HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Hudson Clarence

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Pierson

Pierson
Csatlakozott : 2017. Jun. 02.
Posztok száma : 5
Motto : Shut up! Everybody shut up. Don’t move. Don’t speak. Don’t breathe. I’m trying to think. Age : 18 Foglalkozás : tanuló Play by : Matt Hitt
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Hudson Clarence   2017-06-04, 1:28 pm

Hudson Clarence
A horvátországi Splitben láttam meg a napvilágot, 1998. december 15-én. Valójában nem ebben a gyönyörű mediterrán városban laktunk a szüleimmel, hanem egy messzebbi, nem túl impozáns falu széli birtokon, egy régies, de annál szerethetőbb családi házban. Apám a soknemzedékes tradíciót folytatva gazdálkodóként tartott el minket. Rengeteg földünk és állatunk volt, és bár ha nem úgy hangzik elsőre, mégis jó módban éltünk. Mármint a horvát átlaghoz képest, tudniillik ott senki sem szokott úszkálni a pénzben, maximum a tengerben. A szüleimről sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy modernek és nyitottak a világra. El kell ismernem, hogy a mezőgazdaság minden csínját-bínját kiválóan alkalmazzák és szorgalmas, szenvedéllyel dolgozó emberek voltak, de ez, ahogy idősödtem, úgy éreztem, hogy kezd a visszájára fordulni. Sem arra nem volt igényük, hogy egyetlen fiukból értelmiségit faragjanak, sem arra, hogy lépést tartsanak a modern technikával. Én ezt szívem mélyén mindig is fájlaltam, de legtöbbször győzött az irántuk érzett leírhatatlan tiszteletem és szeretetem. Amilyen korán csak tudtak, megtanítottak és befogtak mindenféle munkára a gazdaságban. Így tehát bármilyen szerszámot nyomhatsz a kezembe, tudni fogom, hogy mit kezdjek vele.
Ami az iskolát illeti, nem vártak el tőlem kitűnő teljesítményt, így nem is töltöttem soha hosszú órákat az íróasztalomnál. Jó eszűnek számítottam, a tanulnivaló nagy részét könnyen magamévá tettem már órák alatt. Azokra a tárgyakra, amik felkeltették az érdeklődésemet, mint például az angol nyelv, fizika, matek és a rajz, nem sajnáltam a fáradságot. Már egész kiskorom óta élt bennem a háztervezési hóbort: azaz bármilyen épület-alaprajz teljesen le tudott nyűgözni. Kiskoromban élvezettel színeztem ki őket, vagy rajzoltam bele berendezést. Számtalan füzetet töltöttem meg a saját terveimmel, többé-kevésbé szabályos jelölésrendszerrel. Valami megmagyarázhatatlan okból az is lekötött, ha utazás közben bámultam az elsuhanó házakat, és azon gondolkodtam, hogy vajon milyenek belülről, vagy hogy miért épp ilyenre építették. Olyan dolgokat vettem észre, amikre más, arra járó ember életében nem figyelt volna fel.
Nem voltam egy átlagos gyerek, és általában a barátkozással is hadilábon álltam: nem igazán sikerült tartós kapcsolatokat kialakítanom, de szerencsére nem tartoztam a lúzerek közé. Persze találtam magamnak egy-két jó pajtást, akikkel kiválóan elszórakoztunk, de totál másképpen, mint ahogy kortársaink. Nem volt szükségünk sem internetre, sem gépre, sőt még áramra sem, inkább a fantáziánkra és a természetre hagyatkoztunk. Rajtuk kívül nem ismert senki igazán.
Ahogy idősödtem, a gimnáziumban kezdtek felfigyelgetni rám a lányok, és csak ekkor kerültem szép lassan tudatába, hogy egész jóképűvé cseperedtem. Eleinte nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, majd fokozatosan kialakítottam egyfajta úriemberes, udvarias, előzékeny viselkedést a lányokkal, és általában benne voltam egy-két romantikus, cukrászdázós sétálgatásban vagy esti csillagbámulós beszélgetésben. Mindez diszkréten történt, a környezetemnek fogalma sem volt róla, hogy én ilyenre is képes vagyok. Próbáltam megfelelően reagálni, de valami mindig visszahúzott, és nem igazán tudtam eldönteni, hogy a lányokkal van-e a baj, vagy velem. De általában velem volt. Semmi ilyenre nem készítettek fel a szüleim, így volt olyan, hogy véletlenül kiböktem dolgokat, amiket nem kellett volna, és akaratlanul is összetörtem egy szívet. A racionalitásom szerencsére megmentett a komoly szerelmi bánatoktól, na meg a rengeteg munka, ami lekötötte a figyelmem.
Telt-múlt az idő, közeledett az érettségi és mindenki a továbbtanulás lázában égett. De engem a szüleim iránt érzett elfojtott harag, csalódás és szeretet értelmezhetetlen keveréke még mindig a gazdasághoz láncolt. Tanáraim kezdték felnyitni a szemem, és egy idő után ráébresztettek: nekem nem itt a helyem, ahogy azt anyámék elképzelték, hanem egy egyetemen. Igen, egy egyetemen, amire ők még álmukban sem gondoltak. Eleinte reflexből visszautasítottam az ötletet, de szívem mélyén már jelezte valami, hogy ez így nem lesz jó, én nem ezt akarom. Volt bőven időm gondolkodni a naphosszig tartó talicskázás és kapálás alatt, és egyszer csak meggyőztem magam. Nem hagyom elpazarolni az életem, szeretnék végre látni valamit a világból és valami olyat magamba gyűjteni, ami az eddig eltussolt tehetségeimnek és álmaimnak kedvez. Azaz hadd tervezzek épületeket és hadd használhassam végre az agyamat kifáradásig, ne csak a testemet!
Mivel rendelkeztem a megfelelő tantárgyi -és nyelvtudással, az egyik tanárommal szövetkezve mindent elintéztünk, hogy esélyes lehessek ösztöndíjra az angliai Abbey Mountra. Már csak egy hatalmas meccs volt hátra. Mindezt tényként közölni a szüleimmel.
Annak a bizonyos estének az lett a vége, hogy egyetlen szó nélkül másnap reggelre egy bőrönd volt odakészítve a szobám elé, az aláfirkantott beleegyezési nyilatkozat és egy boríték, amiben a kezdetekhez nagyjából elegendő összeg lapult.
Úgy hagytam ott őket, hogy nem voltunk  beszélőviszonyban.
Az Angliában töltött első hetemben az volt az első dolgom, hogy elintéztem a nevem angolosítását. Sok minden frusztrált, hiszen mindenféle segítség nélkül vágtam bele egy új életbe, és gondoltam, eggyel kevesebb gondom lesz így. Valamiért megnyugtatást adott, és úgy éreztem, egy arasznyival közelebb vagyok ahhoz, hogy be tudjak illeszkedni...

Üdv, a nevem Hudson Clarence, 18 éves vagyok, 1998. december 15-én, Split-ben láttam meg a napvilágot. Nemzetiségem horvát. Jelenleg diák vagyok és a Pierson csoportba tartozom. Matt Hitt arcát vettem kölcsön.
Belbecs
Azt nem mondhatom, hogy a szüleim nem neveltek rendesen, nagy figyelmet fordítottak arra, hogy becsületes, megbízható és tisztelettudó fiatallá váljak, ami sajnos nem igazán volt jellemző kortársaim körében. Nem voltam túl nehéz eset, távol áll tőlem a balhézás. Mint említettem korábban, gyerekkoromban nem voltam egy nagy barátgyűjtő, de ez később lényegesen jobbra fordult, megtanultam beilleszkedni, nyitottabban hozzáállni mások érdeklődési köréhez. Bár ez nem volt mindig egyszerű, mert akkoriban sokszor (sőt néha ma is) azt érzem, hogy egy pár évtizeddel le vagyok maradva a technikától, ugyanis nem volt internetünk, sem okostelefonunk. Persze amint sikerült az ösztöndíj megszerzése, sürgősen próbáltam behozni a lemaradásaimat, de néha még most is kellemetlenül érzem magam, ha valamit gépen kell megoldani.
Sajnos olykor rámtör a tudat, hogy nem tudok teljesen megnyílni másoknak, és ezért nem is tudnak megismerni igazán. Nem tudom következetesen eldönteni, hogy mennyire kössem mások orrára, milyen gyerekkorom volt.
Általában ezért az udvariasság élő szobraként védekezem az olyan szituációkban, mikor úgy érzem, hogy túl messzire mentünk. De persze nem csak ekkor, alaptermészetemhez tartozik, hogy előzékeny és segítőkész vagyok.
Olykor fájdalmasan belémhasít annak a reggelnek az emléke, mikor úgy tűnik, végleg elvágtam magam a szüleimnél. Most őszintén, ki viselkedik primitíven, én vagy ők? Próbálok rendet tenni a fejemben, de egyelőre még inkább élvezem az előttem váró kalandokat, azaz a tanulmányaim megkezdését a Pierson ház oltalmában, építőművész karon.
Nyitott vagyok új emberek megismerésére. Bár néha úgy érzem, képtelen lennék valamilyen új ismeretkörbe beleásni magam, (annyira torkig vagyok a mezőgazdasággal) szívesen elsajátítanék pár új hobbit, mint például a főzést. Nem csak a tervezgetés és a térlátás megy kifejezetten jól, hanem a valósághű rajzolás is, bármilyen technikával. Érdemes tudni rólam, hogy balkezes vagyok, ezért néha megjegyzik, hogy "fordítva" godolkodom.
Külcsín
Az átlagosnál magasabb vagyok, a gének hosszú lábakkal áldottak meg. A sok szabad levegőn való munkától megerősödtem, izmosodtam, bőröm mindig napbarnított. Sem időm, sem lehetőségem nem volt sportolásra, de nem is volt rá szükségem, hiszen minden nap, akár tél volt, akár nyár, időjárástól függetlenül, mindig jól meg voltam mozgatva. Sosem voltam valami nagyétkű, így mindig is megőriztem a már-már vézna alkatomat. Olykor azt is mondogatták, hogy alkalmas lennék modellnek, de a gondolattól egyszerre fogott el hányinger és gúnyos nevetés: a pózolás olyan messze áll tőlem, mint ide Kenya.
A hajam természeténél fogva hol hullámos, hol egészen göndör. Nem szoktam különösebb figyelmet szentelni rá, elégedett vagyok vele, úgy jó, ahogy van. Eredeti, viszonylag sötét barna színéről nyaranta általában árnyalatokkal világosabbra fakul, tekintve, hogy sosem védekezem kalappal a tűző nap ellen.
Arcra állítólag tiszta apám vagyok, de én mindkét szülőm vonásait látom magamban, amióta volt szerencsém pár gyerekkori fotót nézegetnem róluk. Arcberendezésem nem mondható valami tökéletesen esztétikusnak, inkább érdekesnek. Nagy, barna szemeimből béke, nyugalom és nyitottság olvasható le általában.
Öltöközködés terén sosem akadályoztak a szüleim abban, hogy igényes, az osztálytársaiméhoz hasonló minőségű és jellegű, normális ruhákat hordjak. A legtöbb dolog jól áll rajtam, de ez nem hoz különösebben lázba, inkább a kényelemre koncentrálok, mint a vagányságra.

abbey mount
institute for higher education


A hozzászólást Hudson Clarence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-06-05, 10:09 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley ✘ Elnök

Kinsley ✘ Elnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 19.
Posztok száma : 594
Motto : my love's a revolver, my sex is a killer, do you wanna die happy? Age : 23 Titulus : Miss Don't Mess With Me Foglalkozás : Diák Play by : Nina Dobrev
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Hudson Clarence   2017-06-04, 4:52 pm

Elfogadva!
Abbey Mount Institute for Higher Education
Helló Hudson! Very Happy

Egy szláv *-*
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a neved miért nem az  röhög
Elég fura azt olvasni, hogy a szüleid nem szerették volna, hogy egyetemre menj, mert noha más felétek a kultúra, a szülők ott is a legjobbat szeretnék a gyerekeiknek. Biztos nem lehet könnyű arra gondolni, hogy a munkájuk gyümölcsét egyszer más aratja, nem pedig a saját utódjuk, ettől függetlenül nem helyes, hogy neheztelnek rád, amiért magad döntöd el a jövőd. sír
Az Abbey Mountra elég különböző diákok járnak, így biztosra veszem, hogy hamar találsz magadnak társaságot, ettől egy pillanatig se félj!
Menj foglalózni, aztán keresd meg azokat, akik közelében jól érzed magad *-*
 

Avatar foglaló
Egyetemisták nyilvántartója
Játékostárs kereső
Kapcsolatlisták
Klubok
Instagram
Twitter
AbbeyBlog
Telefonok

abbey mount
institute for higher education



BRUNETTES DO IT BETTER
her daddy must have been the devil cause she hotter than hell. shes doin' what shes doin' and shes doin' it well. she lines 'em all up just to knock 'em all down. she said you dont know nothin' so shut your mouth. and that's because...

Vissza az elejére Go down
 
Hudson Clarence
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Growing like a newborn :: Elfogadott karakterlapok :: Pierson house-
Ugrás: