HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Ash Skylar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Mather

Mather
Csatlakozott : 2012. Jun. 06.
Posztok száma : 169
Motto : we are the diamonds that choose to stay coal Titulus : vulgar picture Foglalkozás : ügyeletes fogtündér vagyok Play by : Oliver Sykes
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Ash Skylar   2014-02-14, 10:00 pm

Ash Skylar
Mikor először találkoztunk, azt hiszem hét éves lehettem. Unottan sétáltam be az osztályterembe huszonhét taknyos elsős közé, még el sem kezdődtek iskolás éveim, én már untam. Sohasem voltam jó semmiben, nem szerettem egy helyben ülni, csendben maradni, és képtelen voltam huzamosabb ideig egy dologra koncentrálni, könnyű volt rájönni, hogy az iskolát nem nekem találták ki.
A lányok a tanítónő köré gyűltek, mindegyiken virágos, pöttyös vagy fodros ruha volt, hajukban különféle csatok és szalagok, masnik és egyéb borzalmak. A fiúk ezzel ellentétben több, kisebb csapatba verődve ültek egy-egy pad körül a terem legvégében. Az egyik oldalon egy aprócska szöszi a térdén lévő horzsolást mutogatta, állítólag leesett a nagymamája kertjében álló diófáról, ami magasabb, mint egy kamion. A sok kis buta körülötte csillogó szemekkel hallgatta a kitalált történetet, néha valaki előrenyúlt, hogy a mutatóujjával megnyomkodja, valóban igazi-e.
Mellettük három srác matchbox autókkal játszott. A harmadik csoportból az egyik kiskölyök csokornyakkendőt viselt, így azt a minimális érdeklődésemet, amit addig próbáltam fenntartani.
A középső padsorban egy kissrác ült, lábait ütemesen lóbálva merült bele valamibe. Észre se vette, mikor leültem az előtte lévő padhoz, és figyelni kezdtem, mit csinál. Majd három percig követtem a kezében tartott kék golyóstoll mozgását síri csendben, általában ennyit tudok egy huzamban csendben maradni.
- Szia, mit rajzolsz?
A fiú ijedten pillantott fel rám, rémült zöld szemei ide-oda cikáztak a teremben, hátha nem is hozzá szóltam. Pedig hozzá szóltam.
- Ash vagyok – próbálkoztam megint – Téged hogy hívnak?
- Maxxie.
- Oké, akkor mögötted fogok ülni. – felkeltem a székemről és leraktam az iskolatáskám a mögötte lévő pad széléhez. – Amúgy jól néz ki a rajzod, ha nagy leszek, akarok egy ilyen tetoválást…


Arcom mélyen a párnámba fúrtam, hogy elrejtsem a bántó napsugarak elől, amik az elhúzott sötétítőt figyelmen kívül hagyva bevilágítottak a szobámba. A fejem borzalmasan zúgott, mintha egy építkezés közvetlen közelében laknék, de nem kellett kinéznem az ablakon ahhoz, hogy tudjam, az utca nyugodt, mint mindig, és csak a tegnapi buli mellékhatásaként hasogat a koponyám. Nem sok emlékem volt az éjszakáról, de túlságosan rosszul voltam ahhoz, hogy egyáltalán kedvem legyen agyalni rajta.
Lassan felkönyököltem, megdörzsöltem fáradt szemeim, majd óvatosan körbenéztem a szobában. Ötletem sem volt, hogyan jutottam el eddig, de ez nem volt újdonság. Cigifüst és tömény szesz szaga terjengett a levegőben, a padlón kósza ruhadarabok hevertek, üres sörös és whiskeys üvegek sorakoztak az íróasztalomon és a szekrényem polcain egyaránt. Összegyűrt lepedő, az ágy végébe száműzött takaró és egy kócos, fekete hajkorona.
Kezdtek rémleni a dolgok.

Szokásos péntek este, Maxxie az ágyamon ül, várja, hogy elkészüljek, míg én félmeztelenül és káromkodva mászkálok fel-alá a szobámban, a Black Dahlia Murder-es pólómat keresem. Magamon érzem a tekintetét, zöld szemei minden egyes mozdulatomat követik, és ez akaratlanul is mosolygásra késztet. Végül feladom, és valami mást veszek fel, aztán végre elindulunk. A szüleim elutaztak, a tizennégy éves húgom pedig a kanapén ül. Nem lepi meg, hogy megint egyedül marad, sokszor eljátszottuk már ezt. Amiről a szülők nem tudnak, az nem fáj nekik, amiről pedig értesülnek, az cseppet sem érdekli őket, úgyhogy bűntudat nélkül egyedül hagyom esténként a kiscsajt.  
A zene hangosan dübörög, szaggatja, tépi a dobhártyám, ahogy belépünk. Még csak nem is jó zene, dallamtalan, gépi borzalom, de mindegy is, a harmadik pohár után, már úgysem számít semmi. Piros műanyag pohár, sörös üveg, zöld és fekete absinthe és rengeteg whiskey.
Előttem áll, vigyorog. Egyik kezében pohár, a másikban egy szál cigi ég, tüdejéből egyenesen az arcomba fújja a füstöt. Látom a szemén, hogy részeg, az oldalát ölelem, nehogy elessen.
Felé hajolok, ajkaim először csak súrolják az övét, magamhoz húzom, mohón csókolom, eszem ágában sincs elereszteni.
Ő kérte.
Én akartam.
Nem számít.


Halk nyöszörgés, a lepedő súrlódása, és néhány elsuttogott káromkodás után már szemben is találtam magam Maxxie nyúzott arcával. Értetlen pislogását látva biztos voltam benne, hogy neki is beletelik még egy kis időbe, mire rájön, hogy mi történt az este.
Erőtlenül dőltem vissza a matracra, homlokom az övének döntve, vigyorogva suttogtam az ajkai közé.
- Aludj vissza, kurva korán lehet még...

X

X

Idegesen róttam a köröket a szőnyegen, ujjaim századszor is végigfuttattam a barna hajtincseim között, mind hiába, nem sikerült lenyugodnom. A boríték, amit Maxxie hozzám vágott, mielőtt elszaladt a földön hevert, feltépve, gyűrötten. A benne lévő lapok, leletek, mind-mind szétszórva, legalább háromszor átgyalogoltam rajtuk.
Nem tudtam elhinni.
El kellett volna mondania. Nekem is el kellett volna mondanom. Egy-egy Ash, és megint te basztad el, mindig te teszed tönkre a dolgokat.
- Basszameg! – ingerültem belerúgtam még egyet a papírkupacba, és figyeltem, ahogy a lapok a levegőbe emelkednek, majd még távolabb egymástól érkeznek vissza a padlóra. A tenyerembe temettem az arcom, és minden erőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el hörögni.
- Bazd meg Maxxie! Bazd meg! – kiabáltam az üres ágy felé, ami egykor az övé volt. Hiába nyitogattam a szekrényeket, hiába kerestem a holmijait az íróasztalában, úgy tűnt mindent összepakolt és magával vitt. Semmi más nem maradt itt, csak a vére, ami a szőnyeg szövetszálai közé ivódott, és néhány rólunk készült rajz, amit a fiókos szekrény aljában hagyott, valószínűleg szándékosan. Nekem. Kedvem lett volna darabokra tépni, majd az öngyújtóm lángjai fölé tartani a darabokat egyenként, de tudtam, hogy később, miután lehiggadtam és kitisztult a fejem, borzalmasan bánnám a dolgot, arról nem is beszélve, hogy Maxxie-nek is rosszul esne, ha megtudná. Egy kis részem akarta, hogy fájjon neki, de valahol az önzésen és a gyermekes hisztin túl, az agyam egy eldugott, tiszta és nyugodt részén tudtam, hogy sokkal rosszabbul érzi magát, mint én.
Máshogy alakult volna az egész, hogyha egyszerűen kimondom azt az egy, nyomorult kis szót. Itt ült előttem, néhány órája még az ágyán gubbasztott, az Andrews okozta sebből, ami végigszántotta a tenyerét még csepegett a vér, szüksége volt rám, és én megint képtelen voltam a helyzethez megfelelően viselkedni.
És most elment.  

Egy percig nem hittem a szememnek.  Ott volt, a folyosón, a szemem sarkából figyeltem. Ez most vagy a legdurvább hallucináció, amit szintetikus drog okozhat, vagy… vagy igaz a hír, amit rebesgetnek már egy ideje. Visszajött. Újra itt van, és ez az egy lopott pillantás is elég volt ahhoz, hogy újra szétzuhanjak, bár ha jobban belegondolok, nem is igazán voltam egybe.
Látta, hogy látom, és én láttam, hogy látja, hogy látom, mégsem történt semmi. Neki kellett volna odajönnie, elvégre ő volt az, aki egy kibaszott szó nélkül lelépett, neki kell bocsánatot kérnie először, nem? Ez így logikus. Ash Skylar nem alázkodik meg senki előtt!
- Ash, minden rendben? – csilingelő hang csendül mellőlem, és ahogy ránézek a világosbarna őzike szempárra, sikerül visszanyernem az uralmat a feltörni készülő dühöm felett. – Figyelsz te rám egyáltalán?
- Persze, csak… elbambultam.
Megcsóválom a fejem, és megpróbálom a továbbiakban minden figyelmem az előttem álló lánynak szentelni, aki újra belekezd a mondandójában, ami ugyanúgy nem érdekel most sem. Boldogan magyaráz, lóbálja hosszú, vékony karjait mindenfelé a látóteremben, mintha a kezében lévő ecseteket ténylegesen használná, és a körülötte levő világ csak egy hatalmas festővászon lenne. Olyan vidám, nekem is annak kellene lennem. Pár perccel ezelőtt az is voltam, de akkor…
Önkéntelenül is újra abba az irányba nézek, már nem csak sunyiban, arra fordítom a fejem, mintha valami izgalmas történne a háttérben, de már nincs ott senki.
Elment. Eltűnt.
Megint.
Nem baj, már kezdek hozzászokni.
Üdv, a nevem Ashley Marcel Skylar, 20 éves vagyok, 1993. március 12.-én, Brightonban, Angliában láttam meg a napvilágot. Nemzetiségem brit. Jelenleg diák vagyok és a Mathers ház csoportba tartozom. Oliver Sykes arcát vettem kölcsön.
Jellem
Termék neve: Ash Skylar.
Származási hely: Nagy Britannia.
Gyártási idő: 1993. március 12.
Minőségét megőrzi a gyártástól számított 60-70 évig. (Életviteltől függően az időtartam 30-40-re csökkenhet).

A termék jellemzői: Tömény szerencsétlenséget, fizikai képtelenséget az érzelmek kimutatására, helyzetfelismerésre, racionális gondolkodásra és a főzésre.
A termék hajlamos érzelmi analfabétaként, valamint teljes gyökérként viselkedni. Nem megfelelő bánásmód esetén dühös és agresszív lesz, ilyenkor érdemes elkerülni, meggondolatlan szavak és tettek jellemzik, tetteiért felelősséget nem vállal. Soha. Gyakran próbál bűnbakot keresni, foggal-körömmel ragaszkodik a jelleméhez, és érzékenyen érinti, hogyha valaki becsmérelni meri. Nem vevő a változásokra, főleg akkor, ha ő is érintett benne. Az ő világa fekete és fehér, a véleményéhez minden körülmények között ragaszkodik, és a végsőkig képes bizonygatni az igazát. Olyankor is, ha épp nincs igaza (megjegyzés: viszonylag ritkán van).
A termék koffeinnel és nikotinnal működtethető, kávé illetve energiaital nélkül ingerlékeny és teljesen hasztalan. Néha ezekkel együtt is.
Otthonosan mozog bármilyen koncerten, buliban, bárhol, ahol alkohol, olykor némi tudatmódosító szereket juttathat kis szervezetébe, viszont hajlamos eltévedni bármelyik oktatási intézményben, ezért gyakran kerüli is őket.  Az estéit ritkán tölti egyedül. Az estéire ritkán emlékszik.
Könnyen ismerkedik, nem jelent neki gondot a tömeg előtti vagy az ismeretlenekkel való beszéd, és pillanatok alatt összebarátkozik a fura figurákkal.  Emellett viszont előítéletes és nagyon nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről. Mindig kimondja, amit gondol, ezért gyakran keveredik balhéba a számára unszimpatikus emberekkel, és egy gazdagokkal teli iskolában ez viszonylag egyszerűen megy neki.
Egy apró szoftverhiba miatt képtelen tisztelettudóan vagy legalább normálisan viselkedni, ennek következtében gyakran a számára fontos embereken vezeti le az agresszióját.
Más modellekkel ritkán kompatibilis, vagy ha mégis az lenne, a felismerés szinte egy örökkévalóságnak tűnhet.  
Külső
Összetevők: egyenes, félhosszú, gesztenyebarna haj; tetoválások; bamba tekintet; viselkedési problémák; cigifüst; egoizmus; brit akcentus.

A termék tartozékai: fekete dunhill; zenekaros pólók; tornacipő; sörösüvegek; offshore bankszámla.

A termék leírása: Százhetvenöt centiméterhez párosuló hatvanöt kiló tömör gyönyör. A termék csak is kizárólag a tartozékaival együtt működhet kifogástalanul (de valószínűleg még így sem).
Elengedhetetlen, hogy ne legyen rajta valami fekete, zenekaros holmi, a lábára tornacipőn kívül gyakorlatilag mást nem hajlandó felvenni, továbbá ipari mennyiségű kapucnis pulcsit képes felhalmozni.
Telefont, laptopot ritkán használ, zenelejátszóját viszont soha semmi pénzért nem adná ki a karmai közül.
Gyakorta tol cigit a szájába, és ha lehetősége van, szabad kezét alkohol tartalmú poharakkal, vagy üvegekkel foglalja le.
Különleges ismertetőjegyei a színes tetoválások, melynek repertoárját folyamatosan bővíteni kell, ameddig csak van rá lehetőség.
Mozgáskoordinációja hibás, fejlesztésre szorul, de mivel a termék leggyakrabban ül vagy fekszik (mondhatjuk úgy is, hogy hever) valahol (ne érje meglepetés, ezt gyakran eszméletlenül teszi), így ezzel igazán csak a végső esetben kell foglalkozni.

A termék átvétele után reklamációt nem fogadunk el.
Köszönjük, hogy nálunk vásárolt.
abbey mount
institute for higher education


Vissza az elejére Go down
avatar

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Ash Skylar   2014-02-14, 10:23 pm

Elfogadva!
Abbey Mount Institute for Higher Education
Még mindig imádom, ahogy írsz. Még mindig nem találok szavakat, és még mindig görcsbe rándult a gyomrom, ahogy olvastam. Rád csak nagyon nehezen találok szavakat mindig, de remélem, hogy tudod, hogy imádás van meg minden, és hogy az első játékod az enyém, mert ha nem, akkor megharaplak.
Foglald le a mindenféléd, aztán legyél az enyém élvezd a csodás pozíciód a Matherben és irány a játéktér és fogalmam sincs, miről beszélek már.

Csók. ~


Avatar foglaló
Egyetemisták nyilvántartója
Játékostárs kereső
Kapcsolatlisták
Instagram
Twitter
AbbeyBlog
Telefonok

abbey mount
institute for higher education
Vissza az elejére Go down
 
Ash Skylar
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Growing like a newborn :: Elfogadott karakterlapok :: Mather house-
Ugrás: