HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Zoe M. Ambrose *

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Zoe M. Ambrose *   2012-04-21, 9:08 pm

<< ZOE MARGARETH AMBROSE >>

come and take a walk on the wild side

Születési hely és idő. New York ,1994. április 20. Kor. 17. Foglalkozás. - Szexuális orientáció. biszexuális. Szociális állapot. felső osztály. Csoport. lány diák.

Spoiler:
 

Family:
Anya. Margareth Williams, 39, pszichológus. Jól keres, elismert, közkedvelt, tökéletes. Pont. Azt persze nem reklámozza, mennyire hagyják hidegen saját vérének lelki problémái, sőt általában már a létezése is. Addig észre sem vett, míg el nem indultam lefelé a lejtőn... azóta sem rajong értem, de a pillanatnyi elmeállapotom szívesen analizálja...
Apa. Johnatan Ambrose, 43, bankigazgató. Jó családból származik, kőgazdag. Anyám megközelítőleg ennyi jó tulajdonságot vélt felfedezni benne az együtt eltöltött tizennyolc év során. Én azért, szerényen, még hozzácsapnám, hogy jóképű és határozottan szórakoztató. Már amikor ráér produkálni magát az édes lányának, mert körülbelül annyira elfoglalt, mint hites párja. Amikor meg végez az irodában, inkább korombeli modellek után futkos, minthogy hazajönne. Megszívtam. Ez van.
Testvér. Nekem pont jó, hogy egyedül vagyok.
Egyéb hozzátartozó. Mindenféle nagymamák és nagypapák, unokatestvérek és nagynénik, akikkel összeülünk ünnepekkor, amúgy pont annyira érdeklődnek irántam, hogy legyen miről pletykálni a délutáni teázás közben...

Like,Dislike:
Like:
nikotin
vodka
pasik
...khm
meggy
vörös rúzs
csajok
régi könyvek

Dislike:
házirend
butaság
tél
színes harisnyák
méz
pókok

The Story.....
Nem látom, nem tudhatom… csak érzem. Hallom, ahogy szíve zavarodottan félredobban, hallom, ahogy lélegzete zihálásra vált. Nem látom. Hátamnak simul a tenyere, ujjai a tarkómra tapadt piheszálakkal játszanak, mintha áramütés volna, édes bizsergéssel szökik át ritmusa, az ereiben rohanó méreg dallama, az ütem, ahogy a basszus sejtjeinkbe kaparja önmagát…

Süketek vagyunk. Vakok vagyunk. Némák vagyunk. Csak képzeletünk van, a tiszta, éles képek, amik egy másik, egy szebb, egy színesebb világból sikítanak a retinámba. Fordulok. Ölelő karjaiban nehéz a mozdulat, testnek feszül a testem, karom elcsúszik a vállán, ajkaim önkéntelen nyílnak… egyek vagyunk, mert nem éget a határ, nincs végem ott, hol ő kezdődik, kéz kézbe fonva…

Nem tudom, mikor vesztem el. Nem rémlik az óra, elporlott a perc, felzabálta emlékét a mocskos alkohol… vagy talán inkább az a színes kis tabletta? Eltűnt a világ, úgy, mintha nem is létezett volna soha. Mintha nem gyújtottam volna rá először, mintha nem kívántam volna a méregdrága pezsgőt, mintha nem buktam volna el, mintha soha nem fájt volna a bokám, mintha nem éheztem volna a pirulákra, mintha nem száműztek volna a világomból… az életemből. A saját szüleim. Megbotlom, tenyerem a falra tapad. Éles a kín, ami csontmélyre mar. Börtön. Arany ráccsal, bársony párnák közt. Azt hittétek, most más lesz? Hogy lehet más? Hogy itt megváltozik majd minden? Vagy… csak el akartak rejteni. Bántották szemüket a címlapok, a rengeteg cikk fékevesztett bulikról, a balesetről, a… csalódásukról.

- Hé, baba, jól vagy? – Nem hallom, ahogy közeledik, belerezzenek a hangjába. Idegen az arc, értetlen a mimika, ajkaimra mosolyt szül az ösztönös válasz.
- Hát persze. – Jól vagyok. Mindig. Nekem soha nincs bajom. Erős vagyok. Elbírok a szarságokkal. Feljebb simítom a kezem, ahogy kicsit egyenesítek gerincem ívén. Könnyek gyűlnek a szemembe, mintha kést vágnának a bokámba. A tag pedig tovább megy, úgy tűnik, meggyőztem, noha előadásom józan szemmel valószínűleg sántítana. Pont, mint jómagam. Nehezen lépek, a hegyes tűsaroktól egyre kevésbé érzem magam kecsesnek. Vissza kellene mennem. Vissza oda, ahol a nyugalmam, a feledésem hagytam. Vissza a villódzó fények közé, vissza egy idegen karjaiba, vissza abba a kevés békébe… Hogy újra rám találjon.

Izzadtság és parfüm aromájának keveréke kúszik fel az orromon, megsüketülök és megvakulok. Megszűnik létezni minden más, minden, ami kívül esik a pillanatnyi tapintáson, ujjbegyeim reszkető receptorain, bőröm megtelik a terem életével, a zene ritmusára pulzál halántékomban a vér diktálta ütem. Jól vagyok. Én vagyok. Senki vagyok és ezek itt körülöttem senkik. Nem kell törődnöm velük. Nem kell törődnöm az érzéseikkel. Nem kell fürdenem a megvetésükben. Egyek vagyunk. Tudom, hogy itt vagytok. Bőröm karistolja a tiétek, hozzátok simulok, bennetek élek, tompul a fájdalom, néma az elme, elveszik az idő, megszűnünk létezni… s mégis. Inkább élek, inkább érzek, mint az elmúlt pár hónapban bármikor. Felejtek. Felejtem az összes baromságot. Nincs rájuk szükség… Rátok van szükség. Ránk van szükség. Erre van szükség… Hagyjatok eltűnni. Hagyjatok álmodni. Csodaország keblére fogad... Kurvára nem akarok felébredni.


A hozzászólást Zoe Margareth Ambrose összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2012-04-29, 10:43 am-kor.
Vissza az elejére Go down
avatar

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Zoe M. Ambrose *   2012-04-22, 9:14 am

Hey, Zoe!

Tetszett az ET szép kidolgozott karaktert hoztál nekünk, s a leírásban egy hibát sem találtam. Mintha egy könyvből vetted volna ki, tényleg nekem tökéletes volt. Nagyon ügyes vagy, csak gratulálni tudok Wink Sipirc a játéktér...
Vissza az elejére Go down
 
Zoe M. Ambrose *
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: A bit more entertainment :: Törölt felhasználók előtörténetei
-
Ugrás: