HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Kat Delauney

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar




Csatlakozott : 2017. Aug. 19.
Posztok száma : 3
Motto : She tastes like chocolate: sweet and bitter... and definitely cause an A D D I C T I O N Age : 18 Foglalkozás : kinsleys diák Play by : madison beer
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Kat Delauney   2017-08-19, 1:28 pm

Kat Delauney
Egy verőfényes, napsütéses nyári napon születtem 1999-ben, egy angol család második gyermekeként, majdnem tíz perccel később, mint ikerbátyám. A vezetéknevem árulkodó lehet, és jól is teszi, aki arra tippel, hogy édesapám francia felmenőkkel rendelkezik. Egyszer, régen talán azok voltak mind, de hosszú évek óta a családja a szigetországban él és ők maguk is angolnak vallják származásukat. Ennek ellenére előszeretettel töltik a nyári szabadságukat a francia paradicsomban.
Richard Delauney és Susanne Williamson egyetemista korukban találkoztak, és másfél év ismeretség után össze is házasodtak. Édesapám egy katona egyetem egyik kiváló diákjaként fejezte be tanulmányait, míg édesanyám az orvosin gyarapította tudását. Később hosszú ideig Manchester Egészségügyi Központjában gyakornokoskodott, majd egy magán klinika orvosaként állhatott munkába.
Alig négy éves lehettem, amikor édesanyám munkalehetőséget kapott Los Angelesben, miután megnyerte egy ottani kórház elég magas pozícióra meghirdetett pályázatát. Mindig is nagy álma volt Amerikába költözni és most itt volt a lehetőség, amit természetesen esze ágában nem volt elszalasztani és őszintén szólva oka sem. Apa teljes mértékben támogatta, hisz mindig osztotta az örömét, mellette állt minden helyzetben, plusz büszke is volt arra, hogy a felesége önállóan valóra váltja a leghőbb vágyait. Mivel katonának állt az egyetemi évei után, ezért anyának még azért sem kellett aggódnia, hogy esetleg utolér minket a nincstelenség, ha nem jön be a meló. Minden adatott volt.  
Hogy bevalljam, nem emlékszem, tipegő koromban hogyan viseltem a változást és milyen hatással volt rám, de a szüleim elmondása szerint az oviban, ahova beírattak, hamar rengeteg barátra tettem szert. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy milyen izgatottan vártam az első osztályt, az iskolát és a „nagyok életével” kapcsolatos kalandokat. Sosem felejtem el Kit értetlen fejrázását, ugyanis ő sokáig küzdött az ellen, hogy otthagyja az ovit.
Szerettem pedáns diák lenni, de annál jobban a nyarat, amikor anyu szüleivel tölthettem az időt a Francia Riviérán, vagy apáéval a gyönyörű, csendes természet ölelésében pihengetve.
A barátaim között talán én voltam a legboldogabb gyerek, hisz a családom minden alapanyagot biztosított ahhoz, hogy izgalmas életem legyen: katona apuka, orvos anyuka, különleges származással rendelkező nagyszülők. Egyik osztálytársamnak sem adatottak meg ilyen körülmények.
Aztán az elképzelés apró szilánkokra tört, amikor rájöttem, hogy a szüleim ugyanolyan sűrűn kapnak össze és veszekednek, mint minden más gyereké. És az ő vitáik durvábbaknak tűntek, hisz senki meg nem mondhatta volna azokból a dolgokból, amiket egymáshoz vágtak, hogy szeretik, de még azt sem, hogy egykor szerették egymást. A dolgok addig fajultak el, hogy már a válás is szóba jött, azonban vele egy időben egy levél is, amiben arról értesítették apát, hogy ismét besorolják. A hír mintha újból összekovácsolta volna a családunkat, és én teljesen elhittem, hogy innentől kezdve minden rendben lesz.
Azonban apa bevetése ezúttal korábban ért véget, mint számítottunk volna, és mivel a családfő tisztában volt ezzel, kellemes meglepetésnek szánta a korábbi hazaérkezését. Csakhogy azzal nem számított, ami őrá várt otthon, így amikor belépett a bejárati ajtón, akaratán kívül fel kellett vennie a meglepett szerepét. A nő, akihez egykor szíve erősen kötötte épp aznap, abban a percben egy másik férfit szeretett a hitvesi ágyukban. Anya azzal próbált mentegetőzni, hogy apa sosincs mellette a hivatása miatt, és én kicsit egyetértettem vele a vádban, szóval amikor sor került a válásra, inkább vele maradtam.
Döntésemet azonban elég hamar megbántam, hisz anya élettársra lelt egy Terry nevű férfiben, akivel pedig én nem jöttem ki jól. A lányival nem is beszélve. Az egyik, aki nagyjából velem egy idős, egy emocionálisan instabil kretén, aki arra vágyik, hogy körülötte forogjon a világ, így gyakran öngyilkossági kísérletekbe fog. A másik, aki másfél évvel idősebb nálam pedig egy igazi, gonosz r*bi. Ő viszont nem csak szeretne a középpontban lenni, hanem el is intézi, hogy így legyen. És ha mindez nem elég, anya úgy döntött, San Franciscóba költözünk velük, mert Terry jobb munkalehetőséget kapott ott.  
Ezeket összevetve rájöttem, hogy nekem erre nincs szükségem, és ha már kénytelen vagyok lemondani az eddig életem maradványairól, hátrahagyni az iskolámat és a barátaimat, akkor inkább Houstonba költözöm vissza. A terv kidolgozása cseppet sem volt olyan nehéz, mint anyámat meggyőzni arról, hogy nekem így lesz jobb. Ő minden szentre megesküdött, hogy ugyanannyira fontos vagyok, mint a mostohalányai – és ebben biztos is voltam, legalább is abban a részében, hogy számára – de ez a tény kicsit sem tántorított el az elhatározásomtól.
Anya végre belenyugodott, én pedig Kittel együtt hazaköltözhettem apához, aki időközben vett magának egy lakást a szülővárosunkban, Manchesterben, illetve lemondott a hivatásáról, hogy minket nevelhessen. Állást édesapja jól menő cégénél kapott, és noha soha nem vágyott irodai munkára, egészen élvezi, amit jelenleg csinál.
A nyaram ezúttal nem azzal telt, hogy a Francia Riviérán sütöttem magam, vagy a természetben túráztam, hanem azzal, hogy otthon iskolákat böngésztem. Aztán apa egyik este egy nyomtatott A4-es lapot nyomott a kezembe, ami egy e-mailt tartalmazott az angol nagyimtól. Arról értesített, hogy szerinte a legjobb hely számomra édesanyám egykori gimnáziuma és egyeteme lenne, és mivel édesapám tudta, milyen jó diák vagyok, és mennyire rajongok mindenért, ami az egyetemmel kapcsolatos, egyetértett abban, hogy a helyem az Abbey Mountban van, ahol úgymond egyszerre lehetek gimnazista és egyetemista. Remélem, szeptembertől legalább annyira izgalmas és jó élet vár rám ott, mint a los angelesi iskolámban volt.
Üdv, a nevem Katherine May Delauney, 18 éves vagyok, 1999.08.13-án, Norfolkban, az Egyesült Királyságban láttam meg a napvilágot. Nemzetiségem angol. Jelenleg végzős gimnazista vagyok és a Kinsley House Előkészítő csoportba tartozom. Madison Beer arcát vettem kölcsön.
Jellem
Ő tipikusan az a lány, akit sokan már a külseje miatt nem kedvelnek, merthogy van valami ellenszenves a gesztusaiban és abban, ahogy az idegenekre pillant. Tekintetében valamiféle előítélet rejlik, amit ámbár nem oszt meg elsőre senkivel, tisztán érezhető.
Ő az a diák, akiről rengetegen önérzetesen állítják, hogy ismerik, és elég sokat tudnak róla, de közben mégsem, mert ő maga egy igazi rejtély.
Kevés barátja van, mert nem bízik meg az emberekben, mások viszont úgy gondolják, hogy azért, mert fennhéjázó. Büszke is, de mindössze a saját sikereire.
Az egyetlen, akiben teljesen megbízik a bátyja, történjék bármi is, viszont a pletykák azt visszhangoztatják, hogy másféle érdekek is fűzik hozzá.
Az idegenekkel szemben zárkózott, nem beszél magáról túl sokat, vagy ha igen, akkor csupa annyira egyértelmű dolgokat mond, mint például, hogy a női nemet erősíti. Ezekkel a tényekkel azonban csodásan azt a látszatot kelti, hogy igenis nyitott mások felé.
Szeret olvasni, de annál jobban filmezni. Imád zenét hallgatni, de táncolni még jobban. Az evés az egyik kedvenc időtöltése, viszont a konyhában soha be nem tenné a lábát, hogy főzzön.
Nincs oda a lovakért, az egyszarvúakat viszont csodálja. A divat lényege véleménye szerint nem más, mint tucat embereket gyártani, és valamilyen szinten mégis követi. Hogy ne tűnjön ki annyira a tömegből, hogy az újabb okokat adjon az őt ostorozó szempároknak arra, hogy fantáziájuk segítségével bármilyen valótlan újat találjanak ki róla.
Ez a lány egy anomália.
Külső
Nos, sokan úgy tartják, hogyha nem lenne az a bizonyos ellenszenv, ami megragadja az ember tekintetét, lehet, Kat ki se tűnne a tömegből.
A szeme.
Mondja mindenki, aki szóba hozza és megemlíti a nevét egy mondatban az antipátiával. Azok a rideg zöld szempárok… Pedig a fenyők színéről azt állítják, megnyugtató. Nos, az ő szemében minden rejtőzik, csak maga a béke nem.
Kreolos bőrét édesapjának köszönheti, aki filippínói felmenőkkel rendelkezik, sötétbarna, eredetileg szögegyenes hajzuhataga pedig tökéletes keretbe foglalja ovális arcát. Szempillái rendkívül hosszúak, ez pedig azokban a ritka esetekben is látszik, amikor nem sminkeli ki magát.
Pisze orral és formás ajkakkal rendelkezik, amik jól állnak arckompozíciója többi komponensével.
Testalkata vékony, de formás, mellbősége meglepő méretekkel rendelkezik a fizikumához képest.
A laza elegancia híve, rengeteg kiegészítőt hord és szereti a parfümöket.
Ami a lábbelijét illeti, többnyire, a hétköznapokban sportcsukát hord, de ha az alkalom megkívánja, könnyen és kényelmesen mozog magassarkú cipellőkben is.
abbey mount
institute for higher education
Vissza az elejére Go down
 
Kat Delauney
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Growing like a newborn :: Elfogadásra váró karakterlapok-
Ugrás: