HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
annika & tyra

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. Jun. 06.
Posztok száma : 19
Motto : Mottó helye Age : 23 Foglalkozás : Tanuló Play by : Sarah Mikaela
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: annika & tyra   2017-06-09, 5:42 pm





Annika & Tyra


Hogy mire számítottam? Nem sok jóra. Ha megérzéseim nem csaltak, akkor Annika semmit se tudott arról, hogy otthon mi történt, így egy beszélgetést megúsztam. Bár… jobban belegondolva ez lehet elég rosszul hangzik, de nem hiszem, hogy a húgomat annyira megérintette volna az eset. Van egy olyan érzésem, hogy valami olyasmit nyögött volna be a dolog kapcsán, hogy „mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy akarja”, és kivételesen talán még hálás is lettem volna ezért a hozzáállásért. Valahogy sose kötődtünk úgy annyira egymáshoz, vagyis… ő volt az, aki mindig próbált kitörni a korlátok közül, félelem nélkül nekivágni számára ismeretlen dolgoknak – én vele szemben mondhatni iszonyatosan unalmas személyiség voltam. Szerettem a biztonságot, a békét és nehezebben nyitottam az újra. Ami még nehezebbé tette összecsiszolódásunkat az az volt, hogy ő mindig úgy érezte anyáskodni akarok felette, emiatt pedig előszeretettel ellenállt minden felvetésemnek és tanácsomnak. Mintha… úgy gondolta volna, hogy el akarom nyomni, pedig erről szó se volt. Vagyis én  azt hittem, nem erőltetek semmit, viszont minden embernél más ez a mérték. Neki ez már lehet sok volt.

Aztán mikor képbe jött Leon, akkor végképp eltávolodtunk egymástól, az egyetemista éveiről meg aztán már ne is beszéljünk. Ahogy ott álltam a szobája ajtaja előtt egy doboz bonbonnal valami mérhetetlen nagy szakadékot éreztem kettőnk között – de úgy gondoltam, hogy ezt a kötelező kört le kell futnom vele. Meg kell neki mondanom, hogy akármennyire is hiszi úgy néha napján, hogy a világ körülötte forog, nem miatta vagyok ebben az intézményben és nem célom tönkretenni az itteni szórakozását. Jó, jó, azért ha folyamatosan olyan híreket hallanék, hogy minden nap matt részegre issza magát és reggelente egy szemeteskukában találják meg, akkor a körmére koppintanék, de alapvetően nem anyuék béreltek fel dadának. Mégis csak felnőtt ember vagyok, van jobb dolgom is. Mondjuk, hogy dűlőre jussak a saját életemmel… de ez nem oda illő téma volt.

Épp ezért vettem egy mély levegőt, majd bekopogtam hozzá. Oké, megeshet, hogy ez egy túl illedelmes formája volt annak jelzésére, hogy bemennék, de már tini korában is utálta, ha csak úgy rányitják az ajtót – lehet az egyetemi barátaitól belefér, hogy rárúgják az ajtót, de ha ezt a nővére tenné… lehet kiakadna. Vagyis, azt hiszem így lenne.

Vissza az elejére Go down
avatar


Mather

Mather
Csatlakozott : 2017. May. 28.
Posztok száma : 16
Motto : hakuna matata Titulus : ♣ young antidonna Foglalkozás : ♣ student Play by : ♣ cara delevingne
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-06-12, 6:01 pm

Nem szokásom a korán kelés, ami nálam azt jelenti, hogy 11 óra előtt még mindenféleképpen alszom. Aztán felkelek tanulni, elintézem az elintéznivalóim, ha van olyan, majd este ütközök a barátaimmal. A mai nap kissé másabb, mivel tegnap estére nem volt semmilyen programom. Nem voltunk inni, tanulnom sem kellett és máshoz meg, hogy őszinte legyek nem volt kedvem, így kihagytam a mozizást. Ennek az lett a következménye, hogy este tízkor eljött értem az álom manó és délelőtt pontban kilenc órakor kipattantak a szemeim. Nem tudom, hogy min kellene jobban csodálkoznom. Talán azon, hogy itthon maradtam vagy felkeltem időben? Azóta valóságosan unom magam, olyannyira, hogy kezdek befásulni és nincs is kedvem semmihez. Azt mondják, minél többet alszik az ember annál kipihentebb. A tizenegy óra szundi betett nekem egy lapáttal, máskor bőven elég a négy, öt, netalántán hat óra.
A plafont bámulva fekszek és gondolkozom az élet értelmén, amikor nagy meglepetésemre kopogást hallok. Ki lehet az hajnalok hajnalán? A barátaim még tuti alszanak és Jace nem szokott a szobámhoz jönni, ha szüksége van valamire, akkor ír vagy hív. Picit félve sétálok az ajtóhoz, hiszen időközben eszembe jutott még egy ember, a nővérem, Tyra, akihez aztán tényleg semmi kedvem.
Óvatosan nyitom ki a nyílászárót, de csak félig, s mikor a sejtésem bebizonyosodik, nem nyitom ki teljesen. Az ajtófélfához támaszkodok és mérem végig az előttem ácsorgó szőke lányt, kinek a kezében egy doboz bonbon van.
- Tudtommal nem mondtam, hogy gyere ide – szólok hozzá mindenféle köszönést elhanyagolva. A bonbont kiveszem a kezéből és felbontom, rögtön neki esek az apró, mennyeien finom csokiknak. Látszik, hogy a nővérem, hiszen a kedvencemet hozta, de ahelyett, hogy megköszönném a figyelmességét még annyira sem vagyok képes, hogy beinvitáljam.
- Anyáék küldtek, hogy kutasd át a szobám? Nem elég már nektek, hogy folyamatosan szemmel tartasz? – szegezem neki a kérdéseket, s közben a szám tele van pici csokoládékkal. Rettentően haragszom most Tyra-ra, hiszen a szüleink parancsára Svédországból ő is utánam jött az Abbey-re tanulni. Most már mindig szemmel tud tartani engem, komolyan úgy érzem, mintha valami béna kém lenne. – A szobám tiszta, nincsenek üres piás üvegek és cigis dobozok a földön elszórva, a ruháim rendben vannak, tanulni is szoktam. Mondd meg ezt nyugodtan anyának, mert én biztos, hogy nem beszélek vele – közlöm a szőke lánnyal. Furcsa most a saját anyanyelvemen beszélni, az agyam már teljesen ráállt az angolra.


A beauty never lies



Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. Jun. 06.
Posztok száma : 19
Motto : Mottó helye Age : 23 Foglalkozás : Tanuló Play by : Sarah Mikaela
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-06-13, 9:28 pm





Annika & Tyra


Számítottam rá, hogy a fogadtatás nem éppen lesz fényes, de… talán azért valamivel többet vártam. Persze nem azt, hogy a nyakamba veti magát és örül nekem, vagy valami, de azért egy „hellót” csak benyöghetett volna. Vagy túl nagyok az elvárásaim? Volt időszak, mikor azon gondolkodtam, hogy vajon milyen sokáig tolódik ki Annikánál egy a jellegzetes tini kori hisztis, lázadós magatartás, végül viszont beláttam: jobb, ha nem reménykedek a gyors váltásban. Elég időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy rájöjjek, nehéz fába vágja az a fejszéjét, aki a lelkére akar beszélni. Be kell valljam azt a tényt is, hogy miután Leon feltűnt a színen eléggé eltávolodtunk egymástól. Az előtt se voltunk azok a tökéletes testvérek, de ezt követően még kevésbé találtuk meg a közös hangot, kevesebb időt is töltöttünk együtt. Számomra is kellemetlen rájönni arra, hogy ez az összefüggés is akkor állt össze, mikor az Abbeyba érkeztem, de… nem foghatok mindent Leonra. Amúgy se ő támaszkodott az ajtófélfának és nézett rám úgy, mint egy véres rongyra.
- Neked is szia - szusszantam fel. - Az élet túl egyszerű volna, ha csak azok látogathatnának meg minket, akiket meghívunk magunkhoz - vontam meg a vállam. Felesleges lett volna mélyebb vitába menni tiszteletlensége miatt, inkább elütöttem a dolgot.
A folytatásra azért akaratlanul is felvontam a szemöldököm. Otthon se túrtam-fúrtam a dolgai között, akkor sem volt a terveim között, hogy átnézzem a húgom szennyesét, már pont azért sem, mert hidegrázást kaptam volna fordított esetben. Pedig nálam nem is nagyon találtak volna semmi érdekfeszítőt, viszont… iszonyatos módon kellemetlen, ha az ember magánszférájában vájkálnak. Lehet Annika az egyetemválasztásomat már egy ilyen dolognak érezte, de akkor épp nem egy olyan pillanatot éltünk, ahol lehetőségem lett volna ezt végigelemezni húgocskámmal. Előbb nyomja az arcomba a bonbont.
- Mind a ketten tudjuk, hogyha akarnám se tudnám átkutatni a szobádat - ráztam meg a fejemet, arra meg inkább már nem is reagáltam, hogy egy szó nélkül elvette a bonbont.
- Nem anya vagy apa miatt vagyok itt, hanem azért, mert szerettem volna veled beszélni. Sejtettem, hogy valamennyire a személyed elleni támadásnak veszed majd az itt létem és ezt szeretném tisztázni… már ha van rám néhány perced - mosolyodtam el egy kicsit, próbáltam oldani a feszült légkört, elvégre nem azért jöttem, hogy egymás haját tépjük és acsarkodjunk. Jó, alapvetően egy konfliktuskerülő egyed voltam, így végképp nekem kedvezett, ha ezt hideg fejjel tudtuk volna megbeszélni. Hát… a remény hal mag utoljára, ugye?

Vissza az elejére Go down
avatar


Mather

Mather
Csatlakozott : 2017. May. 28.
Posztok száma : 16
Motto : hakuna matata Titulus : ♣ young antidonna Foglalkozás : ♣ student Play by : ♣ cara delevingne
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-06-17, 5:07 pm

Legbelül igenis kíváncsi vagyok, hogy mi játszódhat le jelenleg Tyra fejében, hogy ilyen barátságtalanul, már-már testvértelenül – van ilyen szó egyáltalán -  köszöntöm. Az is elgondolkoztat, hogy egyáltalán honnan a pokolból tudja, hogy én a Mather testvériség tagja vagyok. Sosem beszéltem vele erről és nem is volt tervben semmiféle kommunikáció kettőnk között az én részemről, így már most átléptem azt a limitet, amit meghatároztam magamnak. Nem is emlékszem, hogy mikor volt a legutóbbi értelmes beszélgetésünk, mert ahogy növekedtünk, egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Olyan alap dolgokat sem tudok róla, ami tényleg a minimum lenne, de szerintem ez fordítva is így van. Habár nem lepődnék meg a matheres után, hogy többet tud, mint hinném.
- És mennyire jó lenne! – játszom túl a szerepem. Anya mindig azt mondta nekem, hogy egy kis kedvesség sosem árt, de jelenleg haragszom rá és vagyok annyira makacs, hogy emiatt az összes „bölcsességét” a semmibe vegyem és jelképesen lehúzzam a klotyón. Eléggé szomorúvá tesz, hogy anyáék nem bíznak bennem annyira, hogy elboldogulok külföldön egyedül és ezt a vénlányt utánam küldik. Na jó a vénlány megfogalmazás túl erős és abban sem vagyok biztos, hogy szingli jelenleg a nővérem, de meghagyom, hogy a kialakult sztereotípiáim vezessenek.
- Valóban nem tudnád – bólogatok egyetértően. – De ha már itt tartunk, mégis honnan tudtad, hogy matheres vagyok? – kérdezem felvont szemöldökkel, s erősen végigmérem a nővérem. Van egy, talán két tippem, hogy ő melyik testvériséghez tartozik és határozottan kijelenthetem, hogy biztosan nem az enyémbe. Túl nyámnyila ahhoz. A lovellben, a dunantban és talán még az elliottban is el tudom képzelni. Egyik sem a szívem csücske.
- Ha már ilyen szépen megkértél – forgatom meg a szemem és bejövök az ajtón. Nyitva hagyom, hogy utánam tudjon jönni, de nem követem figyelemmel minden egyes mozdulatát. Leülök az ágyra és bekapom gyorsba az utolsó bonbont is és a kukába dobom az üres dobozt. -  Hát akkor gyerünk! Bökd ki miért vagy itt – kérem meg nem túl kedves, udvarias stílusban.
Érdekel, hogy mi a konkrét célja a látogatásának, s ha azt mondja, hogy nem anya és apa miatt van itt, akkor elhiszem neki, mert sosem hazudna, legalábbis én még nem kaptam rajta füllentésen. Nem mondom azt, ha érzelmes válasszal áll majd elő érdekelni fog, de nem küldöm el, meghallgatom és kész. Ennyi telik tőlem.


A beauty never lies



Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. Jun. 06.
Posztok száma : 19
Motto : Mottó helye Age : 23 Foglalkozás : Tanuló Play by : Sarah Mikaela
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-06-19, 10:30 pm





Annika & Tyra


A dolgok kezdtek egy pozitív irányt venni, de nem akartam elbízni magam. Attól még, hogy beengedett a szobájába az a bizonyos feszült hangulat nem múlt el. Továbbra is úgy méregetett, mint egy ellenséget, aki bármelyik pillanatban lecsaphat rá. Vagy pont ő kereste a fogást rajtam, hogy mivel zökkenthet ki látszólagos nyugalmamból? Erre nem vehettem mérget, csak várhattam, mit fog tenni legközelebb. Joga volt ahhoz, hogy elküldjön és ne akarjon velem semmilyen kapcsolatot tartani. Tény, nekem nem esett volna jól, de ha egy valamit megtanultam az utóbbi években, az az volt, hogy sose küzdj olyan ember figyelméért, akik nem kíváncsiak rád.
Majd jött a kérdés, amire kicsit elmosolyodtam.
- A vezetéknevünk nem éppen egy gyakori darab a környéken. Mikor még a választási periódusban voltunk és részt vettem a házak bemutatkozására szervezett programokban, akkor derült ki. Mikor az egyik Matheres sráccal beszélgettem és bemutatkoztam neki ő kérdezett rá, hogy rokonok vagyunk-e - ezzel nem is hazudtam. Tény, nekem csak a malmomra hajtotta a vizet ez a kis véletlen, de Annika úgyse tudta volna olyan nagyon sokáig titkolni, hogy hova jelentkezett.
- Tegyük hozzá azt is, hogyha meg kellett volna tippelnem hova jelentkeztél, akkor biztos ezt a házat mondtam volna - tény, kapcsolatunk felszínes volt, de annyira azért ismertem, hogy sose tudjam őt elképzelni a Goddard, a Dunant vagy a Lovell színeiben. A megismerkedős hét alatt volt bőven lehetőségem beletekinteni abba, hogy mi is köthető a különböző csoportosulásokhoz így felmérhettem azt, mi az ami nekem fekszik… és mi az, ami a húgomnak.
Végül csoda történik és Annika beljebb enged a szobájában. Azért azt a luxust megengedem magamnak, hogy egy gyors körbenézést megengedjek magamnak, de nem teszek megjegyzést semmire. Van egy olyan érzésem, hogy hiába mondanék bármi kedveset, valami olyasmi választ kapnék, ami tartalmazza a „nem érdekel a véleményed” szavakat. De ez csak egy tipp… lehet rosszabb lenne.
Mivel nem kínált hellyel, így behúzom magam után az ajtót, majd egy tetszőleges falfelületnek dőlök, hogy aztán kicsit beletúrjak a hajamba.
- Na jó. Próbálom úgy összefoglalni, hogy ne untassalak vele - ehhez az is hozzátartozik, hogy ki kell hagynom azt a részt, ami Leonhoz köthető, ez pedig eléggé megnehezítette a dolgom. Épp ezért vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem.
- Röviden: levegőváltásra volt szükségem, mégpedig egy elég nagyra. Történt odahaza néhány dolog, ami kissé ellehetetlenítette, hogy képes legyek nyugodtan ott maradni, így időszerűnek tűnt beteljesíteni egy régebbi elképzelésemet - végül is, nem hazudtam. Régebben szerettem volna egyetemre menni és igen, nem éreztem jól magamat otthon, mivel minden Leonra emlékeztetett. - Anyuék szerették volna, ha olyan helyre megyek, amiről jó a véleményük és mégse vagyok annyira egyedül. Nem tagadom, hogy lehet az ő motivációjuk az volt, hogy azért menjek veled egy egyetemre, hogy szemmel tudjuk tartani egymást, de… felnőtt ember vagy. Én nem mondhatom meg neked mit csinálj, maximum akkor szólhatnék bele, ha az valamilyen formában hatással van rám, de… nem hiszem, hogy ennyire messze mennél - magyarán, nem fog havonta kórházba járni, mert alkoholmérgezése, vagy drogtúladagolása van, továbbá nagy eséllyel van annyi esze, hogy ne legyen állandó vendége egy abortusz klinikának. Vagyis iszonyatosan reménykedtem ebben. - Tudom, neked fura, de engem valamennyire megnyugtat, hogyha tudom, van itt valaki a környéken, akit már régebb óta ismerek… ezzel nem azt mondom, hogy rád akarok függni, mielőtt aggódni kezdenél, egyszerűen csak a tudatról, hogy annak ellenére, hogy távol vagyok az otthontól mégis van itt valami, ami emlékeztet rá pozitív értelemben. Bár van egy olyan érzésem, hogy nem érted mire gondolok - szusszantam fel egy kicsit. Oké, a dolgok azon részét mélyen elhallgattam, hogy anyuék nagyon erősködtek emellett az egyetem mellett, továbbá a bizonyos levegőváltáshoz köthető indokot is, de úgy véltem, Annika nem fog rákérdezni az okra. Annyira azért nem érdeklem.

Vissza az elejére Go down
avatar


Mather

Mather
Csatlakozott : 2017. May. 28.
Posztok száma : 16
Motto : hakuna matata Titulus : ♣ young antidonna Foglalkozás : ♣ student Play by : ♣ cara delevingne
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-06-26, 4:45 pm

Nem repdesek az örömtől, mert Tyra itt van. Sosem voltam valami jó testvér és nem is leszek az egyhamar, hiszen önzőbb vagyok én annál és egyszerűen nem tudok dűlőre jutni az olyan emberekkel, akik teljesen különböznek tőlem. Nem szeretek beszólogatni nekik, így inkább figyelmen kívül hagyom a létezésüket. Ez persze nem kivitelezhető, ha az illető a nővéred és jelenleg egy helyen tanultok, egy teljesen más országban, ahol nem az anyanyelveteken kell beszélni. Eddig tökéletesen megvoltam nélküle és bosszant a dolog, hogy itt van. Mióta idekerültem nem emlékszem, hogy beszéltünk volna akár egyszer is telefonon vagy írtunk volna a másiknak. Legalábbis én biztos nem üzentem neki, hogy ő azt megtette-e az irányomba nem tudom, mert sosem válaszoltam, nem írtam vissza. Tudom, hogy ez nem túl szép dolog, de el akartam szakadni a régi életemtől, Svédországot magam mögött hagytam, így az embereket is ott. Nem tervezek soha visszaköltözni. Remélem Tyra életében Anglia csak egy megálló és nem az utazás vége.
- Áh mindent értek. Nem tudom, hogy melyik szerencsétlentől tudod, de jobb is, mert biztosan nem lenne túl boldog, ha elbeszélgetnék vele erről - húzom el a számat. Tudom, hogy szegény srác nem tehet róla, hiszen csak az igazat mondta el Tyrának, de ettől függetlenül haragszom rá. Mindenki tudja itt, hogy nem akarok visszatérni a családomhoz, s az igazat megvallva a nővéremről még csak nem is beszéltem nekik. Ennek oka van, még pedig az, hogy elszakadtam az ottaniaktól végleg. Legalábbis én így terveztem. Az a heti pár szó a szüleimmel sem változtatott semmin, de most már annak is vége, mert ideküldték ezt a lányt bébiszitternek.
- Azért annyira még ismersz, hogy tudd hová nem mentem volna - válaszolok nyugodt hangnemben. Igazából még a Kinsley volt a másik ház, ami tetszett nekem, de nincsenek sem nemes felmenőink, sem annyira sok pénzünk, hogy ott is megálljam a helyem. Még egyszer viszont megtörténhet, hogy odatartozom. Sosem tudni mit hoz a jövő, az emberek személyisége változik és házat is lehet váltani könnyedén, mindössze egy kis papírmunkával jár.
- Ülj le nyugodtan, csak ne a szobatársam ágyára - sandítok Tyra irányába. Ha már beengedtem ne álljon ott egész nap. - És te melyik házban vagy? - kérdezem igazi kíváncsisággal. Tényleg érdekel, tudni akarom, még ha vannak is tippjeim.
- Milyen dolgok történtek otthon, ami miatt jöttél? Ne rizsázz nekem, Tyra, mondd a lényeget vagy menj innen, de akkor többet ne keress - mondom rezzenéstelen hangon. Lehet, hogy nem én vagyok a világ legédesebb húgicája, de ettől függetlenül most talán még érdekel is a dolog. Nem fogom vigasztalni vagy valami ehhez hasonló, csak meg akarom hallgatni. Ilyen téren nem vagyok a szavak embere. - Anyáék igazi kretének - vágom rá gyorsan, nehezemre esik kimondani a kretén szót, legszívesebben valami cifra káromkodást ejtettem volna meg, ám most visszafogom magam.
- Örülök, hogy örülsz annak, hogy itt vagyok, de legyen ennyi az egész. Nem kell erőltetni ezt a testvéres dolgot. Tanulok, dolgozok, bulizok, másra nincs időm - rántom meg a vállam. Anyáék sem tudják, hogy egyetem mellett Jace-nek dolgozom és nem is kell rájönniük. Az a pénz, amit ott megkeresek csak az enyém és jobb, ha nem tudnak róla. S most, hogy őszinte legyek még nem is mondtam ezt el senkinek, hiszen pár hónapja már a Williams srác mellett vagyok, csak mi ketten tudjuk az egyetemről. Ő sem hangoztatja senkinek, s ez így van rendjén.


A beauty never lies



Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. Jun. 06.
Posztok száma : 19
Motto : Mottó helye Age : 23 Foglalkozás : Tanuló Play by : Sarah Mikaela
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-07-08, 12:27 am





Annika & Tyra


Sose értettem igazán ezt a nagy „le akarok válni rólatok” elhatározását. Persze, abban igaza volt, hogy a mi környékünk nem volt egy izgalomtól és történésektől hangos város, mégis… ez nem jelentette azt, hogy minden áron letagadandónak számítana. Egy Annika korú fiatal lánynak biztosan mérhetetlenül unalmas és hétköznapinak tűnhetett, épp ezért valahol az is elfogadható, hogy régen próbálta magának úgy-ahogy feldobni, majd mikor lehetősége adódott egy izgalmasabb kalandra, akkor naná, hogy lelépett. Ebből adódóan igazi nyomorként élhette meg, mikor vissza kellett költöznie. És oké, oké, anya nagyon fontoskodó tud lenni, mégis, Annika minél inkább próbálja lerázni, anya szerintem annál inkább próbál a nyakában loholni. Ha legalább hetente egyszer felhívná, akkor kevésbé lennének frusztrálóak anya próbálkozásai. De úgy gondoltam, hogy hiába tanácsolnék neki bármit is, nem sokra jutnánk.

Ahhoz meg inkább már nem fűztem kommentárt, hogy nem sok jót jósolna annak a srácnak, aki beavatott a házválasztásába. Újabb ékes példája az oktalan szabadulni vágyásának. Mert persze, ha a szüleink horrorisztikus bagázs lennének, akkor teljesen rendben volna, hogy a büdös életben nem akarja őket látni, velem együtt, de… nem hiszem, hogy annyira rosszak vagyunk. Legalábbis nem gondolnám úgy, hogy egy Hamupipőke történetet játszunk újra, Annikával a főszerepben.

- Nos, voltak sejtéseim - mosolyodtam el egy kicsit, majd azzal meglepett, hogy hellyel kínál. Azt hittem, hogy amint elmondtam amit akarok, majd újult erővel zavar ki a szobájából – bár tény, ezt úgy is megtehette, hogy én épp ülök. Csak elég vicces helyzet, ha az egyik percben még leültet, a másikban meg már követeli, hogy távozzak. Mindegy, nem akartam mélyebben belekavarodni ebbe a gondolatmenetbe, csak kerestem magamnak egy szimpatikus helyet, ami nem Annika szobatárásnak ágya volt, de nem is másztam bele annyira húgom személyes terébe.

- Szerintem sejted, de… Dunant. Még gondolkoztam a Goddardon is, de végül is inkább az előbbinél maradtam - sose vallottam volna be neki azt, hogy már azért is, mert úgy éreztem: ez a ház vissza tud vezetni arra az útra, amiről annak idején letértem. Elvégre… annyi közösségi programnak voltam a részese, imádtam, ha szervezkedhetek, rendezkedhetek, segíthetek – aztán ez a dolog fokozatosan kezdett kikopni az életemből Leon révén. Addigra talán már azt is beláttam, hogy valamennyire befásultunk, annak az unalmas rémképnek egy élő példája lehettem Annika számára, amitől menekült. A lány, aki felad magából mindent és hagyja, hogy fokozatosan elszürküljön egy másik ember miatt… nem hangzik jól. Végül is, csak több száz kilométert kellett megtennem, hogy ez is leessen.

Azért az végképp viccessé tette a helyzetet, mikor direkt rövidítek a történeten és ő még annak is a zanzásított változatát akarja. Megnézném néha az ő fejét, ha hasonló helyzetbe kerülne… de inkább csak egy újabb mély sóhajra futotta tőlem.
- Annika, a történet lerövidítése és annak elmesélése, hogy miért kellett elmennem otthonról nem egyeztethető össze, mivel ez utóbbi iszonyat hosszú lenne elmagyarázni, és téged mélyen hidegen hagyna - az az ember, aki minden áron le akar válni rólunk, azt nem fogja meghatni a nővére „nyomora”. Nem hiszem, hogy egyáltalán bármilyen formában megérintené, am valahol átkozottul szomorú és igazából nem tudom melyikünkről fest le rosszabb képet. Róla, mert ennyire távol akarja taszítani magát egy családtól, ami tulajdonképpen szereti és aggódik érte, vagy rólam, aki hosszú évek óta feladta a „jó nővér” szerepét valami másért, előtérbe helyezve valamit, ami… nos, valljuk be, már az első pillanattól halva született ügy volt. Fura, hogy mennyit motoszkált ott a fejemben, hogyha többet tettem volna a kapcsolatunkért, akkor nem ott tartanánk, ahol, de egy részem folyamatosan felvilágosított arról: a mi lett volna ha cuccokkal sehova se jutok.

Mi is lett volna jó reakció a kijelentésére? Fogalmam sincs. Ha ragaszkodok ahhoz, hogy de, mi igazi testvérek vagyunk és össze kell tartanunk, akkor azt hiszem én röhögtem volna ki saját magamat. Már rég nem voltunk olyan kapcsolatban. Viszont talán egy kicsit reménykedtem abban, hogy ez a helyzet ha nem is nagyon, akkor valamennyivel közelebb hozhat minket egymáshoz… mégse akartam semmit se erőltetni. Valahol talán reménykedtem benne, hogy egy nap majd valami okból szüksége lesz rám, de kezdtem azt hinni, hogy az kimerül majd abban, hogy lerázzam helyette anyuékat. Mert ha nem beszél velük, akkor ide fognak jönni… amitől már én is bosszús leszek.

- Jó, de arra kérlek, hogyha összefutunk és köszönök, akkor ne nézz levegőnek. Nem kérlek arra, hogy elkezdj velem erőltetetten bájcsevegni, csak ne tégy úgy, mintha egy teljesen ismeretlen, leprás egyed lennék, akit még egy bottal se böknél meg - lehet erősen túloztam, de szerintem ő szívta volna meg jobban, ha mégis csak marad a „nem látlak, nem köszönök” verziónál. Tény, már bőven túlnőtt engem, de mindenki számára elég ciki, ha valakit semmibe akarunk venni, de az végig fut utána, a nevét kiáltozza és előtte ugrál – már csak dacból, hogy hát bakker, ha te nem veszel észre, akkor majd a környezted észre fog! Idegesítő tudok lenni, ha magas szinteken lekezelnek.

Vissza az elejére Go down
avatar


Mather

Mather
Csatlakozott : 2017. May. 28.
Posztok száma : 16
Motto : hakuna matata Titulus : ♣ young antidonna Foglalkozás : ♣ student Play by : ♣ cara delevingne
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-07-11, 5:34 pm

Mostanában az egyetlen ember, akivel önszántamból hajlandó vagyok beszélgetni az Jace és nem a nővérem. Talán legbelül szeretném, ha rendeződne a viszonyunk és anyáékkal is jól kijönnék, de az nem mostanában lesz még. El kell fogadniuk, hogy én teljesen más ember vagyok, mint ők. Lehet, hogy egy a nevünk és a vérünk, mint valami erősnek mondható kötelék összetart minket, de ez egy teljesen új élet. Nem vagyok kíváncsi a régi dolgaimra azóta, amióta teljes erőmből ideköltöztem. Most már éppen ideje lenne elfeledni a szülővárosom, amit egykor az otthonomnak neveztem. Fogadni mernék, hogy anya reménykedik, hogy még az egyetem után visszatérek Svédországba, de ez nem fog megtörténni. Teljes munkaidőben fogok dolgozni a Williams család mellett, ami akár nyugdíjas munka is lehet a számomra.
Figyelmesen követem a tekintetemmel Tyrát, amint helyet foglal. Már kezdett zavarni, hogy ott ácsorog. Nem lepődöm meg, amikor kiejti a két házat a száján. Túl jól ismerjük egymást, hogy legyenek tippjeink.
- Áh gondoltam, hogy pont azt a házat fogod választani, aminek még a címer állata is jelentéktelen - forgatom meg a szemeim. Nem bírtam sosem a dunantosokat, számomra túlságosan idegesítőek és tenyérbe mászóak voltak. A véleményemen az sem fog változtatni, hogy jelenleg a nővérem is annak a testvériségnek a tagja. Számomra néha megvan az a rivalizálás, ami a Harry Potterben is megvolt a házak között. Talán a dunantot a legjobban a hugrabuggal tudnám azonosítani, ami mindig is a szerencsétleneké volt. - A Goddardon miért gondolkoztál? - kérdezem érdeklődve.
- Nem azt mondtam, hogy rövidítsd le, azt mondtam ne rizsázz, a kettő nem ugyanaz. Kezdj bele és mondd el nekem rendesen. Nem vagyok jó testvéred, ezt mind a ketten tudjuk, sosem voltam az, de attól még érdekel a sztorid, viszont azt nem ígérem, hogy bármilyen reakciót ki fog váltani belőlem a dolog. - Ez nálam már szinte könyörgéssel ér fel. Mostanra már hajt a kíváncsiság, hogy megtudjam mi is történt valójában, de ez a maximum, amennyit tenni fogok azért, hogy a tudomásomra jusson. Ha most nem Tyrától, egyszer valakitől úgyis kapok egy fülest erről. Pletykálni mindig is szoktak az emberek. Mondjuk én nem, de hozzám is eljut sok dolog. Általában nem érdekelnek, ám ezt készségesen végighallgatnám.
- Fogok köszönni, lehet néha még le is állok majd vele beszélgetni, de ennyi - húzom meg a vállam. Már így is túl sok mindent megtettem ma, pedig alig egy órája indult el számomra a nap.


A beauty never lies



Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. Jun. 06.
Posztok száma : 19
Motto : Mottó helye Age : 23 Foglalkozás : Tanuló Play by : Sarah Mikaela
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   2017-07-16, 3:32 am





Annika & Tyra


Kicsit olyan volt számomra az egész helyzet, mint egy hullámvasút. Az egyik pillanatban úgy tűnt, hogy felfelé haladunk és talán képesek leszünk egy normális, testvéri hangulatú beszélgetésre, hogy aztán végül egy olyan irányt vegyen, amit leginkább egy lejtmenetként lehetne leírni. Valami ilyesmit éreztem a házamra tett megjegyzésem kapcsán is. Persze, nekiállhattam volna kardoskodni, hogy a Dunantosok nem jelentéktelenek, de ért volna valamit? Nem igazán. Lehet, egy rosszabb hangulatomban még hajlandó is lettem volna belemenni a vitába, de nem éreztem helyesnek a pillanatot.
- Minden nézőpont kérdése - hagytam inkább rá, legyen véleménye, de azt ne várja, hogy bólogassak is rá. A kérdésére már kicsit elgondolkodva néztem rá.
- Leginkább azért, mert értékelem az elhivatottságukat a tanulmányaik iránt és a jövőjük érdekében. Mert lehet, hogy lemondanak egy csomó dologról, de ha valóban elég erőt fektetnek bele, akkor mindez idővel kifizetődik. Viszont… nekem túl spártai életvitel lett volna csak a könyvek társaságát élvezni és lemondani a legtöbb társasági eseményről- akkoriban meg aztán főleg szükségem volt magam körül társaságra. Nem engedhettem meg, hogy gondolataim elterelődjenek egy olyan irányba, amelybe nem akartam. Például Leon felé… mert az egyszerűen csak nem vezetett volna semmi jóhoz, inkább csak mérhetetlen sok kellemetlenséghez.
Hogy kíváncsi az indokaimra? Végül is, valahol meglepett. Elvégre, ha eddigi megnyilvánulásaiból következtetgettem, akkor számára én egy sótlan, jelentéktelen alak vagyok, ebből kiindulva pedig nem sok „izgalmat” feltételezhetett a történetemről. Igazából hajlottam rá, hogy elmondjam neki, de… egyáltalán nem voltam magamra büszke és tudtam, hogy jelen pillanatban egyikünknek se válna hasznára, ha valami olyasmi reakciót kapnék, mint hogy „mennyire hülye vagy”, és társai. Nem akartam tőle is ezt hallani, mert igazán senki se értette meg az indokaimat, hogy miért nem hagytam ott Leont már előbb. Igazából ha belegondolunk, még a végén sem én adtam ki az útját, hanem ő szívódott fel előlem dühében, mert hajlandó voltam belemenni a szüleim ultimátumába.
- Idővel el fogom mondani… még nekem is friss ez az egész - zártam inkább rövidre az egész témát. Nem tartottam tőle, hogy bárkitől is bármi információt szerezne ennek kapcsán elvégre senkinek sem beszéltem az esetről. Az pedig, hogy a legtöbb ruhám hosszú ujjú és zárt? Ugyan, a legrosszabb esetben is azt mondhatnák rám, hogy túl prűd vagyok, ennyit pedig az én lelkem is el tud viselni. Senki, de senki nem sejthette, hogy mi folyik a háttérben – mert mindig is tudtam titkot tartani, ha pedig a sajátomról van szó, akkor már végképp. Továbbá nem volt szükségem szánakozó tekintetek hadára.
- Nekem ennyi bőven elég - feleltem egy kis mosollyal. Azt már nem tettem hozzá, hogyha bármi gond-baj ütné fel a fejét az életében, akkor nyugodtan szólhat nekem, segítek és nem szólok anyáéknak… de úgy véltem, ezt felesleges lenne mondanom. Hiába is hinné el nekem, hogy komolyan gondolom, biztosan nem én lennék az a személy, akitől segítséget kérne, már ha hajlandó bárkit is felkeresni ennek kapcsán.

Háttérzaj



Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: annika & tyra   

Vissza az elejére Go down
 
annika & tyra
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Testvériségek lakrésze :: Mather house-
Ugrás: