HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Wim & Polly

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Lovell

Lovell
Csatlakozott : 2017. Jun. 03.
Posztok száma : 49
Motto : " And the newspaper tycoon says that the architect is a very cold man. The architect replies that if the boat were sinking, and there was only room in the lifeboat for one person, he would gladly give up his life for the newspaper tycoon. And then he says something like this... I would die for you. But I won't live for you." Age : 21 Titulus : pudlista Foglalkozás : diák
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Wim & Polly   2017-10-19, 11:38 pm







Átkozott italnak tartottam a tequilát. Onyx szerint azért, mert nem nyaltam hozzá sót. Abe szerint azért, mert nem haraptam utána citromba. Winnie szerint az egész procedúra elmulasztása vétek volt, tekintve, hogy a tequilában nem szeretett senki semmit, csak a citromot, meg a sót.
Nem is ittam gyakran, most mégis, karomon Daisyvel, körülöttem Lovelles gimnazistákkal és hozzám hasonló egyetemistákkal, már a második pohárkával fogyasztottam önfeledten. Egészen elvesztem a fejünk fölött cikázó nyári történetek apró részleteiben, az egyre csak érkező régi arcok napbarnult ábrázatában, és a körülöttem sündörgő lányok legdivatosabb ruhaszerzeményeiben. Éreztem a levegőben az izgatottság fűszerezte jó első benyomásra való törekvések félreismerhetetlen illatát, és az új tanév ígéreteit, hogy ma este mindenki a legszebb akart lenni, mindenki egyel jobb nyári kalanddal próbált előrukkolni az előzőnél, és mindenki igyekezett maga körül a legtöbb embert ismerni.
Talán éppen azért nem volt feltett szándékom megjelenni az Elliott által szervezett, nagyon eredeti módon "tanévnyitó buli" névre hallgató eseményen, mert egyszerűen nem éreztem magam idevalónak. Üresnek éreztem magamat hozzájuk képest, és nem volt kedvem műmosolyok, és műmesék közepette tenni a szépet, olyan embereknek, akikkel valójában fél szavakat sem beszélgettem az elmúlt nyári szünet ideje alatt. Kellemes csalódottságomban mégis apró, várakozó mosollyal ültem az asztalnál, egy pezsgővel telt pohárral leírva apró kis köröket.
- Daisy, én most megyek. Illetve megkeresem Onyx-ot, vagy Winniet. Vigyázz magadra! - vetettem rá mézédes mosolyt, majd felállva az asztaltól végigsimítottam piros ruhámon, és a többiek kérdéseivel, marasztalásaival cseppet sem törődve, egyszerűen eljöttem.
Már a félhomályba burkolózott teraszon bóklásztam, megszabadulva a rám izzadó idegenektől, elszörnyedve a bokorba okádó lányokon, és mélységesen felháborodva a korlátnál pettingelő pártól.
- Lissa? - Bárhonnan felismerném az ocsmány lábujjkörmeiről, melyek alattomosan bámultak rám az ízléstelen flip-flopba nyomorgatott patáinak végéről. Még így, sötétben is. - Megtennétek, hogy szobára mentek? - kérdeztem egyetlen kedves, ártatlan mosollyal. - Ettől nekem hánynom kell, és gyanítom, nekik is - biccentettem a még mindig okádó hangokat hallató bokorra, majd miután Undorító Lábkörmű Lissa, és szerencsétlen vaksi pasija elhordták magukat, én magam dőltem a korlátnak. Hm, nem, tényleg nem kellett volna eljönnöm, állapítottam meg, majd unottan pillantgattam jobbra-balra.
Míg nem tőlem pár méterrel arrébb fel is fedeztem az este első ismerős, nem-lovelles arcot.
- Dick! Hahó, szia - terült el őszinte, édes mosoly arcomon, ahogy közelebb lépkedtem hozzá. - Rég láttalak. Végre egy ismerős arc, el nem tudom mondani, mennyire örülök neked. - Valójában Dick és én sosem voltunk annyira jóban. Mellettem ült néhány előadáson, néha beszélgettünk, és körülbelül ennyi. Egyszer elmentünk kávézni. Mindenesetre, szükségem volt valakire magam mellé ma este, úgyhogy legbájosabb pillarebegtetésemet elővéve pislogtam felé, karjaimat a nyaka köré fontam egy gyors ölelésre, és miután elhúzódtam, egyik kezem továbbra is a vállán pihent. - Hogy vagy? Hogy telt a nyár. Mit is mondtál, Görögországba mentetek Joff-al? Milyen volt? - kérdezgettem, és számhoz emeltem a pezsgős poharat, hogy még egy árnyalattal mosolygósabbá varázsoljam magamat.



Vissza az elejére Go down
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2014. Mar. 01.
Posztok száma : 18
Motto : Just show evil the upmost respect. Titulus : Captain Friendzone Foglalkozás : Play by : Josh Franceschi
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Wim & Polly   2017-10-26, 6:20 pm

Azért szerettem a nyarat, mert ilyenkor minden ismerősöm fellelkesül hirtelen megnövekedett szabadideje okán, bulik terveződtek, szabadtéri programok, koncertek, fesztiválok, és egyéb ilyen, a szórakozást magas fokon ígérő események, amiknek rendszerint az a vége, hogy a közös messenger beszélgetés káoszba fullad, a lelkesedés elhal, én pedig végül bűntudat nélkül nézhetek főzőműsorokat és Simpson család ismétléseket egész nap, pizsigatyában heverve a kanapén.
Anyukám persze idén is próbált a bikini test érzelmi terrorjával motiválni, hogy izmos is legyek végre, ne csak dagadt, de ugyanakkor Ő még mindig cukrász, és én még huszonhárom év után is lopkodom a sütiket a konyhájából, szóval nem tudom, mire is számítottunk igazán.
Az viszont gyorsan kiderült, hogy mindenki más nyara mérföldekkel izgalmasabbnak bizonyult, mint az enyém, és amíg a barátaim arról meséltek, hogy ki hová utazott, milyen fesztiválon volt, és kikkel találkozott, én próbáltam fejben úgy megfogalmazni a teleshop rendeléseim top tízes listáját, hogy ne hangozzon olyan mérhetetlenül szánalmasnak, mint amennyire egyébként az. Főként úgy, ha figyelembe vesszük, hogy anyukám valami leírhatatlan állati erővel feszegette le az ujjaimat a távirányítóról, amíg a méltóságról hadovált, meg arról, hogy nehogy a Borospohár Tartó Nyalkánc és a Banana Slicer után még valamit rendelni merjek, pedig az utóbbihoz amúgy ajándékba járt egy Avokádó Tartó is. Kiderült, hogy az avokádót amúgy lényegében bármiben lehet tárolni. Ki látta ezt előre.
Aztán, mikor Steven a végére ért a kihagyhatatlan Muse koncert élménybeszámolójának – amit rajta kívül mindenki kihagyott – és Eric is beszámolt a legújabb barátnőjéről – amit rajtam kívül senki nem hagyott ki – valahogy minden tekintet rám szegeződött, ahogy ostobán lógatom a felső ajkamat a hosszúkás pezsgőspoharamba, és azt játszom, hogy fogyatékos csiga vagyok, aki próbál folyadékhoz jutni.
- Én… én nem csináltam semmi izgit, idén nem volt két napnál hosszabb nyár egy huzamban Hollandiában, szóval főként csak úgy… voltam.
Láttam a barátaim arcán a felismerés és megbánás keverékét, hogy már előbb hagyniuk kellett volna, hogy felkússzak a lépcsőn a szobámba, és figyelmen kívül hagyjam ezt az egész bulit, és talán még sincs létjogosultságom jelen lenni csak azért, mert ebbe a házba tartozom.
Lányos zavaromban megdöntöttem a poharamat, és elfogyasztottam a tartalmát, valami csodával határos módon anélkül, hogy leöntsem vele magam, majd arra hivatkozva, hogy újratöltök, laposkúszásban kiosontam a társaságból.
A teli poharammal már taktikusan lecseréltem a nappali zsúfoltságát a terasz kellemes félhomályára, szememmel vadul kutatva egy újabb szerencsés delikvens után, aki előtt porig alázhatnám magam. Ismerősöket ugyan nem láttam, de idegenek előtt lejáratni magam sem jelentett soha kihívást, valahol mégis megnyugtatott, hogy vannak nálam szerencsétlenebb emberek is. Mondjuk ez a bizonyos Dick, akinek a neve olyan élesen hasít a teraszon álldogálók búgásába, hogy lehetetlen figyelmen kívül hagyni.  Buta vigyor csúszik az arcomra, ahogy elképzelem, milyen szerencsétlen mamlaszt nevezhettek el a szülei Dicknek, aztán, ahogy a sipító hanghoz tartozó – szerencsére - lány vékony karjai a nyakam köré fonódnak, már tudom, hogy szerinte engem.
Pillanatnyi sokkos állapotomat kihasználva – avagy figyelmen kívül hagyva - ő csacsog tovább, így legalább megtudom, hogy Joffal, aki vagy a legjobb barátom, vagy a meleg élettársam, állítólag Görögországban töltöttem a nyaram egy részét legalább, ami persze könnyen lehet, hogy egy teljesen másik ország valójában, ha a szöszke az igazi Dickre is pont annyira figyelt, mint az én kétségbeesett jelzéseimre. Jó, mondjuk ezalatt főként a csészényire kerekedett szemeim szikrákat szóró tiltakozását értem, sőt, valójában csak ezt, mert egy nyomorult ellenkezést nem sikerült még kipréselni a számon.
- Ó, szia, én… izé. – nyelek egy hatalmasat, majd ezt megismétlem a pezsgőmmel is, de egyik sem igazán segít a helyzeten. – Én nem voltam Görögországban.
Bravúrosan összeszenvedett mondatom után mondjuk egyből realizálom, hogy talán az imént elhangzottakból nem egyedül az úticélra vonatkozó részt kellene cáfolni. Egy ideig még vitatkozom is saját magammal afelől, hogy melyik a kínosabb, felhívni rá a figyelmét, hogy szörnyen rossz az arcmemóriája és legalább a barátaira figyelhetne annyira, hogy megjegyzi, hogy néznek ki, vagy eljátszani, hogy én vagyok Dick, titokban szerelmes Joffba, és határozottan jobb látszat-barátja ennek a lánynak, mint fordítva.
- Meg amúgy, én nem az a Dick vagyok, akit keresel. – legyűröm a késztetést, hogy egy Obi-Wan Kenobi kézmozdulattal tálaljam ezt a kijelentést, túl csinos lány ahhoz, hogy értsen egy ilyen Star Wars utalást, azt meg nem akarom, hogy azt higgye stroke-om van, és azért integetek itt bután. – Tényleg nem.





mi amúgy ilyen rövid reagos játékot terveztünk, nem? csak mert akkor ezt megint elbasztam :'DDD



Vissza az elejére Go down
 
Wim & Polly
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Welcome to Abbey Mount :: Testvériségek lakrésze :: Elliott house-
Ugrás: