HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
onyx & hurricane

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Mather

Mather
Csatlakozott : 2017. Jun. 01.
Posztok száma : 11
Motto : fuck bitches, get money Age : 20 Titulus : troublemaker Foglalkozás : student Play by : dylan sprouse
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: onyx & hurricane   2017-06-10, 10:27 pm


you said you like storms, so i let you in.

Ahhoz képest, hogy Onyx-szal a kapcsolatom egy fogadással kezdődött, eléggé egymásra hangolódtunk. Fogalmam sincs, ennek mégis mi lehet az oka, mert sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy Lovelles lányba leszek szerelmes - hah, beszélhetek én egyáltalán szerelemről? -, most mégis úgy érzem, némi menedéket nyújt nekem. Nem csak a világ, vagy mások elől, hanem önmagam elől is.
Régen volt már, hogy valakivel csak feküdtem az ágyon filmet nézve, miközben mindenféle perverz gondolat nélkül hagytam, hogy a mellkasomra hajtsa a fejét. Egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy elkezdjek olyan helyeken nyúlkálni, ami egyertelmű jelként szolgál a tizennyolc plusszos terveimhez - talán majd később -, pedig nem sűrűn néztem végig filmet egy nővel, most mégis megerőltettem magam, pedig egy romantikus, nyálas szarról volt szó. Bár számomra inkább vígjátéknak tűnt azokban a percekben, ennek viszont valószínűleg az a két utca volt az oka, amit felszívtam. Úgy dörzsölgettem már az orromat automatikusan, hogy szinte fel sem tűnt. Azonban az igen, hogy a hozzám bújó lány ugyanezt csinálta.
Gyengéden cirógattam a karját, ahogy öleltem magamhoz fél kézzel, közben szótlanul kezdtem bámulni rá. Figyeltem, ahogy időnként felnevet egy jeleneten, vagy épp hatalmas szemekkel bámulja az eseményeket. Egy pillanatra megbántam, hogy belevittem valamibe, ami nem az ő világa, de eszembe sem jutott, hogy magammal rántsam egy olyan életstílusba, amit én is képviselek. Sőt, ha tehetem, el is kerülöm a bandát, akikkel leginkább mászkálni szoktam, ha épp vele vagyok. Nem akarok rá rossz hatással lenni, már csak azért sem, mert ő késztet arra, hogy visszavegyek a bulizásból. Azzal nyugtattam magam, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt, nem jelent semmit. Nálam volt kokain, ő pedig ki akarta próbálni, szóval miért ne?
Miután sikerült némiképp megnyugtatnom magam, elhúzódtam tőle, hogy felkönyökölve az ágyon az éjjeliszekrényem felé fordulhassak. Még két fehér porból összehúzott csík virított a kislámpa mellett, én pedig a kezembe vettem azt a kis papírdarabot, amit fél órával ezelőtt csavartunk össze hosszába, hogy annak segitségével eltüntessem az egyik adagot a kettő közül. Bár még az előzőek hatása sem múlt el, tökéletesen éreztem ugyanazt az euforikus érzést, amit az első adag koko után is, de ideje volt egy újratöltésnek.
Egyet szippantottam még a levegőbe utána, de mielőtt letettem volna a csigát az asztalra, gyanakvóan kezdtem ráncolni a homlokom és hátra néztem a vállam felett.
- Hallottad ezt? - Kérdeztem kicsit halkabban, mintha nem csak ketten lennénk, bár nem láttam senkit, és a hangokban sem voltam biztos, amiket hallottam, mégsem úgy tűnt, mintha csak a filmből hallatszódott volna.
Pár pillanatra mozdulatlan maradtam, és nem hagytam, hogy akár csak egy hang is kijöjjön a torkomon, közben a lánynak is jeleztem, hogy maradjon csendben, hátha hallok még valamit.
Semmi.
Egyszer csak halk nevetésben törtem ki, ahogy bámultam rá. Igazából magam sem tudom, mit találtam abban a pillanatban olyan viccesnek, de nincs is értelme magyarázatot keresni, ha az ember tudatmódosítót használt az adott helyzetben. Végül csak egy széles mosollyal az arcomon átfordultam a lány felé, ledöntöttem az ágyra és fölé hajolva néztem a szemeibe.
- Mondd, hogy szeretsz! - Parancsoltam rá szórakozottan, továbbra is egy mosoly kíséretében, majd csak még közelebb hajoltam, ahogy tekintetem átvándorolt az ajkaira. - Mondd, hogy szeretsz... - ismételtem meg, akkor már csak suttogva, majd lágyan megcsókoltam.
Újabb zörgés.
Felkaptam a fejem, és a hang irányába néztem. A szívem hevesebben kezdett verni, és kivételesen nem az miatt, akivel épp a lepedőt készültem összegyűrni.
- Azt hiszem, nem csak ketten vagyunk itt.

©

Vissza az elejére Go down
avatar


Lovell

Lovell
Csatlakozott : 2017. Jun. 01.
Posztok száma : 75
Motto : All she cares about is money and the city where she's from. Her intention is the paper, she don't need no fucking love Age : 19 Titulus : purrfection Foglalkozás : tanuló Play by : camila mendes
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: onyx & hurricane   2017-06-15, 8:05 pm


A ma este egy menedék számomra, egy olyan világból,
ahonnan azt hittem soha sem lesz kiút. Most pedig, ugyan csak pár órára, de úgy érzem soha, semmi sem áll már az őszinte nevetésem útjába. Arról fogalmam sincs,
hogy a partnerem, vagy a fehér vékony csík okozta ezt, de a kettő együtt biztosan jól hat. Sosem siránkoztam Hurricane-nek semmiről, vele az a mintaember lehetek, aki mindig pozitívan áll a dolgok elé, és csak egy nagy mosollyal az arcán megrántja a vállát, jelezve mennyire magasról leszar mindent.
Mellkasára hajtva fejem, úgy éreztem most már tényleg nincs olyan, hogy félve alszom el a holnap miatt. Hogy miféle sorscsapás fog közbevágni, mi fog még jobban lehozni az életről. Most olyan békésnek tűnik minden, mintha csak én lennék, Hurricane, és a film. Nem tudom az érzelmeimet iránta nevezhetem-e szerelemnek,
de a fontossági sorrendemben a neve igazán elől van. Ő az az ember, akihez odamehetek vigasztalódni, mikor azt se tudja, hogy baj van. Mert Hurricane az Hurricane, valahogy mindig képes felszedni akaratán kívül is a padlóról.
Észre sem veszem egy perc töredéke alatt hányszor vakarom és törölgetem orrom ideges mozdulatokkal, annyira beépült a természetes mozgásomba. Már annyira nem veszem figyelembe, hogy a por egy része még mindig odatapadva zavarja meg orrom teljes nyugtát. Inkább a filmre koncentrálok, amit meglehetősen viccesnek találok ebben a helyzetben, pedig jelenleg valaki haldoklik. Minden, amire tudok gondolni, az az, hogy a nő nagyon idiótán sír a bálnahörgő hangjaival, miközben könnyek nélkül bömböl. Mióta ment át ez a film spanyol szappanoperába?
Mormogva valami bálnás, béna viccet, úgy mozdultam, hogy ne akadályozzam a kezeit abban, sem őt, hogy még egy csíkot felszívjon könnyedén. Akármennyire érdekelt a film, feltoltam magam ülésbe, hogy őt figyeljem közben.  Nem tudom mit is vártam a látványtól pontosan, de combjára helyezve kezem finoman végigsimítva jeleztem, hogy szerintem elég lesz már. A lágy simításom elébe, mint akadály az instant szívroham állt, amit azzal okozott, hogy megkérdezte hallottam-e bármit is.
Kellett volna?
- Nem - súgom magam elé, olyan hangerővel, hogy ő hallhassa még, de más ne. Ha esetleg lenne itt egy hívatlan vendég, ne hallja a hangom, maximum a hangosan síró Petuniáét, vagy hogy is hívják a szakadt ribancot benne, aki a bálnákat hívja elszántan.
A nevetése alatt még mindig sokkosan meredek egyetlen egy pontra, minden érzékszervem kikapcsolva, kivétel a hallásom. A nevetése az eddigi csendben rettentő hangosnak tűnt, és annyira jó hatással bírt rám, hogy én sem tehettem mást, nevettem vele, közben közelebb mozdultam hozzá visszafeküdve eredeti pozíciómba. Az eredeti pozitúra annyiban változott, hogy most felettem van valamelyest, nem alattam kispárnaként.
Utasítására csak hevesen ráztam fejem, s széles vigyor terült el az arcomon. Már csak a játékos hangneme miatt tagadtam meg a nyilvánvaló infót, miszerint szeretem. Halkan kuncogva játszottam tincseivel, csavargattam ujjam köré, majd kicsit meghúztam.
- Szeretlek - suttogtam ajkaira, majd még egy halk nevetést megengedtem magamnak, mielőtt puha csókot kezdeményeztem volna. Vagy ő kezdeményezte.
Magam sem tudom, annyit tudok, hogy ajkai puhasága, aromája rögtön megrészegített, ha eddig a tudatmódosító nem volt elég a bódultsághoz.
Magam fölé unszoltam mozdulataimmal, ahogy szép lassan felnyitva ajkait nyelvemmel övét kutattam, hogy még mélyebb, érzelmesebb és szenvedélyesebb legyen ez a pillanat. Elvégre, mindketten tudtuk mit akarunk, ez az akarati tárgy pedig megegyezett.
De persze egy zörej miatt - amit már én is hallottam -, el kellett szakadnunk egymástól. Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy szellemek-e, mivel én előbb gondolok a túlvilági dolgokra, mint egy húsvér betörőre. Éreztem mellkasomban,
hogy szívem egy hatalmas dobbanással követte a zajt, és nem akart megnyugodni.
- Pedig ketten kellene lennünk - értelmes hozzáfűzés. Persze, hogy ketten kellene lennünk. - De hé, te vagy a férfi. Menj, nézd meg, és kergesd el! - bökdösöm oldalát, hogy ne legyen már beszarva, pont neki kellene megnyugtatnia és megvédenie engem. - Valószínűleg nincs kint senki, lesd meg - biztatom, sőt, még megemelve magam kicsit nyakába is nyomok egy nedves nyomot hagyó csókot, hogy még hamarabb kedve legyen letudni és visszajönni ide, hogy folytassuk.

©



Vissza az elejére Go down
 
onyx & hurricane
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Testvériségek lakrésze :: Mather house-
Ugrás: