HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
wimmie & ana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2017. Jun. 07.
Posztok száma : 14
Motto : A szánalmat ajándékba kapjuk, az irigységért meg kell dolgozni. Age : 19 Foglalkozás : Egyetemista Play by : Ebba Zingmark
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: wimmie & ana   2017-10-07, 12:24 pm

Úgy próbáltam besunnyogni a lakrészünkbe, hogy a legkevésbé se keltsek feltűnést. Tény, a helyzetemet abból a szempontból megkönnyítette az esti időpont, hogy könnyebben surrantam az árnyékokban ide-oda – még túlnyúlt magasságom ellenére is –, de  sajnos befigyelt az a tény, hogy egyúttal én is nehezebben tájékozódtam, mint amennyire ment volna normális világítás mellett. Oké, nem lett volna kötelező visszajönnöm, mivel végül is maradhattam volna Reginaldnál, csak a drága úr kijelentette, hogy neki bizony valami munkaügy miatt hamar fel kell majd kelnie és tesz róla, hogy engem is felkeltsen. Lehet, hogy ez nem teljesen volt igaz, de úgy véltem, talán ha fokozatosan szoktatom hozzá a jelenlétemhez, akkor könnyebben megtörik. Végül is, otthon sikerült néhány keményebb fejű sráccal is megbirkóznom, Reggie se lehet olyan nehéz eset… vagyis mertem remélni, hogy nem kell majd folyamatosan aljas eszközökhöz fordulnom céljaim eléréséért. Nem az a tervem, hogy utáljon és azért tegyen meg az érdekemben dolgokat, mert nincs más lehetősége, hanem mert… nem is tudom. Kedve van hozzá? Mondjuk, ha így is lenne, mélyen tagadná, de azért szerintem igazán örülhetne, hogy egy kis fényt viszek unalmas hétköznapjaiba. Vagy legalábbis véleményem szerint valami ilyesmiről van szó.

Eredeti helyzetre visszatérve: már elég késő volt, nekem pedig minél előbb be kellett jutnom a szobámba, vagy legalábbis ott lenni, mert se a szobatársam, se az iskolavezetés nem nézi jó szemmel, ha sokáig maradsz ki… vagyis úgy véltem, hogy elsőévesként még nem kéne túlzottan feszegetnem a határokat. Meg amúgy is, eddig teljesen  jó kislány voltam, anya szinte büszke lehetne rám… na jó, nem lenne az, maximum ha egy „jó nevelést kapott” mormon fiúval visszamennék még az év végén. Vagyis a sráccal és még mondjuk két feleségével.  Azt hiszem ennek tudatában mindenki számára értető, hogy miért nem szoktam beszélni  a családomról – legyen mindenkinek annyi elég, hogy Amerikából szabadultam ide egy nagyon követelőző apa mellől és akkor még ezzel nem is hazudtam.

Lényeg a lényeg, a tájékozódás már nem ment a legkönnyebben, de úgy véltem, hogy nagyjából jó helyen lehetek, így mikor a szobámhoz értem, elkezdtem a zsebemben kotorászni. Oké, sokat segített volna a dolgon, ha felkapcsolom a villanyt, de ugye, én arra törekedtem, hogy nem igazán legyek feltűnő, akkor meg ha fényárba borítod a helyszínt, akkor nem igazán tarthatod magad ehhez a célhoz. Épp ezért nekiláttam keresgélni, mindeközben pedig nagyon reméltem, hogy nem tűnik fel senki, akinek aztán magyarázkodnom kellene, hogy merre jártam. Bár csak ne lett volna zárva az az átkozott ajtó…
szavak: 400 ; Brighter than the sun ; tudom, nem lett valami hosszú, de majd belejövök : D



Vissza az elejére Go down
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2014. Mar. 01.
Posztok száma : 17
Motto : Just show evil the upmost respect. Titulus : Captain Friendzone Foglalkozás : Play by : Josh Franceschi
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: wimmie & ana   2017-10-11, 12:36 pm

Úgy nagyjából három perce figyelhettem a sötét alak körvonalát a folyosón magasodó fikusz áldásos takarásából, és ha nem kényszerítettem volna enyhe illuminált állapotba a tohonya kis testem az elmúlt négy órában, valószínűleg ennél kevesebb idő alatt is rájöttem volna, hogy egy teljesen sötét folyosón, egy nekem háttal álló alak elől igazán felesleges rejtőzködni. De nem jöttem, helyette viszont pánikszerű rémképekkel tűzdelt gondolataimban lejátszódott az összes rossz és nagyon rossz besorolású horror és katasztrófafilm alaptörténete, és komolyan elhittem, hogy az alak épp betörni készül a szobámba, hogy aztán elraboljon, és apukámnak kelljen felhívnia Liam Neeson hangon, hogy megtalálja és megöli. Mondjuk, lehet csak a sötétség állt jól neki, de elég vékonynak tűnt, azért ha valaki egy akkora embert akar elraboltatni, mint én, akkor csak néz előtte egy mérettáblázatot, nem?

Minden bátorságom összeszedve kikúsztam a szobanövény levelei közül, letépve egyet az ujjaim között morzsolgatva, lapos kúszásban elindultam a süppedős szőnyegben az idegen felé, feltett szándékommal, hogy halálra ijesztem, és akkor majd nem lesz ideje elrabolni. Kicsit bántam, hogy a kollégium lakossága végül amellett döntött, hogy a folyosó lámpái a mozgásérzékelők helyett kapcsolóval működjenek, mert ugyan a fényár elrontaná a lopakodó üzemmódomat, azért mégis sokkal kevésbé félelmetes egy sötét alak, ha már nem sötét. Mármint, hogy nem úgy nem sötét, hogy a bőre nem sötét, mert azzal nincs bajom, csak hogy úgy az egész alakja nem egy nagy maszatos árnyék.

Amíg gondolatban saját magamnak mentegettem saját magamat afelől, hogy nem vagyok rasszista, az osonós lépteim megérkeztek az illetékes háta mögé, aki így közelről, és a balta nyilvánvaló hiánya tekintetében határozottan kevésbé tűnt gyilkosnak. Alacsony ugyan nem volt, de a széltében határozottan nem nőtt akkorára, hogy átvessen a vállán vagy, hogy egyáltalán el tudja hurcolni az eszméletlen testem, ezen felbátorodva természetesen egyből nagyfiúnak éreztem magam.
- Szia! – ordítok rá a hosszú hajfürtökre, a hangom bántóan hangosan robban bele a folyosó békés csendjébe, de ez az ittas állapotomból kifolyólag nekem aztán igazán nem tűnik fel. Bármelyik másik élethelyzetben mondjuk, amikor köszönés helyett valami ordenáré hülyeség szánkázik ki a számon, megállta volna a helyét egy ilyen „szia”, mint indítás, de korom sötétben, éjfél magasságában, egy némán búgó folyosón azért elég erős indításnak tűnt.
- Már figyellek egy ideje… – folytatom szenvtelenül, arcomon elterülő békés, bamba mosollyal, mert az a kijelentés, hogy figyellek, ugyebát nem hozza a sikítófrászt senkire, főleg nem a korom sötétben, éjfél magasságában, egy némán búgó folyosón. – És muszáj megkérdezem, hogy amúgy te mit csinálsz?
 


400 x gondosan ügyeltem arra, hogy pontosan ugyanannyi szót írjak :'D



Vissza az elejére Go down
 
wimmie & ana
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Testvériségek lakrésze :: Elliott house-
Ugrás: