HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
☺Becca naplója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Elliott

Elliott
Csatlakozott : 2014. Jun. 26.
Posztok száma : 133
Age : 23 Titulus : becca for president Foglalkozás : khaleesi Play by : emilia clarke
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: ☺Becca naplója   2014-08-26, 4:43 pm

Igazából ez afféle "timeline"... Nem szeretem, ha teljes összevisszaságban vannak a játékaim, szóval gondoltam csinálok feljegyzéseket arról, hogy hogyan is történnek a dolgok Becca életében, időrendben.☺




K

edves naplóm! Nagyon elbasztam a dolgokat. Tudom, talán nem így kellett volna ezt az egészet... Úgy értem... Én szerettem Őt. nem így érdemelte meg, hogy közöljem vele a dolog végét. Mostanában sokat rágódok ezen. Sírtam is, pedig elvileg én vagyok a "gonosz" fél, aki szakított. Nekem boldognak kéne lennem, és tudod, valahol az is vagyok, de ugyanakkor olyan bizonytalannak érzem magamat. Amíg nem vagyok magabiztos, addig nem találkozhatok vele. El akarom neki magyarázni, hogy miért csináltam ezt másfél év tömény boldogság után. De egyelőre képtelen vagyok szavakba önteni. Csak állnék előtte bénán, anélkül, hogy bármit ki tudnék nyögni a "sajnálom"-on kívül. Bujkálni fogok előle, Rebecca Twain nem állhat bénán, egy kész magyarázat nélkül. Közeleg a nyár, ha addig kibírom találkozás nélkül, akkor a szünetben talán kitalálom mit is mondhatnék neki.




K

edves naplóm! Leda a hősöm. Ez megint beigazolódott. Szóval az úgy volt, hogy nekem eszem ágában nem volt átvinni a szoba közepére helyezett kartondobozt Felix-hez. Nem. Nem, nem, nem. Megfogadtam, hogy addig nem állok elé, amíg nem tudok magyarázattal is szolgálni. Ha csak annyit tudnék mondani neki, hogy sajnálom, akkor valószínűleg még jobban megutálna mint amennyire most utál. Túl sokszor kértem tőle bocsánatot így is, ezek után képtelen lenne elfogadni ennyit. És én is képtelen lennék mondani ennyit. Szóval nagy háború árán ugyan, de sikeresen győzelmet arattam, amikor Ledát lefizettem egy üveg nutellával. Nem volt szép dolog tőlem, de hát na... Ő is jól járt, meg én is. Felix talán kevésbé, de ki tudja, talán örült is neki, hogy nem az én képemet kellett végigbámulnia, miközben átadtam neki a nálam maradt cuccait. Ééééés nem szívesen láttam volna az arcát, miközben közlöm vele, hogy meg szeretném tartani a Carrie példányát. Valójában nem is a cuccok átvitelével volt a probléma, Leda sem azért kapta a nutellát. Elvégre elkommandóztam volna én a szobájához, úgyis tudom kívülről, hogy mikor nincs otthon. Csak hát na... Valakinek közölnie kellett vele, hogy a volt barátnője, igen, az a hülye ribanc ellopta az egyik kedvenc könyvét is. Az a legviccesebb az egészben, hogy bármennyire is akarom enyhíteni az irántam érzett gyűlöletét, sikeresen elértem ezzel is, hogy most még jobban utáljon. Pedig... istenem, én tényleg csak azt a hülye könyvet akartam. Tényleg olyan nagy dolog? Vajon vissza kell adnom neki, ha azt akarom hogy megbocsásson?
Jaa, és mintha beteg lennék. Mindig fáj a fejem, és néha lázam is van... Bár lehet, hogy ez is csak a lelki állapotom hátulütője.




K

edves naplóm! Baromira örültem, hogy Leda megemlítette a kiállítást, mert végre eltereltem a gondolataimat a hülyeségeimről, meg a bűntudatomról, meg a Carrie kötetről... meg úgy mindenről. Amióta barátnőm átvitte Felixnek a dobozt, azóta nem is hallottam felőle semmit, és ez valahogy megnyugtat. Ezek szerint nem keres engem, nem érdeklődik utánam. Ami azt jelentheti, hogy túllépett rajtam. És boldog lesz valami csajjal, például azzal az idióta fruskával, aki facebook-on nyaggatott, hogy szabad-e a volt fiúm. De tényleg, egész nyugodtan, jöjjön csak össze vele. Jó is lenne. Nem kéne tovább azon aggódnom, hogy összetört szívvel fekszik otthon. Talán meg sem viselte annyira az egész mint gondoltam, talán csak túl nagyra vagyok magammal. Remélem így van. Leda nem mesélt sokat a nála töltött percekről, Felix nem küldött "dögölj meg, te ribi" cédulát, és Ledával sem üzent semmit. Amit jó jelnek veszek. Deee visszatérve a fotókiállításra, nagyon megörültem neki, hogy végre komolyan elkezdett érdekelni valami, mert mintha kevésbé lenne kótyagos a fejem. Nem is éreztem hogy csak árnyéka vagyok önmagamnak, és mivel biztos voltam benne, hogy Felix sem fog feltűnni a rendezvényen, örömmel látogattam meg barátnőmet a délelőtti órákban. Végig ott akartam vele maradni, de hívtak az állatkertből, hogy nem tudnék-e önkénteskedni egyet azon a napon is, és hát az ingyen állatkertes kitűzők gondolata elcsábított. Meg Ledának is sok dolga volt, elvégre mindenféle idegent kellett körbevezetnie, meg... hát nem tudom még mi tartozott a munkakörébe, de nem akartam a nyakán lógni, főleg, hogy én már amúgy is láttam az alkotását, szóval nem volt meglepetés a kiállított kép. Persze azért nagyon büszke vagyok rá, meg nekem is tetszik a műve.




K

edves naplóm! Szóval ugye a kiállítás után elmentem a külvárosi állatkertbe, ahol többször is voltam már önkéntes az évben. Pont olyan jó volt, mint mindig. Szeretek állatgondozóként lézengeni ott, és bár nincsen ingyen kaja, és ingyen állatos pólót sem kapok - csak kitűzőt - ezért elköltöttem a nálam lévő összes pénzemet. Mindenesetre volt nálam bérlet, amivel tudtam közlekedni a távolsági buszokon, de azért mégiscsak...
Szóval éppen kifele sétáltam az állatkertből, amikor valami meglehetősen béna szöveggel megpróbáltak felszedni, és miután némán sétáltam tovább, mintha ott sem lenne a három srác, megértették, hogy nem szeretnék mindhármuk barátnője lenni. Sőt, egyiküké sem. Mindenesetre meghívtak a házibulijukba, és mondván, hogy én jól nézek ki, a belépőnek nevezett "egy üveg pia" nélkül beengedtek. Gondoltam egye fene, szóval elmentem. Meglepetésemre, még egy Piersonos lányba is belebotlottam, ééés egy meglepően cuki fiúba. Esküszöm elgondolkoztam rajta, hogy mi lenne, ha újra randizni kezdenék, aztán eszembe jutott Felix, meg hogy ha lenne egy új kapcsolatom, akkor tuti megint megcsinálnám ugyanezt, és visszatáncolnék a szingliségbe, mert úgy valamiért nagyobb biztonságban érzem magamat. Szóval végül is mindegy, amikor kezdtek eldurvulni a dolgok, értem ezalatt a kitört ajtókat és széttört vázákat, illetve a hányással bekent falakat... Nos rájöttem, hogy az angolos távozás az ami kell nekem.
A buszmegállóban ácsorogtam, amikor az említett Piersonos lány, Carina, megszólított egy sötét sarokból. Nem nézett ki túl jól, szóval gondoltam segítek neki.

(FOLYTATÓDIK...)





K

edves naplóm! Reggel jegeltem a talpamat, mert még mindig sajgott a hosszú éjszakai... vagy inkább hajnali túrámtól Carával. Valami kenőccsel is kenegettem, szóval már a jegelés is felesleges lett volna, de azért még a biztonság kedvéért átestem egyen. És igen, nálam ez felér a kínszenvedéssel, mert alapból csikis a talpam, és utálom szétnyomorgatni szegényt.
Szóval a megbeszélt időpont előtt negyed órával már ott szobroztam az udvaron, ami mostanában nem vall rám, mert igyekszem mindenhova pont időben megérkezni, hogy ne kelljen várakoznom. A várakozás nálam egy potenciális lehetőség arra, hogy véletlenül pont összetalálkozzak Felixel. Ez pedig ugyebár legnagyobb félelmem napjainkban. Mégis önkéntelenül bátorkodtam előbb érkezni a találkozóhelyre. És lám, nem véletlenül kéne hallgatnom inkább a megérzéseimre, mert majdnem sikeresen összefutottam az említett fiúval, de sikeresen bevetettem magamat a pad és a bokrok közé, mielőtt még kiszúrna. Vagy lehet kiszúrt, lehet hogy mindig kiszúr, csak remekül szórakozik azon, hogy bevetem magamat mindenféle susnyásba az elkerülése érdekében. Ez még eszembe sem jutott... Lehet hogy tényleg ez a helyzet??? Nem, nem, az lehetetlen.
Szóval végül Marci tizenöt perc késéssel megérkezett, de így sem késtünk első táncóránkról, mert számoltam Marci késésével. Még bemelegíteni is volt időnk, sőt még eltáncolni az éppen hogy csak kész koreográfiánkat, amibe szívünket lelkünket beleöntöttük... amikor az emberi bőrbe bújt Sátán megjelent a lelátókon, és egy édesded megjegyzéssel lelombozta a lelkesedésemet. "A fantasztikus a lehető legtávolabb áll attól a szótól amivel egyszerűen le tudnám írni azt, amit csináltatok." Anyád... Akarom mondani ilyet nem mondunk tanárnak, mert igen, biztos vagyok benne, hogy ő profibban táncol mint én, és sokkal több tapasztalata is van, de azért mégis csak. A nevemet sem tudja, de már most kritizál. Azt hiszem fog még az agyamra menni ez az ember, aki egyébként nem is tűnik annyira rossz fejnek... Amíg nem szólal meg. Mindenesetre legalább Marci ott volt nekem, akivel együtt bárkit le tudunk nyomni, szóval hamar visszajött az az említett lelkesedés, anélkül, hogy Marci bármiféle lélekerősítő dumát a fejembe beszélt volna. Vicces nem? Elég csak hogy ott van velem, és sokkal erőteljesebbnek érzem magamat mellette. Mintha nem csak a táncban emelne a magasba, hanem a valóságban is.

(FOLYTATÓDIK...)






K

edves naplóm! Nem festettem túl jól aznap este sem, de Leda megint megmentett. Berobbant a szobába, mint valami szuperhős, és a kezembe nyomta a kávémat, amit frissen hozott el a kedvenc helyünkről. Imádom, talán túl figyelmes is velem. Mindenképpen meg kell valahogy hálálnom. Sikerült nem csak a fejfájásomat, de még a gondjaimat is eltüntetnie körülbelül öt perc alatt, és utána belekezdtünk abba, amit már régóta terveztem. Elkezdtük forralni a bosszúnkat a hatalmas boszorkányüstünkben. Muhahahaha...
Végül arra jutottunk, hogy kölcsön haj vissza jár. Alig várom a pillanatot, amikor Ash Skylar egy Matheres buli után másnaposan kel majd fel... és kopaszon.





K

edves naplóm! Leda, és a kis tervünk olyannyira visszarántott a valóságba, hogy kezdem ismét érezni önmagamat a saját testemben. Eddig mintha házon kívül bolyongott volna a lelkem, és én csak egy üres, vonagló, életre képtelen test lettem volna. De aztán reggel arra ébredtem, hogy egész nap semmi... SEMMI dolgom nincsen, ennek örömére pedig elfoglaltam magamat a legundorítóbb dologgal amivel az ember elcseszheti a szabadidejét. Nem tudom ismered-e, a korombeliek úgy hívják: tanulás. Én persze máshogy vagyok ezzel, én úgy hívom tudásszerzés. Szóval egész délelőtt "tudást szereztem", mellyel sikeresen bepótoltam a lemaradásaimat, mivel hogy már nem csak Felix, de a tanáraim elől is bujkálnom kellett a folyosókon, a hirtelen rohamosan zuhanó tanulmányi eredményeim miatt. Nem olvastam át semmit, nem írtam házi dolgozatokat, és volt hogy elfelejtettem elmenni órára (!!). Szóóóval miután sikeresen elküldtem minden tartozásomat email-ben, és az elkövetkezendő hetekben beadandó dolgokat is mind elkészítettem, megtanultam, kijegyzeteltem, úgy döntöttem az ablakon besütő nap egy új korszaké lesz, és csinálok valami olyasmit, amit addig még nem. Így keveredtem el egy média-szakkörre vagy mire... És így találkoztam  Wyndham tanárúrral és egy régi ismerőssel, aki először nem hogy ismerősnek, de leginkább idegennek tűnt. (Nem, nem a földönkívüli értelemben.)

(FOLYTATÓDIK...)






K

edves naplóm! Ez volt életem egyik legrosszabb napja. Sírni akarok. Minden az én hibám. Abcdefghijkl. Szabad csúnyán beszélni a naplómban? Bazdmeeeeg. Nem fogok csúnyán beszélni a naplómban.  Nem tudom mit írjak. És úgy döntöttem ezt már nem fogom kihúzni, mert akkor semmi értelme ma naplót írnom. Épp Ledára várok, és azon gondolkozom, hogyan meséljem el neki a ma reggeli találkozómat Felix-el. El akarom neki mesélni természetesen, de nemsokára buliba megyünk, hogy megszívassuk Ash Skylart, amiért pornószínésznő hajkoronát varázsolt Ledának. Ezt az egészet azért hoztam fel, mert nem akartam, hogy mindig minden csak rólam szóljon, szegény Leda így is annyi mindent megtett értem. Szóval gondoltam itt az ideje, hogy szórakozzunk egyet, és Leda problémájával törődjünk. Nem akarom felhozni neki Felix-et, mert megint csak erről lenne szó. Basszus, persze hogy most kellett ennek történnie. Szóval reggel hamarabb keltem, és elmentem futni, hogy kicsit jobban érezzem magam testileg is, ezért nem gondoltam át, hogy Felixet ma milyen útvonalon tudnám elkerülni. Persze nem akartam az örökkévalóságig kerülni őt, de még mindig nem tudtam mit mondjak. Hááát... Egy órára ültünk be. De sikeresen megszöktem még az óra vége előtt, és már éppen ünnepeltem volna a zsenialitásomat, amikor utánam jött. Beszélgettünk. Eléggé sokat beszélgettünk. Engem utál szerintem. Nem mondta ki szó szerint, de biztosan utál. Ledát viszont bírja, aminek örülök. Ha már engem utál, legalább Ledával jóban lehetnek. Önzőség lenne még őt is elkoboznom Felix-től, pedig sosem voltak nagy barátok, de hát akkor is. Viszont most megyek, mert le kell még ellenőriznem mindent az esti bosszúnkra, és Leda is biztosan mindjárt itt lesz. : )





K

edves naplóm! .....


(FOLYTATÓDIK...)






K

edves naplóm! Mondanom sem kell, hogy ismét valami olyasmiben sántikáltam, amiről pár héttel ezelőtt azt gondoltam, hogy csak az ostoba vígjátékokban csinálnak ilyeneket. Nem is tudom mi ütött belém, valószínűleg Leda lebeszélése hiányzott, mert a hétvégére elszökött valami csapatszellemépítős táborba, az isten háta mögé. Felhívtam, és azt mondta, hogy Felix is ott van, szóval vettem a bátorságot, hogy elkommandózzak a fiú szobájába, és előkutassam a Bon Jovi cd-met, amit nem kaptam vissza tőle a szakítás óta. Végül nem lett meg a cd :/ Viszooont, ráakadtam a Staw Wars IV. dvd-re, ami szintén az enyém, szóval el is koboztam. Már eégszen úgy tűnt, hogy megúszom a dolgot, amikor valaki nekivágódott Felix szobájának ajtajának, mikor próbáltam kiosonni rajta. Jellemző, amikor végre sínen vagyok, akkor elütök egy szerencsétlen járókelőt a gőzmozdonyommal.

(FOLYTATÓDIK...)





K

edves naplóm! Maxxie babának születésnapja volt 24-én, szóval sütöttem neki egy jó csokis, nutellás, mogyorós tortát, és áttoltam vele a képemet hozzá. Kicsit letört, hogy Marci nem volt ott, mert azt hittem tartjuk magunkat a hagyományhoz, és együtt töltjük ezt a kiváló napot. Maxxie azt mondta, miatta nincs ott az öcsém. Összevesztek, vagy nem tudom, nem akartam kérdezősködni, mert láttam, hogy Maxxie-t érzékenyen érinti a dolog. És hadd ne törjem már le szegényt a saját szülinapján.
EL NE FELEJTSEM: Marcit meg kell kérdeznem erről!!

(FOLYTATÓDIK...)








K

edves naplóm! Az érzés, amikor a nyáron először leülsz megnézni a Római vakációt, felbecsülhetetlen. Az érzés, amikor tudod, hogy még százszor meg fogod nézni, boldogsággal tölt el. Az érzés, amikor Marci leérkezik a lépcsőn, miközben te még csak öt perce bámulod Audrey Hepburnt, félelemmel tölt el. Az érzés mikor Marci fikázni kezdi a filmet, amit bámulsz, sajnálattal tölt el. Az érzés, amikor Marci kitalálja, hogy elrángat itthonról kajálni, egy szál bugyiban, fárasztó. Az érzés, amikor beáll eléd, hogy ne lásd a tévét, és meg akar győzni, hogy menj el vele otthonról, lemondással tölt el. Az érzés, amikor lemondasz a filmnézésről, felöltözöl, és elmész otthonról pedig úgy festesz mintha halloween-i zombinak öltöztél volna... Ezt az érzést én úgy hívom: "bazdmeg".
Life with Marcel Twain. Season 341, episode 45. Breakfast.




Vissza az elejére Go down
 
☺Becca naplója
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Születésnapi köszöntések [ARCHÍV]
» A Halálra Ítélt Naplója

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Social media :: A diákokkal kapcsolatos dolgok :: Kincsesláda :: Közös
 :: Rebecca Twain
-
Ugrás: