HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Corelie & Aurelie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. Jun. 14.
Posztok száma : 5
Motto : Mottó helye Foglalkozás : diák
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Corelie & Aurelie    2017-07-15, 10:48 pm

Corelie && Aurelie
Tudom, hogy Corie megölne, tudom hogy nem bocsátja meg nekem, hogy ezek után kibékültem Aspennal, de szükségem van valakire, aki mellettem áll és tudom, hogy szeret.. Igaz semmi olyan, mint régen és nem tudok benne picit sem megbízni, de igyekszem és minden erőmmel azon vagyok -persze, amit nem Corie keresésére fordítok- hogy megtudjak neki bocsátani, hogy eltudjam felejteni mindent.. Már hetek, sőt hónapok teltek el, mióta eltűnt és nem tudom másra gondolni, minthogy nagy bajban lehet, majd megszakad a szívem, hogy nincs mellettem, hogy nem ölelhetem magamhoz. Éjjelente sírva ébredek és átmászok az ágyába, hogy újra érezhessem az illatát, olyan vagyok, mint egy mániákus, de ő volt a másik felem, ő volt minden, ami én nem voltam. Élni akarásom is sokkal kevesebb, anyuék úgy tesznek, mintha nem lenne semmi baj, pedig emellett minden eltörpül, ő a legfontosabb, nem mondhatnak le róla!!!
Aspennak igaza van, ki kell mozdulnom otthonról, de nem vele, egyedül akarok lenni. Kinéztem egy új helyet, két hete nyílt és sok jó komment volt fent róla, bárcsak Corie is ott lenne, bárcsak összefuthatnék vele. Megint könnyek gyűlnek a szemembe, de hát mindenről ő jut eszembe, őt látom mindenhol.. Leintek egy taxit, beszállok, majd mondom a címet és már úton is vagyunk. Kipirult arcomat a hideg ablaknak nyomom és lehunyom a szemeimet, nincs nekem ehhez kedvem, inkább feküdnék otthon az ágyamban. Majd mikor megérkezünk, kinyitom a szememet és fizetek, majd pattanok ki az kocsiból és belépek a kávézóba. A fejem feletti csilingelés jelzi, hogy új vásárló érkezett és mosolyogva lépek a pulthoz. - Egy Lattét kérek, extra cukorral. - mondom kedvesen mosolyogva, majd megvárom, míg elkészül, kifizetem és elindulok az egyik asztal felé. Minden asztal tele van, csak egynél van hely, ahol egy lány ül kapucniban, olyan ismerősek a vonásai..
Elindulok hát arra, majd leülök és épp köszönni készülök, amikor meglátom az arcát, haját és.. felismerem. Most már nem csak könnyek gyűlnek a szememben, hanem patakzanak is, elkenve a sminkemet, de kit érdekel.. - Ugye nem csak képzelődöm? - kérdezem szipogva, majd felé nyújtom a kezemet.. Azt hittem, hogy sosem fogom újra látni, nem is tudok mit mondani, csak hagyom, hogy könnyeim lehulljanak és homályos látásommal próbálom magamban rögzíteni minden egyes részletet.
SZERETLEK CORIE szívecske • MUSIC • NEM SZÁMOLTAM MEG
✖ made by Artemis✖
Vissza az elejére Go down
avatar


Városlakók

Városlakók
Csatlakozott : 2017. Jun. 14.
Posztok száma : 19
Motto : Je danse avec le vent, la pluie Age : 19 Titulus : Unstoppable Foglalkozás : Menekülő Play by : Bridget Saterlee
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Corelie & Aurelie    2017-07-15, 11:11 pm




Hold on
aurelie & corelie ↯ cold
I don't know what I want, so don't ask me Cause I'm still trying to figure it out Don't know what's down this road, I'm just walking Trying to see through the rain coming down Even though I'm not the only one Who feels the way I do I'm alone, on my own, and that's all I know I'll be strong, I'll be wrong, oh but life goes on Oh, I'm just a girl, trying to find a place in this world


* * * * * * *

Míg rendes tinédzser életet éltem, akkor sem merészkedtem a kínai negyedbe, ha fizettek érte. Úgy gondoltam, a mindenféle szemét emberekkel hemzsegő gettók után ez a második legrosszabb hely, ahol lenni lehet. Azonban a kocka fordult, és azok után, amiket az utóbbi négy hónapban éltem át, az ázsiaiak lakta városterület egészen kellemesnek, sőt biztonságosnak is tűnik! Már ha lehet ilyet mondani, ugyanis jelenleg a világon legelszeparáltabb részét sem érezném annak.
Sok előítéletes véleményt hallottam már a kínaiakról, de most, hogy nincs hova mennem és enni is csak akkor tudok, ha sikerül meghívatnom magam a szórakozóhelyek körül flangáló részeg fiatalokkal - ami általában hétvégén válik be – egészen más fényben látom őket. Valamelyik nap egy kínai nő, aki abban az étkezdében dolgozik, amivel szemben ültem, megszánt, és kihozott nekem egy húsos batyut. Valószínűleg nagyobb esélyem lenne belopnom magam a tulajdonosok szívébe, ha rendszeres vendég lennék egy helyen, de ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, ugyanis annak az átkozottnak mindenhol vannak szemei. Elég gyorsan rám találna, ha törzsvendéggé válnék valahol, és akkor lőttek mindennek, amit eddig tettem azért, hogy legyen némi időm kitalálni, mitévő legyek.

A kávés papírpoharamat forgatom az asztalon, egyenesen magam előtt azon töprengve, milyen más, hasznos dolgokra költhettem volna azt a négy dollár hatvanöt centet, amit a kávémért fizettem, és mihez kezdek, amikor ez volt az utolsó pénzem… ezen kívül van egy darab pogácsám tegnapról, amit meghagytam azzal, hogy jól jön még. És milyen igazam volt…
A napokban gyorsan felhúztam a pólóm, hogy meglessem magam egy kisebb kajálda wc-jének tükrében, míg üres volt a teljes mellékhelyiség, mert kíváncsi voltam, mennyire vészes a helyzet. Ha édesanyám látna, valószínűleg rögtön orvosokhoz fordulna, amint az autójának anyós ülésébe kényszerít. A bordáim jócskán kiállnak és az arcom is mintha csontosodott egy keveset, amitől betegnek és fáradtnak tűnök. És ha ez mind nem lenne elég, a tegnap éjjelt egy sötét zsákutca sarkában töltöttem, összekuporogva, miután álomba sírtam magam Aurelie arcával lelki szemeim előtt. Reggel a fogmosást a Worth street és a Lafayette sarkán található Starbucksban intéztem, miután bekaptam pár harapást a megmaradt pogácsámból. És most… most elköltöttem egy vagyont egy nem is olyan finom Chai latte-ért, amit a régi Clary rettenetesen imádott, a mostani pedig csak azért kortyolgat, hogy úgy érezze, elhurcolásával nem vettek el mindent tőle. Pedig az ismerős íz igen is azt sugallja, hisz eszembe juttatja, hogy nővérem is imádja a lattét, csakhogy míg én chai teával, addig ő extra cukorral.  
Hirtelenül egy ismerős hang rezegteti meg dobhártyámat, de a gondolataimban elmerülve fel se tűnik, hogy nem a fejemben szól. Még a szememnek sem hiszek, amikor felpillantok, agytekervényeim azonban már riasztást indítanak testembe, aminek hatására őrölten zakatolni kezd a szívem, és olyan gondolatok fordulnak meg a fejemben, hogy „mit keres itt?” és „mit csinál?”, illetve „mit csináljak én?”. Végül felállok a helyemről, körbepasztázom a félig üres helyiséget, majd megragadom a csuklójánál és szótlanul egyenesen a mosdók felé veszem az irányt. Belépve a helyiségbe kissé kétségbeesetten ismét körbepillantok, és a wc-fülkékbe is benyitok. Jobb félni, mint megijedni…
- Aurelie! – szólalok meg izgatottan, tekintetem megtelik könnyekkel, és gondolkodás nélkül a nővérem nyakába ugrok, hogy szorosan magamhoz öleljem. Pokolian hiányzott, és noha tudom, nem szabadna egy helyen lennünk, mert akár baja is eshet, képtelen vagyok nem élni a lehetőséggel, ha már egyszer adott.





Vissza az elejére Go down
avatar


Dunant

Dunant
Csatlakozott : 2017. Jun. 14.
Posztok száma : 5
Motto : Mottó helye Foglalkozás : diák
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Corelie & Aurelie    2017-07-15, 11:20 pm

Corelie && Aurelie
Nem hittem volna, hogy újra fogom látni a húgomat, nem gondoltam volna, hogy találkozni fogunk. Ez az egyetlen dolog, amire nagyon is vágytam az utóbbi időben, mert szükségem van rá, ő az egyetlen egy ember, akire szükségem van. Nem láttam már nagyon régóta és hiányoznak a tanácsai, az illata és a hangja, a nevetése és mindene, mert nélküle csak fél embernek érzem magam.. Ez történik az ikrekkel, ha elszakítják őket egymás mellől, mert minket nagyon is elszakítottak egymástól.. Eltűnt és azt hittem, hogy sosem fogom újra látni, de most mégis láthatom és nekem ennél több nem is kell, nincs is másra szükségem, csak is rá.
Ezernyi kérdés cikázik a fejemben és nem is tudom, hogy melyiket kéne feltennem először, mert minden tudni akarok, mindent, ami vele történik. Clarissa nem ezt érdemelte, nem kellett volna így járnia, de én annyiszor mondta neki, hogy ne csinálja a videókat, mert annyi rossz dolgot vonzhat ez magához. Bár ne lett volna igazam, bárcsak butaság lett volna minden, ami mondok neki, de nem az lett, nekem lett igazam. Most legszívesebben el sem engedném, soha többet nem engedném el magam mellől, mert nélküle üres vagyok. De ő kihúz engem a mosdóba és végül ott fogunk beszélgetni..
- El sem tudom hinni.. - mondom neki szipogva és látom a tükörben, hogy teljesen elkenődött a sminkem, de legkevésbé érdekel ez most engem. Fel kéne neki tennem azt az egy kérdést, amire a válasza mindennél jobban érdekelt.. talán nem egy kérdés lesz, de nem baj.. - Mi történt veled? Miért nem kerestél fel? - hadarok le neki két gyors kérdést.. Nem, nem fogom elengedni, haza fogom vinni magammal és 0-24-es megfigyelés alatt fogom tartani őt, mert nem kerülhet el a szemem elől, nem engedem meg neki.
SZERETLEK CORIE szívecske • MUSIC • NEM SZÁMOLTAM MEG
✖ made by Artemis✖
Vissza az elejére Go down
avatar


Városlakók

Városlakók
Csatlakozott : 2017. Jun. 14.
Posztok száma : 19
Motto : Je danse avec le vent, la pluie Age : 19 Titulus : Unstoppable Foglalkozás : Menekülő Play by : Bridget Saterlee
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Corelie & Aurelie    2017-07-15, 11:31 pm




Hold on
aurelie & corelie ↯ cold
I don't know what I want, so don't ask me Cause I'm still trying to figure it out Don't know what's down this road, I'm just walking Trying to see through the rain coming down Even though I'm not the only one Who feels the way I do I'm alone, on my own, and that's all I know I'll be strong, I'll be wrong, oh but life goes on Oh, I'm just a girl, trying to find a place in this world


* * * * * * *

Ambivalens érzések szilaj hullámainak habjai nyelnek el, amint biztosra veszem, hogy rajtunk kívül nincs senki más a női mellékhelyiségben. Nővérem nyakába ugrok, megannyiszor megálmodtam már ezt a pillanatot… könnyeim patakokban szállingóznak le pírba borult arcomon.
Szorosan magamhoz ölelem, mintha ez lenne az utolsó lehetőségem, hogy karjaim között tudhassam, és hát, valljuk be, mi a garancia arra, hogy ez nem így van? Egyelőre mind a kettőnk tehetetlen, és az igazat megvallva, jobban örülnék neki, ha Aurelie kimaradna ebből, hisz soha nem bocsátanám meg magamnak, ha esetleg miattam baja esne. El sem tudom képzelni nélküle az életemet, és noha mostanában a hiánya a társammá vált, legalább tudom, hogy életben van.
Ajkai szóra nyílnak, és tudom, hogy meg kell válaszolnom minden kérdését, de várni szeretnék még egy kicsit, kiélvezni a pillanatot, ami talán nem adatik meg a közel jövőben még egyszer.
Arcára pillantok, hüvelyujjammal megpróbálom helyrehozni kissé elkenődött sminkjét. Csokoládésszín íriszeim porcelán sima arcán cikáznak, mintha attól tartanék, hogy a róla őrzött képen elhalványodnak, ha nem frissítem őket most rögtön.
Szavai végül eljutnak a tudatomig és hatásukra a mosolyom kámforrá válik. Gyengéden megtörlöm könnyes szemeimet a pulóverem ujjával.
- Anyáék semmit sem mondtak? – kérdem meglepetten, és noha gondoltam rá, hogy a „jó” szokásukhoz híven ki akarják majd hagyni a nővéremet, elvártam volna, hogy minimum valami kamuval etessék be, ha már az igazságot nem akarják megosztani vele. De az, hogy egy szót sem szóltak rólam, egyenesen felháborító… és valahol érthető.
- Elraboltak – szólalok meg, de érzem, hogy a múlt képeihez tartozó fájdalom felszínre szökik, így arcomat a tenyereimbe temetem. – Valami elmebeteg f@sz, aki fiatal lányokat futtat. – sosem szoktam csúnyán beszélni, de az undor, amivel a szót hangsúlyoztam ki, tisztán kifejezte, mennyire mérges vagyok. És ha az ember dühös, használ olyan szavakat, amiket hétköznapokként nem szokott.
- De neked erről nem szabadna tudnod – mondom kétségbeesetten a szemébe nézve. – Sőt! – megragadom a felsőkarjainál – Most szépen megfordulsz, kimész azon az ajtón és úgy teszel, mintha misem történt volna – parancsolom meg indulattól parázsló tekintettel. Nem őrá haragszom, hanem maga a helyzetre, a szituációba, amibe mind a ketten belekényszerültünk.




Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Corelie & Aurelie    

Vissza az elejére Go down
 
Corelie & Aurelie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Get more adventure :: Távol a világban :: Európa-
Ugrás: