HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
✦ Crystal x Alexander ☛ What doesn't kill you makes you stronger

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2017. May. 29.
Posztok száma : 11
Motto : Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de te bántóan visszaélsz a lehetőséggel! Age : 20 Titulus : Wrong side of heaven Foglalkozás : student Play by : Grant Gustin
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: ✦ Crystal x Alexander ☛ What doesn't kill you makes you stronger   2017-06-28, 10:58 am

Crys & Alex



A látszat. Néhányan csak és kizárólag a látszat miatt tesznek úgy dolgokat ahogy teszik. Hiszen azt hisszük amit a saját szemünkkel látunk és ahogy látjuk. A lényeg ezen van. Mert bár kíváncsiak vagyunk vajon mi történhet a háttérben, azt sose fogjuk meglátni, hisz beérjük a színészkedéssel. Különben miféle színészkedés az amit perpillanat én produkálok az Ő segítségével? Nagyon egyszerű, lazán próbálom elhitetni, hogy valamit nagyon nem értek a tananyaggal kapcsolatban és jegyzetelnék egy füzetbe. Pontosan abba ami a rend kedvéért előttem van, de azt tartalmazza amit minden diák feje, ha a tanár elé áll s, teljesen meglepődik. Semmit. Pontosan. Ezt persze nem tudhatja senki sem, mert nem arra figyel vajon mi lehet a füzetben, rá se néz arra, hanem az keltheti fel a figyelmét, hogy egy diák egy tanárral ül a menzán. Vannak itt, minden bizonnyal a diákjai közül is, az én ismerőseim közül is. Bár szerencsére mindenki elhiszi, hogy csak az óráját szeretem, amit tanít és semmi köze sincs az egésznek ahhoz ami valójában van. Mi van most valójában? Feszültség. Nem kell mondania, a szemeiből látom, hogy cseppet sincs ínyére az ötletem. Hogy itt mindenki előtt nyilvánosan beszélgessünk, miközben megtehetnénk egy kevésbé forgalmas helyen. De az van, hogy így védekezek, a kifogásai ellen. Így nem mondhat akármit amit csak szeretne, korlátozva van, ahogyan én is. De engem ez kevésbé zavar. Sőt éppen ellenkezőleg. Már annyi galibát okoztam, nem csak neki, hanem úgy összességében mindenkinek akit egy kicsit is szeretek, szóval hozzá szoktam ehhez. Mondhatni túlságosan is. Tehát meglepődtem volna ha ezt a helyzetet se sodrom zavaró mód katasztrofálisra.
Ha az asztalra tekintek szinte ugyanazt látnám, mint bárki másnál csak egy picivel visszafogottabb adagban és száműzve a húst, csak megnövelve a levesmentességet s, bevonva olyan élteleket mint a hőn imádott sült krumpli és kóla. Tudom, tisztára McDonald's hangulatot kölcsönöz, már csak a hamisítatlan hamburger hiányzik. Most viszont csak ezzel kell beérnie a néző közönségnek. Mert a harcias helyzet az, már ebédeltem normálisan. Most csak azért vagyok itt, hogy a kedvenc tanárnőmet hergeljem. Hiszen azt teszem. Szinte minden egyes mozdulatommal, jó pofiskodásommal. Észre vettem, de nem számít. Régen még számított volna, most már nem. Az van, hogy már rég az ideje leküzdöttem a gátlásaimat, legalábbis a legtöbbet, ami még felhergelő mód megmaradt az az idegenek jó messze való kerülése lenne. Egyrészt mert nehezen tudnám elviselni más hülyeségeit, elég ha a sajátjaimmal megbirkózom valahogy. Valahogy? Dehogy! Sehogy! Aztán hirtelen támadt egy mentő ötletem. El is vigyorodtam. Ez persze továbbra is azt jelentené, hogy szépen és fokozatosan vágnám magam alatt a fát. Mit számít ez már? Semmit.
– Most dühös vagy amiért ilyen helyzetbe sodortalak? Megakarsz érte büntetni? Csak mert az éppen elég büntetést amit magaddal teszel. – semmi tanárnő vagy erőltetett Mrs. Dawson és a vele járó mások számára tisztelettel járó magázódás. Különben is embere válogatja az ilyesmit, egyesek szerint tisztelni valakit magázódás nélkül is lehet. Én tisztelem őt. Tényleg. Csak ne építene olyasmiből várat maga köré, ami már eleve bukott alapanyag.



•• Words: #kiszámolja  •• Music: #fly •• Note:  :3    •• Outfits: #ittnincs  ••



Vissza az elejére Go down
avatar


Tanár

Tanár
Csatlakozott : 2017. Jun. 23.
Posztok száma : 6
Motto : És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,ilyen ragály és borzalom.Szemeim csillaga, életem napvilága te, lázam, üdvöm, angyalom! Age : 27 Titulus : Mrs Dawson Foglalkozás : Tanár Play by : Cobie Smulders
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: ✦ Crystal x Alexander ☛ What doesn't kill you makes you stronger   2017-06-28, 2:36 pm



Alex & Crys









A

 vágyaim és a racionalitás által teremtett szakadék felett egyensúlyoztam, és Alexander volt az egyetlen biztosítókötelem. Éppen ő, aki ebbe a helyzetbe sodort amiben most ücsörgöm, egy tál főzeléket kanalazva, melynek az ízét az első falatok óta nem is érzem. Lényegtelen is, mert nem erre figyelek. Tudtam, hogy azért csinálja, hogy rá figyeljek, hogy ne tudjanak a gondolataim és a kifogásaim kart karba öltve elrántani attól, hogy nyíltan és kertelés nélkül válaszoljak, mert még képes és jelenetet rendez. Ismertem már annyira azt a huncut és mindenre elszánt mosolyt, mely most is akaratos vendégként az arcán tanyázik, hogy ha a szükség úgy hozná megtenné. Ahogyan azt meg ő tudta, hogy én ezt nem hagynám. Nem magam miatt. Őt féltettem. Azt mondják,hogy ha szeretünk önzőek leszünk, de ez nem igaz. Olyankor ismerjük meg a tökéletes önfeláldozást, a szenvedély azon részét, amely a totális őrületbe sodor bennünket. Őt féltjük magunk miatt. Egy hete sincs annak, hogy abban a zsebkendőnyi parkban le akartam zárni azt ami még el sem kezdődött. Egy hete sincs, hogy hazudtam neki, és magamnak is, és ezt éppen olyan jól tudta mint én. Ahogyan azt is tudta, hogy ezek csak szavak, amelyek a tetteken fognak elvérezni abban a pillanatban, hogy végül egy csókkal hazudtoltam meg őket. Mint annyiszor ez volt a választó vonal, amelyet mégsem léptem át eddig. Meddig fogom tudni vajon visszatartani azt amit lehetetlenség, amely éppen olyan önámítás, mint az, hogy nincs rám egy cseppet sem hatással? Amint itt ülve velem szemben egyre dühösebben forgatom a kanalat a főzelékben, hogy levezessem a bennem egyre jobban tomboló tehetetlenséget. Gúzsba kötötte az elmémet, és gúzsba kötött mindent amit valaha erkölcsről vagy éppen arról vallottam, hogy mégis meddig terjednek az ember határai. Nekem jóval tovább mint amennyit megengedhettem volna magamnak. A kérdését hallva felpillantok, de nem válaszolok rögtön. Félrebillen a fejem, szemeim apró kis réssé szűkülnek, és úgy vizslatom tovább, akárha valami értelmetlen kérdések sokaságát zúdítaná rám. Ha valaki hallaná amit kérdez, ha valaki próbálna a szavak mögé jelentést párosítani azt is gondolhatná, hogy személyes ellentétről van szó kettőnk között. Talán csak a magázódás elmulasztása amely erre enged következtetni, de semmi egyéb árulkodó jel. Alex tökéletes pókerarcát csak az a bizonyos jelentőségteljes és mindentudó mosoly töri meg ahogyan mindezt mondja nekem.
- Nem vagyok dühös, Alexander -a hangom csak egy árnyalatnyit hivatalosabb a kelleténél, és a kanál egy apró koppanással pihen meg a tányér szélén, amidőn elengedem, és könyökeimre támaszkodva ujjaimat összefűzöm felette.
- Ezt az utóbbit pedig éppen úgy mondhatnám én is neked.- szúrom vissza az utolsó mondatát, utalva itt arra, amit titokként egykor megosztott velem a bátyja barátnőjéről vagy éppen arról, hogy mi minden volt az ami akkoriban megérintette, amely keménynek és kitartóan önteltnek hazudott lelkére oly nagy hatással volt. Titkok melyeket egymásra bíztunk, és amelyekkel most mégis visszaélünk, mert talán azt gondoljuk, ez az egyetlen aduász amivel élhetünk vagy visszaélhetünk, hogy megtartsuk a másikat. Én azért, hogy ne bukjak el idő előtt, hogy ne kelljen bűnhődnie miattam, ő meg azért mert talán többet lát az egész mögé….mondjuk nem ok nélkül. Több is van mögötte. Még akkor is ha nyíltan nem mondjuk ki. Illetve én nem mondom ki, hanem egyszerűen megálljt parancsolok neki. Mintha kaput nyitottam volna ennek a fiúnak, de nem engedném, hogy átlépje a küszöböt. De akkor mégis miért nyitottam ki azt az ajtót? Talán mert reménykedem, hogy félresepri a tiltakozást, és egyszer magától átlép majd….minden veszély és tiltás ellenére. Az igazi boldogság kockázattal és fájdalommal jár. Talán ezért vagyok én olyan boldogtalan. Mert gyáva vagyok.
- Rémes, miket adnak itt étel címszóval.- terelek...és fejemmel az előtte lévő, lényegében E-kategóriás étel felé bökök. Nem akarok anyáskodni felette. Nem vagyok az anyja, nem is akarok az lenni. Megvan a saját életem, megvan a saját világom, amelyben bármikor helyet szorítanék neki, még olyan áron is, hogy a szépen felépített világom egyetlen torz másodperc alatt hullik szilánkjaira. Egymásba kapaszkodó ujjaim szétesnek, és kezemet a tányérom mellé helyezem pihentetve az asztal tetején. A jegy gyűrűmet figyelem egy darabig, és megrázom a fejem. Felvillan Lili mosolygós arca, ahogyan reggel a nyakamba csimpaszkodott, és azt kérte menjünk el délután fagylaltozni. De ma délután nagyis nap lesz, az anyósomnál tölti a napot...én pedig...lehetetlenség, mégis menni fogok, ahogyan mindig lemondom a találkozókat, aztán mégis elmegyek. Ő pedig ott ül, és vár, mert tudja, hogy jönni fogok. Miért csinálom ezt? Milliószor feltett kérdés önmagamnak, válasz pedig olyan egyszerű és kézzelfoghatóan logikus: mert akarom, hogy így legyen. Igaza van...mennyire utálatos a gondolat, de igaza van. Valóban éppen elég büntetés amit magammal teszek, amit a családommal teszek. James jó ember. Jó hozzám, jó a lányunkhoz, jó mindenkihez. Túl jó...túl jó ahhoz, hogy becsapjam, hogy megalázzam, hogy hazugságok között ringassam. De szinte üvölteni tudnék attól a távolságtartástól amelyet éppen emiatt a tisztelet miatt tesz velem. Távol mindentől amelybe egy cseppnyi érzelem is szorult. Ma sokáig dolgozik. Minden nap sokáig dolgozik. Kimutatások, számok, határidők….minden erről szól, mintha én is egy sorszám lennék ebben a végtelen egyenletben amelynek minden komponense ismert, csupán én vagyok az X, az ismeretlen, a soha meg nem fejthető, amely a végeredményhez vezethetne.
Észre sem veszem, mikor a kezemmel játszadozva forgatni kezdem a karikagyűrűmet. Öntudatlan a mozdulat. Meg akarnék szabadulni tőle, mégis csak forgatom, de nem veszem le. Alex manipulál engem, már akkor tudtam ezt, amikor hagytam, hogy itt találkozzunk, amikor egyáltalán hagytam, hogy így nézzen rám. Ezzel az édes, ifjonti csillogó szemekkel, melyek mögött számító és minden porcikájában tökéletesen kívánatos érzéshalom lakozik. Ó mennyire romlottan bűbájos, és pont ez az amely megveszekedett mágnesként vonz hozzá, akár egy megvadult, egyforma pólusok vonzásának kicsavart törvénytelensége.
Beleszédülök a szakadékba, a biztosítókötél egyre kevésbé képes megtartani, de jól tudom, hogy képes velem együtt a megsemmisült gyönyörbe zuhanni. Ha hagyom...ha hagyná...ha hagynánk. Ő is küzd, jól tudom. A társadalom nem képes elfogadni azt ha valami szembe megy az elvárásaival. Mi pedig talán nem vagyunk elég bátrak, hogy megtegyük. Nyílt színen, nyílt kártyákkal.
A szavaim másról árulkodnak mint a testbeszédem. Nem lehet ezt itt és most felvállalni, bármennyire is akarja. Éppen ezért próbálom a beszélgetést egészen más mederbe terelni és úgy beszélni vele ahogyan bármelyik diákkal tenném, aki különös érdeklődést mutat a tantárgyam iránt.
- Egyébként jó ötletet adtál. Talán jövő héten előveszem azt a sokak által kevésbé ismert kortárs filozófust, akinek meglehetősen meredek nézetei vannak arról, hogy az önvád, vagy éppen a bensőnkben keletkező bűntudat miképpen képes bennünk tehetetlen dühöt gerjeszteni, és ezt hogyan is vezetjük le a mindennapokban.-ráemeltem a tekintetem és a kanalam után nyúltam, amely újra zörrent a tányér szélén. Én úgy vezetem le most, ebben a pillanatban, hogy erőnek erejével az alsó ajkamba harapok. Beszélhetek én itt össze-vissza, lehetünk nyílt terepen, de ha szavakkal tagadom is….a testem elárulja, hogy hatással van rám a jelenléte. És minden egyes alkalom egyre nagyobb darabokat bont le a magam védelmére felépített erkölcsi falakból. Fogaim rabsága végül elengedi az alsó ajkam, mely vértelenül fittyen alá.
- Azért legyünk őszinték. Ha beszélni szeretnél velem, megvan ennek a hivatalos formája is, semmint éppen a menza büféje, csúcsidőben. Szóval ha kérhetem...legközelebb…- félbehagyott mondat és gondolatsor. Elvesztettem a fonalat, és hogy ne mondjak meggondolatlanságot, inkább egy adag főzeléket kanalaztam a számba. Addig is csendben vagyok.








Vissza az elejére Go down
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2017. May. 29.
Posztok száma : 11
Motto : Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de te bántóan visszaélsz a lehetőséggel! Age : 20 Titulus : Wrong side of heaven Foglalkozás : student Play by : Grant Gustin
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: ✦ Crystal x Alexander ☛ What doesn't kill you makes you stronger   2017-07-01, 8:08 pm

Crys & Alex



Sose leszek egy mintagyerek. Nem fognak ujjal mutogatni rám, hogy legyél te is olyan, mint Alex Wolnoth, sőt inkább óvva fogják inteni a gyerekeket attól, hogy hozzám hasonlatosak legyenek. Mert csak egy rossz példa vagyok, amit nem követni kell, hanem tanulni belőle, nehogy még egy gyöngyszem hasonlítson rám. Mert belőlem elég volna egy is, ha nem lenne itt a bátyám. De más a személyiségünk. Nem hiszünk ugyanabban, még másképp is gondolkodunk egyes helyzetekben, más a véleményünk, nem szeretjük ugyanazt a zenét vagy ha mégis akkor az csodaszámba megy. Sose ismerné be, hogy van amiben én is jobb vagyok nála. Mert miért tenné? Hiszen ő az idősebb néhány perccel csupán. De neki az a pár perc is rögeszmésen fontos. Mindent arra fog. Hogy azért vagyok bénább nála, mert… és én ilyenkor semmit sem tehetek. Nincs érvem. Egy nyomos ok, amiért esetleg azt mondhatnánk, hogy nálam a labda és olyan nagyot dobtam vissza esetleg képtelen lenne visszaütni. Tehát nyertem. Viszont ez lehetetlen. Másképp vélekedek, ez az én hibám. Ez az ami sose engedi, hogy olyan ostoba legyek, mint mások. Hogy olyan szűklátókörűségen szemléljem a világot, ahogy ők teszik. Mitől lehet ez? Nem tudom. Talán akkor keletkezhetett ez a fajta felfogás bennem amikor… Hm, szívesen fognám az egészet az új iskolára, a költözésre, de igazából egész életemben ilyen voltam. Csak fejlődtem. Próbálgattam a szárnyaimat, ugyanúgy ahogy más – még most is azt teszem – és ilyenné váltam, vagy fejlődtem ki. Nézőpont kérdése. Ahogy az is ki mit lát ebben az egészben. Nem szoktam egy tanárommal együtt ücsörögni a menzán, főleg nem egy nővel és arról beszélgetni, hogy… Nos, igazából egyikkel se beszélek itt, így mint Vele. Tudom, hogy túl sokat megengedek magamnak. Viselkedhetnék visszafogottabban is, diákhoz méltóan megtartva azt az álcát amit mások látni szeretnének. De nem megy. Miért tettesem magam? Nincs semmi értelme. A Sors több példát tudna felhozni arra, hogy a káosz a nyomomban van és üldöz. Mert esetleg üldöznie kell. Elhitetnie velem, hogy én irányítok, holott dehogy. Teljesen belemásztam ebbe a slamasztikába. Szeretem. Tényleg szeretem. Ez meg tudom, hogy nem gyerekes fellángolás és nem csoda ha bele szeretek, mert olyan vonzó s, ostoba volnék ha nem tetszene, mert a diákok több, mint a fele szerelmes lehet titokban a tanárjukba. DE mindenképpen titokban, nem pedig valamit folytatva két fél között, hanem sima plátói kalamajkával is beérik. Én nem. Mert önző vagyok. Belefáradtam, hogy… Nem fáradtam bele semmibe. Talán csak a színészkedésbe, hogy valahányan elmennek mellettünk, fél füllel tuti idefigyelnek és nekem vigyáznom kellene a szavaimra. Mégse megy. Itt, most, ma nem megy. Pedig helyesebb lenne. Egyikünket se vezetném a rivaldafény közepébe. Lehet, hogy nem néznek minket, mert sokkal fontosabbnak tartják, hogy elfogyasztják az ételük, mintsem ide figyeljenek ránk, de pusztán berögződés vagy nem tudom minek nevezhetném, amit beképzelek. Ez persze nem lenne baj, ha érdekelne is. Mert nem érdekel, annyira, hogy esetleg pánikolni kezdjek és ebből rá is ragadjon valami. Nyugodt vagyok most, a magam módján persze. Kételkedve pillantok rá, amikor közli, hogy nem dühös. Ugye nem akarja, hogy ezt el is higgyem? Mert nem fogom elhinni. Nem teszek szóvá semmit. Inkább csak bólintok egyet válaszképpen. Még nem akarom felbolygatni ezt a témát. Ha most nem dühös, akkor majd az lesz. Hiszen el tudom érni, hogy az legyen. Igazából mindenkinél el tudom érni, hogy dühös legyen. Mert ebben igazán jó vagyok. Mindenkit kihozok a sodrából, felhergelem és igazából ennyi. Már kaphatnám a következő okot arra, hogy esetleg Jeremiah-ról igazán példát vehetnék. De nem veszek. Nem tudok.
– Az én helyzetem teljesen más. A kettőt össze se lehet hasonlítani. – pedig lehet, ő ezt meg nagyon is jól tudja. Különben nem utalt volna semmire sem. Egyetlen egy dolog van amit bánok, mégpedig az, hogy sose kértem bocsánatot. Ha számít, akkor eddig nem igen kértem bocsánatot senkitől sem, csak ha nagyon muszáj és tényleg komolyan, határozottan halál komolyan gondolom a dolgot. Na meg persze, az illető valóban számít annyit, hogy megalázzam magam és bocsánatot kérjek. Ő is ilyen személy, úgy értem van annyira ritka és fontos, hogy akár ha az kell tényleg megtegyem. Erre azonban még nem került sor, nem is igen hangoztatom az érted bármit megtennék mondatocskát, úgy hiszem nem venne komolyan. Vagy komolyan venne és még inkább el akarna taszítani magától. Mert most is ezt teszi. Tagad. Gyáváskodik. Mintha az önemésztés nem lenne ugyanolyan rossz, mint valami kárós élvezeti vagy bódító cikk használata.
Felsóhajtok amikor leszólja az ételem. Mondjuk várható volt. Semmi olyan nincs benne ami tényleg érne valamit. Plusz igaza van. Tényleg rémes. Ilyenkor meg úgy érzem átvált az anya módba, mintha úgy törődni szeretne azzal mit fogyasztok el étel címszó alatt, hogy az ő szavaival éljek.
– Vagy túl gyöngék és hagyják magukat meggyőzni, hogy ez most nekem pont elég lesz és nem kell más. Szóval az én hibám, nem a kiszolgáló pultnál lévő dolgozóé. – ha ételről van szó, nem szoktam érvelni miért kérem azt amit, hanem elveszem, követelem, hogy azt adják amit enni szeretnék éppen. Persze szép szóval, nem állok le veszekedni senkivel sem. Sőt az se lohaszt le ha éppen nincs vagy pont elfogyott. Megesik. Nem egyszer, nem kétszer. Többször is.
Figyelem őt. Nem mintha eddig nem azt tettem volna, de most nem a szemeiben keresek vigaszt vagy magyarázatot mindenre, hanem a cselekedeteire. Elhúzom a szám. Mintha csak az borítana ki, hogy én adtam egy ötletet neki a jövőheti tanagyaghoz. Sose félek az óráin, mármint addig biztos nem, amíg nem az én véleményemre kíváncsi. Mert bár szeretem az óráit és a tanagyagot is, van, hogy nem éppen arra összpontosítok amire pont kellene. Ha tényleg komolyan gondolta – bár kétlem – akkor ez lehet egyfajta figyelmeztetés is, legyek okos és jelentkezzek véleményt nyilvánítani annyiszor ahányszor nem szégyellek. Más kedvesebb és a normálisba beletartozó diákkal ellentétben én nem vagyok szerelmes a hangomba, nincs humorom hangoztatni a gondolataimat a külvilág számára. Ha valamit eldöntök, akkor senki és semmi véleményét nem hallgatom meg. Egyrészt mert vagy lebeszél róla, másrészt meg felvilágosíthatja a szemem a hibákra amiket nem akarok észre venni és ez nyomasztó. Ezért lehet Ő olyan különleges. Előtte például egyes hülyeségeimet nem merem titkolni, hiszen nem tudnám, máskülönben valóban jó tanácsai vannak, ha az ember olyan kedvében kapja el, amikor nem a mágnes taszító felével kell szembe néznem.
– Gondolom tűkön ülve kellene ettől várnom az órát. Vagy legalább utána nézni, hogy normális példákat vagy élethelyzeteket tudjak felsorolni, ha feladat is be lesz csempészve az óra menetrendjébe. – nem akarok okosnak tűnni, sem pedig jobb színben feltüntetni magam, mert tudja milyen vagyok. Szerintem még a saját anyámnál is jobban ismer, azért mert hagytam neki. Igen, hagytam neki, hogy megismerjen és esetleg belém lásson. Ami lehet, hogy zavaró, de már nem számít. Szinte semmi sem számít. Kivéve ami igen. A megjegyzésére először csak körbe nézek, nem mintha nem tudnám, hogy ne lenne igaza. Mert való igaz, annyian vannak, mint a legyek.
– Tudom. Majd legközelebb. Sokkal tisztelettudóbb és udvariasabb leszek. Meg körültekintőbb. – próbáltam kitalálni vajon miként fejezhette volna be a mondatát. Nem biztos, hogy sikerült. De ettől még nyugodtan megpróbáltam.



•• Words: #kiszámolja  •• Music: #fly •• Note:  :3    •• Outfits: #ittnincs  ••



Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: ✦ Crystal x Alexander ☛ What doesn't kill you makes you stronger   

Vissza az elejére Go down
 
✦ Crystal x Alexander ☛ What doesn't kill you makes you stronger
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sera & Alexander ~ Egy eltitkolt szerelem.

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Földszint :: Menza-
Ugrás: