offline   Hozzászólás link2012-04-24, 20:16 Hozzászólás idézése Hozzászólás szerkesztése Hozzászólás törlése Tag IP címe << IAN GEORGE GRAYMARK >> ❝Félreállsz vagy szembeszállsz? Megragadod vagy elszalasztod? Kibírod vagy abbahagyod?❞ Születési hely és idő. az Úr 1983. évében, november hó 11. napján, Angliának Bournemoth nevű városában Kor. 28 év Foglalkozás. földrajztanár, emellett drogkereskedő Szexuális orientáció. természetesen heteroszexuális Szociális állapot. felső osztály Csoport. tanár - Spoiler:
becenév. még fizetek is, ha az Iant képes vagy becézni. úgy értem... bármiféle "bébi" vagy "cica" jelző nélkül. azt nem engedném.különleges ismertetőjegy. egy tíz centis heg húzódik végig jobb mellizmomon nem. férfi osztálya. khm... tudtommal rengeteg osztályban tanítok
Family:Anya. Hogy ki is volt Elizabeth Larson, azt leginkább Ő maga tudhatja. Állítólag neki és apámnak boldog éveik voltak, míg meg nem születtem. Az örökmozgó kolonc, aki tűrhetetlen, mert hát egy kölyköt csak megszülünk és elhagyjuk, nem? Alattomos egy némber volt, meg kell hagyni, főleg, mert drága édesapámat egy éves korom peremén faképnél hagyta. Szerencse, hogy sosem voltak házasok, különben még a válással is bajlódhattak volna, de így egyszerűen ment az egész. Ó, hogy miért nem keltek egybe a hat év alatt? Anyám nem szeretett kötődni senkihez és semmihez, ezért nem volt hajlandó házasságra adni fejét. Apám azt mondta hisztizett, mint egy neveletlen tini, mikor feljött a lánykérés témája. Mégis milyen nő az, aki nem akar férjhez menni? Nos tehát, a kapcsolatom - csakhogy az eredeti adatszolgáltatásom tárgyára visszatérjek - nem volt valami fényes, jobban mondva semmilyen sem volt. Nem ismertem azt a nőt. Még csak az arca sem rémlik, képeket láttam csupán. Tudtommal festőként dolgozott és járta a nagyvilágot. Apám miatt ragadt le Bournemothban és meg is bánta. Ezért, hogy még ne láncoljam én is ide, jobbnak látta, ha eltakarodik. Jól tette.Apa. Az én Drága édesapám. Christopher Graymark egy a végletekig tisztességes és szeretetreméltó férfi volt annak idején, mikor megszülettem. A további években is közel állt szívemhez és próbált velem foglalkozni, ez mentségére szóljon. Megvette, amit csak kívántam, mert ugyebár egy szállodalánc vezetőjeként igenis vaskos pénzösszeg ütötte markát. Gazdagok voltunk, mi ketten. Miután anyám elhagyta, az alkoholhoz nyúlt és hozzáfutott menedékért, de nem hibáztatom most már ezért sem. Tisztában vagyok vele, mire képes a szerelem. Tudom, hogy átveszi az uralmat a józan ész felett és képtelenek vagyunk ilyenkor normálisan gondolkodni. A szerelem a hetedik érzék, ami képes a másik hatot romba dönteni. Addig, míg ő az itallal foglalatoskodott, nagyapám nevelgetett Hertfordban, majd öt éves koromra már Christopher is kiláballt az alkohol iránti élvezetből, legalábbis úgy tűnt. Ezért költöztünk vissza Bournemothba. Tizenöt éven át minden szép és jó volt. Munkahelyéről ugyan kirúgták az elmaradások és a viselkedése miatt, de egy autószerelő műhelyben új állást kapott. Húsz éves koromban ismételten visszaesett a szegény életből való kilátástalan kivánszorgásának köszönhetően és teljesen megváltozott. Kénytelen voltam mostanra idősek otthonába tenni, ahol a megfelelő kezelést a megfelelő emberektől kapja. Idén töltötte hatvanadik életévét.Testvér. Sosem volt testvérem és jelenleg sincs, főleg, mert az én neveltetésemet is nehezen oldották meg. Apám nem keresett más nőt anyám után, ezért esélye sem volt egy új gyereknek.Egyéb hozzátartozó. Rengetegen vannak, főleg törzsvásárlóim, közülük is főként egyet emelnék ki, még hozzá Philips Dawn-t, aki egy lecsúszott ügyvédként tengeti mostanság napjait. Van még pár fontos ember, viszont a második legemlítésreméltóbb minden esetben Maryson Le' Blaunt, egy francia sztriptíztáncosnő, aki lévén, hogy szoros kapcsolatot ápolt velem eddig, részesedni akart a pénzből, amit megkeresek és ezért segítségét ajánlotta. Elfogadtam, így ő Londonban, én pedig Hertfordban terjesztem a kábítószereket.Like,Dislike:Like:
*a Calvados, melyet még Maryson kóstoltatott meg velem egy párizsi látogatásom alatt és kedvenc italommá nőtte ki magát
*svájci csokoládé, mivel hát emberből vagyok és hódolok a csokoládéknak, főleg ennek
*a céltudatosságot, hiszen annál gyönyörűbb emberi tulajdonság nincs széles e világon
*az életemet, mert mindenért magam küzdöttem meg és magamnak köszönhetem jelenlegi gazdagságomat
*ezüst színben úszó Porsche Panamerámat
*édesapámat; nála többre senkit sem becsülökDislike:
*a hazugságokat, mert azok csak az én számból szépek
*a szerelmet, egyértelmű okokból kifolyólag
*a szegénységet, ugyanis elviselhetetlen lenne számomra, ha nem kapnám meg azt, amit akarok
*az Abbey Mountot, mert förtelmes helynek tartom és csak muszájból dolgozom itt
*Hertfordot: egy lepukkant hely, ami semmire sem fogja vinni az életbenThe Story..... EMLÉK KÉT ÉVVEL EZELŐTTRŐL
Még máig tisztán emlékszem azokra a képekre, amik azon a napon születtek meg. Mikor édesapámmal az oldalamon besétáltam az otthonba és ámuldozva figyeltük, amint az öregek egyik oldalról a másikra sétálgattak. Kedvesnek tűntek, úgy éreztem, apám jó helyen lesz ott. Garanciát természetesen kaptam, még hozzá egy igen kedves nőtől, kinek mosolya önfeledt jókedvet és életvidámságot sugárzott. Meg sem fordult fejemben, hogy talán elkallódhatna szeretett szülőm. "Itt lesz a legjobb helye", gondoltam akkor s ez máig sem változott. Apám üveges tekintettel pillantott körbe, tartása, mint mindig, akkor is feszes és kifogásolhatatlan volt. Vonásaim akár az övéi, csupán enyémet kevesebb ránc tarkította. Felsóhajtottam, ő pedig elmosolyodott. Csalódottságnak semmi nyomát nem észleltem, ezért a biztonságérzet csak nőttön nőtt lelkemben. Christopher Graymark összefűzte kezeit háta mögött és jelentőségteljes pillantással illette az öregeket. Mintha fentebb való lett volna náluk. Mágis sem tudom kiverni fejemből azt a tekintetet, ami arcán ült. Kicsit megrémisztett, azt hiszem, de gyakorta mutatkoztak rajta a sznob jellem jelei, így csak komoran én is végig néztem a körülöttünk tobzódókon.
- Apa, hidd el, hogy jó helyed lesz itt. - tettem vállára kezemet, mire felém nézett. Mosolygott, de már láttam, hogy csupa szomorúság ült íriszeiben. Merészen csillogtak szemei abban a szürkés árnyalatban, de minden élet kipárolgott belőlük. Mintha nem is azzal a férfival néztem volna farkasszemet, akivel eddig éltem.
- Tudom, Ian. Tudom, hogy a legjobbat akarod nekem és ha szerinted... ha szerinted ez a helyes, nem ellenkezem. Valószínűleg, igazad van. - alsó ajkamat harapdálva, mint egy zavart tinédzser, tépelődtem, hogy talán még sem lenne olyan jó ott hagyni. Még sem lenne oly nagy biztonságban, mint gondoltam. Annak ötletét fontolgattam, hogy egy kerekesszékbe lökve hazarobogok vele, mint valami akciófilmben - avagy szerelmi drámában.
Aztán mellém lépett sugárzó arccal a nő, akivel a napokban is beszéltem már és kedves, lágyan csengő hangon zavart meg minket néma elválásunkkor.
- Mr Graymark? Nagyon örülök. Olivia vagyok. - apám felé nyújtotta törékenynek ható kacsóját, apám pedig kézségesen elfogadta és megszorította azt. Rá akartam szólni, hogy vigyázzon, nehogy ripityára törje a nő ujjait, de látván amaz remegő kezét, tudtam, hogy ettől félni felesleges. Megköszörültem torkomat, mire Olivia felém fordult.
- Ian, mi már találkoztunk. Vigyázni fogunk rá, ígérem. Az édesapja a legjobb helyen lesz nálunk. - vitatkozni akartam. Hogy mondhatta ezt? Otthon kellett volna lennie velem, nem egy öregek otthonában. De csak keserves mosollyal bólintottam.
- Minden bizonnyal, így van. Azaz, remélem így lesz. Merre van a szobája? - kérdeztem és már kezembe is fogtam a bőröndöket. Tulajdonképp, alig volt néhány ruhája és dolga apámnak, aki akkor a termet fürkészte továbbra is és figyelmet sem szentelt szavainkra.
Olivia még mindig azzal a bájos mosolyával biccentett egy üvegajtó felé, amerre egy folyó nyílt és tett egy tétova lépést.
- Erre jöjjenek! - szólt, majd miután apám elindult, én is követtem őket.
HA LÁTNI KÍVÁNSZ MUNKA KÖZBEN, NE AZ ISKOLÁBAN KERESS
Ide s tova hét év már, hogy drogkereskedőként keresem a kenyérre valót. Igen, tanárként praktizáltam ugyan, de hol lenne az az összeg elég mindenre, amire a fogam fűlik? Vajmi kevés mindaz, amit ott nyújtana az igazgatónő és a fizetés. Muszáj tehát ezzel is foglalkoznom és higgyék el, sokkalta könnyebb, mint az órákat végig duruzsolni olyan fiatalok közt, akiket egyáltalán nem érdekel a földrajz. Jelen esetben ugyebár, mert igazából a kémia sem köti le őket sokkalta jobban, sőt! Kevés az a dolog, ami kedvükre tesz. Talán csak a szex meg az italok manapság, de mit foglalkozzak velük? Rontsák el életüket, pusztítsák agysejtjeiket, nekem aztán mindegy.
Most, hogy ebben a pillanatban visszaemlékszem másfél évvel ezelőttre, mikor Philips Dawnnal találkoztam, kezdem úgy vélni, hogy miattam van ennyire lecsúszva szegény. De, aztán hogy jobban belegondolok az egészbe, rájövök, hogy bizony ő csalta meg a feleségét. Ő tette tönkre a házasságát és csakis saját hibájából egy rossz csöves jelenleg. A baj forrása ő maga, én csak közreműködtem.
Összekoccanó fogsorral lépdelt a sikátorba, ahol megbeszéltük, hogy várom. Egy térdig érő, fekete szövetkabátot viselt, pedig már a tavasz derekán jártunk. Viszont mentségére szóljon, hogy bizony hideg volt, na de ennyire? Jómagam csak egy széldzsekibe bújtam, azt is csak a látszat kedvéért tettem. Világ életemben jól tűrtem a fagy jeges leheletét. A falnak vetette hátát közvetlenül mellettem és próbált úgy tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy kábítószert vásárol egy ismeretlen férfitól. Szerencsétlenségére, egyáltalán nem játszotta jól a laza gentlemant. Láttam, hogy szinte zihálva szedi a levegőt és hogy remegő kezét nyújtja felém. Semmi masszív és biztonságos nem volt egész fizikai valójában.
- Ian? - kérdezte, de rám sem nézett.
- Igen. Ian Graymark, örvendek. - biccentettem felé és vizsgáltam meg. Engem már nem ejtett zavarba ez az egész adok-kapok dolog.
- Elhoztad?
- El.
- Biztos, hogy legaláis?
- Hát persze. - hazudtam.
- És... tiszta cucc?
Elgondolkoztam. Biztos, hogy nincs tisztában azzal, mit is jelent ez a szó. Tiszta. Kezdő drogos, még életében nem kóstolt állítólag parti-szereket sem, ezért feltételeztem, hogy mások tanácsolták, kérdezze meg, mielőtt vásárol.
- Tiszta. - feleltem és zsebemből már szedtem is elő az aprócska zacskót.
- Mennyi?
- Amennyit megbeszéltünk.
Láttam rajta, hogy habozott. Talán meggondolta magát, legalábbis elsőre ez jutott eszembe, de hamar kirántotta farzsebéből a pénzt és átnyújtotta, én pedig a zöldhasúak alatt ugyanúgy az anyagot. Elmosolyodtam és ránéztem. Ő még mindig nem merte ugyanezt megtenni irányomba.
- Kösz. Akkor... gondolom, még találkozunk. - azzal biccentett és eloldalgott.
Sokáig álltam még ott megrökönyödve figyelve árnyékát, de nem morfondíroztam azon, hogy mivé alakíthatom ezzel a tettemmel életét. Nem gondoltam bele, hogy talán elronthatom, ahogy az összes többi vásárlómét. Ők akarták ezt, az ő felelősségük. Ezek után pedig Philips Dawn rendszeres vásárlómmá vált.
MI EZ, HA NEM VALAMI ÁLARC...
Nézz most rám és ne csodálkozz, ha nem látsz mást, csak egy egyszerű halandó férfit, kinek tekintetében nyugalom és tapasztalat bujkál. Figyeld meg lépteim feszes mivoltát és vonásaim határozottságát. Avagy vethetsz egy pillantást csokoládébarna íriszeimre is, melyeket, mintha a Nap pörkölt volna ilyen árnyalatra. Foghatod külsőm varázsát bármire, de lényegén úgy sem változtat az egész. Csak egy jelmez ez, mit magamra öltök. Nézed, amint végig sétálok az Abbey Mount kongó folyosóin... Követed tekinteteddel, ahogy benyitok egy osztályterembe és megszokott mosolyommal üdvözlöm az épp soron következő diáksereget. De szerinted mindez valóságos? Valóban ez lennék én? Ian Graymark egy titokzatos, ugyanakkor a végletekig tisztességes ember? Van benne igazság. Tisztességesnek nem mondanám magam, drogügyleteimnek köszönhetően, de titokzatos vagyok, az egyszer biztos. Egy átlagos napom viszont, melybe nem nyúlnak bele a kábítószerek és az azokkal való árusítás, egész nyugodalmasan telik.
Ebben a percben is épp a végzősökhöz tartok. A folyosón senkivel sem futok össze, pár perc késést mindig produkálok, aminek azt hiszem, a diákok igazán örülnek. Szigorú tanárként dolgozom az Abbey Mount falai között már négy éve, ezalatt persze két hónapot kihagytam, mikor is Párizsba utaztam Marysonhoz és hoztam őt magammal. Csakhogy ez a kedves nőszemély Londonban tevékenykedik jelenleg. Tekintetem végig járatom a radiátoron, a békésen zöldellő növényeken és a padon is. Az igazgatói iroda előtt lesütöm szemeimet, mintha szentségtörés lenne még csak ránézni is. Végül elérkezem a kijelölt terem ajtajához és hónom alatt a naplóval és a tankönyvvel, benyitok a fiatalokhoz.
Síri csend fogad, ahogy mindig. Nem egyszer kaptam már el az idióta népséget, hogy utánam leskelődnek a folyosó kanyarában, ahol a sarkon még nem látszik teljes mértékben alakom. Általában megbánják e tettüket, de tudhatják, hogyha nem bosszantanak fel idő előtt, bizony meg lehet találni velem a közös hangot. Az asztalomhoz sétálok, aztán megvárom, míg mindenki csendesen helyet foglal.
- Hiányzó esetleg? - kérdezem és felpillantok a könyvből.
- Vincent Brighton. - jelenti egy suta gyerekhang, de azonnal le is körmölöm a nevet. Nem mernek átvágni. Nem elég bátrak hozzá.
- Nos, kezdjük akkor az órát egy gyors felelővel. Tudom, maguk már nem igazán tanulnak az olyasfajta tárgyra, mint a földrajz, mert kevésbé tartják fontosnak, de kíváncsi lennék, ki tette ezt meg mégis. Maga ott! Jöjjön csak! - bökök fejemmel egy kajánul vigyorgó szőke fiatalemberre, kinek arcáról lefagy a mosoly és helyébe rémület költözik.
Megvárom, míg kiballag helyéről, megköszörüli párszor a torkát.
- Kezdheti. - közlöm és leülök, fejemet tenyerembe döntöm és úgy figyelem, mit próbál majd elhabogni nekem. |
|
