HomeHome  WidgetsWidgets  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 
Franny & Holden

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Pierson ✘ Alelnök

Pierson ✘ Alelnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 20.
Posztok száma : 47
Motto : just go and do what you do 'cause there's nothin' to prove Age : 21 Titulus : she hits like ecstasy Foglalkozás : diák Play by : Blake Lively
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Franny & Holden   2014-09-14, 4:21 pm


Franny & Holden




Általában akkor és addig élvezem az ilyen banzájokat, amikor a délutáni napsütésben elmehetek vásárolni valami újat és szépet (értsd: ruhát és cipőt), ha belefáradok megehetek egy nagy adagnyi fagyit, majd elszórakozom azzal,  hogy mi a jó bánatot kellene ma kezdeni a hajammal és sportot űzök abból, hogy mindig láb alatt legyek valakinek. A mostohaapámnak, anyámnak, a mostohatestvéreimnek, vagy a mostohatestvéreim elviselhetetlen anyjának, aki miért is ne, ma hivatalos erre az izére (igen, rendszerint csak „izéként” referálok az olyan dolgokra, amelyekhez nem hogy sok közöm sincs, de nem is túlságosan érdekelnek. Üzlet. Eh.), hogy szegény jó anyám idegein táncoljon fél éjszaka, hogy még nézni is fájdalmas legyen. És akkor ebben azt hiszem ki is merül a lista. Egy jó buliban bármikor benne vagyok, de ha háromnál több evőeszköz sorakozik a tányérjaim halmai előtt, és azzal szembesülök, hogy akár már az előétellel is lehetséges lekajálni a világos ruhámat, akkor szoktam elkezdeni csak részben jól leplezett kétségbeesett pillantásokat vetni azokra, akik a méretes asztalnál velem szemben ülnek. Giuseppe, hogy egyem a csodás lelkét, ilyenkor mindig bátorító mosolyokat küldözget felém, és látványosan használja a megfelelő eszközöket, anya túlságosan elfoglalt azzal, hogy a korábbi feleség méreggel itatott riposztjait hárítsa, és addig jó, amíg a vérszerinti Rossi kölyköknek még a pillantását is kerülöm. Rafaelt, a rangidőst szerencsére legkevésbé sem izgatom ilyenkor, mint a legidősebb fiú gyermek, ő nem csak úgy tesz, mint akit érdekel, hogy milyen előnyös szerződéseket készít elő ez az este, hanem tényleg érdekli is, így csak akkor tudnám magamra haragítani, ha nyakon önteném egy pohár vörösborral. Vagy az asztalfőn ülő díszvendégünket önteném nyakon egy pohár vörösborral… Juliana megvető pillantásait, mint mindig, igyekszem nem magamra venni, és bármilyen „jó tanáccsal” is szolgál, véletlenül sem fogadom meg. Csak Bernardtól mentsenek meg az egek, vagy egy szép napon meggyilkoljuk egymást…
Ó, igen. Ez az én szeretett családom, és már akkor eszeveszett vágyat érzek arra, hogy kimásszak egy ablakon, amikor még csak a főételem romjait viszi el előlem az egyik felszolgáló. Nem csak képletesen mondom. Ko-mo-lyan meg kell innen pattannom, vagy valakinek még baja esik, és ezen a listán én foglalom el a legelőkelőbb helyet. Sajnálom, anya, és drága Giuseppe, de sokkal jobb mókának hangzik mezítláb ökörködni a parton, még ha egyedül is, mint végigülni a desszertet keserű szájízzel, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban. Az ilyen esték még annál is rosszabbak, mint amikor a suliban a fülem hallatára pletykálnak rólam, és/vagy anyámékról. Apropó, suli. Vajon ha én úgy teszek, mintha nem látnám az Abbey-s srácot, amint kilép a mosdó ajtaján és azzal szembesül, hogy éppen kidobtam a cipőimet egy első emeleti ablakon, és igyekszem lábbal is követni azokat, a párkányig legalábbis, egy akkora ruhában, hogy csoda, ha nem fogom elszakítani… akkor majd ő sem vesz észre engem? Aha. Hiú ábránd, ugye?
Azért annyira nem zavartatom magam. Csak annyira, hogy a kicsit sem úrinőhöz illő lábemelgetést abbahagyjam, lecövekeljek az ablak elé, és úgy mosolyodjak el, mint aki tökre és teljesen ártatlan. De legalábbis normális - Lehetne, hogy úgy csináljunk… mintha nem is láttál volna?

Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2014. Feb. 23.
Posztok száma : 22
Motto : If I'm going down, I'll take the world with me Age : 26 Titulus : taste your paradise Foglalkozás : diák Play by : Sam Claflin
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2014-10-10, 11:29 pm

Kicsit még fájt a fejem a tegnap estétől, és hiába próbálkoztam elrejteni a szemeim alatt leterülő, sötét karikákat, semmi nem használt, még a napszemüvegem lencséin keresztül is látszódtak. Sürgősen ki kellett találnom, hogy miként hozom vállalható formába magam, mert a magánrepülő pillanatokon belül landol Salerno aprócska repterén, és mivel már így is késve érkezem, nem lesz már időm ilyen dolgokra a szállodában. Apám hangja percről-percre idegesebb volt a telefonban, és tudtam, hogy csak az új, olasz barátai jelenlétének köszönhetem majd, hogy nem rendez jelenetet, ahogy meglát.
- Uram? – óvatos, puha női hang üti meg a fülemet, én pedig megengedem magamnak, hogy egy kis ideig legeltessem a szemem a hosszú lábakon amit külön az én kérésemre szemtelenül rövid egyenruha alá bújtattak, és csak utána emeljem feljebb a tekintetem a légiutaskísérő leányzó arcára. – Nemsokára megkezdjük a leszállást. Édesapja kérte, hogy még előtte öltözzön át a vacsorához, a reptérről a kocsi azonnal az étterembe viszi majd.
Zseniális, még a kevesebbnél is kevesebb időt kaptam, remek húzás, apa. Hát fair dolog így a száztíz százalékot elvárni valakitől?
- Azonnal megyek. – dörzsölöm meg a szemem a napszemüvegem alatt, aztán végül száműzőm az asztalra, az üres kávésbögre mellé, a mérhetetlenül unalmas újságok halmának tetejére, amihez természetesen egész úton hozzá se nyúltam, megint. A Rayban nélkül, ami eddig csak arra kellett, hogy megóvja a szemem a fedélzeti fénytől, hirtelen felerősödött a fejfájás, de muszáj volt hozzászoktatni magam a fényhez, elvégre is nem ülhetek napszemüveg alatt csukott szemmel egy vacsorán, az igazán nevetséges lenne, én meg végképp nem akartam még jobban magamra haragítani drágalátos édesapámat.
Felálltam a bőrrel bevont fotelemből, és a mosdó felé igyekezve leakasztottam az öltönyzsákot, amibe még tegnap este bekészítették a ruhámat. Részemről egy szimpla fekete öltönynadrág és egy fehér ing mellett döntöttem volna, de természetesen a családomnak erre is külön embere volt, így ezt is megtették helyettem. Kezdetben voltak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban, aztán elfogadtam a tényt, hogy mindenki jobban tudja nálam, hogy mit is kellene viselnem a fontos eseményeken. Ennek hála, már meg sem lepett, hogy az én elképzelésem helyett egy világosbarna nadrág fogadott, és egy –szigorúan hosszú ujjú-, fehér ing, idétlen leopárd mintás gombokkal, hogy mégse legyen annyira „pincéres”. Semmi feltűnő, semmi rikító, sőt, mondhatni hosszú idő óta az egyik legjobb választása a stylistnak, a legnagyobb problémám mégiscsak a cipővel volt, ami hasonló mintázatot kapott, és nekem természetesen eszem ágában sem volt felvenni.
Miután minden rám került, amit viselésre méltónak találtam, megmostam az arcom, hátha a hideg víz segít egy kicsit, de nem értem el semmi eget rengető változást természetesen. Az utcai ruháimat ott hagyva a mosdóban visszasétáltam a székemhez, és kényelmesen hátradőlve megpróbáltam nem elaludni abban a pár percben, amíg újra földet nem érünk.

A reptéren valóban autó várt már rám, a sofőrt leszámítva üresen, természetesen. Jobban örültem volna, egy piros Ferrarinak, az sokkal olaszosabb fogadtatás lett volna, de így is egy fél nappal később érkeztem a megbeszéltnél, nem volt időm kocsikázni.
A sofőr néma biccentéssel üdvözölt, majd az út hátralévő részében szótlanul fürkészte az utat, így én egyedül maradtam a hátsó ülésen, és kedvemre fürkészhettem a mellettem elszáguldó tájat a sötétített ablakok mögül. Mikor már épp kezdtem élvezni a dolgot, természetesen megérkeztünk, én pedig gyorsan kimásztam az autóból, mielőtt még valaki késztetést érezne arra, hogy kinyissa nekem az ajtót.
Az első dolog, amit megpillantottam, apám sziluettje volt, a tartásából láttam, hogy mennyire egetverően dühös rám, és ahogy felsétáltam a lépcsőn, közelebb hozzá, az arcvonásai is erről árulkodtak. Óvatosan végigmért, teljesen észrevétlen mozdulat volt, amit az évek alatt már nekem is sikerült eltanulni tőle. Egy apró rándulás a jobb szeme körül elég volt ahhoz, hogy tudjam, kiszúrta a barna sportcipőmet, és nem rajong az ötletért, hogy késve érkezésemet ezzel a „tróger öltözékkel” koszorúzom. Nem mintha bármiért is rajongott volna, apám volt maga az örök elégedetlenkedő. Széles mosollyal az arcomon köszöntöttem, és természetesen azonnal elnézést kértem a kis csúszás miatt.
- Holden, Ő itt Giuseppe Rossi, az újdonsült partnerem és remélhetőleg jó barátom is a jövőre nézve.
Rendületlen mosolyommal nyújtottam kezet felé, majd minden meglepettségemet leplezve próbáltam nem felrántani a szemöldököm, mikor a kézfogásból egy olyan igazi, baráti ölelés kerekedett, mintha csak az ő fia lennék, nem is a mellette álló, mogorva, öltönyös fazoné.
- Már túl vagyunk az előételeken és a főételek egy részén is, de van időd mindent bepótolni, örülök, hogy csatlakozol hozzánk! – felelte lelkesen, mint egy kissé részeg nagybácsi, majd azonnal visszafordult apám felé és el is indultak egymás mellett haladva befelé.
Hősiesen sétáltam utánuk, és igyekeztem eljátszani, hogy teljesen jól vagyok, de hiába vettem mély levegőt többször is, a fülledt meleg, ami az épület belsejében uralkodott, töménytelen ételillattal párosult, és pillanatok alatt felforgatta a gyomrom. Alig értük el az étterem ajtaját, én gyorsan kimentettem magam, és a hosszú útra hivatkozva gyorsan a legelső mosdó irányába indultam. Muszáj volt megmosnom az arcom újra, de a repülő fényes és fülledt belsejéhez képest ez maga volt a pokol, és bár a hideg víz oda elégnek bizonyult, itt már édeskevésnek számított.
Az ajtón kilépve megpróbáltam a nadrágom helyett azt a két papírtörlőt használni kézszárítónak, amit sietős távozásban magamhoz vettem, mikor is olyan látvány fogadott, amire abszolút nem számítottam. Egy pillanatig csak álltam a folyosón, és a puha szőnyegbe süppedve próbáltam eldönteni, hogy vajon ez tényleg megtörténik-e, vagy csak a fáradt elmém játszik velem, de nagyon úgy tűnt, hogy a hullámos, szőke tincsek tényleg megpróbáltak kimászni az ablakon az imént.
- Ó, ne aggódj, én most érkeztem csak, de már menekülnék.
Mosolyogva sétáltam mellé, és vetettem egy pillantást a külvilágra az ablaküvegen keresztül. Hogy nekem miért nem jutott eszembe kimászni a mosdó ablakán…
- Szerintem megütnéd magad, ha innen kimásznál – mondom továbbra is a kinti terepet fixírozva – De legalábbis a ruhádat biztos, hogy elszakítod. Biztos bölcs dolog volt megszabadulni a cipőktől ilyen gyorsan?

950 x outfit x bocsánat a lassú válaszért és a hosszú sorokért (:
Vissza az elejére Go down
avatar


Pierson ✘ Alelnök

Pierson ✘ Alelnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 20.
Posztok száma : 47
Motto : just go and do what you do 'cause there's nothin' to prove Age : 21 Titulus : she hits like ecstasy Foglalkozás : diák Play by : Blake Lively
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2014-10-13, 7:58 pm


Franny & Holden




Új családom legrosszabb rémálma lehetek én, akit nem túlságosan izgat a saját híre, vagy épp az, hogy a saját hírem mennyire vetődik vissza a becses és nemes Rossi klánra. De nem tehetek róla, tényleg nem érdekel… leéltem úgy tizennyolc évet, hogy magasról tettem arra, ki mit gondol rólam. És bár mióta anya beházasodott, magával rángatva engem is, a kelleténél jóval több idegen tekintet figyeli az életemet, de ezt jobbára én úgy kezelem, hogy… nos, kimondom, tojok rá. Mert tényleg. Lehet, hogy egy szép napon majd nem keverem össze az evőeszközeimet, nem eszem le a gondosan az ölembe hajtogatott szalvétát, meg nem mondok illetlen dolgokat az asztalnál, vagy máshol prominens embereknek, de azt hiszem soha nem leszek teljesen olyan, mint ők. Mert egyszerűen nem ebbe születtem, és én boldog vagyok úgy, ahogy vagyok. Korábban is az voltam, egyedül anya kedvéért vágok jó pofát az ilyen alkalmakhoz, és… jó, rendben, bevallom, hogy a mostohaapámat is megkedveltem, őt nem lehet megkedvelni, de a mostohatestvéreimmel lelkesen álljuk egymás ellen a hidegháborút, na meg az anyjukkal is, akit szerencsére nagyon ritkán látok, így nem sok alkalma van arra, hogy a földbe döngöljön, én meg illetlenül és nagyon bunkón visszavágjak…
De az a mai esemény egy kicsit sok volt nekem. Utálom, amikor ilyenekre megy el a fél nyaram, de a mostohatesóim szerint tűrhetetlen, hogy normális emberekkel igyak egy fesztiválon, vagy azért vegyen a szájára a bulvársajtó, mert merészeltem pucéran a tengerbe ugrani lenn délen… ha nem lenne a nevem az, ami, senkit sem érdekelne. Nevetségesnek tartottam ezt az egész cécót egyébként is. Semmivel sem leszek érdekesebb ember egy név miatt. De gondolom, ha most paparazzi bujkálna az ablak alatti bokrokban, akkor igen gyorsan sikerülne mindenkit magamra haragítanom a családból. Még jobban, mintha csak észrevétlenül távoznék, de valaki majd akkor is lekap a tíz körmömről - Ismerős érzés… - mondom igyekezvén, hogy legalább ne utálatos, hanem inkább semleges hangot üssek meg, de ma valahogy nagyon nincs meg ehhez a hangulatom, úgyhogy különösen nehezemre esik úgy viselkedni, mintha ez az én világom lenne. De hát nem az. Sosem volt az, csak néha úgy csinálok, mintha, mert tudom, hogy ezt várják el tőlem.
Elvigyorodom - Borostyán a falon, és pontosan egy eresz, vagyis egészen biztosan jó ötlet volt és egészen biztosan megoldanám – úri hölgyhöz bizonyára nem lenne való a dicsekvés sem, meg az sem, hogy elhíreszteli boldog boldogtalannak, hogy gyakorlatilag a hatodikról is meg tudna lógni az ablakon át, ha nagyon akarna - A ruha még bánhatja, de őszintén? Ez csak egy ruha – mondom az utolsó mondatot suttogva, mint aki arra számít, hogy egy ilyen kijelentésért a fejét vennék. A mostohanővérem szerintem most kapna sikító frászt. Szerintem nagyobb becsben tartja a ruháit és ékszereit, mint a saját életét. Nem mondom, én sosem változok. Többet költök ilyesmire a Rossi névvel ellátott hitelkártyák óta, mint valaha, de nem tanultam meg óvatosabb lenni a dolgaimmal.
- Akkor te miért nem léptél még meg? – dobom vissza a kérdést, bár kicsit lehet hülye vagyok, hogy nekiállok vele idebenn fecserészni. Valaki meglát itt állni mezítláb, és már menni fog a pusmogás,  hogy mi a jó életet művelt már megint az a szerencsétlen beházasodott gyerek.

Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2014. Feb. 23.
Posztok száma : 22
Motto : If I'm going down, I'll take the world with me Age : 26 Titulus : taste your paradise Foglalkozás : diák Play by : Sam Claflin
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2014-10-31, 8:44 pm

Lelkiekben már fel voltam készülve egy abszolút megszokott, minden tekintetben unalmas és eseménytelen vacsorára, és őszintén szólva kicsit még hálás is voltam érte, mert tényleg nem voltam a toppon. Ehhez képest még csak el sem jutottam az asztalig, de talán nem is baj, úgy tűnik, most a folyosó több érdekességet tartogat számomra, mint egy tányér, aminek a tartalmából valószínűleg egy falatot sem lennék képes letolni a torkomon.
Ha vettem volna a fáradtságot, hogy legalább egy kicsit utánanézzek a dolgoknak, valószínűleg a legkevésbé sem értek volna meglepetésképp az este eseményei, de valahogy nem éreztem elég erőt magamban ahhoz, hogy egyáltalán egy sort elolvassak abból az anyagból, amit apám küldött el még jóval a vacsora előtt. A „Rossi” névvel is a repülőn találkoztam először, ahová szintén követett egy példány apám irományából, mintha csak tudta volna, hogy úgysem nézem meg szabadidőmben, és reménykedett volna, hogy majd az alatt a pár órás út alatt talán vetek rá egy pillantást. Az este gondosan megtervezett menetrendjével már nem is fáradt, azt elég gyorsan sikerült felrúgnom, nem is lett volna értelme. Minden esetre még akkor is úgy gondoltam erre a maximálisan átlagos családnévre, mint az angol Smith vagy Taylor vezetéknév megfelelőjére, van belőlük több millió. Csak akkor tudatosult bennem, hogy ez bizony az a bizonyos Rossi család, mikor megláttam a szőke leányzót, aki épp likvidálni akarta magát az eseményről.
Barátságos arc, széles mosollyal, feszes test, hosszú lábakkal és milliónyi szóbeszéd építette fel Francesca Rossi karakterét egy olyan kívülálló számára, mint én, és úgy látszik, most már a menekülési kényszer is a listára írható. Kíváncsi voltam, mi borította ki ennyire, de igazán nem úgy tűnt, mint aki szeretné ezt mezítláb megbeszélni egy abszolút központi helyen valakivel, akit még csak nem is ismer.
A párkányra könyökölve lesek kifelé az ablakon, szememmel követve az útvonalat, amit eltervezett magának, végig a borostyánon, egészen az ereszig, és vigyorogva gondolom végig, hogy mennyire nevetségesen röhejes lehet a látvány, ahogy leszenvedi magát innen.
- Jól átgondolt tervnek tűnik – felelem majdnem nevetve, a hangszínem valószínűleg elárulja, hogy egyáltalán nem veszem komolyan a menekülési kísérletét, illetve annak sikerében is maximálisan kételkedem. Sosem láttam még a filmvásznon kívül senkit a szebbik nem közül, aki átment volna macskanőbe, pedig egy ilyen parkour próbálkozásoz számomra elengedhetetlennek tűnt. A lányok egyszerűen sokszor túlbecsülik magukat.
Ahogy az utolsó szexista gondolat végigszalad az agyamon, Francesca száját elhagyja egy olyan mondat, ami legalább annyira meglep, mint a sziluettje az ablakban. Szemöldök emelve fordítom felé a tekintetem a kinti világ helyett, még szélesebb vigyorra húzva a számat, már ha ez egyáltalán még lehetséges. – Hű, na, ezt a mondatot sem hallottam még egyetlen lány szájából sem. Bár sejthettem volna, hogy nem hat meg, nem bántál kegyesen azzal a pár cipővel sem.
Roppant jól szórakozom, ez azért elég nyilvánvaló, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan női társaságom, aki nem ment az agyamra, akárhányszor kinyitotta a kicsi száját. Nagyon sok macera van a gazdag lányokkal, én pedig nem szeretek fáradozni. Nem is olyan rég az egyik buta kis liba órákon át veszekedett velem, mert a kelleténél kicsit durvábban szabadítottam meg a ruháitól, és a türelmetlenségemet az anyag bánta, a reakcióm a hisztijére pedig egy csinos, piros tenyérnyomot eredményezett az arcomra és egy egyedül töltött éjszakát.  Ezzel szemben most itt egy lány, aki kidobálja az ablakon a drága ruháit, hát találhatnék ennél jobb társaságot az este folyamán?
- Hmmm. – húzom el a számat elgondolkozva a kérdésen, hogy miért nem léptem még le.  
Tényleg, miért nem? Egyáltalán nem akartam itt lenni, egyáltalán nem vágytam apám társaságára sem, és biztosan tudtam, hogy semmi szükség itt rám, elég sokáig fog még élni ahhoz, hogy ne kelljen azon aggódnia, hogy jó kezekben hagyja az éttermeit. Egy üzleti vacsorát igazán kihagyhattam volna, csak ezt az egyetlen egyet.
Óvatosan pillantottam az épp zajló vacsora irányába, ahol mindenki jól érzi magát, vagy legalábbis ügyesebben eljátssza, mint én, közben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogyha apámban nem volt annyi, hogy a nyomorult nyári szünetet meghagyja nekem, hogy csak egyszer engedjen végre, akkor most az egyszer lehetek én is engedetlen. Jó, ez túlzás, a lehető legmesszebb voltam attól a mintafiútól, akivé nevelt, de így jár az ember, ha megugorhatatlan magasságokba helyezi azt a bizonyos lécet.
Teszek néhány lépést a másik ablakhoz, és az üvegen keresztül lepillantva az alattunk elterülő akadálypályát, majd mielőtt még meghátrálhatnék, kinyitom az ablakot, majd azzal a lendülettel már mászom is. Le egyenesen a borostyánnal borított falon, óvatosan kapaszkodva a növényzetbe, reménykedve, hogy elbírja az én súlyomat is, vagy legalábbis nem ráz le magáról bosszúból, amiért összegyűrtem és néhol megtépáztam a leveleit. Elérve az ereszt úgy kapaszkodtam benne, hogy kis híján be is horpadt, de onnan már nem volt annyira messze a talaj, így lejutottam, anélkül, hogy megadta volna magát.
Ahogy a talpam eléri a földet, felszakad az összes levegő a tüdőmből, amit úgy látszik, eddig fogva tartottam. Cseppet sem elegánsan beletörlöm mindkét tenyerem a világosbarna nadrágom anyagába, majd véve egy száznyolcvan fokos fordulatot, hatalmas vigyorral a képemen tekintek fel a lányra.
- Te jössz! Gyere, majd elkaplak.

822 x outfit x utánanéztem, van olyan borostyánfajta, ami elbírja egy ember súlyát :D
Vissza az elejére Go down
avatar


Pierson ✘ Alelnök

Pierson ✘ Alelnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 20.
Posztok száma : 47
Motto : just go and do what you do 'cause there's nothin' to prove Age : 21 Titulus : she hits like ecstasy Foglalkozás : diák Play by : Blake Lively
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2014-11-06, 10:05 pm


Franny & Holden




- Egyáltalán nem vicceltem – meg is sértődhetnék azon, hogy láthatólag annyira sem vesz komolyan, mint egy hat évest, de már megtanultam magamról rég lerázni az emberek véleményét. Ennél jelentősen komolyabb dolgok terén is, akkor nem pont azon fogok megakadni, hogy valaki, aki még csak nem is ismer, nem tart képesnek arra, hogy lecsorogjak szépen lassan a falon egy pár kapaszkodó segítségével. Nem állítom, hogy kimondottan jó látvány lenne, vagy hogy nem sikítva érnék földet, vagy hogy ne nézne idiótának a helyében bárki más is, de persze mindez még nem fog visszatartani attól, hogy végrehajtsam a szökési tervemet. Ha az ajtókon át távozok már előbb tudni fognak arról, hogy leléptem, semhogy kitalálnám, hova is készülök egy ilyen feltűnő ruhában; ha pedig a személyzeti bejárókat választom, valaki biztos lesz, aki megint csak beköp. A kifogásaimon átlátnak már rég, és semmi kedvem a „testvéreim” megvető pillantásainak kereszttüzéhez sem. Nem, nem. A legjobb megoldás az, ha a legváratlanabb helyen, időben és módon távozom. Előbb-utóbb persze úgyis feltűnik a hiányom, de ha nincsenek szemtanúk, talán megúszom, hogy bárkit is utánam küldjenek. Gioseppe egyébként sem nagyon szokott ilyesmivel fáradni, anyám sem, de ezt már nem mondhatom el ugyanúgy a mostoháimról. Valamelyik mindig kellőképpen unatkozik ahhoz, hogy az én mókámat is elrontsa. Szegényeknek nem volt gyerekszobája.
Szórakozott mosollyal rázom meg a fejemet, újabb dolog, amin már rég túltettem magam: mások mindig azt hiszik, hogy valami csinos ruhába csomagolt idióta vagyok, de csak azért, mert így nézek ki (amiről egyébként nem kimondottan én tehetek, két pofára zabálom a fagyit valahányszor Olaszországban vagyok), attól még teljesen átlagos emberi lénynek tartom magamat - Akkor végképp rád is rád férne a menekülés, mert itt benn ezt biztosan nem fogod más szájából hallani. De biztosíthatlak róla, a világban nem vagyok egyedül – vállon is veregetném, ha egy kicsit is jobban ismerném, vagy egyáltalán a nevét tudnám, de így csak maradok annál, hogy finom iróniával ugrassam, és védelmembe vegyem a női nemet, miszerint nem mindegyikünk öl és hal egy-egy designer kiárusításon. Jelenleg éppen bánom is, hogy nem hoztam magammal valami váltóruhát, nem is értem, miért voltam olyan optimista, hogy éppen ma ne akarnék megfulladni ezen a hülye vacsorán. Máskor is megesett már, lehettem volna okosabb is, de a hosszú távú tervek nagyon nem az erősségeim. Jobb híján marad ez, nem zavar, csak kicsit körülményesebb közlekedni benne.
Szinte hallani vélem, ahogy forognak a fejében a fogaskerekek, ahogy visszapillant a vacsora helyszíne felé. Ha engem kérdezne, én biztos a meglógást javasolnám, újra, de persze, igyekszem nem hangot adni ezen véleményemnek, óvatosan az ajkamba harapva. Csak mert én messzemenőkig nem illek ide, és valószínűleg én vagyok az igazi elefánt a porcelánboltban, addig még neki jú eséllyel nem ilyen lapokat osztottak. Én mindenesetre biztos meg fogok pattanni, három Rossi gyereket egy helyen nem tudok sokáig tolerálni. Ha nincsenek ott mind, akkor mindig jobban bírom, de míg az idegenek rosszindulatát megtanultam lerázni, addig valahogy nekik még alkalmasint sikerül a bőröm alá mászni… hogy a srác hogy dönt, az igazából nem az én dolgom. Noha egyáltalán nem bánom a társaságot, mert akármit is művelnék egyedül, ketten biztosan jobb móka lenne, de én mosom kezeim, nem leszek felelős azért, ha valakinek borsot akar törni az orra alá. Csak… nem fogom megállítani. Az azért nem ugyanaz.
Annyira azért nem lep meg, hogy egyik pillanatról a másikra kifele indul, noha a korábbi viccelődése után nem igazán gondoltam, hogy az általam kiszemelt utat fogja választani még akkor sem, ha távozásra adja a fejét. Kihajolok az ablakon, figyelemmel kísérem az útját, ha most töri ki a nyakát, akkor már bocsánat a kifejezésért, de szarban leszek. Magamat fele annyira sem féltem, elvigyorodok, amikor talajt fog és felkiált. Nem pazarolom arra a perceket, hogy elmondjam neki, tényleg meg tudom oldani, úgyis rájön majd maga. Lehet, hogy most nem úgy nézek ki, de én nem úgy nőttem fel, hogy puccos partikról menekültem, épp ellenkezőleg, az az állandóan kék-zöld foltokkal tarkított gyerek voltam, aki mindig kócos, mindig tönkreteszi a ruháit és rejtélyes foltokat szerez rájuk. Azt hiszem alapvetően nem változtam annyit, mint vadidegenek szeretik feltételezni rólam… na, nekik nyilván van viszonyításai alapjuk. Eh. Kicsit felhúzom a szoknyámat, az alját gátlástalanul a bal tenyerembe gyűrőm. Ennek már gyakorlatilag lőttek. Kimászok a párkányra, onnan csimpaszkodok át a borostyánra, óvatosan helyezve csak rá a súlyomat, és ha már az ereszig eljutottam, innen már tudom, hogy nem sok bajom lesz. Dupla kapaszkodó. A ruhám varrása mintha lelkesen és hangosan tiltakozna az akció ellen, minduntalan meg-megreccsen egy-egy szélesebb mozdulatra, de persze most már nem épp ezen fogok aggódni.
- Tádám! – tárom aztán szét a karjaimat színpadiasan, amikor földet érek én magam is, kissé kifulladva, de széles vigyorral az arcomon - Pillanat, megkeresem a cipőimet – újabb díjnyertes ötlet – cipőket vadászni az ablakok alatti bokrokban, este a sötétben. De szerencsére nem vagyok valami nagy dobó, úgyhogy hamar megkerülnek, fel ugyan nem veszem őket, mert nem valami kényelmesek, de ezek még menthetőek - Na? A legelső spontán gondolatod, hogy mit csinálnál az uncsi vacsora helyett? – teszem fel a kérdést, noha egy szóval sem mondta, hogy a továbbiakban is élvezni akarja szerény személyem társaságát, ahogy éppenséggel én sem biztosítottam erről. De miért is ne?

Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2014. Feb. 23.
Posztok száma : 22
Motto : If I'm going down, I'll take the world with me Age : 26 Titulus : taste your paradise Foglalkozás : diák Play by : Sam Claflin
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2014-12-13, 12:59 am

Ezt az „egyáltalán nem vicceltem” dolgot egész addig nem hittem el, amíg meg nem láttam a két csupasz lábfejet, ami felbukkan az ablakban, és néhány óvatos tapogatás után kapaszkodót keres magának a sűrű növényzettel borított falon. Volt valami mókásan abszurd abban, hogy az amúgy is terebélyes ruhája mennyire hatalmasnak hatott, ahogy a kis kezébe gyűrve átcibálta az ablakon, el sem tudtam képzelni, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen öltözetben végrehajtani azt a mutatványt, amit már nekem sem volt könnyű, pedig rajtam nadrág és cipő is van. Minden esetre egyelőre úgy tűnt, hogy megbirkózik a feladattal egyedül is, sőt, talán nem is először csinálta már ezt. Elég sok mindent lehet hallani a piersonosok büszke alelnökének botrányos lépéseiről, egy ilyen távozás aztán igazán nem lóg ki a sorból.
A ruha anyaga halkan reccsen, ahogy a borostyán, vagy az eresz beleakad, de Francesca remekül kezeli a helyzetet, ránt egyet az amúgy igencsak drágának látszó öltözetén, és ellenállást nem tűrve halad lefelé, meglepően ügyesen. Semmi jajgatás, semmi siránkozás, hisz „ez csak egy ruha”, én pedig keresztbe font karokkal állva, szórakozottan követem az útját lefelé a szemeimmel. Bár felajánlottam, hogy elkapom, mégis, nem úgy tűnt, mint akinek szüksége van bármiféle segítségre, és az is tény, hogy sokkal mulatságosabb volt csak nézni az elém táruló látványt. Egy vacsorán sem vettem még részt, ahol ilyen műsor lett volna, és azt hiszem, egy ilyen élményt nehéz is lesz majd felülmúlni a jövőben. Sőt, egy női társaságom nem volt még, aki ennyire szórakoztató lett volna, legalábbis, ha beszélgetni kellett vele, pedig az imént elhangzottak szerint nem ő az egyetlen, akit ennyire hidegen hagynak ezek az abszolút érdektelen lányos dolgok. Talán hagyni kellene a Lovell és Kinsley diákjait, és inkább körbenézni a kolibrik között.
Hatalmas vigyorra húzom a számat, amikor földet ér, és bájosan széttátja a karjait, ahogy egy igazi előadóművész tenné egy fergeteges produkció után, én pedig csupán azért nem tapsolom meg, mert épp szökésben vagyunk, és semmiképp nem akarom megkockáztatni, hogy valaki kilessen azon az ablakon és tönkretegye az egyre inkább pozitív irányba haladó esténket.
- Minden elismerésem, le vagyok nyűgözve! – biccentek egyet felé halkan nevetve, és mielőtt folytatnám, megvárom, amíg eltűnik, majd ismét feltűnik immáron a pár cipőjével a kezében. – Bár azt hittem, hogy kevesebb marad a ruhádból, mire leérsz, valahol az utad felénél már eléggé tiltakozott. De azért így is felettébb szórakoztató produkció volt.
Lepillantok a kezében lógó cipőkre, amiket látszólag esze ágában sincs felvenni, viszont mindenképpen plusz pont, hogy nem hagyta őket ott, bizonyítékként. Fogadni mernék, hogy legalább annyira kényelmetlen akkora sarkakon egyensúlyozni, mint amennyire én tudok szenvedni a nyakkendőtől. Nem is tudom, hogy lehet-e ilyenben járni egyáltalán fűben, vagy bármiféle más, egyenetlen talajon, de inkább hagyom megválaszolatlanul ezt a kérdést, mert annyira azért nem érdekel, hogy feldobjam, mint beszédtémát.
- Hmm… - gondolkodva elhúzom a számat, majd szépen lassan elszakítom a tekintetem a lábaitól, és lassan, megfontoltan felemelem a fejem, közben alaposan végigmértem újra Francescát, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy mennyire röhejesnek láthatna minket most kívülről egy harmadik személy, ahogy ott álltunk egymással szemben, szakadtan, koszosan, kócosan. – A legkevésbé sem tudom, hogy mit lehet ezen a helyen csinálni, de ha gondolod, megsétáltathatsz.
Egészen eddig bele sem gondoltam, hogy milyen felelőtlen gondolat volt csak úgy elszökni, elvégre is, ha Franny úgy döntene, hogy nem kívánja a továbbiakban élvezni a lehengerlő társaságom, valószínűleg nem lenne más választásom, mint visszamászni az ereszen, és a vacsoraasztalhoz leülve kitalálni valami orbitálisan nagy, átlátszó hazugságot, hogy miért nézek ki úgy, mint aki a fűben hempergett. Sosem jártam még Olaszország ezen részén, és igazából nem is ma akartam városnéző turistát játszani, de valamerre mindenképpen el kellett indulnunk, mert egy emelettel felettünk nyitva maradt egy ablak, amin bármikor kinézhet valaki, és bár semmi kétségem afelől, hogy ezért a húzásért az apám minimum kasztrálni fog, azért örülnék, ha ez nem pont Francesca előtt történne.


633 x outfit x jó, hát ez nem lett egy húde, de már nem akartalak tovább váratni c:
Vissza az elejére Go down
avatar


Pierson ✘ Alelnök

Pierson ✘ Alelnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 20.
Posztok száma : 47
Motto : just go and do what you do 'cause there's nothin' to prove Age : 21 Titulus : she hits like ecstasy Foglalkozás : diák Play by : Blake Lively
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2014-12-28, 12:21 pm


Franny & Holden




- Ah, köszönöm, megtisztelsz – parolázom széles mosollyal, még talán egy kicsit rájátsszva büszkén ki is húzom magam. Mindig ilyenek történnek velem. Mondhatnám, hogy tökéletesen véletlenül, de hát be kell látnom… az nem lenne igaz. Azért történnek velem ilyenek, mert nem tudok megülni a seggemen. Meg nem tudok tökéletesen integrálódni az új életembe. És megint csak hatalmas nagy igazság következik: nem is halok bele a próbálkozásba, mert egyáltalán nem igyekszem túlságosan. Azt hiszem nevetséges lennék, ha megpróbálnám. Én nem ezekbe a körökbe születtem, nem lógott már két hónaposan a számból az aranykanál, és ha úgy tennék, mintha így lenne, csak még jobban szeretnék szerintem az emberek rajtam köszörülni a nyelvüket. Általában nem érdekel, miket beszélnek, de azért hülye lennék még több ütőkártyát adni a kezükbe, van nekik elég egyébként is. Csodálom, hogy senkinek sem jutott még eszébe mondjuk előásni az apámat. Na, az nekem is meglepetés lenne. Legalább annyira, mint amennyire az olyan uracskáknak, mint Holden, hogy én nem Chanel pelenkákat hordtam, hanem igenis fára másztam, és jó érzéssel szereztem kék-lila foltokat minden áldott nap gyerekkoromban. De legalább azóta jelentősen ügyesebb lettem. Nincs szerintem olyan hely, ahonnan ne tudnék megszökni. Oké, egy börtönből én sem tudnék. De szerencsére az ilyen eseményeket könnyen megközelíthető helyeken tartják - Ha már annyiba kerülnek ezek a ruhák, amennyibe, az a minimum, hogy rendesen összevarrják őket, és ne adják fel az első adandó alkalommal, nem igaz? – folytatom kedélyesen, noha volt már kellemetlen élményem ezzel is. Mit mondjak, nem minden ruhát találtak ki arra, hogy szánkózni menj benne…
- Bármit lehet csinálni – jelentem ki könnyedén, ahogy a helyére rángatom magamon az egyre inkább terhessé váló öltözékemet, úgyhogy talán nem is meglepő, hogy számomra elsődleges napirendi pont, hogy megszabadulok tőle. Csak hát elkövettem ma egy taktikai hibát – nem gondoltam volna, hogy ez a vacsora annyira borzalmas lesz, mint amennyire borzalmas lett mostanra. Nem tudtam, hogy itt lesz az a boszorkány, vagy hogy eljön Juliana vőlegénye, aki egyébként egy elképzelhetetlenül drága öltönybe bújtatott perverz disznó, és… mindegy, a lényeg, hogy mára nem készültem részletes szökési tervvel, pedig egy szökési tervben mindig szerepel egy a tűzcsapban elrejtett váltás ruha, legalább, meg mondjuk valami kényelmesebb kilépő, mint az ablakon való távozás, de mit mondhatnék, ma hanyag voltam, és nem sétálhatok csak úgy be az itteni Rossi házba anélkül, hogy nem kívánatos kérdésekkel találjam szembe magam. Holden viszont besétálhatna… - Kicsit most úgy érzem magam, mint valami Hamupipőke, szóval tennünk kell valamit ez ellen – jelentem ki, miközben elindulok a rendezetten parkosra alakított kertben - Mennyire vagy hiteles kamuzó? – teszem fel a kérdést kertelést nélkül, hunyorogva pislantok fel Holdenre. Ha olyan, mint a legtöbb aranyifjú, akikhez eddigi életemben szerencsém volt, akkor igazán nem lesz problémája előadni egy kis mesét arról, miért kell feltúrnia a szobámat ruhákért. Kivételesen bízom ebben, noha azért tegyük hozzá, egyelőre sokkal kellemesebb társaság, mint azt az ember gondolná egy Winsteresről.
- Szerezned kell nekem tőlünk ruhákat – folytatom aztán zavartalanul, mint aki már előre készpénznek veszi, hogy senki nem mondhat itt nemet semmire, és még csak kérni sem kérek, noha ez csak amiatt van, hogy fejben már sokkal előbbre tartok a ruhaszerzés körkérdésénél - Mert ha én sétálok be, akkor szerintem elfognak és lekötöznek és egy székhez láncolnak és… mit ne mondjak, valami szórakoztatóbb időtöltést képzeltem el magamnak mára. Mit mondasz? – pótlom a korábbi mulasztásomat, és széles mosolyt villantok rá, mintha emiatt nem kellene a „hagyjál békén szépen”-féle válaszokon gondolkodnia - Ó, basszus... tök ciki, de nem tudom a nevedet - csapok aztán simán a homlokomra. Mármint tudom, hogy kicsoda, nyilván, de én meg a nevek... egészen külön történet.

Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2014. Feb. 23.
Posztok száma : 22
Motto : If I'm going down, I'll take the world with me Age : 26 Titulus : taste your paradise Foglalkozás : diák Play by : Sam Claflin
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2017-06-05, 8:36 pm

Hazudnék, ha azt mondanám, nem hallottam még pletykákat, amik kikerülhetetlenül bekígyóztak minden egyes folyosóra az Abbey Mountban, és eljutottak mindenki fülébe. Ha akartad, ha nem, tudtál mindent a népszerű diákokról, a családjukról, a párkapcsolatukról, a magánéleti dolgaikról. A lányok felhatalmazták magukat a joggal, hogy olyan szenvtelenül adják tovább egymás között, vagy épp teregethessék ki nyilvánosság lábai elé mások titkait, mintha csak egy unalmas előadás jegyzetei lennének. Mintha ennek az egésznek semmi jelentősége nem lenne, és úgy tűnik, Franny magánélete sem érdemelte meg, hogy valóban magán maradhasson.  
Hazudnék akkor is, ha azt állítanám, nem ezek alapján alkottam képet a lányról, mint mindenki más. Mert persze, azt mondjuk mind, hogy ez nem érdekel minket, nem befolyásol minket, nem foglalkozunk mi holmi pletykákkal, csinos arcokkal, van belőlük annyi, mégis, mindannyian megállunk a folyosón, mikor valakinek mesélnivalója van, és nap, mint nap végigböngésszük a közösségi oldalakat, hogy a sültkrumplin kívül is legyen min csámcsogni az ebédszünetekben. Indokolatlanul nagyképű, előítéletes és persze szörnyen kétszínű banda vagyunk mi, akiknek megadatott, hogy még nem kerültünk a rossz szájízű híresztelések tűzkeresztjébe.
Francesca viszont eddig minden mozdulatával élesen rácáfolt a róla szőtt szóbeszédekre, az utolsó betűig bezárólag, és ez annyira összezavart, hogy hirtelen nem tudtam hová tenni a lányt, aki állítólag pofátlan módon visszaél a társadalmi helyzetével, és arcátlanul kihasználja a mostohaapját, az előbb mégis mezítláb kereste a cipőjét az ablak alatt, amin az imént konkrétan kimászott. Hallottam hírét annak is, hogy Francesca Rossi legendásan jó színésznő, na de vajon ennyire?

Mikor azt mondja valaki, „bármit lehet itt csinálni” az ember valami sokkal átlagosabbra gondol, valami banálisan unalmasra, mint bulizni menni, beülni valahová inni valamit, kávézni, neadjisten vásárolni indulni, de még egy lány sem ajánlotta opcióként, hogy lopjak neki ruhát a saját szobájából.
Széles mosolyom, ami az este folyamán úgy látszik hozzánőtt az arcizmaimhoz, továbbra is rendületlenül feszül a helyére, sőt Franny kérdése hallatán, amit egy bájosan sunyi pillantással kísérve tesz fel, szinte már nevetésbe torkollik.
- Nem akarod tudni, mennyire. – válaszolok pofátlanul magabiztosan – De, csak, hogy tisztázzuk, te most gyakorlatilag arra kérsz, hogy törjek be hozzátok és túrjam fel a szekrényed?
Meglepetten húzom fel a szemöldököm a gondolatra, mert bár lényegesen izgalmasabb program, mint fagyizni menni, azért mégiscsak meredek egy kicsit. Valószínűleg pont ez tetszik benne a legjobban.
- Holden, egyébként. – közlöm a nevem, mint mellékes információt a sokkalta fontosabb kérdéseim között, csak úgy lazán, foghegyről, mintha nem is lenne érdekes. – Mielőtt még igent mondok erre az igazán felelőtlen ötletre, félve megkérdezem, ugye ez nem megint egy ablakon ki-be mászós akció?
Igazából a helyzet alakulását tekintve nem is igazán lényeges a válasza, jelen esetben még egy birtokháborítás elkövetése miatti letartóztatást is szívesebben végigcsinálnék, mint azt az istenverte vacsorát az apámmal.  
- Avass be a részletekbe, hogy jutok be, merre menjek, mire és kire számítsak. A legkevésbé sem szeretném, ha bokán harapna valami szőnyeg-pincsi, miközben a fehérneműs fiókod tartalmát bírálom.


471 x outfit x sokkal nehezebb visszarázódni, mint gondoltam, de tessék <3
Vissza az elejére Go down
avatar


Pierson ✘ Alelnök

Pierson ✘ Alelnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 20.
Posztok száma : 47
Motto : just go and do what you do 'cause there's nothin' to prove Age : 21 Titulus : she hits like ecstasy Foglalkozás : diák Play by : Blake Lively
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2017-06-10, 10:08 pm


Franny & Holden




- Neeem! – tiltakozom úgy, mintha a gondolat felháborítana, pedig abból, amit mondtam, teljesen jogosan gondolhat arra, hogy tényleg bűncselekmény elkövetésére biztatom. Vagy hát… valami ilyesmire. De ennél azért sokkal jobban felkészült vagyok ilyen estékre - Először is, nem kell feltúrnod a szobámat. Az ágyam alatt van pár cipős doboz, az egyikben van ilyen alkalmakra tartogatott váltóruhám – tudom, tudom, hogy ez nagyon rosszul hangzik, meg nagyon egyértelművé teszi, hogy rendszeresen eljátszom ezt az egészet, és nem tudom igazából, ez alapján ki, hogyan ítélne meg. Nem is igazán fontos, mert amennyi hajmeresztő hülyeséget beszélnek rólam, lassan már immunissá válok mások véleményére, csak hát… ez is egy kétélű fegyver.
- Nos, Holden, örülök. Franny vagyok- ha nem lennénk kutyafuttában, és menekültek, még kezet is nyújtanék, de valószínűleg ugyanilyen zavartalanul tennék úgy, mintha azt hinném, fogalma sincs róla, ki vagyok. Igazából, még az is lehet. Persze, nem túl valószínű, de lehet.
- Szóval, ha magabiztos vagy színészi képességeidben, akkor… bekérezkedhetsz a házba a főbejáraton is. A személyzet otthon van, ha jól elő tudod adni magad, simán beengednek. Például mondhatod azt, hogy letört a cipőm sarka, és megkértelek, hozz nekem egy másikat, mert más véleményében nem bízok. Sőt. Ha akarod, le is töröm a cipőm sarkát, és felmutathatod bizonyítékként – mindezt persze a végletekig hétköznapi stílusban adom elő, hogy senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy nem vagyok teljesen százas. Tisztában vagyok vele, hogy ez rettentően sok feleslegesen kidobott energia ahhoz, hogy ne álljak oda anya, és Gioseppe elé, hogy bocs, de nem érzem jól magam, hadd menjek el. Mégsem sikerül magam soha rávenni. Nem tudom, miből fakad pontosan folyton ez a menekülési vágyam, amikor más aspektusait nagyon is szeretem az új életemnek, és nagyon szeretem Gioseppét is. Talán jobban kéne próbálkoznom, hogy jobban idomuljak az új világomhoz, csak őszintétlennek érezném ezt a próbálkozást. És szerintem akkor sem fogadnának el jobban. Akkor meg mégis miért akarnám feladni önmagamat…?
- Fognunk kéne viszont egy taxit, csak menjünk kicsit távolabb a helytől – folytatom aztán a tervem ecsetelését, aztán esik csak le, hogy ó, igen, Holden voltaképpen még mindig nem ment bele mindebbe, úgyhogy érdeklődve sandítok fel rá - Mit mondasz?

Vissza az elejére Go down
avatar


Kinsley


Kinsley
Csatlakozott : 2014. Feb. 23.
Posztok száma : 22
Motto : If I'm going down, I'll take the world with me Age : 26 Titulus : taste your paradise Foglalkozás : diák Play by : Sam Claflin
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2017-07-11, 11:22 pm

Volt valami bizarr módon szórakoztató, és cseppet sem hétköznapi abban, ahogy Franny kezelte a szituációt, amitől csak még szimpatikusabbá vált a számomra. Egyrészről persze szörnyen érdekesnek találtam, hogy előbb jutott eszébe megkérni egy ilyesfajta mentőakcióra, minthogy a nevét elárulja, de annak már úgyis birtokában voltam, talán ő is tisztában volt ezzel. Másfelől viszont ezt az egész akciót is igazán túlbonyolítottnak éreztem, ami ugyan nem vette el a kedvem a teljesítésétől, de mindenképp felvetett bennem néhány kérdést. Többek között azt, hányszor kellett már előfordulnia ennek a helyzetnek, hogy valaki annyira felkészült legyen, hogy cipősdobozba rejtett váltóruhája legyen.
- Részemről a szerencse, kedves Franny. – biccentek felé, mintha csak most találkoztunk volna először és ez az egész, ami körülöttünk zajlik, amire készülök, valójában teljes mértékben normális, vacsora utáni program lenne. A fejemben kavargó kérdéseim hadát végül úgy döntök, nem zúdítom rá, hisz messze nem olyan bensőséges a viszonyunk, hogy ezt megléphessem, továbbá nagy részük jelen esetben pusztán a kíváncsiságomat elégítené ki csak, egyéb haszna nem lenne, arra pedig még igazán tudok várni még egy kicsit. Elsődleges célunk most az volt, hogy a terebélyes ruha helyett valami kényelmesebb és nem utolsó sorban sokkal kevésbé feltűnő darabot szerezzünk neki, és erre vonatkozóan igazából minden szükséges információt megkaptam, a távozásunk pedig egyre sürgetőbb lett, mielőtt még valaki nyakon csíp minket és visszatoloncol a pokolba.
- Természetesen igent. – válaszolok gondolkodás nélkül a feltett kérdésre. – Más lehetőségünk egyébként sem nagyon van, én vissza már nem mehetek, te pedig így nem igazán tudsz messzire szökni, úgyhogy inkább csempészek neked ruhát és megkímélem a vendégeket is apám nyakán lüktető erektől, amit a dühroham okozna, ha meglát. Jobb, ha csak a repülőgépe személyzete hallja, ahogy őrjöng, és nem egy egész étterem. De persze, ha tönkretehetjük azt a ronda cipőt, már megérte.
Pimasz grimaszt villantok, majd egy „hölgyek előre” felszólítást követve utána indulok, sietve, hogy minél előbb, minél messzebb tudjam magam ettől a vacsorától. Franny valószínűleg már ezt az utat is számtalanszor végigjárta, pontosan tudja hol érdemes taxit fogni, velem ellentétben, aki ezeket az ügyes-bajos dolgokat mindig az ajtónál szobrozó kifutófiúval intéztetem. Hagyom, hogy vezessen, engedelmesen megyek utána, rábízom, melyik autót választja, remélve, hogy döntése a legkevésbé mocskosra esik majd, engedem, hogy útba igazítsa a sofőrt, hisz én úgysem ismerem az utunk végpontját, egyedül a fizetést vállalom át pár darab, gyűrött bankjeggyel, amit a zsebem mélyéről siet a segítségünkre, mintha csak számítottam volna arra, hogy ez fog történni, pedig csupán szerencsés véletlen. Talán egy kevéske szándékkal vegyítve.



405 x outfit x <3
Vissza az elejére Go down
avatar


Pierson ✘ Alelnök

Pierson ✘ Alelnök
Csatlakozott : 2012. Apr. 20.
Posztok száma : 47
Motto : just go and do what you do 'cause there's nothin' to prove Age : 21 Titulus : she hits like ecstasy Foglalkozás : diák Play by : Blake Lively
Felhasználó profiljának megtekintése

TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   2017-07-17, 7:14 pm


Franny & Holden




- Jeijj! – vigyorgok egészen úgy, mintha most legalábbis valami apró győzelmet arattam volna. Nem úgy értem, hogy Holden, vagy hovatovább bárki felett, inkább csak úgy általánosságban, az életben - Szuper, máris kedvellek, Holden – folytatom aztán bizonyára indokolatlan bizalmaskodással, de hát a srác most fog bekéredzkedni a szobámba, hogy ruhát csórjon nekem, ez szerintem nem kimondottan olyan helyzet, ahol távolságtartásnak még maradna helye. Én mondjuk egyébként is hajlamos vagyok élből úgy kezelni mindenkit és bárkit, mintha ezer éve barátok lennénk, de bizonyos helyzetek még kellemesen fel is tudják erősíteni ezt az érzést. Ha most másztál ki valakivel az ablakon, és együtt akartok lelécelni a családotok társaságából, az már rég túlteljesíti ezt az egész barátság-kérdést.
- Ha nem akarsz öltönyben feszengeni talán te is találhatsz magadnak valamit. Bár nem vagyok benne biztos, hogy bíztatnom kellene téged a mostohabátyám szobájának felfedezésére – ecsetelem tovább, amíg sietős léptekkel igyekszünk átvágni a parkon, ami visszavezet egy eggyel forgalmasabb utcára, ahol esetleg van is esélyünk kocsit fogni, anélkül, hogy mi magunk hívnánk egyet, ezzel akaratlanul is nyomokat hátrahagyva. Jó, ez már talán a paranoia része, de szeretem, ha ilyenkor nem túl egyértelmű, hol találnak meg végül, így sosem használok hitelkártyát, kikapcsolom a telefonomat, és csak párszor volt olyan, hogy anyára a szívrohamot hoztam… szerintem mostanra már megszokta, hogy olykor történik nálam ilyesmi.
- Apád is rettentően jó fejnek hangzik – jegyzem meg közben kendőzetlenül kifejezve a véleményemet, még akkor is, ha ilyesmit nem túl kedves dolog mások apjáról mondani. De hát én könnyedén fogalmazok így a legtöbb Rossival kapcsolatban is, vagy még ennél is durvábban, persze amíg nem Gioseppéről van szó, aki egy angyal, és sokkal jobb családot érdemelne, mint a vérszívó volt neje, és a savanyú kölykeik. Igazából mostanra már nem is csak annak örülök, hogy anyának adatott egy Gioseppe – hanem annak is, hogy Gioseppének adatott egy olyan nő, mint anyám - Majd megyünk egy kört a kocsival, amíg elintézed a dolgot odabenn, oké? – görgetem aztán tovább a fejemben a tervet, ha Holden akarja, simán a kezébe nyomom a pár cipőm egy darabját, hogy valami számomra homályos bosszút kiélhessen rajta, meg hát, hiába vagyok talpraesett, fizikai erőből lehet Holdennek több jutott, mint nekem. Valami égi csoda folytán az első autó, amit kis sétánk közepette elsőnek megpillantok, egy taxi, így hamar feltartott kézzel lépek le az úttestre, és hát, mit hazudjak – ilyen ruhában általában elég könnyen leinti az ember lánya az első szabad autót.

Vissza az elejére Go down

Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Franny & Holden   

Vissza az elejére Go down
 
Franny & Holden
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Abbey Mount School :: Get more adventure :: Távol a világban :: Európa-
Ugrás: