HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
⤜ Marleecane ⤛

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Mather előkészítő

Mather előkészítő
Csatlakozott : 2014. Apr. 13.
Posztok száma : 21
Motto : Sometimes words are not needed, and the simplicity of expressing yourself through an art form is one of the best ways of communication. Titulus : little lamb Foglalkozás : egyetemista Play by : Lili Reinhart
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: ⤜ Marleecane ⤛   2017-06-26, 11:03 pm

who will save whom?
hurricane callisterrel


Amikor az Abbey Mountra jelentkeztem, egyetlen cél vezérelt: egy kicsit elszakadni a megszokott környezettől. Elegem volt a kotnyeles szomszédokból, akik azóta kérdezik heti rendszerességgel anyut, hogy beszélek e már, mióta némaságba burkolóztam, az ismerőseink szánakozó pillantásaiból, az osztálytársaim egy részének folytonos gúnyolódásából, meg a másik része szüntelen sajnálatából és a magányos farkas szerepéből. Anya figyelmeztetett, nagy a valószínűség arra, hogy itt is ugyanabba a helyzetbe kerülök, de egyszerűen meg voltam róla győződve, hogy az idősebb diákok jobban kezelik azt az egyszerű tényt, hogy valaki néma… és ettől függetlenül nem fogyatékos. Utólag be kell látnom és vallanom, anyunak igaza volt: sajnos itt is vannak ostoba szarok, akiknek egészen euforikus érzést jelent gúnyt űzni másokból.
Azt hittem, hogy az itteni életem nyugodtan lesz, de nagyot tévedtem, hisz odahaza legalább mindenki tudja a történetem, míg itt az emberek féligazságokból született pletykákat bocsátanak a levegőbe, amik valósággal vírusként terjednek és fertőznek meg minden fültanút. Hallottam már arról, hogy azért vagyok néma, mert süket is, meg a történetemnek azt a feltehető verzióját is, hogy míg egyesek a szemüktől, vagy a végtagjaik valamelyikétől válnak meg betegség miatt, addig nekem a nyelvemtől kellett. Örök kedvencem marad az az elmélet, miszerint a szájpenész babakoromban kicsinálta a nyelvem, és az, amelyik úgy tartja, annyira idegesítő tipegő voltam, hogy a szüleim csak úgy tudták bekussoltatni, hogy kioperáltatták a hangszálaim. A saját szüleim…
Ha már a nyugodt élet esélyének lőttek, akkor megemlítem az egyetlen megmaradt okot – amire egyébként csak érkezésem után jöttem rá – hogy miért volt érdemes idejönnöm: a nővérem.
Nem mintha sok esélyünk lenne találkozni, hisz még csak a testvériségünk sem egyezik, de legalább egy városban élünk, ami eleve nagyobb lehetőséget nyújt, hogy bármilyen interakcióba is kerüljek vele.
A matek házim felett ülök, igyekszek kiszenvedni magamból valamilyen választ ezekre a rohadt értelmetlen egyenletekre, de sehogy sem értem, mit is kéne velük kezdenem. Meg tulajdonképpen alig bírok rájuk figyelni, ugyanis idegesítenek a tőlem pár méterre álló lánycsapat tagjai. Mégis mi a lószart bámulnak ennyit rajtam? Mintha még sosem láttak volna fehér embert, aki éppenséggel minden erejével azon van, hogy kiszülje a házi feladatát. Slusszpoén: azok ott a lovelles osztálytársaim – „csupa báj”, rövid szoknyás, göndör loknis hajrá csajok, akik mindent megtennének, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek.
- Szia Marlee! – köszön rám az egyik, amikor közelebb lép hozzám. Feltekintek négyzetes lapomról az arcára és halványan elmosolyodom. Szemöldököm kérdőn felszökken, remélem, csökött agyával ennyiből is rájön, azt várom, mi a fenét szeretne. – Hallom, barátod lett – teszi hozzá mézes-mázos hangon, mire én összepréselem az ajkaim egy amolyan „az igen” arckifejezés erejéig. – Mondd csak, Marlee, milyen egy matheressel csinálni? – indokolatlanul megemeli a hangerejét, és még csak Einsteinnek sem kell lennem, hogy rájöjjek, valószínűleg azért teszi, hogy a tőlünk néhány lépéssel távolabb álló sleppje jól szórakozzon beszélgetésünkön. – És hallod, rettenetesen annyira érdekel, honnan tudja, hogy élvezed! – folytatja izgatottságot színlelve. – Vagy szoktál közben nyögni? Mert végül is az nem számít beszédnek, nem? – lovalja bele magát egyre jobban a témába. – Mit is mondtál, Hurricanenek hány centi? – gúnyosan felkacarászik, tenyerét ajkai elé helyezi illemet tettetve,  tekintete egyenesen ragyog elégedettségétől. Ejha, most már nem csak a némaságom körülményei érdeklik a nagy közönséget, hanem a – nem létező - szexuális életem is. Kíváncsi lennék, honnan veszi ezeket… és egyébként azt a kurva… csak magyarázza meg valaki, őt miért nem rakták ki a Taigetoszra közvetlenül a születése után.
Vajon mostantól minden férfinemű barátomhoz eszerint fognak kötni?
Vissza az elejére Go down
avatar


Mather

Mather
Csatlakozott : 2017. Jun. 01.
Posztok száma : 11
Motto : fuck bitches, get money Age : 20 Titulus : troublemaker Foglalkozás : student Play by : dylan sprouse
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: ⤜ Marleecane ⤛   2017-07-03, 11:38 pm


we are the perfect storm;
sunshine mixed with a little hurricane.

Minél több napot töltök az egyetemen, ahol kénytelen vagyok látni a házak tagjainak egyvelegét a falak között, annál jobban undorodok a korombeliektől. Képmutatás lenne azt mondani, hogy példaértékű a viselkedésem, mert hát lássuk be, közel sem. Ahogy azt sem mondanám, hogy én, vagy a matheres társaim jobbak vagyunk bárkinél. Mégis mikor az egyetem környékén tartózkodom, újra és újra rá kell döbbennem, hogy egyik hallgató sem jobb nálunk, csak felsőbb rangúnak érzik magukat, isten tudja, miért. Lehet, hogy többet iszom, mint kéne, gyakran káromkodok és lételemem a szabályszegés, de legalább nem vagyok egy suttyó geci, aki azon élvezkedik, hogy piszkálhat másokat. És bármennyire is szeretném ignorálni ezeket az embereket, képtelen vagyok, mert ők minősítenek engem nap, mint nap. Igazából nem is értem, miért csodálkoznak azon a többiek - beleértve a tanárokat is -, hogy mi matheresek sokszor azt sem tudjuk, hol vagyunk, mikor itt lassan máshogy ki sem lehet bírni.
Szóval csak a szokásos undorral az arcomon sétáltam végig az udvaron, hogy leléphessek végre a számomra pokolnak minősülő helyről. Alig vártam, hogy elhagyjam a kaput és azt a szabad két órámat az előadásaim között értelmes emberek társaságában töltsem. Az ember azt hinné, hogy a gimi a legszarabb. Mindenkit piszkálnak, klikkek vannak és a népszerűek mindenkit eltaposnak. Aztán ahogy idősödünk, rájövünk, hogy az egyetem a gimnázium rosszabb verziója. Itt is megvan minden, ami végigkísért minket a négy év alatt, csak itt közben a diákok játszák az érettet, amitől még visszataszítóbb viselkedést produkálnak. Azt hiszem, egyre jobban utálom az embereket...
Már láttam a fényt az alagút végén, mikor hirtelen meghallottam egy ismerős nevet, azonban a hang is ismerős volt, amin hallottam. Kicsit lassítottam lépteimen, ahogy oda kaptam a tekintetem, s ráncolni kezdtem a homlokom. Ismertem azokat a lovelles picsákat, tekintve, hogy mi volt köztünk Onyx-szel. Mióta szakítottunk, még annyira sem viselem el ezeket, mint előtte. Amint felismertem a nem messze tőlem lévő embereket, megálltam, és úgy döntöttem, kivárom a végét. Pontosan az ilyeneket csapnám szájba az ostoba viselkedésük miatt, de odáig még nem süllyedtem, hogy lányokat bántsak. Ez az egy szerencséjük van, mert Marlee sorsát igenis a szívemen viselem, és ha belé kötnek, akkor azzal együtt belém is.
Egy ideig csak némán hallgattam a "párbeszédet", és a távolság ellenére sem kellett megerőltetnem magam, hiszen a lovelles szőkeség egyre hangosabban beszélt, hogy a barátnőit szórakoztassa, valamint megalázhassa Marleet azok előtt, akik elhaladtak mellettük.
Aztán szóba kerültem.
Tökéletes alkalom nyílt a beavatkozásra. Pár lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd lehuppantam Marlee mellé, egyik karomat pedig a háta mögött pihentettem a padon, miközben figyeltem a velünk szemben állót, akinek sugárzott az arcáról a lepettség, miszerint nem számított rám. Így már nem is olyan vicces, mi? - gondoltam magamban, s egy elégedett mosoly terült el az arcomon.
- Ha ennyire kíváncsi vagy rá, szívesen megmutatom - kezdtem bele a válaszba Marlee helyett. - Mondanám, hogy megmutatom azt is, milyen egy matheressel csinalni, csak tudod van egy szint, ami alá nem adok. Ráadásul nekem mi élvezet lenne benne az után, hogy a fél egyetem végig ment rajtad? - Kínosan vontam fel egyik szemöldököm kíváncsian, és elhúztam a számat is a kérdés végére. Hangom természetesen hasonló hangerővel csengett, ahogy a picsa beszélt Marleeval szemben. - Oh, és majd elfelejtettem. Láttam rólad egy videót is a napokban a múltkori buliról, és hát amúgy sem vagy nagy szám. Bocsi - tettem hozzá sajnálkozva.
Végül csak diadalmas, elégedett mosolyra húztam ajkaim, ahogy láttam, hogy a csaj arca vörösbe vált. Azt nem tudtam eldönteni, hogy zavarában, a dühtől, vagy egyszerre mindkettőtől, de igazából ez nem is érdekelt. Mindenhogy élveztem.

©

Vissza az elejére Go down
 
⤜ Marleecane ⤛
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Udvar-
Ugrás: