HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Wimmie&Mimi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Pierson

Pierson
Csatlakozott : 2012. May. 07.
Posztok száma : 17
Motto : You don't own my life, you don't own my body, you don't own me... Age : 22 Titulus : Smiling Blondie Foglalkozás : egyetemista Play by : Katherine McNamara
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTéma: Wimmie&Mimi   2014-10-19, 4:04 pm


Idén szerencsére több nyaralási lehetőségem is volt, így választhattam, hogy az egyetemi utazások egyikére menjek, tánctáborba, vagy utazzak el Lengyelországba apámhoz és a nagyszüleimhez. Nos, hogy az igazat megvalljam, a tanév alatt nagyon hiányoltam a családomat, viszont mivel az első évem nem telt olyan problémamentesen, és nem sikerült annyi barátot szereznem, mint amennyit szerettem volna, így úgy döntöttem, mindenhova elmegyek. Évközben sikerült összekaparnom némi pénzt, de sajnos nem eleget ahhoz, hogy kifizessem az utazásokat, így megengedtem, hogy édesanyám finanszírozza őket. Ami azt illeti, a kapcsolatunk kezd megváltozni, mintha meglágyulnék, egyre kevesebbszer veszekszem vele, nem nyomom ki a telefont, ha hív és szabad vagyok, illetve egyszer, egy táncpróba után fel is hívtam, miután láttam, hogy keresett, hogy megkérdezzem, mit szeretett volna. Még mindig nagyon mérges vagyok rá, és a sok éves dühöt sajnos nem fogom tudni elüldözni csak azért, mert anyám lehetőséget biztosított nekem arra, hogy balettet tanuljak egyetemi szinten, de esküszöm, hogy igyekszem. Nemrégiben ő is bevallotta, hogy rájött, mennyire is hasonlítok rá, és ezért is keresett meg. Megkért, hogy fogadjam el, hogy néha a családok szétjönnek, mert az alapító felek nem jönnek ki jól, és mivel – valószínűleg – rájött az őszinteségi roham, azt is bevallotta, hogy belátja, tényleg nagyon önző volt, és élete végéig bánni fogja, hogy elhagyott. Úgy véli, ez volt élete egyik legnagyobb hibája.
Azon az estén, a beszélgetésünk után elgondolkoztam azon, hogy az ő helyében vajon mit tettem volna. Összesen tizennyolc éves volt, amikor teherbe esett velem, és tizenkilenc, amikor megszült. Egy felelőtlen tinédzser, aki tipegő kora óta arról álmodott, hogy balett-táncos lesz, egy fiatal nő, akinek nem volt szíve megszakítani a terhességét, egy álmodozó, aki követte az álmait. Végkimerülésig gondolkoztam az ágyamban, és rájöttem, hogy talán nekem is eszembe jutna folytatni a csúcs felé vezető utat. Viszont anyámmal ellentétben én soha nem hagynám el a kislányomat…
Azt hiszem, soha nem fogom megbánni, hogy úgy döntöttem, eljövök az egyetemi táborra. Mióta itt vagyok, egyszer sem sikerült normálisan kijózanodni, mert az újabb és újabb ismerőseim egyfolytában újabb és újabb alkoholos italokat nyomtak a kezembe. Én pedig kötelességemnek éreztem elfogadni őket, mert tulajdonképpen azért jöttem el, hogy szórakozzak és új arcokat ismerjek meg. Márpedig ha azt mondom, hogy nem kérek, köszi, akkor máris fekete pontot kapok, hisz az, aki megkínál valószínűleg azt gondolja majd rólam, hogy „party killer” vagyok.
Épp ülve a tengert bámulom rövid virágmintás shortban és bikini felsőben. A lábaimat a partot simogató hullámok nyaldossák, én pedig a legújabb koktélom szívószálát. Azt hiszem, ez egy tequila sunrise, de nem mernék megesküdni rá… arra viszont igen, hogy Davy adta… izé, akarom mondani Steven. Nem, dehogy, hülyeségeket beszélek, Heloise volt… Na mindegy, a lényeg, hogy jól vagyok, csak megint egyedül. Vajon hova tűntek a többiek?  


//aki kapja, marja



[hideedit]


you could be the greatest
you can be the best
you could beat the world
you can be a master
you could be the hero
you could get the gold
STANDING IN THE HALL OF FAME



A hozzászólást Milena D. A. Kovalevski összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-06-01, 12:06 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2014. Mar. 01.
Posztok száma : 14
Motto : Just show evil the upmost respect. Titulus : Captain Friendzone Foglalkozás : Play by : Josh Franceschi
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTéma: Re: Wimmie&Mimi   2014-10-31, 2:58 pm

Milena & Wim




Olyan hosszan fújtam ki a levegőt a tüdőmből, hogy valahol félúton elgondolkoztam azon, hogy vajon hogyan fért be ennyi oxigén egy helyre. Persze gyorsan rájöttem, hogy ez egyáltalán nem nagy tudomány, mert a kis cimborám nagyjából négy másodperccel überelte a rekordomat, és elködösítette az egész látóteremet a cigifüsttel, ami a levegő kíséretében távozott a kis testéből.
- Haver, ne már. – próbálom elhessegetni a füstöt az arcom körül – Totál be vagy már állva.
- És tépve.
- Nem lesz elég mára?
- Inkább hozz még valami töményt.
- Oké, maradj itt, mindjárt jövök. – és azzal a lendülettel belevetettem magam a tömegbe.
Ash egyetlen szerencséje az volt, hogy jó cimbik voltunk, és tudtam, hogy mennyire maga alatt van most, ezért hajlandó voltam veregetni a kis hátát, amíg iszik és még akkor is, mikor kiadja magából azt, amit megivott. És persze hajlandó voltam elnézni neki a beszólásokat is, miszerint majd ha végre sikerül felszednem és megtartanom egy kis időre valakit, megértem, hogy mennyire rossz dolog egy szakítás, vagy a két ember közötti őrlődés. Részegen hihetetlen bunkó és elviselhetetlen arc tud lenni, de hát ha az ember nincs a toppon, nem várhatjuk el tőle, hogy tüneményes legyen. Na meg az ő bankkártyáját használtam az elmúlt három napban, hogy fizessem a költségeket és károkat, amiket okoztunk, szóval azt hiszem elviselem ezt a kis piszkálódást.
- Hello – köszönök azonnal a pulhoz érve, széles vigyorral az arcomon – Szeretnék egy vodka narancsot, Russian Standardből és egy whiskey kólát, Johnnie Walkertből, mindkettő mehet fele-fele arányban.
A pult másik oldalán álló srác, abszolút fapofával nekiállt a rendelés elkészítésének, majd hasonlóan kedvtelenül, köszönés vagy bármiféle hasonló udvariassági forma nélkül elém rakta az italokat és elmorogta a végösszeget. Oké, nekem sem lenne nagy kedvem végigdolgozni az év legbulisabb időszakát, de azért megerőltethette volna magát annyira, hogy legalább a fizetendő összeget érthetően és artikuláltan mondja az arcomba. Mondjuk tudtam, hogy Ash anyagi kereteit szinte képtelenség kimeríteni, így szemrebbenés nélkül odaadtam a kártyát, és kifizettem a cuccokat, majd köszöntem, mert anyukám illedelmesnek nevelt, és visszaverekedtem magam a táncoló tömegen keresztül arra a helyre, ahol Ash volt. Helyesbítek, ahol Ashnek kellett volna lennie.
Na, ne már! Alig tíz percet vett igénybe az italvásárlás, hogy lehet tíz perc alatt nyomtalanul eltűnni? Az istenért, vajon a "maradj itt" melyik része nem volt érthető?
Bolyongtam egy kis ideig, tettem egy próbát a pultnál, a mosdóknál és végül, megunva, hogy a buta kis fejét keresgessem egész este, utolsó eshetőségként lesétáltam egész a partig, hátha arccal a homokban alszik valahol, de nem jártam sikerrel ott sem. A parton nem fogadott más, csak a bárból dübörgő zene tompa zaja, a tenger morajlása, és egy egyedül üldögélő, szöszi leányzó.
- Szia – lépek mellé hatalmas vigyorral az arcomon – Nem láttál itt egy agyontetovált, elég részeg srácot? Nagyjából ekkora, sokat mosolyog. – emelem fel vodkanarancsos kezem nagyjából a vállamig, hogy érzékeltessem a méreteket.
- Áhh tudod mit? Te sokkal jobb társaságnak tűnsz. – felelem, és lehuppanok mellé – Nem bánod, ha csatlakozom?





Vissza az elejére Go down
avatar


Pierson

Pierson
Csatlakozott : 2012. May. 07.
Posztok száma : 17
Motto : You don't own my life, you don't own my body, you don't own me... Age : 22 Titulus : Smiling Blondie Foglalkozás : egyetemista Play by : Katherine McNamara
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTéma: Re: Wimmie&Mimi   2015-01-26, 1:20 am

Wim&Milena

Az esélytelenek nyugalmával teszek egy próbát arra, hogy felálljak, azonban az egyetlen, amit sikerül véghezvinnem az, hogy kiloccsantsam a piám egy részét. Visszahuppanok a helyemre, majd mérgesen megvető pillantásokkal szuggerálom a homokot.
- Kár beléd a pia! – kiáltom oda a pici szemcsék tömkelegének és hogy szavaimat nyomatékosítsam, megrázom a mutatóujjamat, ahogy az anyukák szokták, amikor a kislányaik és kisfiaik rosszat tesznek. – Az enyém, és rád úgysincs hatással! – folytatom, majd feltűnően bekapom a szívószálat és akkora korty alkoholt szívok fel, hogy kénytelen vagyok több részben lenyelni. A szesz tömény és a keverő édeskés ízétől összerázom a testem, majd előrehajolok, hogy a térdeimre helyezhessem a fejem.
- Baj van a részeg tengerésszel, baj van a részeg tengerésszel… - kezdek bele egy nótába, és fogalmam sincs, hogy miért megy ez harmadnapja a fejemben, de remélem, azzal, hogy nekiálltam dúdolni, nemsokára megszabadulhatok tőle, mert istenemre esküszöm, hogy rettentően idegesítő, amikor képtelen vagyok kiűzni egy dallamot a fejemből.
Az éneklést egyszer csak abbahagyom, ez pedig annak köszönhető, hogy valaki rám köszön. Megpróbálom teljesen kinyitni a szemeim, hogy egy kicsit normálisabban nézzek ki, legalább egy picit „teljesen józan vagyok” ábrázatom legyen, majd igyekszem összpontosítani az ismeretlen kérdéseire.
- Hali – köszönök vissza, és noha nagyon szeretném, ha képes lennék értelmezni minden egyes szavát, egyszerűen nem tudok másra figyelni, csupán arra, hogy mennyire jól áll neki az arcszőrzet. Azt hiszem, ha megengedné… megsimogatnám. Az arcszőrzetét.
Körbenézek, mintha csak esélyem lenne kiszúrni azt, akit az újonnan érkező keres, aztán összepréselt ajkakkal és csalódott tekintettel lassan – hogy el ne szédüljek - megrázom a fejem.
- Egy ideje csak én, és a jelenlegi legjobb barátom… – felemelem a majdnem üres poharamat, hogy jobban bemutassam a srácnak Tequilát – …vagyunk itt. – válaszolom, majd azon kezdek el kattogni, hogy a tequila vajon nő, vagy férfinemű. Csak mert ha nő, akkor nem mondhatom rá azt, hogy barátom. Még a végén megharagszik és elkezd rendetlenkedni odabent. Csúnya vége lenne, azt hiszem… nekem pedig eszem ágában sincs gyomorsavval etetni – vagy inkább itatni? - a cápákat.
- Tekintettel arra, hogy képtelen vagyok felállni, így itt hagyni sem téged, nem mondhatom azt, hogy nem, mert ha tényleg csatlakozni szeretnél, akkor úgyis itt maradsz, én pedig nem tudok felállni… - kezdek bele a válaszba, de megakadok, így egy pillanatra elhallgatok. – azt hiszem visszatértem a mondatom elejére, és közben elfelejtettem, hogy mit szerettem volna mondani, szóval… mondanám, hogy légy a vendégem, de az imént megosztottam a homokkal a piámat, tehát… - meglöttyintem a maradék két korty piát a poharamban, miközben elhúzom a szám.
- Milena – mutatkozom be, és felé nyújtom a kezem. Nem tudom, hogy ő hogyan szokott köszönni, bemutatkozni a lányoknak, de a kézfogással nem nyúlhatok nagyon mellé, nem? – Viszont ha nem tudod kimondani a nevem, szólíts nyugodtan Miminek, az úgyis jobb, mint a Milani, Melanie, és társaik. – jegyzem meg, majd elnevetem magam, mert egyszerűen nevetségesnek tartom, hogy pár ember képtelen megjegyezni a nevem. Főleg a tanáraim… nos, igen, ők a bajnokok a becenév kitalálásban. Nem is értem, hogy mi olyan nehéz a keresztnevemben. Csupán három szótagból áll, és mindegyik megállja önmagában a helyét. Lengyelországban még a gyépés gyerekek is ki tudják ejteni…




[hideedit]


you could be the greatest
you can be the best
you could beat the world
you can be a master
you could be the hero
you could get the gold
STANDING IN THE HALL OF FAME



A hozzászólást Milena D. A. Kovalevski összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-06-01, 12:07 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2014. Mar. 01.
Posztok száma : 14
Motto : Just show evil the upmost respect. Titulus : Captain Friendzone Foglalkozás : Play by : Josh Franceschi
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTéma: Wimie&Mimi   2015-02-09, 9:04 pm

Milena & Wim




Egy ilyen ominózus esemény alkalmával, mint a tavaszi szünet, egy ilyen helyen, mint ez a pálmafa paradicsom, az ember csak két okból kifolyólag üldögél egyedül valahol, vagy szomorú/mérges/megbántott és egyéb alternatívák, vagy pedig részeg. Az elsőre józannak tűnő leányzó második, harmadik és sokadik pillantásra már minden volt, csak józan nem. Szórakozott mosollyal az arcán, hatalmas, csillogó szemekkel néz – többé-kevésbé – rám, a szőke tincsei pedig szórakozottan repkednek az arca körül, ahogy a fejét csóválja válaszként a kérdésre, amiben Ash holléte felől érdeklődöm.
- Minden esetre köszönöm neked és a legjobb barátodnak – itt jelentőségteljesen a jóformán üres poharára pillantok – a segítséget, azt hiszem, megvárom itt veletek, hogy előkerüljön.
Mondjuk úgy, hogy már leültem mellé, igazából kicsit aktualitását vesztette az a bizonyos „Nem bánod, hogy csatlakozom” kérdés, de a szöszke nem zavartatta magát, egy borzalmasan hosszú, és bonyolult körmondatban próbált válaszolni, aminek a fonalát valószínűleg már józanul is a felénél elvesztettem volna, de így, hogy egy rekesz sör, és egy ötös felesvonat volt ma mind a három főétkezésem, tehát mondhatni, nem voltam szomjas, azt hiszem nem is volt fonalam, amit elveszíthettem volna. Mikor befejezte, én megráztam kicsit a fejem, és próbáltam az elhangzott kulcsszavakat összerakni, rájönni, hogy hogyan kanyarodott a kiürülő pohara és az emiatti bánatos szájhúzása irányába a beszélgetésünk, ami onnan indult, hogy zavarom-e. Bár mondjuk egy konkrét igen vagy nem felelet nem érkezett, inkább nem is firtattam a dolgot, mert pillanatok alatt úgy beleépült a kis testem a puha, süppedős homokba, hogy képtelenség lett volna felállni, anélkül, hogy felboruljak, és bár az imént megtudtam, hogy a szöszke alkohollal borította a homokot maga körül, azért még így sem volt csábító gondolat arccal belezuhanni.
Mire összeszedtem volna a gondolataimat, és válaszoltam volna, ő ismét megszólalt, és a hangját hallva azonnal el is felejtettem azt, amit mondani akartam, valószínűleg mindkettőnk szerencséjére. Részegen még az átlagosnál is sokkal bénább tudok lenni.
Szabad kéz híján a whiskeys poharat nyomom a felém nyújtott kezébe, a vodkanarancsom pedig, átvéve az immár szabad jobbomba, hozzákoccintom, mielőtt bemutatkozom én is.
- Wim vagyok. Hívj nyugodtan Wimnek, ezzel nem nagyon szokott probléma lenni. – belekortyolok a piros műanyag poharamba, amiben határozottan nem fele-fele arányban lett bekeverve a piám, de Mimi túl dögös ahhoz, hogy fintorogjak, meg szenvedjek tőle, szóval legyűröm az ingert, hogy grimaszolva megrázzam a fejem, mert az nem férfias, és ő még nem ismer, szóval nem tudja, hogy egy lúzer vagyok.
Örülök, hogy találkoztunk, Milena. Mi-lé-na. – ismétlem el a nevét, szótagolva, mint valami fogyatékos fókabébi, és már kimondva is érzem, hogy a kelleténél kicsit jobban megnyomtam azt a második szótagot. - Ez valami szláv eredetű név, nem? Talán cseh… neeeeeeem is, mert orosz. Tuti orosz, nagyon orosznak hangzik. Orosz ugye?
Tessék, és anyukám még azt mondta, hogy mennyire haszontalan büfészak ez a kulturális antropológia, és hogy soha nem veszem majd hasznát, aztán most kiderül, hogy csajozni is lehet vele. Vagy legalábbis valaki biztos tudna, nekem általában az összes próbálkozásom átcsap valami olyasmibe, amit egy lelkes ovis nagycsoport művel mikor elviszik őket a legújabb mesefilm vetítésére a moziba. Hát ja, mondhatni szánalmas vagyok.  





Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: Wimmie&Mimi   

Vissza az elejére Go down
 
Wimmie&Mimi
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Get more adventure :: A múlt-
Ugrás: