offline   Hozzászólás link2012-04-29, 20:39 Hozzászólás idézése Hozzászólás szerkesztése Hozzászólás törlése Tag IP címe << FLORENCE LILIANA COURT >> ❝ I'm wearing the smile you gave me❞ Születési hely és idő. New York, USA|| 1993.06.11 Kor. 19 Foglalkozás. egyetemista Szexuális orientáció. hetero Szociális állapot. felső osztály Csoport. kívülálló. - Spoiler:
becenév.Florkülönleges ismertetőjegy.egy tetoválás a bokán, egy tetoválás a tarkón és egy köldök piercing nem. nő osztálya. -
Family:Anya.Vagyis Liliana Court, akiről a második nevemet kaptam. Anyukám modellként dolgozik és a világban ingázik, pontosan emiatt vállalt anno, csak egyetlen gyermeket, engem. Ő úgy gondolja, hogy mivel apu üzletember, ezért tökéletes az életük, én ezzel azért kicsit vitatkoznék. Anyukám egyébként 23 éves volt, amikor születtem, de megtisztelem azzal, hogy nem írom ki, hogy hány éves, mindenki összeadja fejben. Mindig hív engem, ha odaért az adott országba és gyakran küld képeslapot illetve levelet, mert tudja, hogy annak sokkal jobban örülök. Mindig is támogatott engem, soha nem akarta nekem megmondani, hogy mit hogyan csináljak, elég szabadon neveltek. Apa.Vagyis Eric Court, akiről semmimet sem kaptam, mégis inkább rá ütök. Bárki, aki meglát minket, váltig állítja, hogy tiszta apa vagyok és ez tényleg így van, a hajam színét leszámítva. Apu egyébként üzletemberként dolgozik, néhányszor már elmesélte, hogy mit csinál, de ember legyen a talpán, aki meg is jegyzi, így most kb. csak annyit tudnék erről mondani, hogy anyuval utaznak a világban. Apu most 45 éves, de kevesebbnek néz ki. A legtöbb időt anyuval töltik, mindig utazgatnak, támogatják egymást és amikor levelet ír nekem anya, ő is aláírja. Közös nevelési elvük anyuval az volt, hogy nem zárnak be engem, hagynak kibontakozni a világban. Így én már tizenöt évesen teljesen önálló voltam, most pedig boldogulok nélkülük. Testvér.szerettem volna, de nem lehetettEgyéb hozzátartozó.Arnold Brooks a legkedvesebb unokatesóm, aki bár kicsit más, mint a legtöbb srác, nagyon aranyos és imádom. Rengeteg időt töltünk együtt és mindent elmondunk a másiknak. Mindig meghallgatom a véleményét, viszont sokszor nem azt teszem, amit ő javasol, biztos ezért csalódtam már sokat. Egyébként meg még gimnazista, de próbálunk egymásra időt szakítani.Like,Dislike:Like:
~pezsgő
~gyerekek
~történelem
~ékszerek és ruhák
~napsütésDislike:
~Cappy, Coca-cola és a társaik
~körte
~matek
~köd
~pókokThe Story.....
- És milyen Párizs, anyu? Amikor itthon voltatok, még azt mondtátok, hogy csak egy újabb unalmas hét lesz, mert már annyiszor voltatok. Még most is ez a véleményed?
A telefont a vállamhoz szorítom, miközben pakolgatok a lakásom szobájában. A ruhákat próbálom gyorsan leakasztani a vállfáról, mert minél előbb végeznem kéne. Arnoldnak megígértem, hogy még kora délután odaérek, Hertfordba, nem akarok neki csalódást okozni. Csak az a baj, hogy ma egy kicsit elúsztam, mert a csajokkal, az előadás után, még elmentünk kávézni, amit nem akartam kihagyni és emiatt most sietek, hogy minél előbb indulhassak. Anyu meg persze, hogy most hív fel. Nem akarok bunkó lenni, de most tényleg nincs energiám hozzá és a dumához, hogy mennyire utálja, ha mindenki őt bámulja, hát az Istenért kellett neki modellnek lennie. A lakásban fel-alá sétafikálok, mert nem találom a kocsikulcsom és már kezd idegesíteni, hogy még anyura is koncentrálnom kell.
- Kincsem, ez a hely koszos, sok a turista és a franciák állandóan csigával tömnek, te sem bírnád ki! Természetesen még mindig ez a véleményem, alig várom már, hogy jövőhéten elmehessünk végre Spanyolországba! Ott minden más lesz majd, az emberek kedvesebbek, az ételek finomabbak és szoknyát is lehet felvenni, mert az időjárás fantasztikus. Amúgy te most Arnoldhoz mész, igaz?
Mi tagadás, a közelemben élők tudják, hogy általában le szoktam hozzá menni. Amúgy is nagyon szeretem azt a falut, kellemes légkör, ahol még tanulni is lehet. A fogadóban pedig már törzsvendég vagyok, ezért mindig csak a felét kell kifizetnem a teljes árnak és még a szobám is ugyanaz. Egyáltalán nem esik nehezemre, főleg, hogy a falu innen másfél órára van. Arnolddal is beszélnem kell már, meg látni is jó lenne, sokat gondoltam rá a héten. Nem igazán figyeltem arra, amit anyu mondott, pontosabban arra a részre, amikor a spanyolokról áradozott. Mindig is tudtam, hogy szereti a mediterrán országokat, nem lepett meg. Szívesen hallgatom, de erre én most nem érek rá. A telefont végül a kezembe veszem és úgy döntök, hogy átveszem az irányítást. Anyuval jó lenne, még sokáig beszélgetni, érdekel is minden, meg kíváncsi vagyok, hogy milyen ott a kontinensen, de most nincs időm. Imádom, szeretem, hiszen az édesanyám, de most nem megy, mert sietnem kell. Arnold minden bizonnyal nem haragudna, ha egy picikét késnék, de nem akarok. Minél előbb ott akarok lenni. Mindent lerakok, ami eddig a másik kezemben volt és magabiztosan, határozottan szólalok meg, de nem bunkón, mégis csak az anyukámhoz beszélek:
- Igen anyu, most épp a faluba mennék és ezért most le is raklak, de ne aggódj, mert este majd megcsörgetlek és akkor visszahívhatsz, jó? Tudod sietek, hogy minél előbb odaérjek, meg még össze is kell pakolnom, remélem nem rágsz be...
És akkor most vagy megsértődik, vagy megérti. Bármit is mond, igazából a hangja fogja elárulni. Ismerem már annyira, hogy tudjam, nem fogja bevallani, hogy megbántottam, de azért nem egy színésznő, nem fogja nekem beadni, hogy minden rendben, amikor nincs. Amúgy is, nem hiszem el, hogy nincs ott Párizsban valami sokkal izgalmasabb dolga. Alig múlt egy óra, hihetetlen, hogy így, kora délután, ráér telefonálgatni.
- Persze kicsim, menj csak az unokatesódhoz, biztosan nagyon vár, amúgy is apád éppen most szólt, hogy menni kell le, ebédelni. És biztosítlak afelől, hogy nem csigát fogok enni.
Pipa, nem sértődött meg, sőt, még nevetett is a csigáson, remek. Kifújom az eddig benntartott levegőt, majd gyorsan besietek a szobámba, ahol a kis bőröndöm még egyáltalán nem áll készen az indulásra és még a slusszkulcsot sem találtam meg. Valószínű, hogy a táskám legalján van, csakhogy nem kívánom magammal vinni a táskát. A szobámból gyorsan kipillantok az étkezőasztalra, ahol a könyvek, amiket magammal akarok vinni, tornyosulnak.
- Nos, ezt örömmel hallom. Viszont most tényleg megyek, mert még pakolnom kell. Legyetek jók, egyetek sokat és majd hívj, de ha lehet, csak este!
- Rendben drágám, apuval szeretünk!
Ez annyira tipikus mondat, amúgy. Elmosolyodom, majd kinyomom a telefont és az ágyra dobom. Az-az érzésem van, hogy nem fog este felhívni és nem azért, mert megfeledkezett volna rólam, vagy mert megsértődött és nekem kellene bocsánatot kérnem, hanem inkább azért, mert a párizsi hév magával ragadja és este apuval vagy valamerre iszogatnak vagy valami luxusétterembe lesznek olyan emberekkel, akik híresek és gazdagok, csak nem tudni, hogy miért. Jövőhéten pedig Spanyolországba mennek, mint azt az előbb mondta a telefonba, ez azt jelenti, hogy megint eltelt egy hónap úgy, hogy nem láttam őket. Nagyszerű dolog egyébként utazni a világban és mindenhol kapcsolatokat kialakítani, de én nem bírnám. Az, hogy nincs állandó helyem, engem halálra rémít. Orvosként sem ez a célom. Én gyerekorvos leszek és a kis csöppségeknek fogok segíteni, de itthon vagy legalábbis Angliában.
|
|
