
Szerintem ideje lenne betiltani a "jaj, ez az ET olyan szar lett" kezdetű megszólalásokat. Főleg, amikor olyan emberekről, és olyan írókról van szó, mint te. Szóval, ne. Csak ne, oké? ;DD

Fú, tökre nem erre számítottam amúgy. Nézegettem, nézegettem Marlee-t, az ártatlan arcú kis PB-jét ezzel a piros színnel, és tökre nem tudtam összerakni a kettőt. Ami mondjuk nem feltétlenül rossz dolog. Viszont most, hogy elolvastam a karit, annyira makes sense, és ez téged dicsér, mert azt jelenti, hogy ez a karaktered is remekül átgondolt, és csodásan megírt. *-* Aztán persze rögtön azon merengek, hogy úristen, mennyire csesztél ki magaddal? Mit fogsz kezdeni ezzel a lánnyal a játéktéren? Nem mintha féltenélek, szerintem remekül meg fogod oldani, aztán kíváncsian fogom várni, hogy az end game-ed az lesz-e, hogy egyszer mégsem kell majd neki toll és papír a másokkal való kommunikáláshoz...Surprised
Fú, annyira elképzeltem Amber Heardnek a nővérét, de nem szabad, nem szabad, NE TEDD EZT VELEM!

Na de, nem tartalak fel tovább, így is tök cuki, hogy te itt rám vártál *-*, úgyhogy szaladj, aztán váltsd meg... hát, ha a világot nem is akarod, akkor legalább magadat! :3

Avatar foglaló
Egyetemisták nyilvántartója
Játékostárs kereső
Kapcsolatlisták
Klubok
Instagram
Twitter
AbbeyBlog
Telefonok

abbey mount
institute for higher education



(lenyúlod, letöröm a kezed<3)
Vissza az elejére Go down
 
Marlee Singer
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Growing like a newborn :: Elfogadott karakterlapok :: Mather house-
Ugrás: